Somogyi Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-08 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 10. szám
8 INTERJÚ 2015. MÁRCIUS 8., VASÁRNAP andórái Péter A nemzet színészét Radnóti özvegyének kérésére vették fel a főiskolára. Sok színházban játszott, vágyott a megújulásra. A filmezés a nagy szerelem. Úgy érzi, új korszak kezdődik számára. „EGY KIVÁNCSI CSAVARGÓ VAGYOK" A szabadságvágy hajtotta egész pályafutása alatt. Önmagát kereste az új helyzetekben, és képes volt ezért váratlan dolgokra is, például pályája csúcsán egy évig Amerikában műszaki rajzoló volt. Bár gerincbántalmai miatt nehezen mozog, Andorai Péter újra hitet kapott azzal, hogy maguk közé választották a nemzet színészei. Fábos Erika- Órákig nem lehetett elérni, hogy tudathassák, ön lett a nemzet színésze. Ezek szerint nem is gondolta, hogy felmerülhet a neve?- Á, nem. Eszembe sem jutott. Valahogy úgy élt a fejemben, hogy ez inkább egy színházi díj, én meg főleg filmeket csináltam, az én pályám inkább arról szólt. Eddig mindig olyan kollégákat választottak, akik huzamosabb időt töltöttek egy társulatban. Én pedig sok helyen játszottam, de sehol sem ragadtam meg hosz- szabb ideig, egy-két év után mindig odébbálltam.- Valóban, szinte bejárta az egész országot.- Talán, ha néhány kivétel akad, de az ország összes jelentősebb kőszínházában játszottam egy-két évadot. Kecskeméten, Pécsen, Szegeden, Szolnokon, Veszprémben, Székesfehérváron ugyanúgy közlekedek.- Mi hajtotta, mit keresett?- Egy örök kíváncsi, csavargó vagyok. Ez nem vicc, mindig is úgy éreztem, leginkább a vándorszínészek mentalitása pasz- szol hozzám. Meg aztán jobban is éreztem magam vidéken, ahol bárhova el lehet indulni gyalog, személyes ismerős a közönség és minden viszony emberibb. Ez vagyok én, sokkal jobban otthon vagyok ebben.- Egy fővárosi színész, aki vidékinek érzi magát.- Igen, legkevésbé fővárosinak. Leginkább pedig székelynek. Édesanyám hasában voltam, amikor elszöktünk onnan, egy szénásszekéren menekültünk át a román határon.- Szénásszekér, ekhós szekér...- Igen, tényleg. Lehet ezért is vagyok ilyen nyughatatlan. Minden ezzel kezdődött. Apám volt ilyen, azt mondják.- Szóval, mit keres a mindig új és új helyeken és helyzetekben?- Saját magamat. A szabadságomat, a nélkül semmi nem megy. Azért sem maradtam a fővárosban, mert volt ahhoz elég önismeretem, hogy belássam, nem passzolok ebbe a gyári robotmunkás tempóba. Itt, a nagy színházakban ősszel, amikor elkezdődik az évad, megnézhettem volna, mi van kiírva a nevem mellé és azt kötelességszerűen eljátszhattam volna, aztán a következő évben újra és újra. Nekem az kell, az a fontos, hogy dönthessék. Minden helyzetben szükségem van erre. Ahol érzem, hogy be akarnak törni, ha csak megsejtem, hogy egy igazgatóban vagy rendezőben, egy partnerben ott a zsarnok, már- Tiszta Amerika... veszem is a kalapom és megyek tovább. Szerencsére azt rögtön a pályám legelején megtanultam, hogy nem szabad félni és várni, nem ésszel, inkább zsigerből érdemes váltani.- És olyankor balhé is van, vagy csendben megy tovább?- A Nemzetiben, a legelső színházamban volt balhé. Azt akkor megtanultam. Azóta nincs ilyen, tudom, mit kell csinálni. Nem megyek el a falig, még előtte lelépek. Ha be akarnak darálni, onnantól nincs tovább.- Szóval, leginkább bizalom kell. Mi még?- Az elég. Meg az, hogy biztosan érezzem a megújulás esélyét. A belső tüzet, ami vihet tovább, előre. Féltem, hogy ha megmaradok egy helyben és mindig ugyanazoknak a partnereknek a szemébe nézek, elrutinosodok, kiüresednek és ellaposodnak a gondolataim. Én abból merítettem az inspirációkat, hogy mindig volt valami felfedezni való új körülöttem, hogy bizonyíthatok megint valahol. A nagy öregek mindig azt mondogatták, hogy a színház egy kollektív műfaj. Nekem nem. Csapatmunka, az igen, de mindenki egyedül van a színpadon és önmagát viszi oda. Ha valaki meg akar tenni mindent az előadásért, akkor jó lesz. Ha viszont abból indul ki, hogy ez közös felelősség, akkor nem lesz elég, amit nyújt.