Somogyi Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-02 / 78. szám
4 MEGYEI KORKÉP 2015. ÁPRILIS 2., CSÜTÖRTÖK Somogyi kistermelők és hobbiborászok versenye HAGYOMÁNYOS BORVERSENY A Somogyi Hírlap Szerkesztősége, a Szőlősgyöröki Hegyközség, a szőlősgyöröki Szent Anna Borház, valamint a szőlősgyöröki Önkormányzat az idén is megszervezi a már hagyománnyá vált Somogy megyei kistermelők, hobbi borászok és bortermelők VII. Megyei borversenyét. A megmérettetésre tisztelettel hívja mindazokat a kistermelőket, hobbi borászokat és bortermelőket, akiknek bora Somogybán termett és nem direkt termő szőlőből készült. Nevezni fehér, rose és vörösborokkal lehet, évjárat megkötés nélkül. A legmagasabb pontszámú fehér, rose és vörösbor elnyeri a borverseny legjobb fehérbora, roseja és vö-. rösbora kitüntető címet és az oklevélen kívül értékes jutalomban is részesülnek. A felajánlott különdíjak az arany■ A borverseny - borkóstolóval és meglepetésétellel egybekötött - ünnepélyes eredményhirdetése az új- jonan épült szőlősgyöröki kultúrházban lesz éremben részesülök között ke- rülnak kiosztásra. A hagyományos versenyen a borokat a Dél-Balatoni Borvidék legnevesebb borászai bírálják el, és ítélik oda az arany-, ezüst- és bronzérmekről szóló okleveleket. A borverseny helye: Szőlős- györök, Szent Anna Borház, Rekesz dűlő. Itt lehet leadni a mintákat az alábbi napokonon: 2015. április 12-én (vasárnap) és 13-án (hétfőn) 9-16 óra között. A borversenyre nevezni mintánként három darab, 0,75 literes palack borral lehet. (A palackon fel kell tüntetni a termelő nevét, címét, email címét, telefonszámát, a bor fajtáját, a bor termőhelyét, valamint az évjáratát.) A nevezési díj 1270 forint fajtánként. A borverseny - borkóstolóval és meglepetés étellel egybekötött - ünnepélyes eredmény- hirdetése az újjonan épült szőlősgyöröki Kultúrházban lesz április 23-án 17 órakor. A versennyel kapcsolatos tájékoztatást ad Komáromi Ferenc (30/99-72-711). ■ Már az okostelefon is figyelmeztet viharjelzés A Balatonnál nagyon gyorsan alakulhat ki erős szél és zivatar ai műholdak és radarok, villámmérések, térinformatikai eszközök segítik, valamint az OMSZ nagy teljesítményű szuper-számítógépe. A Balaton körül tizenegy mérőállomás rögzíti az időjárási elemek állapotát. A katasztrófa-védelem androidos telefonkészülékekre letölthető „Tavihar” applikációja segítségével folyamatosan nyomon követhető a viharjelző rendszerek működési állapota, az OMSZ ingyenesen letölthető „Meteora” alkalmazása pedig a veszély-figyelmeztetések és riasztások kijelzése mellett többek között alkalmas arra is, hogy a viharjelzés érvényben lévő fokozatáról, illetve annak változásáról tájékoztasson. A Balaton keleti-medencéjében szerdán tíz állomáson új, környezetbarát és költséghatékony LED-es lámpákkal kezdhette meg a működését a fényjelző rendszer. Horgászok javaslatára Csopakon közvetlenül a tópartra helyezték a jelzőállomást, és közös bejárást is tartottak a meteorológusok és vízirendőrök a rendszer továbbfejlesztése érdekében. További fényjelzők telepítésére mutatkozik igény elsősorban a Balaton északi partján. A szakemberek felhívják a figyelmet: a Balatonnál az időjárási elemeknek, mindenekelőtt a szélnek nagy a tér- és időbeli változékonysága. Például zivatarok környezetében, a zivatarból