Somogyi Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-30 / 75. szám
14 SPORT 2015. MÁRCIUS 30., HÉTFŐ Felsőfokon játszanak a felsőházban kosárlabda-nb i./a, férfiak Telt ház előtt hetek óta sportélményt nyújtanak szurkolóiknak a kaposváriak Közönségszórakoztató játékkal nyert újabb mérkőzést a Kaposvári KK együttese az NB I./A csoportos férfikosár- labda-bajnokság felsőházi rájátszásában. A somogyiak az előzőleg második helyen álló Soproni Sördögök csapatát verték látványos támadójátékkal. Kun Zoltán- Minden meccsen arra törekszünk, hogy kiszolgáljuk a közönségünket. Ezt a látványos és eredményes támadó játékkal tehetjük meg, igaz ezúttal a védekezésünk gyengébb volt. A szurkolóink előtt le a kalappal és a játékosainknak is csak gratulálni tudok - nyilatkozta a találkozót követően a szurkolók vastapsával egy időben Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője. Kollégája, Sabáli Balázs, a soproniak trénere láthatóan csalódott volt, ám roppant sportszerűen alkotott véleményt. - Gratulálok a Kaposvárnak, megérdemelten nyertek! Végig vezettek és amikor három pontra visszajöttünk két védekezési hiba miatt triplákat kaptunk. Többször eladtuk a labdát és az első félidőben nagyon sok támadó lepattanót engedtünk az ellenfélnek. Bármit próbáltunk védekezésben, rendre újabb kosarakat kaptunk. Mutatja ezt, hogy 92 pontot dobtunk, de mégis kikaptunk. Fáradt volt a csapatunk - nyilatkozta a soproni edző. Frazier triplája adta meg az alaphangot a kaposváriaknál, míg a túloldalon Poscsics maradt kétszer is ziccerben. Gyors akciókat vezettek a hazaiak, kiválóan működött a Hendle- in-Spi'ca kapcsolat a vendégek ellen. Próbált agresszívebben védekezni a Sopron, de Spica valamennyi kísérlete a gyűrűben landolt. A félidő végén Tóth G. és Ruják tudta csökkenteni a különbséget, így 53-46-nál vonultak pihenőre a csapatok. Fodor Márton egymás után szerzett két triplája a legjobbkor jött a hazaiaknak, de Tóth G. és Tre- pák is jól célzott a túloldalon. Spica pihenőjét jól használták ki a vendégek, és három pontnyira zárkóztak fel. A negyed Marco Spica (középen fehérben) sérülten is kiemelkedően teljesített végén fergeteges buzdítás közepette növelte tíz fölé előnyét a Kaposvári KK, amely 81-69- es állásnál kezdhette a záró játékrészt. Frazier csinált bolondot Pocsicsból, aki mellett kosarat szerzett, ráadásul a center az ütött faultja miatt kipontozódott. Az utolsó két percben letámadással próbálkozott a Sopron, de Hendlein a 100. kaposvári pontot is megszerezhette. Az utolsó másodpercekben állva ünnepelte a csarnok az újabb teljesen megérdemelt, pazar diadalt arató somogyi alakulatot. KAPOSVÁRI KK- SOPRONI SÖRDÖGÖK 106-92 (28-21, 25-25, 28-23,25-23) Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 900 néző. VEZETTE: Cziffra Cs., Gorka Sz., Rácz Zs. kaposvári KK: Frazier (21/6), Raivio (14/3), Fodor M. (11/6), Hendlein (22), Spica (28). csere: Jancsikin (3/3), Horváth M. (2), Benke (5/3), Grebenár (-). vezetőedző: Fekete Ádám. edző: Fi- lipovics Gordan. SOPRONI SÖRDÖGÖK: ThomaS (7/3), Edwards (8/6), Boriszov (11), Tóth G. (21/9), Poscsics (27). CSERE: Ruják A. (13), Trepák (5/3). VEZETŐEDZŐ: Sabáli Balázs. SZAKMAI IGAZGATÓ: Patonay Imre. KIPONTOZÓDOTT: POSCSÍCS (a 35. percben), jók: Spica, Hendlein, Frazier, Raivio, illetve Poscsics, Tóth G., Ruják. