Somogyi Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-18 / 65. szám
2015. MÁRCIUS 18., SZERDA KÖRKÉP - OLVASÓINK ÍRJÁK Pécsen látható a pécsi könnyező Mária kegykép I. Lipót császár elvitette Bécsbe, az elhelyezés napján semmisítették meg a török sereget Zentánál Máriapócson 1696-ban könnyezett először egy Mária-ikon, amit rövid időn belül I. Lipót császár Bécsbe vitetett. A kép azóta is a Stephansdomban van és soha többet nem sírt. Máriapócs a Nyírségben található, az ottani bazilikát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2005-ben Nemzeti Kegyhellyé nyilvánította. A kegyképet erős biztosítás mellett a Dunántúlra hozták, március 18-19-én Pécsett látható. Munkatársunktól A pócsi Mária ikonja 1675- ben készült. Csigri László, a falu bírája csodás módon szabadult meg a törökök fogságából, s amikor hazatért, hálából és fogadalomból megfestette a templom ikonosztázionja számára az Istenszülő-képet a pócsi paróchus öccsével, Pap István hat magyar forintot kért érte. Ám a megrendelő Csigri nem tudta kifizetni, s hirtelen jött betegségéből akkor gyógyult meg, amikor a falu egy gazdagabb polgára, Hurta Lőrinc és családja kifizette a tartozást. A kép végül a templomba került. 1696. november 4-én, miközben Pap Dániel paróchus a Szent Liturgiát végezte, az egyik jelenlévő földműves, Eő- ry Mihály azt vette észre, hogy az ikonosztázon elhelyezett Is- tenszülő-ikon mindkét szeméből bőségesen folynak a köny- nyek. A rendkívüli esemény csodálattal töltötte el a jelenlévőket. A könnyezés két hétig szünet nélkül tartott, majd kisebb megszakításokkal egészen december 8-ig. A korabeli feljegyzések szerint az utolsó napon olyan hideg volt Pócs környékén, hogy a templomban a kehelyben a bor és a víz megfagyott, de Mária könnyei akkor is bőségesen hullottak. A könnyezés csodájáról szóló dokumentációk ma is megvannak. A tanúkihallgatások jegyzőkönyvei megtalálhatók a Budapesti Egyetemi könyvtár He- venesi- gyűjteményében. Cor- belli tábornok vizsgálta ki az A máriapócsi templomban háromszor könnyezett az ikon, manapság már évente ötszázezren zarándokolnak a nyírségi kegyhelyre ügyet és sajátkezű nyilatkozatot küldött az egri püspöknek s a császárnak: Valóban csodás könnyezés történt. A képet a könnyezés után állandó katonai őrizet alatt tartották a pócsi fatemplomban. I. Lipót osztrák császár és magyar király, megismerve a történteket elrendelte, hogy a könnyező ikont Bécsbe szállítsák át. A pócsi hívek mindenáron meg akarták akadályozni azt, hogy elvigyék tőlük az ikont. Azonban a császári akarattal szemben nem tudtak eredményt elérni. 1697. március 1-jén százötven katona sor- tüze mellett levették a képet az ikonosztázionról, és ünnepélyes menetben elindultak vele Bécs felé. Négy hónap alatt érkezett meg a könnyező pócsi Mária ikonja Bécsbe, ahol nagy pompával fogadták. Körmenetekkel vitték egyik feldíszített templomból a másikba. Számos szertartást végeztek, prédikációt mondtak a kegykép jelenlétében a templomokban. 