kifutó szélrohamok rövid idő alatt elérhetik a viharos fokozatot, ugyanakkor néhány kilométer távolságban néha csak gyenge légmozgás tapasztalható. A szélviharokat nem mindig kíséri felhőzet. Különösen veszedelmes a nyár közepén derült időben fújó száraz meleg déli szél, amely a sekély déli parti vízről gyorsan besodorja a matracokat és a vízibicikliket a hullámos mélyvizekre. ■ Fónai Imre Viharjelzések értelmezése i. fokú: percenként 45 sárga fényű fényfelvillanás, a várható maximális széllökés 40- 60 km/óra. ii. fokú: percenként 90 sárga fényű fényfelvillanás, a maximális széllökések sebessége meghaladhatja a 60 km/órát. A balatoni vízirendészet segélyhívó száma: 1817. eiLZSSá Harmincegy stabil és tizenhat strandi mobil fényjelző kezdte meg működését szerdán a Balaton körül, szokásosan április elsején megkezdődött ugyanis az október 31-ig tartó viharjelzés. A figyelmeztetéseket egyébként az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) siófoki obszervatóriumából adják ki a Balatonra, a Velencei-tóra és a Ti- sza-tóra is. A Balaton viharjelzési szempontból három medencére tagolt: a Keszthelytől Badacsonyig tartó nyugati, a Badacsonytól Ti hányig tartó középső, és a tihanyi szorostól keletre lévő keleti medencére. Az elsőfokú viharjelzés az erős (40 és 60 kilométer közötti) szélre, a másodfokú a viharosra (60 kilométert meghaladóra) figyelmeztet. Az előrejelzéseket készítő meteorológusok munkáját automata adatrögzítő állomáshálózat, meteorológiRemek helyezésekkel tértek haza a dél-somogyiak a régiós versenyről Templomokat fosztogatott és ebből élt az idős pár eredmény Előre begyakorolt szöveggel kezdtek, majd egy ismeretlennel kellett megbirkózniuk a diákoknak a regionális horvát nyelvű szépblvasási versenyen. Mohácson a lakócsai iskolát hárman képviselték; a harmadikosoknál Reinis Roland nyert, a negyedikeseknél Vertkovczi Dani- ella második lett. A barcsi Deák iskola ötödikes tanulója, Palus- ka Péter 2. lett. Felkészítőik: Ko- laricsné Brantner Gyöngyi és Bi- czákné Popovics Anna. ■ G. A. Mohácson tartották a régiós versenyt, ahol a somogyiak is jól szerepeltek tolvaj A balatonkeresztúri templom kifosztása után bukott le egy kegytárgyak ellopására specializálódott trió, melynek két tagja egy idős siófoki házaspár. Márciusban, vélhetően több alkalommal loptak el kegytárgyakat a balatonkeresztúri templomból. Az eltűnt értékek között imakönyvek, szentképek, porcelánszobrok, gyertyák, rózsafüzérek, medálok, gyűrűk szerepelnek, de elvitték a perselypénzt is. A nyomozás tolvajként egy 65 éves siófoki férfit, 63 éves feleségét és egy 51 éves szigethalmi lakost azonosított. A rendőrök a házkutatások alkalmával megtalálták és lefoglalták a tárgyakat, melyekről kiderült, hogy azok a balatonke- resztúrin kívül az ország különböző pontjain lévő templomokból származnak. Azt is vizsgálják, hogy a gyanúsítottak összesen hány templomból, milyen tárgyakat, mekkora értékben tulajdonítottak el. ■ Sz. T. Léhmann-panasz: Brüsszel vizsgálja a magyar adósmentést devizahitel Visszamenőlegesen lehet semmis az elszámolás és forintosítás, csalásokhoz az Európai Unió nem asszisztál A forintosítás sem garancia semmire ► Folytatás az 1. oldalról „A levélben megfogalmazott érvek előzetes értékelése alapján úgy tűnik, hogy valóban az uniós jog helytelen átültetésére vagy értelmezésére vonatkozó, tagállammal szembeni panasz esete áll fenn" - áll a főigazgatóság vezetőjének válaszában. Arról is tájékoztat Veronica Manfredi, hogy Léhmann György levelét a panaszkezelési adatbázisba iktatták, és azt az Európai Bizottság értékelni fogja.