Somogyi Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-30 / 75. szám
Faludy Andrást választották meg az új szakmai alelnöknek kajak-kenu Jelentős sportdiplomáciai sikert könyvelhet el a kaposvári kajak-kenu sport. Faludy András lett a szövetség új szakmai alelnöke. Éves rendes közgyűlését tartotta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. A sportág tisztségviselői a tagszervezetek küldöttjei előtt beszámoltak az előző évben elért eredményekről, a sportág tavalyi és idei költségvetéséről, az előttünk álló időszak stratégiai terveiről is - számolt be róla a szövetség hiva- laton honlapja. A közgyűlést Baráth Etele, az MKKSZ elnöke nyitotta meg, aki értékelte a 2 évvel ezelőtt elfogadott sportági stratégia megvalósulását és a kajak-kenu tavalyi eredményeit is. „Sikerült megtartanunk vezető szerepünket a magyar sportéleten belül, nemzetközi tekintetben 2014-ben pedig minden világversenyen mi voltunk a legerősebb nemzet. Éveken át tartó stagnálás után növekedésnek indult az igazolt versenyzők száma és a tagszervezeteink száma is tovább nőtt, ezért kérem, hogy legyünk büszkék arra, ami az elmúlt években történt” - mondta Baráth Etele. ■ Komoly sportdiplomáciai siker a kaposvári kajak-kenu sport életében Faludy András megbízatása A szövetség első embere kiemelte még, hogy emelkedik a parakenu népszerűsége és társadalmi beágyazottsága is, a következő időszak legfontosabb feladatának pedig a női kenu további fejlesztését és a már beindult életút programok továbbgondolását nevezte. Beszámolóját a küldöttek egyhangúan fogadták el. Szintén nagy egyetértésben, ellenszavazat nélkül fogadta el a sportág a tavalyi költségvetéséről szóló beszámolót és az idei költségvetésre vonatkozó terveket is, amelyekről Kadler Gusztáv, a sportág általános alelnöke és Schmidt Gábor főtitkár beszélt. A közgyűlés végén a küldöttek új tisztségviselőt is választottak az elnökségbe. A tavaly erről a tisztségről leköszönő Schmidt Gábor után Faludy András lett az MKKSZ új szakmai alelnöke. A korábbi válogatott kajakos, a Kaposvári Vízügyi SC .jelenlegi szakosztály- vezetője, vezetőedzője 110-ből 88 voksot szerzett meg. A szavazáson a másik két jelölt Szabó Attila és Rajna András volt. Talán nem is meglepő a kaposvári szakvezető országos megbízása, miután évek óta tagja volt a különböző szakmai bizottságoknak. Az utánpótlás-nevelő munka egyértelmű sikereket vonultat fel Kaposváron. Remélhetőleg a klub körüli létesítménygondok is mielőbb rendeződnek, így pedig csak a zavartalan szakmai munkára kell figyelni majd. ■ Nem kegyelmezett a Siófok labdarúgó-nb ii. Nem bírt a sereghajtó Balmazújvárossal a Rákóczi Nem hozott gólt a kaposvári kiesési rangadó, míg a Siófok magabiztosan verte az Ajkát a Merkantil Bank NB II. 21. fordulójában. Klein P. - Keszthelyi Z. A küzdelem dominált a kaposvári kiesési rangadón Andorka Péter (kékben) háromszor is a kapuba talált Andorka Péter triplájával győzte le az Ajkát a Balaton-parti együttes 1 Kevés izgalmat, viszont annál j több küzdelmet tartogatott a Kaposvári Rákóczi FC és a Balmazújváros összecsapásának első félideje, amely a hazaiak számára egy áldozattal is járt: Zsivócz- ky Norbert ugyanis arccsonttörést szenvedett. A második játékrészre megélénkült a találkozó, de hiába játszott fölényben a Rákóczi, nem tudta kihasználni a lehetőségeit.- Sajnálom, hogy nem tudtunk _ | eredményesek lenni - fogalma- | ( zott Prukner László, a Kaposvá- i j ri Rákóczi FC szakmai igazgató- : ja. - Megvan a csapatban az aka- £ rat, de higgadtság és a kellő rutin még hiányzik. Folytatnunk kell a munkát, nem történt katasztrófa, még nem szakadtunk le. Ha. dolgozunk tovább, akkor a sze- j rencse is mellénk áll. A hajrára beállt Olasz Dénes is. A 26 esztendős támadó Pápáról érkezett Kaposvárra.