1697. szeptember 11-én a bécsi Stephansdomban helyezték el a kegyképet. Ma is ott látható. Az elhelyezés napján Savoy- ay döntő vereséget mért a törökökre Zentánál. Lipót császár Pócsnak adott bullájában taA Mária ikont Csigri-László, a falu bírája rendelte meg, de nem tudta kifizetni núsítja, hogy 1697-ben Európa keresztény népeit a pócsi Mária csodatevő erejébe vetett hit késztette imára és a bécsiek ennek köszönhetik a győzelmet. A pócsi görög katolikus paróchus a császárhoz írt levelében kérelmezte a kép visszaadását. A császár azonban csak azt ígérte meg az egri püspökön keresztül, hogy másolatot készíttet, és azt juttatja el templomukba. A kegykép másolata Te- lekessy egri püspök intézkedésére készült el, és ez került a pócsi görög katolikus fatemplomba az eredeti helyére. A pócsra került másolat 300 éve könnyezett először. Az Istenszülő megmutatta és bebizonyította, hogy ő Pócsot választotta ki magának, ahol szerete- tét megmutatja tisztelői iránt. Ugyanis sem a Stephansdomban lévő eredeti kép, sem a másolatok (pedig sok van belőlük) nem könnyeztek többé, kivéve azt az egyet, amit Pócsra vittek. A két további könnyezés annak a jele, hogy Pócs a kegyelmek helye, vagyis kegyhely. 1715. augusztus 1-jén Papp Mihály pócsi paróchus a reggeli istentiszteletet végezte a templomban, amikor Molnár János kántor észrevette, hogy a Mária-ikon könnyezik. A csodás jelenség hírét futár vitte a görög katolikus helynökhöz. Sok százan látták 1-jén, 2-án és 5-én a több órán át tartó könnyezést. Eljutott a híre az egri püspökhöz is. Erdődy Gábor Antal hivatalosan kivizsgáltatta az eseményt, a vizsgáló bizottság pedig igazolta a tényt a sok szemtanú vallomása alapján. így a püspök már szeptember 29-én engedélyezte a kép tiszteletét. A község is ekkor vette fel a Mária előnevet, a második könnyezés óta tehát Máriapócsnak hívják a kegyhelyet. Századunk elején a harmadik könnyezésével újra imádságra és bűnbánatra hívja a hívőket az Istenszülő. 1905. december 3-án Gávris Kelemen bazilita atya, a kegykép őre zarándokokat vezetett a templomba. Amikor az ikont közelről megmutatta nekik, észrevette, hogy a Szűzanya arca a szokottnál sötétebb, jobb szeméből pedig könnycsatorna húzódik le az arcon, és egy könnycseppben végződik. A könnyezés december 19-éig folyamatosan tartott, majd december utolsó két napján is, összesen 18 napig. A könnyezés tényét egyházi és világi vegyesbizottság vizsgálta, s megállapították a könnyezés valódiságát. A köny- nyeket selyemkendővel itatták fel, s az egyik kendő ma is ott látható a kegykép alatt fém tokban, üveggel borítva. Hogy miért könnyezett Mária? II. Rákóczi Ferenc ezt írta róla: ....bizonyára az én bűne im is sok másokéval oka a Szűz Mária könnyezésének... Esdenünk kell az isteni Kegyességet az veszedelmek eltávolításáért és az Irgalom elnyeréséért...” Zarándokok sokasága indult Máriapócsra, a szétszóratásig a bazilita szerzetesek lettek a kegyhely gondozói. Ma évente 500 ezer ember keresi fel a helyet, hogy Mária közbenjárását, bűnbocsánatot, gyógyulást, áldást kérjen életére. A hálából felajánlott ékszereket régebben szeggel rakták fel és ezzel megrongálták vele a kép fatábláját. Később kartonra terített fehér anyagra aggatták az ékszereket. Az ikont 2005-ben restaurálták, lekerült róla az öltözet, amely majd az egész képet eltakarta. Ma már eredeti formájában látható. Feketén adták el a piros téglának vélt sót a pesti piacon háborús gyerek Az életnek egy nagy meglepetése van, az, hogy roppant rövid - mondta feleségem nagyanyja, és igaza volt Feleségem nagyanyja 85 éves korában azt mondta: Az életnek egy nagy meglepetése van, az hogy roppant rövid. Ezért aztán minden pillanatát ki kell