- Hájjal lehet kenegetni - felelte a siófoki ügyvéd arra a kérdésünkre, hogy milyen érzésekkel, gondolatokkal olvasta a válaszlevelet. - Nagyon úgy tűnik, hogy- amint azt kezdettől fogva állítom - az Európai Unió alaptörvényébe ütközik az általam fércműnek titulált adósmentő jogszabályunk, ami az alapja a javában zajló elszámolásnak, forintosításnak. Ha pedig az Európai Bizottság ezt majd egyszer valóban ki is mondja, annak drámai következményei lehetnek. Én mindenesetre ezen levél birtokában az összes peremben felfüggesztést kérek addig, amíg a bizottsági állásfoglalás meg nem születik. Az adósmentőnek nevezett törvény alapján meg kéne hogy szüntessék a bíróságok ezeket a pereket, de úgy vélem, mivel immár egyértelmű, hogy a bizottság vizsgálja a panaszomat, szó sem lehet A DEVIZAHITEL-SZERZŐDÉSEK tele vannak további, bírósági vizsgálatra váró tisztességtelen pontokkal Léhmann György szerint, egy korrekt elszámolás előtt ezeket mind ki kéne belőle iktatni és azt követően meghatározni, mennyivel tartozik az adós, mit követelhet a bank. A forintosítással azonban megszűnik a szerződések peresítési lehetősége. Az ügyvéd arra is felhívja a figyelmegszüntetésről. Vagyis viszem tovább a pereket. Az a hazai törvényekből is világos: ha a per eldöntése előzetes eljárástól függ, met: hiába hangoztatják a kormányzati szereplők, tévesen értelmezik a kúriai állásfoglalást, az árfolyamkockázat sem minden esetben és teljes egészében az adóst terheli. S Léhmann szerint arra sincs semmi garancia, hogy a mostförintosított hitelek törlesztője később nem emelkedik ugyanúgy az egekbe, mintahogyan a svájci frank esetében történt. akkor azt addig fel kell függeszteni. Léhmann amondó: az Európai Bizottság jövőbeni állásfoglalása az egész adósmentő jogszabályt teheti semmissé visszamenőlegesen. Éppen e törvény alapján zajlik most az elszámolás és forintosítás, a bankoknak e hónap végéig kell megküldeni az elszámolást az adósoknak, majd rövid időn belül csökkentik követelésüket. - Az uniós jogszabályok megkerülésével nem lehet „erőszakosan” elszámolni, forin- tosítani - így a siófoki jogász. - Az általam várt európai bizottsági döntés ennek a jogalapját döntheti romba, ez visszamenőlegesen érvénytelenítheti az egész elszámolást, forintosítást. Gondoljunk bele: a bankok néhány hónapon belül fizetnek az adósoknak, az európai bizottsági döntés után azonban nyilván azonnal visszakérnék ezt a pénzt, hiszen ha semmis az egész törvény, akkor a követelés-csökkentésnek is megszűnik a jogalapja. Blama ide, vagy oda, meg kéne ezt fontolnia a kormánynak és azonnal felfüggeszteni az elszámolást és forintosítást, ha nem akar hülyét csinálni magából. Most nagyon úgy áll, hogy megnőtt az esélye, amit kezdettől mondok: fiúk, ez így nem fog menni, lehet itt bármilyen törvényt alkotni, azt a bíróságokra kényszeríteni, sőt, akár Alkotmánybírósággal is elfogadtatni, de az emberek százezreit tönkretevő, valójában éppen hogy bankmentő csalássorozathoz az EU nem fog asszisztálni. ■ Fónai 1.