Somogyi Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-19 / 66. szám
4 2015. MÁRCIUS 19., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Érvényes jeggyel is megbüntették a parkolás után Kaposváron bírság Felháborodva kereste meg szerkesztőségünket Füle Dénesné, aki azt panaszolta, hogy érvényes jegye ellenére megbüntették egy kaposvári parkolása után. Az 58 éves hölgy néhány héttel ezelőtt a Fő utca közelében, nem mesz- sze a volt ruhagyár épületétől állította le az autóját. Ideges volt, kicsit kapkodott, ismerte el, mert a bankcsőd botrány kellős közepén éppen sietett, hogy új számlát nyisson egy pénzintézetben. Megvásárolta parkolójegyét, ki is tette az autóban, de valahogy leeshetett a kocsi aljába, talán akkor vihette le a huzat, amikor bezárta az autó ajtaját. Amíg ő bankügyeit intézte, az arra járó parkolóőr megbüntette. Bizonyítékként lefotózta azt, hogy a szélvédő mögött mindössze egy korábbi, február 27- ére szóló jegy árválkodott, amely valószínűleg véletlenül maradhatott ott. ■ Ha leesik a parkolójegy, jöhet a büntetés, mert a jogszabályban nem szerepel utólagos bemutatási lehetőség Füle Dénesné igaza tudatában bement a kaposvári városgondnoksághoz, hogy reklamáljon, vitte az érvényes jegyét is, amelyet lefénymásoltak az ügyintézők. Később azonban kapott egy levelet, de ebben az állt, hogy marad a 3400 forintos büntetés, nem tudják figyelembe venni az érveit. Ezt nem tartja tisztességesnek. Megkerestük a városgondnokság vezetőjét, Flartner Rudolfot, aki elmondta: jogszerűen jártak el, mert a rendelet szerint az autósnak érvényes jeggyel kell rendelkeznie, amelyet az első szélvédő mögött jól látható helyen kell elhelyeznie, hogy ellenőrizhető legyen, és tanúskodjon arról, hogy szabályszerű a parkolás. Az ellenőr a kötelességét teljesítette, mert ha elnéz egy ilyen esetet, akkor ő büntethető. Sajnálja az ügyfelet, aki hétköznap rohan a dolga után, és esetleg elkerüli a figyelmét, ha leesik a jegy, de a jogszabályban nincs utólagos bemutatási lehetőség. ■ K.G. Sok a rosszullét a hőmérséklet ingadozása miatt ► Folytatás az 1. oldalról- Öt idős ember lett rosszul a napokban a változékony időjárás okozta problémák miatt egy idősotthonban - mondta Bődör József, a kaposvári Pannon Mentő ügyvezető igazgatója. Az Országos Mentőszolgálat adatai szerint a melegebb időjárás nem okozott zavart Somogy mentőellátásában. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója közölte: a riasztások száma szerdán az átlagosnál 20 százalékkal magasabb volt. Somogy szervezett kocsiparkja 33 mentőegységből áll, egyszerre 80 mentődolgozó vesz részt az ellátásban. ■ H. M. A gyerek minden történetet befogad mit meséljek? Nem kell szájbarágni a tanulságot, de mindig le kell győzni a gonoszt- Nem a mese a megfelelő terepe az ilyen témák közvetlen bemutatásának - jelentette ki Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság elnöke, gyermekirodalom-kutató, a Kaposvári Egyetem oktatója annak kapcsán, hogy vitát váltott ki egy amerikai mese, Jeffrey A. Miles A hercegek és a kincs című műve, melyben két férfihős egymásba szeret. Vas András- A népmesék általában foglalkoznak kényes kérdésekkel, ám sohasem konkrétan, viszont a másságnak komoly, s gyakran pozitív szerep jut, gondoljunk csak például Málészájra vagy Bolond Istókra. Az ilyen figurák fontos megerősítést jelentenek a gyerekek számára, akik megismerkedhetnek a különféle