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: KeCSkemét-Paks 80-76 (15-16, 21- 19, 20-25, 24-16). * A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA: 1. Szolnoki Olaj (10 pont), 2. KTE-Duna Aszfalt (8), 3. Soproni Sördögök (8), 4. Atomerőmű SE (8), 5. Kaposvári KK (7). A KÖZÉPHÁZI MÉRKŐZÉS EREDMÉNYE: Egis Körmend-TLI-Alba Fehérvár 96-84 (35-19, 9-22, 25-24, 27-19). A KÖZÉPHÁZ ÁLLÁSA: 6. Fal- co KC Szombathely (0.815), 7. PVSK-PannonPower (0.768), 8. Naturtex-SZTE-Szedeák (0.741), 9. Egis Körmend (0.732), 10. Álba Fehérvár (0.714). AZ ALSÓHÁZI MÉRKŐZÉS EREDMÉNYE: Zalakerámia-ZTE KK- MAFC 84-87 (20-17,24-17,17- 25, 23-28) az alsóház állása: 11. jászberényi KSE (0.692), 12. Mar- so Nyíregyháza KK (0.680), 13. MAFC (0.596), 14. Zalakerámia ZTE KK (0.574). Pöigős márciusi programjuk volt az ifiknek sakk Három Somogy megyei viadalon ültek asztalhoz az utánpótlás képviselői ■ <7 í -'T- rr Ezrek futottak a somogyi megyeszékhely utcáin Idén Dárdai Bálint volt a leggyorsabb a K&H Mozdulj! futóviadalán Népes mezőnyöket vonzottak a megyében az utánpótlás-sakkversenyek Országos döntőn bizonyíthatnak a legjobbak szabadidősport Idén is több, mint háromezer futó választotta vasárnap délutáni aktív kikapcsolódásképp az immár tizenkettedik alkalommal rendezett K&H Mozdulj! futónapok keretében rendezett a hagyományos kaposvári belvárosi futóviadalt. A program a már jól ismert koreográfia szerint zajlott. A bemelegítést követően a Kossuth téren felállított kapun át rajtolt a mezőny, hogy teljesítse a - belvárosi utcákon kijelölt - 3.2 kilométeres útvonalat. Már a rajt is 4 perc 20 másodpercig tartott. Az első sorból a versenyszerűen sportolók vágtak neki a távnak, őket pedig a több ezer lelkes sportember követte. Családok, baráti társaságok, iskolai közösségek teljesítették a futótávot. Annyi biztos, az időjáráson nem múlott semmi, a csodálatos napsütésben a még kissé szeles, hűvös idő nem szegte senki kedvét. A hangulatról idén is Péter Attila gondoskodott, aki kaposváriként érthetően lelkes szpíkere a somogyi megyeszékhely viadalának. Idén ugyan nem forgott veszélyben a 9 perc 21 másodperces legjobb időeredmény, ám a győztes Dárdai Bálint 10 perc 33-as, valamint a legjobb nőként célba érő Máté Anna 11.15- ös ideje is igen jónak mondható. Nem elhanyagolható tény, hogy Kaposvár idén is méltó volt a Vidék Futófővárosa címre, miután több, mint háromezren teljesítették a hagyományos kék pólóban a belvárosi futópróbát. A VÉGEREDMÉNY, NŐK: 1. Máté Anna (MG Produkt Kaposvári AC), 2. Kudranyik Éva (Kaposvári Betyárok), 3. Szerb Katalin (Kaposvári Betyárok). FÉRFIAK: 1. Dárdai Bálint (Építők AC Kaposvár), 2. Sípos Csaba (írón Team SE), 3. Szabó Péter (Kaposvári Betyárok). A LEGTÖBB DIÁKOT MOZGÓSÍTÓ KAPOSVÁR KÖRNYÉKI ISKOLÁK versenyében: 1. Taszári Általános iskola, 2. Bodrog Általános Iskola, 3. Szentbalázs Általános Iskola. A LEGTÖBB DIÁKOT MOZGÓSÍTÓ KAPOSVÁRI ISKOLÁK VERSENYÉBEN: 1 Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, 2. Kisfaludy Utcai Tagiskola, 3. Berzsenyi Dániel Tagiskola. ■ Kun Z. Idén tavasszal is igazán mozgalmas Somogy megye ifjúsági sakkélete. Március hónapban három rangos sakkversenyt is rendeztek megyénkben. A nyílt egyéni bajnokság mellett a diákolimpia küzdelmein is bizonyíthattak a fiatalok.