Somogyi Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-24 / 70. szám
2015. MÁRCIUS 24., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 3 Már a vízzel is takarékoskodunk panghat a vezetékekben Hatvan százalékkal esett vissza a kaposvári fogyasztás ► Folytatás az 1. oldalról- A kémiai tisztítás mellett a másik megoldás a felszíni vizek hasznosítása lehet - magyarázta. - A Dél-Dunántúlon a Balaton és a Dráva lehet megoldást ebből a szempontból, utóbbi azonban már így is túlszabályozott: a hatvanas évektől Ausztriában és Jugoszláviában több erőmű és tározó is épült rá, a magyar határszakaszon is terveztek ilyeneket: ha létrejöttek volna, teljesen megváltoztatták volna, a viszonylag gyors folyóból tavak láncolata jött volna létre. Pedig a meglévő létesítmények is befolyásolják a Drávát, melynek - mivel csökkent az érkező hordalék - folyamatosan mélyül a medre, ezáltal csökken a folyó környékén a talajvízszint is, ami veszélyezteti a vizes élőhelyeket.- Az ivóvízbázisokat viszont nem érinti - jegyezte meg, szerinte a Dráva hosszú távon az ivóvízellátásban is komoly szerepet kaphat. Barcson épül az első partszűrésű vízbázis, mellyel ki lehet váltani a környékbeli települések vasas-arzénes kútjait. Az ivóvíz minősége Kaposvá- J ron és környékén is sokáig prob- I lémát okozott, ám 2008-ban befejeződött a megyeszékhely vízminőség javítási programja. A legnagyobb gond a városi vízhálózat volt: kiépítésekor a jelenleginél nagyobb lélekszámra és gazdasági potenciálra tervezték, s a rendszerből nem ürült ki elég gyorsan a víz.- Ha ma valahol vízminőségi probléma jelentkezik, jellemzően a lakások belső vezetéke okozza a gondokat - állította Boda Balázs, a Kavíz vízellátási mérnöke. - Vezetékcserével, a vezetékek belső bevonásával, illetve több víz használatával lehet orvosolni a problémát. Előírás, hogy a kutaktól a fogyasztóig át kell vizsgálni a vízellátási rendszert: Kaposváron ez befejeződött, a városkörnyéki településeken - a Kavíz 54 faluban szolgáltat - a jövő év végéig megtörténik. Modellezni kellett a kutak, vezetékek, tározók kockázati veszélyeit is, hogy nem a vízbázisból kerül víz a rendszerbe.- A megyeszékhelyre 100- 500 méter mélységből vesszük a vizet - mondta -, a rendszer napi 35 ezer köbméter felhasználásra lett modellezve. A mérések alapján ilyen vízkivétellel is 50 évre elegendő a vízbázis, megjegyzem: ma naponta 10,5 ezer köbméter fogy, s a visszapótlás nagyobb, mint a felhasználás. Húsz év alatt 60 százalékkal esett vissza a kaposvári vízfogyasztás, a 2002-es 15,4 ezer, a Víz világnapi vetélkedő a zrínyi tagiskola csapat nyerte a hagyományos kaposvári víz világnapi vetélkedőt a Kisfaludy és a Honvéd utcai tagintézmény előtt. A Kodály központi iskola az idén a Rippl-Rónai múzeum Fekete István látogatóközpontjával közösen szervezte mega rendezvényt, melyen kilenc tagiskola vett részt. A gyerekeknek általános környezetvédelmi tudásukról és Fekete István életéről szerzett tudásukról kellett számot adniuk. rendszerváltás óta az 1991-es 25 ezer köbméter volt a csúcs. A leginkább a családi házas övezetekben esett vissza a fogyasztás, ezért is érkezik innen a legtöbb panasz a minőségre: pang a víz a házak vezetékeiben. A várost 50 kútból látják el, a kivett víz közepesen kemény, a legjobb kutaknak a szakemberek a Béke, és a Pécsi utcait tartják. A ‘90-es évek végéig bakonyi - nyirádi - karszt- és Balaton-víz is jutott a vezetékekbe, ám 1998 óta - elsősorban gazdasági okokból - csak helyi kutak tartalmát hasznosítják.- A kaposvári víz országosan is jónak mondható - jelentette ki -, igaz, sokszor halljuk a panaszt, hypós, ám az egészségügyi ajánlásnak csak a harmadát használjuk fertőtlenítésre, ami amúgy kötelező. Nem is okozott még fertőzést a kaposvári víz, s kijelenthető: ilyen nem is fordulhat elő... ■ Vas A. Sínre került a kaposvári vasutállomas-felujitas rekonstrukció Elkezdődött, és egy évig tart az 1,6 milliárd értékű beruházás uniós támogatással ► Folytatás az 1. oldalról Szita Károly polgármester történelmi jelentőségűnek nevezte az 1872 március 25. este 8 órai időpontot, akkor érkezett az első vonat Kaposvárra. - Akkortól ugyanis rohamos fejlődésnek indult a város, akkor és most is óriási jelentőségű a vasút a város életében - mondta a polgármester.