- Akkor a szabadúszást magára szabták.- Igen, ez abszolút jó így.- A film választotta magát vagy fordítva volt?- A film. Harmadéves voltam, amikor Grunwalsky Feri hívott egy próbafelvételre a filmgyárba, egy kisebb szerepre a Vörös rekviembe. Úgy volt, hogy egy orosz színész játssza a főszerepet, de másnap visszahívott és azt mondta, az enyém a főszerep. «- Fontos, hogy főszerep vagy sem?- Egyáltalán nem. Ha látom, hogy tudok belőle valami olyat csinálni, hogy nyoma maradjon a vásznon és a nézőkben is, mindegy mekkora. A Vörös rekviem mondjuk jól is sikerült, onnantól kezdve egymás kezébe adtak a rendezők. Hegyekben állt otthon a forgatókönyv.- Nyolcvan filmben szerepelt, ha jól láttam. Melyik találta el leginkább a személyisége lényegét?- A Simon Mágus talán a legnagyobb élmény volt. Párizs miatt is. Két hónapot forgattunk ott, becsavarogtam az egészet Az nagyon telibe trafált. Aztán Az én XX. századom, Enyedi Ildikóval, Szabó Istvánnal a Mephisto és Dömölki Jánostól egy tévéfilm, a Nem érsz a halálodig. Személyesen ezek a legmeghatározóbbak.- Mi kell ahhoz, hogy leginkább úgy érezze, él?- Munka. Jó feladatok.-Van?- Nincs. Egy ideje nem vagyok abban a fizikai állapotban. Öt-hat éve elkezdődött egy gerincbetegségem, azóta nagyon nehezen mozgok. Néha volt kicsit jobb, aztán sokkal rosszabb is. Minden specialistát végigjártam, de még mindig nincs megoldás.- Egy csavargónak ez nehéz lehet.- Az, de nem szeretek panaszkodni.- Szabó István Bizalom című filmjében, amely Oscar-jelölést is kapott, főszereplő volt, ott is volt az Oscar-gálán. Ez nem sok magyar színésznek adatik meg. Milyen érzés volt?- Felejthetetlen, de tényleg. Több dolog miatt is. Megkaptam a meghívót. Béreltem egy szmokingot, mert bele volt írva, hogy az a kötelező öltözet, és előtte este egy hatalmas sajtófogadásra mentünk. Szabó István ott bemutatott George Czukornak, fotózkodhat- tam a fiatalkori bálványommal, Gregory Peckkel és Francis Ford Coppolával is. Aztán kimentünk az utcára és belekeveredtünk egy lövöldözésbe. Rendőrök üldöztek egy furgonost és éles fegyverekkel lövöldöztek körülöttünk.- Ha esetleg egy Oscar-gála nem lett volna elég nagy durranás. Megijedni sem volt időm, először fel sem fogtam, azt hittem, ez is egy forgatás. Színész éppen volt ott elég. Az Oscar megható volt. Főleg, hogy a következő évre beérett a dolog és a Mephisto meg is kapta. Azt már itthon, tévében néztem.- Pedig kint maradhatott volna Amerikában, bele is kóstolt. Miért nem maradt?- Kicsit hosszabbra terveztem valóban, de hívtak haza egy szerepre. Az különben egy pillanatig sem merült fel, hogy ottmaradnék.- Egy év Amerika a 80-as években így is elég elképzelhetetlen volt. Hogyan vágott bele?- Triviális volt nagyon. A Redl ezredest forgattuk és Brandauaer (a film főszereplője) mondta, hogy megy ki két hétre. Amerikai volt a felesége, és volt egy fesztivál is, amelyiken a Bizalom szerepelt. Akkor jutott eszembe, hogy én is kimennék. A vándor énem, ugye. De nem nemzetközi karrierről álmodtam. Nem gondoltam és nem is lett volna semmi esélye, hogy kint filmszínészi karriert csináljak. Nyelvet akartam tanulni, dolgozni valamit. Ismerősök segítettek, és egy építész irodában rajzoltam egy rajzasztal mellett álló nap.- Akkor jól jött a képzőművészeti érdeklődése.- Jól. De én csak rajzolni tudtam. A nővérem kiváló szobrász volt, az Akadémia tagja. Édesapám is, ő főleg épületszobrászattal foglalkozott. Rengeteg épületen a mai napig ott van a keze munkája Budapesten.- Ma már nem rajzol vagy fest?- Még nem. Régebben rajzol- gattam a kollégákat munka közben, de most nincs meg hozzá a belső késztetésem. A festéshez minden felszerelésem megvan, vásznak, szén, festékek, ecsetek, úgyhogy egyszer majd hozzáfogok. Ezt amolyan nyugdíjaselfoglaltságnak tervezgetem.