Somogyi Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-14 / 62. szám
4 MÁRCIUS 15. 2015. MÁRCIUS 14., SZOMBAT Sztálintól a bomlásnak indult népviszonyig március 15. Az 1848-as forradalom emlékezete és megünneplése a szocializmus idején a megyei sajtóban LÁNCOS KUTYA TitótÓl JUtOtt el szűk négy évtized alatt a somogyi sajtó az alternatívok fáklyás felvonulásáig - igaz, a szocializmusban 1848 valódi célját és eszmeiségét elhallgatták az illetékesek. Vas András Heveny pofon volt, bár nem igazán értettem az apropóját: öt nappal jártunk a Videoton-Manches- ter United UEFA-kupa negyeddöntő visszavágója előtt 1985- ben, természetesnek tűnt, hogy a március 15. alkalmából a Zrínyiben a kezembe nyomott nemzeti és vörös papírzászlók közül utóbbiból némi kék temperával Vidi-relikviát alakítok. Márta néni méretes fülessel jelezte ellenvetését, s valamilyen formában szóba került a nemzetközi munkásmozgalom megszégyenítése is. Később Lanti kapta az osztály- főnöki nyakast, ő a trikolórt szabta át zöld-fehér Rákóczi-zászlóvá, akkor már ez számított ősbűnnek, piros zászlót nem is osztottak mellé. Pedig csak három év telt el a két eset között, ám március 15. központi megítélése és jelentősége ilyen rövidke idő alatt is jelentősen átalakult. A szocializmusban a hatalom mindvégig meglehetősen nehezen kezelte 1848 valódi örökségét - ahogyan a Somogyi Néplap korabeli lapszámaiból is kiderül... „Talpra magyar, hí a hazaszavalta népünk nagy költője, Petőfi Sándor 1848. március 15- én, azon a napon, amikor a jobbágyfelszabadítással az első lépést megtette népünk a feudális maradványok elsöprése fel - olvasható az aktuáüs 1950-es lapszámban megjelent publicisztikában. - A függetlenségért vívott harc akkor elbukott, mert a nemzetközi reakció és a szabadságharc liberális nemesi vezetése lehetetlenné tette a teljes szabadság kivívását. Elbukott, mert még nem volt erős munkásosztály, mely eredményesen vezet- te-támogatta volna a magyar nép szabadságharcát. Mindazt, amiért küzdöttek, 1945. április 4-én valósult meg, a hős Szovjet hadsereg vívta ki számunkra.” A fentiek mellett a szerzőnek még sikerült kapcsolatot találnia 1848 és a Szovjetunió, Sztálin, a Magyar Dolgozók Pártja, valamint a Tito-banda között, ezen túl azonban a lap semmilyen formában nem foglalkozott az ünneppel, mely egyszerű munkanapnak számított, így megemlékezéseket sem tartottak. Begyűjtési hírek. Támad-e a kulák? A tavaszi vetés munkaterve a Lenin kolhozban (krasz- nodári körzet). A kaposvári gépállomás traktorosnői készülnek a tavaszi munkára. Két évvel később láthatóan még inkább dúlt a békeharc és a munkaverseny, azaz még kevesebb hely és idő jutott március 15-re. A forradalom 105. évfordulójára rányomta bélyegét Sztálin halála: JoszifVisszarionovics ugyan már március 5-én eltávozott az élők sorából, ám ezt a tényt néhány napig eltitkolták a köz előtt, így a gyászidőszak éppen a hónap idusára esett. A Somogyi ennek megfelelően A proletámem- zetköziség legyőzhetetlen sztálini lobogója című írásnak szentelt nagyobb teret, mintsem Petőfinek és társainak, persze valahol érthető volt a szerkesztői észjárás: a közel két oldalas magvas cikket Rákosi Mátyás jegyezte... „A Horthy-reakció 25 éve alatt a magyar urak megtagadták a magyar szabadságharc szellemét. A felszabadulás óta ifjúságunk, népünk, az úri Magyarország kényszeredett és hazug frázisai helyett igaz és tiszta szívvel ünnepli az igazi forradalmi és szabadságharcos március 15- ét. Megvalósult Táncsics álma, de nemcsak földet kapott a parasztság, hanem szövetségesét, a munkásosztályt követve az ország gazdájává vált.” - ennyit azért sikerült kiizzadni, még ha a padlássöprések időszakában a parasztság vélhetően nem tekintett magára gazdaként... Ünnepi pillanatként az alkalom apropóján megnyílt Marx Károly élete című kiállítás kapott komoly teret, s kiosztották a Kossuth-díjakat is: Illyés Gyula, Bessenyei Ferenc, Gábor Miklós, Feleki Kamii, Honthy Hanna és Simándy József mellett Elekes Ferenc dorogi vájár, Szabó Etelka törökszentmiklósi védőnő és Süveges Dániel Surján-völgyi traktoros is átvehette az elismerést... Sajnos, hogy utóbbi melyik településre valósi, nem írt az újság, mely A kaposvári ifjúság lelkesen ünnepelte március 15-ét című cikk kapcsán sem vádolható Míg 1989-ben már az ellenzéki megemlékezésen is óriási tömeg vett részt, addig 1968-ban kevesen ünnepeltek szószátyársággal: csak annyi derült ki, hogy a résztvevők elénekelték a magyar és a szovjet himnuszt, s elbúcsúztatták „Sztálin elvtársat, akinek neve elválaszthatatlan 1848-tól”... Azt hinné az ember, hogy Nagy Imre 1953-as hatalomra kerülése után megváltozott a hivatalos álláspont március 15-ről, ám az 1954-es aktuális lapban egy szó sincs az ünnepről. A Néplap