- 1899-ben kezdték építeni az állomás épületét, s 2011 óta műemléképület a vasútállomás - emelte ki a hétfői sajtótájékoztatón Szita Károly polgármester. - Köszönet azért, hogy az 1,6 milliárd értékű beruházás keretében nagyon jelentős közterületi rendezést is végrehajtanak; végre méltó képet mutat majd a város többi részéhez hasonlóan az állomás környéke is. A felújított épületben továbbra is helyet kap majd a posta, s egy kormányablak is nyílik majd új állomáson. Ugyancsak köszönet illeti a vezérigazgató asszonyt a Ka- posvár-Dombóvár közti pályarekonstrukció folytatásáért, s a partnerségért a 30 milliárdos Kaposvári Közlekedési Központ megvalósításában. E központ főpályaudvara lesz a most megújuló állomás. Miután Szita Károly reményét fejezte ki, hogy a kivitelező a lehető legtöbb kaposvárinak ad munkát, Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgató úgy nyilatkozott, valóban ráfér a felújítás a 116 éves épületre. - A MÁV 2013-ban kezdte meg állomásrekonstrukciós programját, melynek keretében 25 állomás újul meg teljesen vagy részben - mondta.- Kaposváron teljesen átalakítás lesz 1,6 milliárd forint értékben. Ahhoz azonban, hogy minőségi szolgáltatást nyújthassunk, nem csak állomásfejlesztésre van szükség. Vasút- infrastruktúra-beruházásaink is folyamatban vannak. Uniós forrásból számos vasúti pálya újul meg, például a dél-balatoni vasútvonal I-es ütemének rekonstrukciója június 13-ig, a nyári menetrendváltozásig befejeződik, s a nyár után aztán folytatódik. Ám a MÁV rendelkezik saját karbantartási forrásokkal is, a Kaposvár-Dom- bóvár vasúti szakasz első ütemével már végeztünk, sikerült megemelni a sebességet ezen a szakaszon 100 kilométerre óránként. Csökkent a menetidő, s utasaink ezt meghálálták, emelkedett az utasszám. A beruházást természetesen folytatjuk. Belefogtunk egy jármű-rekonstrukcióba is, ami azt jelenti, hogy saját forrásból újítunk föl kocsikat. Uniós forrásból viszont új motorvonatokat is tudunk beszerezni. Fon- Akár virágos is lehet a kedvünk. Jövő tavasszal megújul az állomás... tos egyéb szolgáltatásaink bővítése is, igyekeztünk tenni annak érdekében, hogy minél több kocsiban legyen ingyenes Wi-fi, ez jelenleg 770 kocsiban található meg. Peresztegi Imre, a ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója azt ígérte, hogy 365 nap alatt elkészül a beruházás. - Az állomás épülete teljesen megújul a pincétől a padlásig úgy - hangsúlyozta -, hogy elsősorban kaposvári vállalkozásokkal dolgozunk együtt. A munkák idejére természetesen kiürítik az állomás épületét, addig a nyugati oldalon elhelyezett konténerparkba költözik a vasútirányítás, s az utasok ott vásárolhatják meg menetjegyeiket is. Az ünnepség végeztével lekerült a vasútállomás épületének történetét összefoglaló dísztábla a falról, s ezzel hivatalosan is elkezdődött a beruházás, melynek végeztél aztán újra visszakerül a dísztábla a megújult épületbe egy év múlva. ■ Márkus Kata Lnmmmim ■ Ön mit újítana még fel Kaposváron? Szavazzon hírportálunkon ^gw— ma 16 óráig: SONLINE.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Mi, boldog boldogtalanok tudom, sőt tapasztalom is, hogy mifelénk sincs kolbászból a kerítés, de az abszurd a javából, hogy minden felmérés során azt állítjuk magunkról, hogy nálunk úgy, hogy van, minden, pocsék. A legpocsékabb. MOST éppen a statisztikai adatok feldolgozásával foglalkozó nemzetközi szervezet, az Eurostat kutatása állapította meg, hogy a megkérdezett, tizenhat évesnél idősebb magyarok válaszai alapján özép-Euró- pa legkevésbé boldog országában élünk, az öreg kontinens egészén pedig a sereghajtó ciprusiakkal, görögek- kel állunk egy szinten. De ha azt vesszük, a világ nemzetei között hova helyezzük magunkat, még elkeserítőbb a helyzet. Két éve a Gallup felmérésén az jött ki, hogy minden harmadik magyar szenved, elégedetlen. Ezzel a világban hátulról a negyedik helyet foglaltuk el, holtversenyben Haitivel. A lista végén Bulgária állt, vagyis az ott élők még nálunk is rosz- szabbul érzik magukat, Magyarországot előzte még Örményország és Kambodzsa. helyen jobb, vagyis a lég mint nálunk.” nem tudom, hány ember válaszai alapján születnek az értékelések, de miután mindegyik hasonló eredménnyel zárul, a hiba nem a felmérők, hanem a mi készülékünkben lehet. Mert függetlenül attól, hogy éppen melyik oldal van hatalmon, tessék már megmondani, mitől olyan rossz itt ennyire?! Mert azt értem, hogy Svédország és Dánia miért végez rendre az élen, s hogy Hollandia mitől a nevető harmadik, de azt nem, hogy miért helyezzük magunkat a természeti csapások sora által vert Haiti vagy a polgárháború- sújtotta Kambodzsa szintjére. Talán ki kellene próbálnunk, milyen is az élet ott, s akkor a helyünkre tehetnénk magunkat. A megbecsülés a fizetéssel kezdődik ► Folytatás az 1. oldalról- Németország, Németország, Ausztria - ezt felelték sorrendben az általunk megkérdezett kilencedikes és ti- zenharmadikos tanulók arra, hogy hol képzelik el a jövőjüket. S egyöntetűen a munkáért kapott pénzt határozták meg motivációs tényezőként a jövendő terveiket illetően: itthon ugyanis jó esetben nettó százezer forintos kezdőfizetéssel számolhatnak, Nyugaton ennek négy-hatszorosával. De akkor kikre épül majd a jövő magyar gazdasága? ■ A.V.