Somogyi Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-25 / 71. szám
2015. MÁRCIUS 25., SZERDA OLVASÓINK ÍRJÁK Ne a jobb nyugdíjból kompenzáljanak! levél a miniszterelnöknek Nem szociális intézmény, hanem kötelező járulékfizetés ellenében megszerzett jog Nagy teher van az időseken, a legtöbbnek arcpirítóan alacsony a nyugdíja A Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége, egyebek mellett, „Differenciált nyugdíjemelést!” javasol, és ezért ismét levelet írnak Orbán Viktor miniszterelnöknek és a parlamenti pártok frakcióvezetőinek. („Differenciált emelést a nyugdíjasoknak!” Somogyi Hírlap, 2015. január 26. és „Levél Orbán Viktornak Somogy- ból: a legenyhébb jelző a méltatlan”, sonline, 2015. február 26.). A tudósítás szövegkörnyezete alapján azt vélelmezem, hogy a Szövetség nem egy korrekciós nyugdíjemelést javasol, hanem az évi rendszeres nyugdíjemelés forrásaiból, vagyis az átlagosnál magasabb nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasok terhére szeretné megemeltetni a „kisnyugdíjasok” havi járandóságát. Amennyiben erről van szó, akkor a javaslat jogi, szakmai és morális szempontból is aggályos! A reáüs helyzetértékeléshez és a javaslat korrekt megítéléséhez két dolgot már elöljáróban rögzíteni kell. A társadalombiztosítás, és ezen belül a nyugdíjrendszer jogi és köz- gazdasági környezete rendkívül bonyolult, ugyanakkor különböző szintű jogszabályok által részletesen szabályozott. A nyugdíj a közvélekedéssel ellentétben nem szociális intézmény, hanem kötelező járulék- fizetés ellenében, biztosítási jogviszony keretében visszterhesen megszerzett, megvásárolt vagyoni jog. A javaslat nem előzmények nélküli. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy az első Orbán-kor- mány idején, 1998-ban ez egyszer már megtörtént. A parlament 1998. december 28-án, tehát három nappal a hatályba lépés előtt, totálisan megváltoztatta az 1999. évi nyugdíjemelés törvényi mértékét, ameny- nyiben 1999. január 1-től nem az 1998. évi nettó keresetnövekedés 19 százalékával, hanem az 1999. évi várható infláció mértékével, 11 százalékkal emelték az öregségi nyugdíjakat. A szabályozás részleteiben bonyolult, ellentmondásos és igazságtalan volt! Állítom, hogy a változtatás elsődleges célja nem is a kisnyugdí- jak felzárkóztatása, hanem sokkal inkább a mintegy 50 milliárd forintos költségvetési megtakarítás volt. Ugyanis az 1998. október 31-én benyújtott eredeti törvényjavaslatban még nem is szerepelt a nyugdíjtörvény ilyen irányú módosítása, a nyugdíjemelés módszertanának és mértékének drasztikus megváltoztatása. A kormány ezzel akarva-akaratlanul működésbe hozta a „divide et im- pera!” („oszd meg és uralkodj!”) évezredes elvét, sikerült ezzel a nyugdíjas társadalmat végletesen megosztani, tagjait egymással szembeállítani. Magyarország akkor még demokratikus jogállam volt, működött a végrehajtói hatalomtól független alkotmánybíráskodás. Számtalan szervezet és magánszemély fordult beadvánnyal az Alkotmánybírósághoz, kérve az 1998. évi költség- vetési törvény vonatkozó szakaszainak és a végrehajtást szabályozó kormányrendelet alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az Alkotmánybíróság felemás, de mégis gazdaságtörténeti jelentőségű határozatában többségi döntéssel végül elutasította az alkotmányellenességre vonatkozó kérelmeket. Indoklásában azonban kifejtette, hogy a nyugdíjemelésnek ez a módja „tartósan nem alkalmazható”, vagyis csak egyszeri és kivételes megoldásként fogadható el alkotmányosnak. Az alacsony nyugdíjjal rendelkezők kiemelt támogatása, a szociális célú nyugdíjemelés társadalmilag természetesen indokolt lehet, de ennek forrásait, a nemzetgazdaság teherbíró képességének függvényében, az egész társadalomnak, és nem kizárólag a többi nyugdíjasnak kell viselnie. „A negatív diszkrimináció nem lehet a pozitív diszkrimináció eszköze, vagyis egyesek jogfosztása árán nem lehet mások számára többletjogokat biztosítani.” Ez