társadalmi problémákkal is a népmesék által, méghozzá jeüemzően jó arányban adagolva, s jó érzést kapcsolva hozzájuk. Egy műmese, melyben direkt valanülyen másságra épül a történet viszont didaktikus, ami ellentétes az eredeti hatással, vagyis, hogy a gyerek magától vonja le a megfelelő következtetéseket. Az amerikai szerző könyvét a tengerentúlon bizonyos konzervatív körök szexuális perverz propagandának, a gyerekek erkölcséire veszélyesnek titulálták, a hazai kiadók azonban nem emiatt, hanem stiláris nívótlan- sága miatt nem tervezik kiadni. A gyerekek megbirkóznak a mesékben előforduló, s sok szülő által károsnak ítélt negatívumokkal is- A másságról létezik amúgy már magyar mű is - jegyezte meg Gombos Péter, aki szerint egy mesében minden téma előfordulhat, ám nem szabad elfelejteni, a műfaj célja alapvetően a szórakoztatás, ezért nem kedveli a szájbarágósán tanítani akaró műmeséket, helyettük a népmeséket ajánlja. Melyek, bár első pillantásra idejétmúltnak tűnhetnek, valójában minden korra érvényes mondanivalót hordoznak, az elavult elemeket pedig a gyerekek képesek maguknak „lefordítani”, továbbgondolni őket. Ahogyan megbirkóznak a mesékben előforduló, s sok szülő által károsnak ítélt negatívumokkal, melyeket egy-egy mesélés alkalmával ki is hagynak. - Pedig alapfeltétel, ha szerepel egy mesében a gonosz és a rossz, nem szabad kihagyni - mondta Gombos Péter. - A gyerekek képzeletben könnyen megvívják velük a harcot, s ez építi a lelkűket, felkészíti őket az életben később előforduló konfliktusokra, például egy morcos konyhás nénivel vagy a mérgelődő szomszéddal szemben. Ráadásul az első blikkre túlságosan "keménynek” tűnő történetekben, mint például a Jancsi és Juliska boszorkányégetős jelenete, vagy a Piroska és a farkasban a nagymamát és a kislányt felfaló fenevad csak a szüárd tények szerepelnek, nem részletesen ábrázolják a halált, ellentétben a videojátékokkal vagy éppen rengeteg rajzfilmmel, ahol plasztikusan jelenítik meg. Utóbbiakkal sem ez a legnagyobb gond, sokkal inkább, hogy a gyerek azt tanulja meg, hogy egy konfliktushelyzetre a legjobb megoldás az erőszak. Természetesen az sem mindegy, hogyan tálalják a kicsik számára a történeteket, a gyerekek a legkényesebb témákat is képesek befogadni, ha megfelelően adják elő számukra, s a tanulságokat okosan elrejtve - ahogyan például a legtöbb népmesében, melyek nélkülözik a konkrét tanulságot, a gyerek mégis leszűri a lényeget belőlük.- És az is fontos, ki mesél nekik - folytatta Gombos Péter. - Kutatások bizonyítják, az apa történeteit jobban megjegyzik a gyerekek, mint az anyáét. Az utóbbiak jobban ragaszkodnak a történetekhez, az apák könnyebben rögtönöznek. A gyerek számára ez az érdekesebb, segíthetnek a történet alakításában,. S ez nagyon fontos, ugyanis a mesélés a gyerek számára aktív kapcsolatot, szülői jelenlétet jelent. Hatása életre szólóan meghatározó: felmérések bizonyítják, azon gyerekek közül, akiknek kiskorukban nem meséltek, idősebbként fele annyian olvasnak rendszeresen, mint akiknek mindennapi élményt kaptak.- A gyerek a szülő segítségével igazából mindent be tud fogadni - állította a gyermekirodalom-kutató -, nem kell óvni őket ilyen szempontból semmitől. Viszont fontos, hogy egy történetet addig nem “szabad abbahagyni, míg le nem ^ÍKi!