- Az átigazolási időszakban | nem tudott igazolni a klub. Ér- j kezett két játékos, de mindketten meccshiánnyal küzdenek, így egyelőre csak epizódszerepet tudunk rájuk bízni - mondta Prukner László. A nagy szélben közönségszó- | rakoztató mérkőzésen Andorka Péter triplájával nyertek a sió- | fokiak. Andorkát remekül szolgálták ki a társak, Papp, Gárdos és Illés gólpasszal élményszámba mentek. A balatoniak ezúttal az első perctől mezőnyfölényben játszottak, irányították a talál- | kozót, melyen Andorka mellett Ivancsics is úgy játszott, ahogy tőle elvárható, de Tajti, Nagy és Horváth is remekeltek, míg Pap- pot, Gárdost, Illést a gólpassza- ik dicsérik. Igazi csapatmunka volt, amit a nézők is tapssal jutalmaztak a lefújás után. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC- BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 0-0 Kaposvár, Rákóczi-stadion, 1300 néző. V: Szilasi (Lémon, Takács G.). KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC: Somodí - Lakatos G. (Hampuk, 63. p.), Petrák, Albert Á. - Kiss M., Nagy K., Kovács 0., Zsivóczky (Király V., 27. p.), Hadaró - Balogh B. (Olasz., 84. p.), Fagy- gyas. SZAKMAI IGAZGATÓ: Prukner László.- A szakadék szélére állítottak minket, majd szombaton, Cegléden léptünk egyet előre, de túléltük a zuhanást, mert a siófoki futballban nagy az élni akarás - mondta a lefújás után Soós Imre a BFC Siófok trénere. A nyilatkozat is elárulja, hogy komoly gondban van a másodosztályú együttes, információnk szerint már nem az a kérdés, hány forintból gazdálkodjanak, hanem az, hogy életben BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ: Radosevics - Bokros, Papp F., KissL., Németh Á. - Batarelo, Sigér - Vachter (Tóth L., 73. p.), Pintér N., Virág (Popovics, 58. p.) - Batizi-Pócsi (Mijatovlcs, 80. p.). VEZETŐEDZŐ: Feczkó Tamás. BFC SIÓFOK-AJKA FC 3-0 (2-0) Siófok, 400 néző. V.: Pintér Cs. (Becséri G., Farkas B.). bfc siófok: Tajti - Nagyi., Mogyorósi, Csató, Polényi - Hormarad-e a „felnőtt” labdarúgás Siófokon, ahol az állam 600 millió forintos stadion rekonstrukciót tervezett. Ennél persze lényegesen fontosabb, hogy ha nincs „profi” futball, akkor az utánpótlás is el fog sorvadni. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Szol- nok-Gyirmót 1-1, Cegléd-ZTE 0-2, Szeged-Sopron 0-0, SzTK- Mezőkövesd 1-1, Soroksár- Csákvár 1-4. A Békéscsaba-Vasas mérkőzést kedden rendezik. várh A., Peszmeg - Gárdos (Nagy T. 68.p), Ivancsics, Papp M. (Illés Gy. 61.p) - Andorka (MolnárM. 88.p). vezetőedző: Soós Imre. ajka -.Jánosa - Asztalos, Császár, Zámbó, Beszterczei (Nagy B. szünetben) - Köles - Pál D., Lattenstein (Németh L. szünetben), Szabó Zs., Major - Sowun- mi (Bölcsföldi 79.p). vezetőedző: Zorán Kuntics. gólszerző: Andorka 3 (32., 34., és a 64. p.). 1. Vasas 20 13 2 5 39-20 41 2. Gyirmót 21 11 8 2 34-18 41 3. Békéscsaba 20 12 3 5 28-20 39 4. Mezőkövesd 21 10 7 4 40-23 37 5. Szolnok 21 10 7 4 38-31 37 6. Szeged 21 10 4 7 26-20 34 7. Sopron 21 7 8 6 32-30 29 8. ZTE 21 7 8 6 27-28 29 9. SzTK 21 6 9 6 17-22 27 10. Soroksár 21 6 5 10 22-29 23 11. Csákvár 21 5 7 9 29-33 22 12. Siófok 21 4 9 8 28-37 21 13. Cegléd 21 4 8 9 24-31 20 14. Ajka 21 4 6 11 27-34 18 15. Kaposvár 21 4 6 11 18-28 18 16. Balmazújváros 21 3 5 13 20-45 14 Merkantil Bank NB II. HIRDETÉS Riba Imréné^^ Szentes Erzsébet* 64. születésnapja alkalmából jó egészséget, sok boldogságot kíván yggpBP* Jmsfi HIRDETÉS _______________________ HIRDETÉS______________________ 1 í Ma ünnepli 80. s7.