- Elkezdődött a már hagyományként, minden évben megrendezésre kerülő Grand Prix Ifjúsági Bajnokság, melynek első állomásának idén Kéthe- lyen, az Ax & Ax Borászat adott otthont - tájékoztatta lapunkat Trombitásné Zádeczki Ildikó, a Somogy Megyei Sakk Szövetség titkára. - Rendezvényeiket igyekszünk minden alkalommal impozáns helyen megtartani, ezzel is biztosítva a királyi játék rangját. Kéthely után a diákolimpiái döntőket is mélSOMOGY MEGYEI EGYÉNI SAKK DIÁKOLIMPIA BAJNOKAI ÉS TOVÁBBJUTÓI. l. KORCSOPORT FIÚ: Kis Bank András (Nagyboldogasszony Katolikus Gimnázium és Általános Iskola). II. KORCSOPORT FIÚ: GuriCZÜ Zoltán (Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola, Marcali). m. korcsoport fiú: Takács András (Réthelyi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kéthely). tv. korcsoport fiú: Kelemen Sándor (Zrínyi Ilona Általános Iskola, Kaposvár). v. korcsoport fíú:Andrásofsz- ky Péter (Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár). VI. KORCSOPORT Fiú: Horváth András János (Ady Endre Gimnázium, Nagyatád). i. korcsoport lány: Boda Sára (Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola, Marcali). II. KORCSOPORT LÁNY: Léránt Boglárka (Réthelyi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kéthely). III. KORCSOPORT LÁNY: Molnár Viktória (Balatonlelle-Karádi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Balatonlelle). IV. KORCSOPORT LÁNY: Ventzl Vivien (Balatonlelle-Karádi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Balatonlelle). V. KORCSOPORT LÁNY: -. vi. korcsoport lány: Hamrik Bianka. ÉRTÉKSZÁMOS VERSENYZŐK: Tombor Máté 2002 Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola, Marcali. Pálfi Péter 2001 Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola, Marcali. Király Lilla 2001 Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola, Marcali. Dankházi András 1998 Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár.. Csapatok is vetélkedtek SOMOGY MEGYEI SAKK CSAPAT DIÁKOLIMPIA, FONYÓD alsós lányok: Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola, Marcali (Fekete Luca, Boda Sára, Boda Nóra) alsós fiúk: Réthelyi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Léránt Boglárka, Takács Dominik, Csegzi Milán, Tóth Lóránt, Ambrus Noel) felsős lányok: Balatonlelle-Karádi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Ventzl Vivien, Molnár Viktória, Proics Barbara, Ventzl Tamara) felsős F\ÚK:Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola, Marcali (Pálfi Péter, Tombor Máté, Fekete Ákos, Papp Máté, Pálfi Gergő). KÖZÉPISKOLÁS LÁNYOK: - KÖZÉPISKOLÁS FIÚK: Ady Endre Gimnázium, Nagyatád (Horváth András János, Krivaris Dominik, Mészáros Erik, Györkös Krisztina). tó helyszíneken tarthattuk. Az egyéni bajnokságra a felújított Balatonlellei Közösségi Házban került sor, a csapatversenynek pedig a nem rég átadott Fonyó- di Kulturális Központ adott otthont. Mindhárom versenyen 100 fő körül volt a résztvevő gyerekek száma. Nagy öröm számunkra egyszerre ennyi lelkes gyereket asztalhoz ültetni a gondolkodásra és rendre tanító játékhoz. A diákolimpián legjobban szerepelt tanulók képviselik majd megyénket Szombathelyen az egyéni versenyen és Miskolcon a csapatbajnokságon. Az országos diákolimpiákra utazó gyerekek többségét Misetáné Burján Anita, Guricza Gyula és Horváth József sakkedzők készítik fel. ■ Kun Z. Havanecz a felnőtt első NYÍLT EGYÉNI SAKKBAJNOKSÁG 2015, EREDMÉNYEK: 1. kcs. leány: 1. Kis bank Anna, 2. Boda Nóra, 3. Boda Sára. Fiúk: 1. Szarka Regő, 2. Kis-Bank András, 3. Varga Márton. ll. KCS. leány: 1. Léránt Boglárka, 2. Szép Minea Dalma, 3. Fekete Luca. Fiúk: 1. Nagy Ádám, 2. Bagi Benedek, 3. Magyar László. in. KCS. leány: 1. Honfi Viktória, 2. Mátyus Vivien, 3. Molnár Viktória. Fiú: 1. Fekete Ákos, 2. Horváth Csongor, 3. Tombor Máté. ív. kcs. leány: 1. Balogh Eszter, 2. Ventzl Vivien. Fiú: 1. Kondá- kor Márk, 2. Hosszú Kristóf, 3. Kelemen Sándor. KÖZÉPISKOLÁSOK, LÁNYOK: 1. Árvái Eszter, 2. Szerpák Anita. Fiúk: 1. Tóth Dániel, 2. Lengyel Péter, 3. Hegedűs Botond. ' felnőttek: 1. Havanecz Bianka, 2. Babits András, 3. Bíró Tamás.