Somogyi Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-31 / 76. szám

2015. MÁRCIUS 31., KEDD AUTO-MOTOR 9 A legjobb korba érkezett Peugeot 508 kombi A középkategóriás francia kocsik között ez a dízel az egyik legütősebb Büszkén fenn hordja az orrát a frissítést követően a Peugeot csúcsmodellje A családi jármű és a mene­dzserautó szerepkörében sincs szégyenkeznivalója a frissítésen átesett 508-as- nak, főleg nem a 180 lóerős BlueHDi motorral. Miklós-Illés Kálmán A legtöbb autótípus a „félidős” frissítéssel válik igazán eltalált- tá. Ez az új Peugeotnál a formára abszolút igaz, hiszen az átter­vezett, szinte teljesen függőle­ges szögben álló hűtőmaszkkal, a karakteresebb vonalú, akár LED-es fényszórókkal mutatós darabról van szó. Nincs ez más­képpen a tesztelt kombinál sem, ráadásul a formás hátsó a csalá­di kiruccanásokhoz is elegendő méretű rakteret rejt (pótkerék­kel 518 literes), ami bővítve 1,6 m3-es lehet. Az ülésben helyet foglalva nyilvánvalóvá válik, minden ön­célú formai megoldástól tartóz­kodtak, nincsének egymással el­lentétes irányban kilendülő mu­tatók, vagy magasan elhelyezett műszerfal (308-as). Leginkább csak az 1,27 centivel nagyobb, érintőképernyő árulja el, hogy a frissített 508-assal van dol­gunk, illetve az is feltűnik, hogy sávváltáskor immáron holttérfi­gyelő segédkezik. A komfortban a megszokottnál magasabb szín­vonalat hoz az 508-as. A hatal­mas lábhely szinte magától érte­tődő egy 4,82 méteres autóban, csakhogy a nagy Peugeot ülései valóban eszményiek: több órás út után is kipihenten szállhat ki az ember, főleg, ha áldozunk a 135 ezer forintos, álh'tható hosszúságú ülőlapokra. A ráncfelvarrás műszaki ér­telemben vett legfontosabb ho- zadéka az Euro-6-os normákat teljesítő 2,0 üteres dízelmotor premierje, mely BlueHDi nevé­vel is hirdeti, hogy tiszta üzemű egység (kevesebb NOx). Míg az Euro-5-ös 2,0 literes 140 vagy 163 lóerővel érhető el, addig a BlueHDi 150 vagy 180 lóerővel áll rendelkezésre (utóbbi csak automatával). A 180 lovas motor dinamikusan viszi a nagy tes­tet, 400 Nm-es nyomatéka révén nem jelentenek gondot az előzé­sek, már alacsony fordulaton jön az erő. Pedig a kissé komótosan kapcsolgató, hatfokozatú, har­madik generációs Aisin automa­ta áttételezése igencsak szellős, 130-nál mindössze 2000-et for­dul a főtengely - ennél keve­sebbet a legtöbb esetben még hét- vagy nyolcgangos váltóval sem pörögnek a 2,0 literes dí­zelek. A hosszú végáttétel miatt autópályán roppant alacsony a zajszint, a 72 literes tank okán pedig 1000 kilométer feletti a hatótáv, vagyis utazóautóként nagyot domborít ez a verzió. A Peugeot mintha megtalálta volna az arany középutat, hiszen minimális a karosszéria oldal­dőlése, de csak annyira feszes a rugózás, ami még nem megy a komfort rovására. Városban kicsit más a helyzet. A motorleállító gyorsan újrain­dít minden vibráció nélkül, de az 508-ast nem lehet megállítani úgy a fékkel, hogy ne „lőné le” a motort a vezérlés (számos kon­kurens tudja ezt). A start-stop kikapcsolót fedeles rekeszbe rej­tették, így nem fogja az ember lépten-nyomon deaktiválni. Bár az 508-as árai kimondot­tan jutányosak az összes verzió­ra vonatkozó importőri kedvez­Műszaki adatok PEUGEOT 508 SW 2.0 BluoHDi 180 EATS Osszlökettérfogat: 1997 cm3 Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel Max. teljesítmény: 133 kW (180 LE) 3750/perc Max. forgatónyomaték: 400 Nm 2000/perc Hossz./szél./mag.: 4819/1853/1456 mm Tengelytáv: 2817 mm Fordulókor: 11,9 m Nyomtáv elöl/hátul: 1569/1545 mm Saját tömeg/teherbírás: 1620/620 kg Csomagtér: 518/15981 Üzemanyagtank: 721 Gyorsulás 0-100 km/h: 8,6 s Max. sebesség: 226 km/h Város/országút/vegyes: 5,6/4,0/4,61/100 km Tesztfogyasztás: 6,9 l/100km C02-kíbocsátás: 120 g/km A modell alapára: 5 770 000 Ft* A tesztelt verzió ára: 9 300 000 Ft *5081.6 VTI2TR (120 LE) ménnyel (1,2-1,4 millió forint), ha rápillantunk az árlistára, rögtön világossá válik, hogy nem lesz egyszerű helyzetben a 180 lovas BlueHDi. Az új verzió 9 300 000 forintot kóstál kombi­ként, míg az Euro-5-ös, 2,0 lite­res HDi-ért 163 lóerővel és auto­mata váltóval 8 850 000 forintot kérnek. A 450 ezer forintos felár miatt nagyon környezettudatos­nak kell lenni a BlueHDi vásár­lásához, ugyanakkor az igaz­sághoz tartozik, hogy 9,3 milli­óért aligha kapunk másik, ilyen teljesítményű, középkategóriás kombit, amelyhez többek között a fűthető, bőr-szövet ülések és a navigáció is szériatartozék. Per 1: Porsche kontra Aston Martin A PORSCHE perrel fenyegette meg az Aston Martint, mivel az egy utcai autóját GT3-as- nak akarta nevezni. Ez a jelö­lés csak versenyautó-kategóri­aként „szabad felhasználású”, az utcai autóknál a német cég a jogbirtokos. Az Aston Mar­tin ezért Vantage GT12 néven dobja piacra új autóját. ■ Per 2: Aston Martin kontra Henrik Fisker AZ ASTON martin egykori vezető formatervezője, a Van­tage formáját is jegyző Henrik Fisker készítette el a Thun- derbolt nevű egyedi autót, amivel kapcsolatban az a gyár kifogása, hogy azon a márka- védjegynek számító forma ele­mek is megjelentek, márpedig erre nem kért felhatalmazást az alkotó. Kaliforniában in­dult a per, jelentős kártéríté­si összeg lehet a tét. ■

Next

/
Thumbnails
Contents