- Azt olvastam, hatodszorra vették fel a színművészetire. Mit hiányoltak, tudja? , - Azóta sem. Mondjuk, rendszerint azok a tanárok válogatnak, akik az évfolyamon az osztályfőnökök lesznek. Biztosan nem az én alkatomat keresték. Simon Zsuzsa osztályába jártam és Montágh Imre később egyszer megsúgta, hogy nem ő választott ki engem. Egy Radnóti-eklogát mondtam a harmadik rostán, ahol bent volt Radnóti özvegye, Gyarmati Fanni is, és könnyekig hatódott tőle. Ő kérte, hogy vegyenek fel, neki köszönhetem, hogy elvégezhettem a főiskolát, később tanított is bennünket.- A fia örökölte a színpad iránti vágyat? Apja is, az édesanyja is színész - Ábrahám Edit volt minta a családban.- Őt a könnyűzene érdekelte jobban. A Madách stúdiójában musicalszínészetet tanul, zenél is közben, a saját zenekarával is mennek előre, fegyre jobban. Komoly, érett ember.- Örült ennek vagy féltették ettől a pályától?- Van ez a klisé a színész szülők esetében, hogy „próbáltuk megóvni”. Szerintem ez egy csodálatos pálya. Örülök, hogy úgy látta, érdemes a mi mintánk arra, hogy példa legyen. Boldog vagyok ettől. Különben nem az a terelgethető fajta. Pont olyan öntörvényű, mint én. Nehéz lett volna befolyásolni, de nem is akartam. Láttam a vizsgáit és látom benne önmagamat, úgy nézem, hogy ha egyszer megjön a kedve a prózához, az is menni fog, bátran beengedhetik színpadra is.- Amióta felnőtt, azóta vannak ennyire jóban, vagy korábban is jó apuka volt?- Nagyon jó, bizalmas a kapcsolatunk. Szeretek az apja lenni, a legelejétől fogva. Korán elváltunk az édesanyjával, de a kapcsolatunk ettől még jó maradt. Nem vasárnapi apuka voltam. Azokat az időszakokat leszámítva, amikor vidéken dolgoztam, amennyit csak tudtam, jelen voltam az életében. Névjegy 1948. Április 25-én született Budapesten. 1976-BAN VÉGEZTE el a Színművészeti Főiskolát. 1975-BEN FORGATTA első filmjét. JÁTSZOTT a Kecskeméti Katona József Színházban, a Nemzeti Színházban, a Várszínházban, a József Attila Színházban és a Radnóti Miklós Színházban is, 1996-tól a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. Vendégként szerepelt a Rock Színházban és a budapesti Katona József Színházban is. ISMERTEBB FILMJEI: Csók, Anyu, Redl ezredes, Mephisto, Az én XX. századom, Eldorádó, Csinibaba, A napfény íze, Falfúrók, A legényanya, Pillangók. KITÜNTETÉSEI: Jászai Mari-díj (1980), Kossuth-díj (1994), a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje (polgári tagozat) (2007), Nemzet Színésze (2015).- Vidnyánszky Attila azt mondta magáról, hogy a filmjeiben nem is játszik, mindössze létezik, ebben van az ereje. Ön hogy látja?- Ez a legnagyobb dicséret, amit mondhatott. A színpadon nehezen találtam meg a saját hangom és máig jobban is érzem magam intimebb helyzetekben, kisebb kamaraszínpadon, mint ezerfős nézőterek előtt. A filmen ez az elejétől sokkal természetesebben fakadt belőlem, mert közelebb áll hozzám az a bensőségesebb játékmód, amit a kamera szeret. A titok meg talán az, hogy nagyon erős kontroll működik bennem és azonnal megérzem, meghallom, mint az énekes, amikor elvét egy hangot és hamisan szól, ha egy helyzetben nem én vagyok.- Jóban van önmagával?- Változó, de igyekszem.- Végül azt nem is mondta el, mit mondott Vidnyánszkynak, amikor felhívta a jó hírrel? Nem is emlékszem, szinte leblokkolt a meglepetés. Valamit hebegtem zavaromban. Amikor aztán a kollégák, Törőcsik Mari, Tordy Géza felhívtak, akkor kezdett elterjedni bennem az öröm, hogy ezek az emberek maguk közé fogadtak. Hatalmas érzés.- Akkor akár lehet is kényelmesen hátradőlni.- Isten őrizzen! Ha az ember úgy érzi, hogy megtett mindent, ott a vége. Éppen ellenkezőleg, csak most kezdődik.- A nemzet színészeként új fejezetet nyit?- Pontosan. Hatalmas lendületet adott ez a mérhetetlen szeretet, olyan inspirációt, ami az én helyzetemben igazi adomány. Nemrég ajánlottak egy új orvost, akinél még nem jártam, elmegyek, hátha rájönnek, mi a baj a csigolyáimmal. Újra van hitem, hogy sikerül felgyógyulnom, és akkor jöhet az az új korszak.- Szóval, a vásznak és a festés várhatnak.- Úgy húsz-harminc évet, ahhoz még túl fiatal vagyok.