a nyugdíjemelés esetében is alkotmányos alapelv! Az első Orbán-kormány a fenti törvényjavaslatot minden előzetes egyeztetés nélkül nyújtotta be az Országgyűlésnek. Ezzel szemben a sokat bírált Gyurcsány-kormány az Országos Idősügyi Tanács javaslatára megalkotta a nyugdíjak korrekciós célú emeléséről szóló törvényt, amely több évre elosztva, korrigálta, enyhítette a nyugdíjak között az évek, évtizedek alatt kialakult súlyos aránytalanságokat és torzulásokat. És ezt nem a többi nyugdíjas kontójára tette, hanem a társadalmi szolidaritás elvéből kiindulva a központi költség- vetésből finanszírozta! Hangsúlyozni szeretném, hogy itt nem a nyugdíjak szociális célú emeléséről, hanem a biztosítási elv maradéktalan betartása mellett, a nyugdíjak időnként szükséges korrekciós felülvizsgálatáról van szó. A szociális szempontok érvényesítésére a kormány visszaállította és működtetette a méltányossági nyugdíjemelés intézményét. Magam is azt tapasztalom, hogy a nyugdíjasok körében egyre jobban terjed az a vélemény, hogy a „százalékos nyugdíjemelést” meg kell szüntetni, mert igazságtalan és tovább növeli a nyugdíjak, a nyugdíjasok közötti különbséget. A nézet hívei azt mondják, hogy a differenciált induló nyugdíjak már eleve figyelembe veszik az életpályák különbözőségét (beosztás, felelősség, jövedelem, befizetett járulék...stb...), ezért a további megkülönböztetés indokolatlan, a nyugdíjas létben már valamennyien egyformák vagyunk. Sokan ezért úgy vélik, hogy a nyugdíjemelésre előirányzott mindenkori éves ösz- szeget havi bontásban teljesen egyenlően kellene szétosztani a jogosultak között! A magyar társadalombiztosítási rendszer vegyes jellegű volt és maradt, vagyis a biztosítási és a szociális elemek egyaránt jelen vannak a rendszerben. Ezen belül a nyugdíjrendszernek, így természetesen az államinak is, elsősorban biztosítási alapon kell állnia, illetve ilyen irányba kell/kellene fejlődnie. Sajnos a magánnyugdíj pénztári rendszer részleges felszámolása megakasztotta ezt a fejlődést, és különösen a közvélemény nyugdíjrendszerrel kapcsolatos ökonomikus gondolkodásában okozott súlyos károkat. Azt ugyan természetesnek vettük/vesszük, hogy például a magán, vagy önkéntes pénztári vagyon gyarapodásából a befizetett tagdíjunk arányában százalékosan részesülünk, de sokan nem fogadják el ezt az elvet az állami nyugdíj- biztosítási rendszerben. Holott ez utóbbiban is arról van szó, hogy a kötelező járulékfizetéssel vagyonunk egy részét (pénzeszközeinket) a nyugdíj- biztosításnak adjuk át hasznosításra, kvázi befektetjük, hogy annak hozadékából majd nyugdíjasként a befektetett vagyonunk arányában, évenkénti nyugdíjemelés formájában is részesedjünk. Természetesen, aki többet fektetett be, többet is érdemel! (Ez a felosztó-kiro- vó rendszer esetén is igaz!) Véleményem szerint ezért a mindenkire egységes nyugdíjemelés követelése megalapozatlan! A hatályos törvény szerint a nyugdíjakat minden év január 1-én az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni, azaz a jelenlegi törvény minden nyugdíjas számára garantálja nyugdíja reálértékének megőrzését. A törvény, ellentétben a Szövetség javaslatával, tehát nem tesz különbséget „átlag alatti” és „átlag feletti” nyugdíj és nyugdíjas között! Generálisan ez a kérdés egyébként nem is rendezhető igazságosan, hiszen hogy kinek és miért alacsony a nyugdíja, annak számos oka lehet. Még egyszer nyomatékosan hangsúlyozni szeretném, hogy a korrekciós és az egyéni szociális nyugdíjemelésre szükség van/szükség lehet, de ezt indokolt esetben nem az évenkénti rendszeres nyugdíjemelés forrásaiból, hanem a társadalmi szolidaritás elvén, a költségvetés terhére kell megvalósítani. Természetesen érzelmi és szakmai alapon is lehet bírálni a valóban nagyon kevés 1,8 százalékos nyugdíjemelést, de rögtön hozzá kell tenni azt is, hogy az emelés mértéke mindenképpen törvényes! Az évenként rendszeres emelés nagyságára, a nyugdíjak és egyéb ellátások