ü)ÉüiVzn' a gonoszt, nem szabad kétségek között hagyni a gyereket... ■ Vas A. Marcali: lelki nap a szerzetesek évében a megszentelt élet éve Somogyi fiatalok között a Nyolc Boldogság Közösség nővérei Mintegy 180 hittanos gyermek vett részt a marcali X-ház- ban azokon a foglalkozásokon, melyeket a Nyolc Boldogság Közösség nővérei: Krisztina és Mária tartottak. Lelki napot tartottak. A lelki napot a Marcali Plébánia szervezésében, a Ferenc pápa által meghirdetett szerzetesek évéhez kapcsolódva tartották a településen. A kisebbek kérdések özönét intézték a nővérekhez, hiszen apácákat eddig csak filmeken láttak. Arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen a ruhájuk és mit csinálnak egész nap. A nővérek a nagyobbaknak szent- ségimádást rendeztek, ahol a gyermekek lábnyomaikat is kirakhatták- kéréseikkel együtt, a ház padlózatán. Jelenleg Magyarországon, két helyen élnek és szolgálnak - tudtuk meg Mi- kovics Krisztina nővértől - Budapesten és HomokkomáromNővérek jártak Marcaliban bán. A programot lelkigyakor- latos szentmise követte, amelyen bemutatkozott a két szerzetesnővér a felnőtteknek is. A lelki napon megemlékeztek a hajdan volt marcali apácákról is, akik leányiskolát tartottak fenn a jelenlegi X-házban, akiket itt ért az 1949-es szerzetesi feloszlatás. A szerzetesrendek 1989-ben indultak újra Magyarországon. ■ Virág János Zenevei erkezett a kaposvári tavasz szivárványos programok Mesés színek a galériában, mesés koncert az Agórában Beköszöntött a tavasz, felpezsdült a kulturális élet Kaposváron. Szerda este lépett fel a Ben- dó Dixieland Bánd. A hagyományos Sándor napi koncertre ezúttal is sokan voltak kíváncsiak, a hosszú évtizedek óta sikert sikerre halmozó csapat az Agórában adott koncertet. A Noszlopy Galériában Mesés színek, színes mesék várják a látogatókat. Ezzel címmel nyílt meg ugyanis Tüttőné Takács Tímea üvegfestő művész kiállítása a kaposvári Noszlopy közgazdasági szakközépiskola galériájában. Trembeczky Csaba igazgató ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a tárlatot, ahol közel 30 alkotás tekinthető meg. ■ Benkó Sándor fellépése már hagyomány a megyeszékhelyen Üvegfestő tárlata a középiskolában Tankönyvkivonás: két kaposvári iskolát érint ► Folytatás az 1. oldalról „Újólag kérem, hogy a tankönyv szövegét felülvizsgálni, átírni szíveskedjenek. Amennyiben pedig a lektori véleményem részeként mellékelt javításokat nem tartják elfogadhatónak (természetesen ehhez az állásfoglaláshoz is joguk van, és én ezt tiszteletben is tartom), kérem, hogy nevemet a lektorok közül feltétlenül töröljék” - írta a lektor. Az elmúlt 15 évben vélhetően azért nem kerültek az előbb említett tankönyvek a reflektorfénybe, mert a tanárok szabadon választhattak számos tankönyvcsalád kiadványai közül. Tavaly viszont egy minisztériumi utasítás előírta, hogy az iskolák csak szűkített tankönyvjegyzékből választhatnak, köztük az állam által felvásárolt Apáczai Kiadó köteteiből. Bánhegyi könyveit is ez a kiadó adta ki. A Népszabadság utánajárt, hogy a legproblémásabb nyolcadikos kiadvány miért kerülhet továbbra is a diákok elé. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetnél (OFI) azt a választ kapták, hogy a nyolcadikos könyv a régi kerettantervek miatt marad forgalomban. E könyv ugyanis a korábbi Nemzeti Alaptantervhez (NAT) és az ahhoz köthető keret- tantervekhez igazodva készült. Mivel az új NAT-ot felmenő rendszerben vezették be, így a 2015- 2016-os tanévben már csak egy évfolyamnak, a nyolcadikosoknak hatályos. ■ M. K.