használni. Alig tudtuk gúnyos kuncogásunkat elrejteni. Most, hogy én is hetvenkedem rájöttem, hogy az öregasszonynak igaza volt. A gyerek a felnőtt munkáját utánozza játékában. Háborús gyerek voltam, ezért aztán lőttünk, repülőztünk, ejtőernyőztünk, harcoltunk egymás ellen. Karácsonyra, amikor jól ment, tankot, repülőt, ágyút, ólomkatonát kaptunk, később pirított cukrot, száraz kenyeret sztaniolpapírba. Mindig a katonák között forgolódtam. Mindegy volt, hogy német, vagy orosz, ukrán, bolgár, szerettek és én viszont. Gyakran kaptam tőlük ezt-azt: hitlersza- lonnát (gyümölcsízt) sztálinkol- bászt (vastag sózott szalonnát). Sajnos tetüt és rühöt is. Nagymamám volt a házipatikus. Jelszava: ami pálinkával és ecetes vízzel nem gyógyítható, az nem is betegség. A nagy mosdótálba ecetes langyos vizet tettek. Húgom volt az első áldozat. Mit is mondjak: úgy üvöltött, mint egy oroszlány. Én nagy elhatározással léptem a lavórba. Sajnos nekem sem sikerült csukva tartani a számat. Nagypapát addig nem hallottam káromkodni. Valami ronda büdös kenőcsöt írt az orvos, ami végül megszüntette nyálcsöpögős vakarózásunkat. Egyszer lovaskocsik sokasága jött be a vasutasház udvarára. A szekerek ponyvával voltak letakarva. Azt mondják bolgárok voltak. Minket ez nem érdekelt. Sokkal inkább, hogy mit hoztak a szekereken. A legnagyobb sajánálatunkra piros téglákat. Mondom a húgomnak, ha már itt van ez a sok tégla, építsünk a Dudi kutyának egy normális házat a pincébe, mert apánk kiselejtezett bundáján biztosan fázik. Mivel a pinceablak közelében állt egy szekér, szaporán ment a munka. Takaros kis házikót építettünk Dudinak. Egy kis hiba akadt: a kutya ugyanis nem akart bemenni a házikóba, hiába toltuk a fenekét ketten is. Meguntuk a kísérletezést, alapos szidás után magára hagytuk Dudit házával együtt. Ezután már nagyon cudar idők jártak ránk. Nem jött marhaszállítmány. Ez azért volt számunkra fontos, mert egyet a vasutasok kilöktek a vagonból. A szerencsétlen állatnak eltörött a lába. Aztán fejbevágták, feldolgozták. Egy darabig eléldegéltünk a húsán. Ló sem akadt. Hiába nyihaházott húgom az asztal mellett. Apánk, ha nem tudta a nagy család problémáját megoldani, levonult a pincébe. A favágótuskón üldögélve törte a fejét, hogy mit lehetne tenni. Egyszer csak a lépcsőfokokat átugorva berontott a lakásba. - Megmenekültünk! - ölelte át anyánkat.- Mit történt veled? - kérdezte anyánk értetlenül.- A Dudi háza sóból van! Sóért mindent lehet kapni. Valóban, amikor a piros téglát összetörtük, látszott, hogy belül csupa fehér só. Problémát az okozott ezután, hogy sót csak feketén, Budapesten lehetett eladni. Anyára és rám esett a választás, mert apánkat mozdonyostól Romániába vezényelték. Olyan rengeteg utas volt, hogy még a vagon tetején is ültek. Oda ültünk mi is, s ha a mozdony kéményéből nem jön a sok sziporka, csodálatos utunk lett volna. Az alagútnál a vagon tetejére hasaltunk. A piacon, látva anyám tehetetlenségét, cérna hangon elkiáltottam magam, hogy sóóóót vegyenek! Percek alatt elfogyott a készletünk. Láttam a megtépázott, agyonbombázott Pestet, a lerobbantott hidakat a vízben. Ezt soha nem építik újjá, gondoltam, de felépítették. Hazafelé egy cérnavékony ember anyám füléhez hajolt. - Mit súgott neked? - féltékeny- kedtem.- Szaharint és tűzkövet kínált - árulta el anyám. E. Sípos Gyula
