Somogyi Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-29 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 12. szám
2015. MÁRCIUS 29., VASÁRNAP GASZTKONOMIA 7 Bár ő maga ritkán főz, Kovács Áron mégis remek ebédet tálalt nekünk. Miközben elkészítette, a műsorvezető elárulta nekünk az anyukák titkát is! Mediaworks-összeállítás Kovács Áron ritkán főz, de akkor szívvel-lélekkel veszi be magát a konyhába Kovács Áron is a halak híve. Ami érthető is, hiszen a hal egészséges, a húsa laza szövet- szerkezetű, könnyen emészthető. Magas víztartalma miatt azonban gyorsan romló táplálék, ezért ügyesen és gondosan kell feldolgozni. Kedvező energia-, zsír- és fehérjetartalma révén - megfelelő konyhatechnológia alkalmazása mellett - a testtömegcsökkentő étrendek- jü be is jól beilleszthető. A halolaj - jellemzően a ten- | geri halaké - tartalmaz olyan § többszörösen telítetlen zsírsa- % vakat (omega-3 zsírsavakat), s melyek élettani szempontból rendkívül fontosak. A hal jó forrása a zsírban oldódó vitaminoknak, elsősorban az A- és D-vitaminnak is. Ezek segítségével szervezetünk képes semlegesíteni a szabad gyököket (vagyis az élettani folyamatok során keletkező, illetve külső forrásból a testbe jutott, érfalat károsító, valamint rákos betegségeket előidéző anyagokat), és növelni a betegségekkel szembeni ellenálló-képességet. Kovács Áron tehát jól döntött, amikor a halak és a tengeri herkentyűk mellé tette le a voksát. „Imádom a tenger gyümölcseivel készült ételeket, mert tényleg nagyon egészségesek, és számtalan változatban fogyaszthatok. Ezek közül most egy igazán különleges, de köny- nyen elkészíthető variációt ajánlok az olvasók figyelmébe - mondja a Class FM műsorvezetője, aki szeret jókat enni. - Szerencsés helyzetben vagyok, mert a feleségem és az édesanyám is a legfinomabb ételekkel kényezteti a családot... Éppen ezért én magam alig főzök, annál inkább szeretek jókat falatozni! Szerintem a főzés olyan, mint a zenélés: csak szívvel-lélekkel lehet igazán jól csinálni. Talán ez lehet az anyukák titka is!” Rántott-pácolt hal és tenger gyümölcsei HOZZÁVALÓK (4 SZEMÉLYRE): 300 g szálka nélküli halhús, 300 g vegyes tenger gyümölcsei (mirelit), só, bors, 1 db citrom leve, 100 g liszt, 3 tojás, 250 g zsemlemorzsa, 400 ml étolaj, 100 ml száraz fehérbor, 50 ml szőlőmagolaj, 1 gerezd fokhagyma, 1-1 kis csokor petrezselyemzöld és snidling, 1 fej salotta- hagyma, korianderlevelek, salátalevelek, zöld fűszerek. ELKÉSZÍTÉSE: l. mossuk meg a halat, a rákokat, a kagylót, és hagyjuk lecsöpögni! Sózzuk, borsozzuk, locsoljuk meg kevés citromlével! 3. BEPANÍROZZUK ű szokásos módon (liszt, tojás, zsemlemorzsa), majd aranysárgára sütjük mindet egy serpenyőben, a forró étolajban. 4. készítsünk páclevet a fehérborból, a maradék citromléből, a szőlőmagolajból, a lereszelt fokhagymából, a felaprított petrezselyemből, snidlingből, a felkockázott hagymából és a ko- rianderlevelekből! Ebben hagyjuk pácolódni a kisütött tengeri herkentyűket, a hűtőben! 