ületesna».iat£%Hl HORVÁTH JÓZSEFNE # ^ fjf Wm Ilonka nétúy NMátóSÖffiS Ferenc^^l^ ” fr Piroska ma?nP|| Ez alkalomból sok szeretettel c „ , M köszönti, jó egészséget kivan: E* alkalomból koszont, m { népes családja J { Piroska es csaladja | LABDARÚGÓ-NB III. Nem sikerült a bravúr a nagyatádiaknak a tabella har- | madik helyén álló Újbuda el- | len az NB III. Nyugati csoport- | jának 20. fordulójában. A so- | mogyiak bár közel voltak az egy pont megszerzéséhez, de egy, a hajrában esett gólnak köszönhetően győzött a fővárosi együttes. nagyatádi fc-üjbuda 0-1 (0-0) Nagyatád, 140 néző. V.: Tu- czai (Kulman, Rózsás). nagyatádi FC: Gyenes - Horváth B., Dekanics, Rácz, Fe- | rencz - Bezdi, Szántó (Horváth G., 74. p.) - Csató (Besenyi, 79. p.), Németh E., Dér - V. Niko- lics. vezetőedző: Papp Zoltán. gólszerző: Karacs D. (82. p.). A 20. FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI: III. Kerület-Győri ETO j II. 2-3, Dorog-Balatonfüred | 1-0, Csepel-Mosonmagyaró- vár 3-0, Tököl-Diósd 0-4, Rá- kosmente-BKV Előre 1-1. ■ Klein Péter Az OTP Bank Liga állása 1. Budaörs 19 13 5 1 46-17 44 2. Győri ETO II. 19 12 4 3 38-13 40 3. Újbuda 19 10 4 5 26-22 34 4. Tatabánya 18 8 7 " 3 40-25 31 5. Rákosmente* 19 8 3 8 31-26 26 6. Diósd 19 8 2 9 20-24 26 7. BKV Elére 19 6 8 5 32-28 26 8. Csepel 18 8 1 9 22-20 25 9. Balatonfüred 19 7 4 8 27-27 25 10. III. Kerület 19 6 5 8 28-35 23 11. Sárvár 18 5 3 10 20-32 18 12. Nagyatád 19 4 5 10 13-31 17 13. Dorog** 18 11 5 2 24-13 16 14. M.óvár 19 4 2' 13 21-37 14 15. Tököl 18 0 2 16 6-44 2 A *-gal jelölt Rákosmente csapatától 1. míg a **-gal jelöl Dorogtól 22 büntetőpont levonva. i RALIOB A HERCZIG NORBERT, IGOR BA- CIGAL kettős nyerte meg vasárnap a magyar bajnoki sorozat el- | ső futamát, az Eger-ralit. A via- dal honlapja szerint a Skoda Fa- | biával szereplő páros nagy fölénnyel győzött, a 14 gyorsasági alapján több mint másfél perccel volt gyorsabb a címvédő Kazár Miklós, Ferencz Ra- món duónál. Herczigék az abszolút versenyben a második helyen végeztek a lengyel Grze- I gorz Grzyb, Róbert Hundia (Ford Fiesta RS WRC) páros mögött, mindössze 11.7 másodperces különbséggel. A hétszeres bajnok ifjabb Tóth János, aki három év kihagyás után tért visz- sza a mezőnybe, Szőke Tamással az oldalán a 18. helyen zárta az év első magyar bajnoki futamát. Eredmények - országos bajnokság, 1. futam, Eger, (14 gyorsasági szakasz, 157,6 km): 1. Herczig Norbert, Igor Bacigal (Skoda Fabia S2000) 1:18:45.3 óra, 2. Kazár Miklós, Ferencz Ramón (Ford Fiesta R5) 1:36.6 perc hátrány, 3. Botka Dávid, Tóth Imre (Mitsubishi Lancer Evő IX R4) 1:47.4 p h. ■ HIRDETÉS _____________________ Go rner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm. ca . > -f o rmnzftközi p4mtranszfrr i U U > I L- Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 300.50 302,99 USD 275.50 278,99 CHF 283,50 289,99 ÉRVÉNYBEN: március 27. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig befektetésiarany-értékesítés I I 16 2015. MÁRCIUS 30.. HÉTFŐ........................................................................................................... Élpr; ! A görögök ellen játszották. Vasárnapi lapzártánk után rendezték a Magyarország-Görögország labdarúgó ^ ^ Európa-bajnoki selejtező Budapesten, a Groupama Arénában. Dárdai Pál, a magyar válogatott szövetségi kapiIP / tánya íképunkön) előzetesen úgy vélekedett, hogy elképzelhető, hogy csak egy pontrúgás dönti majd. HIRDETÉS_____________________________________________________________ Ingyenes, érettségi utáni képzések nappali tagozaton É Biztos két év érettségi után Nincs felvételi, van viszont 2 év Továbbra is járnak a megszokott juttatások iskoláztatási támogatás, diákigazolvány, egészségbizTanuld ki magad a OKJ-s bizonyítvánnyal lehetőséged van dolgozni vagy továbbtanulni. Szeptemberben induló szakképzések: Szakmacsoport» Okj-s szakképzés Közgazdaság»Pénzügyi-szá mviteli ügyintéző Turisztika»Turisztikai szervező, Idegenvezető Kreatív» Grafikus; Kiadványszerkesztő Ügyvitel» Ügyviteli titkár MUA Szakközépiskola | Kaposvár, Rákóczi tér 12/a. ! Tel.: 82/320-160 | www.mua.hu | OM azonosító: 035496