értékállóságának megőrzésére egyébként sem a korábbi Alkotmány, sem a helyébe lépő új Alaptörvény nem kötelezi a mindenkori kormányt. „Pantha rhei!”, minden folyik, minden változik! Ma egy megváltozott alkotmányos, jogi, politikai, közgazdasági és szociológiai környezetben kell végiggondolnunk egy ilyen konkrét javaslat sorsát. Az új Alaptörvény, véleményem szerint, a korábbiakhoz képest gyengítette a társadalombiztosítás szociális lábát, és valamelyest erősítette a nyugdíjrendszer biztosítási jellegét, az öngondoskodás szükségességét. Míg korábban jogunk volt a szociális biztonsághoz, addig most Magyar- ország csupán törekszik arra, hogy állampolgárainak szociális biztonságot nyújtson. Korábban öregség esetén jogunk volt a megélhetéshez szükséges ellátásokra, az új Alaptörvény szerint „Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásá- val...segíti elő.” Megváltozott az Alkotmánybíróság helyzete is! logkörét, különösen gazdasági ügyekben, a Parlament jelentősen korlátozta, így korántsem biztos, hogy egy, a nyugdíjemeléssel kapcsolatos törvény alkotmányossági felülvizsgálatára sor kerülhetne. Az Alkotmánybíróság személyi összetétele is megváltozott, ma már szinte kizárólag kormánypárti jelöltekből áll, ezért függetlenségét nagyon sokan kétségbe vonják. 2012. január 1-től megszűnt a munkáltató által fizetett társadalombiztosítási járulék, és helyette szociális hozzájárulási adót kell fizetnie a munkaadóknak. Ennek a nyugdíjrendszerre vonatkozó kihatásai ma még beláthatat- lanok. Ebben az összekuszált jogi és gazdasági helyzetben a biztosítási elvet figyelmen kívül hagyva, az állam sajnos ismét szabadon dönthet a nyugdíjemelés módjáról. Kovács Bálint nyugdíjas Szép dolog a A szombati „ Nem kell segítség” című jegyzethez szeretnék hozzászólni: Tökéletesen igaza van abban, hogy a politika nem kér a civilek szaktanácsaiból. De miért is kérne, hiszen ezek mind egy szálig megélhetési politikusok, a cél nem a magyar nemzet felemelése, hanem csakis az, hogy megtömjék a zsebüket, aztán utánam a vízözön. Másrészt viszont szép dolog a tanácsadás, de azt nem lehet megenni! Erről juttott eszembe egy vicc. A cigánylegény hazaérkezik beszerző útjáról és azzal fogadják a rokonok, hogy az öreg dádé - az édesapja - haldoklik.- Aztán mi baja van az öregnek? tanácsadás...- Nem akar enni. A legény odamegy az ágyban fekvő apjához és megkérdezi:- Apám, ennél egy kis jó tyúkhúslevest?- Ennék fiam, ennék.- Hát egy jó nagy bécsi szeletet?- Ennék fiam, ennék.- Hát egy jó nagy tányér dödöllét, jó sok tejföllel?- Ennék fiam, ennék. A legény mindezek után odaszól a rokonságnak:- Hülyék vagytok? Eszik az öreg mindent! Hát valahogy így vagyok én is. A tanács jó, de sajnos nem lehet vele megoldani a problémát, amiből viszont van bőven. Fóris Gábor A természet utat tör magának. A kaposvári Kereszt utcai parkolóban vettük észre ezt a termetes fát, amely bizonyára nem mostanában nőtt ki a járdából. Úgy tűnik, az erre járók szívesen kerülgetik, mert senki sem panaszolta a jelenlétét az évek hosszú során, mialatt ilyen szép nagyra terebélyesedett. Láthatóan a füves parknak sem árt, hogy a gyalogosok azon mennek tovább. Eggyel több oxigéntermelője van a városnak... Jutka próbatétele Most próbára teszi Jencit, hogy igazán, őszintén szereti-e. Olyan szépen körül udvarolja, bókokat mond, de hihető ez, nem csak ámítás? Gyanakvó természet, majd levizsgáztatja lencit. Jen- ci gesztenyebarna hosszú, göndör haját szokta dicsérni. No, most lebuktatja, levágatja a haját. A randevún rövid, fiús frizurával jelent meg. lenci alig tudta leplezni csalódottságát: nagyon szerettem a szép hosszú hajadat. Kijelentette, nem akar levelezni vele most már, Miskolc tényleg messze van Budapesttől. Milyen csalfák a férfiak, csak a külsőség számít nekik, panaszolta lutka. Barátnője erre any- nyit mondott: jó, hogy nem kopaszon mentél a találkozóra, hogy meggyőződjél, kopaszon is tetszel-e neki. Antalffy Zs. Júlia