5. tálaljuk friss salátaágyon, aprított zöld fűszerekkel megszórva! Zöldségek helyett rizzsel vagy krumplipürével is kínálhatja Jól fürdesse meg a herkentyűket! Készítse darálóval a pácléalapot! Igazán jót főzni csak szívvel-lélekkel lehet sztárkonyha Kovács Áron a tenger gyümölcseiből elkészített ínyenc fogásokat szereti a legjobban Ezzel kenje a ropogós kenyérre a vendégeit! Legyen szó tízórairól vagy uzsonnáról, egy kis pirítósra kent szendvicskrémmel nem lőhet bakot! A „kencéket” változatos ízvilággal készítheti, így akár minden nap újíthat. SNIDLINGES TÚRÓKRÉM Főzzünk keményre 2 tojást, majd tisztítsuk meg és aprítsuk fel! Törjünk át szitán 25 dekagramm túrót, majd adjuk hozzá a tojást! Keverjünk hozzá 2 evőkanál tejfölt, 1 csokor felaprított snidlinget és egy kevés sót! HAGYMÁS MÁJPÁSTÉTOM Forrósítsunk fel 2 evőkanál olívaolajat, és pirítsunk meg rajta 20 dékagramm megtisztított és feldarabolt szárnyasmájat! Ha kihűlt, daráljuk le vagy vágjuk apróra. Keverjünk hozzá 2 gerezd összezúzott fokhagymát, 3 felkarikázott újhagymát, 2 evőkanál tejszínt és 1 teáskanál vajat! Szórjuk meg sóval és rózsaborssal! CSIRKEPÁSTÉTOM SONKÁVAL 60 gramm főtt csirkemellfilét és 25 gramm sovány sonkát vágjunk apróra, majd turmi- xoljuk darabosra 1 teáskanál citromlével és fél gerezd fokhagymával! Keverjünk hozzá 2 evőkanál natúr joghurtot és 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöldet, majd ízesítsük sóval, borssal és pár csepp mézzel! ÚJHAGYMÁS TOJÁSKRÉM Főzzünk keményre 4 tojást, majd tisztítsuk meg és vágjuk apró darabokra! Keverjünk össze 2 evőkanál vajkrémet ugyanennyi majonézzel, 2 szál felaprított újhagymával! Adjuk hozzá a tojást, fűszerezzük aprított petrezselyemzölddel, sóval, borssal, kevés Worces- ter-szósszal! Hűtve tálaljuk. ■ Minden napra kitalálhat egy újabb ízkombinációt a krémekből Hirdetés Eredményes gyógyítás a Salvus vízzel Salvus gyógy vizes inhglációval és orrspray-veüs kezelhető sokféle folyamatosan visszatérő felső légúti betegség. A találmány nem új, már az ötvenes évektől ismerjük és napjainkban Is egyre többen használjuk. Ablonczy Mária fül-orr-gégész szakorvoshoz naponta érkeznek olyan beteg gyerekek, akik krónikus mandula, garat, középfül vagy arc- üreg-gyulladásra pánaszkodnak. Hiába gyógyulnak meg, pár hónap múlva kiújulnak a tüneteik. A Salvus vizes inhalációt szoktam nekik javasolni, mivel ez a lúgos víz úgy oldja fel a váladékot, mint a szappan a koszt - magyarázza Ablonczy Mária, a II. Sz. Gyermekklinika szakorvosa. A száraz köhögést nagyon hatásosan szünteti meg, ezért sok bronchitises beteg is megkönnyebbül a használatakor. A több mint 500 méterről feltörő gyógyvíz nemcsak a légúti, hanem a reflux betegség kezelésére is alkalmas. A reflux eredendően gyomorbetegség, a gyomorszáj nem záródik le rendesen, vagy a kelleténél többször nyílik ki, ezért a gyomortartalom visszakerül a nyelőcsőbe. Ezek a betegek gyakran torokfájásra panaszkodva jönnek hozzám, és igen meglepődnek, amikor kiderül, hogy mi a bajuk, és hogy milyen egyszerűen lehet kezelni azt - magyarázta az orvos. A túlzott gyomorsavtúltengést lehet Salvus gyógyvízzel enyhíteni, a száj és orrspray pedig a nyelőcső bántalmait kezeli. A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszertárakban és gyógyter- mék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Tesco, Fűszértek, Coop továbbá Rossmann üzletekben) kapható.