ismét egy vezércikket szentelt az eseményeknek, kevés köszönettel: „Petőfi, Kossuth, Táncsics utódai ma azzal harcolnak, hogy több szenet, gépet, fogyasztási cikket termelnek, időben elvégzik az új termést biztosító tavaszi szántást-vetést.” Lobogózzuk fel a házakat! - dörögte az újság, jelezve, hogy valami megváltozott. Három év és egy vérbe fojtott forradalom után döbbent rá a pártvezetés, hogy más irányból kell közelíteni 48- hoz. A más persze nem jelentette egyúttal a valót is... „Március 15. eszméinek örököse a szocialista Magyarország olvasható a lapban a másfél oldalt kitöltő, Kállai Gyula művelődési miniszter beszédét szó szerint le- közlő cikkben. - A hazánkban nemrég lezajlott ellenforradalmi felkelés 1848 tiszta zászlaját újból sárral mocskolta be... Hat évvel később, a második amnesztia évében már a tudósításokon is érződött az enyhülés: helyi eseményekről is hírt adtak, sőt, kiderült, az általános iskolákban osztályfőnöki órán elevenítették fel a forradalom és szabadságharc történetét. A KUián György Ifjúsági és Úttörőházban nagygyűlést tartottak, ahol Varga Sándor, a megyei KlSZ-bizott- ság agit-prop. titkára szónokolt. „Volt ősz, nem egyszer tél is az életünkben, hiszen 1848-48 dicsőségét az önkényuralom korszaka követte; 1919-ben újra tavasz lett, s hosszú, kegyetlen tél követte. Jött Horthy fehér lovon, jött Prónay meg Franczia Kiss Mihály, jött Gömbös és Szálasi. De mindez elmúlt. 115 év telt el 1848 óta, s a márciusi eszme él napjainkba is és megvalósul.” Megválasztották a Hazafias Népfront új megyei bizottságát. Losonci Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Göl- lébe látogatott. Több zöldséget, gyümölcsöt Kaposvárnak! (Hogyan valósítható meg a megye- székhely ellátási gondja?) A fenti címek jól érzékeltetik, a 120. évfordulón sem március 15. állt a tájékoztatás középpontjában. Az ünnephez kapcsolódóan a legfontosabb eseménynek a Forradalmi Ifjúsági Napok (március 15. és 21., valamint április 4 - a szerző) megnyitása számított. Öt évvel később az 1848-as európai forradalmakról értekezett az újság, keservesen keresve a munkásosztály szerepét a történésekben, valamint Petőfit állították reflektorfénybe, hiszen a 125. évforduló egybe esett a költő 150. születésnapjával. „Petőfi, a legnagyobb magyar költő és társai, 1848 politikai céljai gyakorlati megvalósítását először az 1919-es Tanácsköztársaság, majd 1945-ben a véglegesen felszabadult népi demokratikus Magyarország írta zászlajára. Petőfi, a márciusi fiatalok, a 19-esek és a nép országát építő kommunista elődök útján haladunk tovább.” Kisvállalkozások javítják az ellátást. A címlapos cikk jól mutatja, lepergett egy újabb évtized. A címlapra fotó került, belül úgy 35 sor jutott. Kicsit kevesebb, mint a száz éve elhunyt Marxnak... „Napjaink tétje ismét a felzárkózás vagy a lemaradás tehetetlenségébe való visszacsúszás. 1848 üzenete most is egyértelmű: az ifjúságnak a reformot kell választania, összefogva mindenkivel, aki a haladást akarja.” Persze, hogy a peresztrojka idejét éltük ekkor már. 1988- ban óvatos kritikák is elhangzottak az ünnep alkalmából, persze azért a napi aktualitások előnyt élveztek a 140 évvel korábban történtekkel szemben. Áremelés helyett hatékonyságnövelést - követelték az illetékesek, s így a lap is, mely arról persze hallgatott, hogy a fővárosban rendőrök oszlatták az ünnepre másként és máshogy emlékezőket... „Az idők során lehullt, lepat- togzott az ünnepről minden ci- komya, aranyfüst, haszontalan máz. A márciusi ifjak nem tiltakozhattak, ha méltatlanok hivatkoztak rájuk” - váltott még merészebbre az újság, persze nem kellett hozzá nagy bátorság, hiszen a hivatalos álláspont is jelentősen átalakult március 15. kapcsán 1989-re. Ismét piros betűs ünnep lett a napja, az országgyűlés pedig ünnepi ülést tartott. A megyei napilap ünnepi számot és mellékletet jelentetett meg, hosszan beszámolva a helyi megemlékezésekről. A bőréből persze nem tudott teljesen kibújni: felrótták, hogy míg az alternatív szervezetek közül a kisgazdák együtt koszorúztak a népfronttal, az egyházakkal, a fegyveres testületekkel, a KISZ-szel, az úttörőkkel, az MSZMP-vel, a tanáccsal, addig a többi ellenzéki külön emlékezett. Sajtótörténeti pillanatként fotó jelent meg a kaposvári fáklyás felvonulásról, s tudósítás, méghozzá szöveghűen - igaz, Kossuth soraiba nem is illett volna belejavítani: „Annyi bizonyos, hogy elkésett a nemzet és a hatalom az igazságossággal. S mivel ezen perc elmúlt, melyben először volt igazságos a nép iránt, bomlásnak indította a népviszonyokat...” Bem seregében harcolt a siófoki díszpolgár nagyapja amália És az idős hadfi Röplapokat nyomtatott a Habsburg-ház ellen, Kufstein várában raboskodott hét évet Bem seregében harcolt, majd" hét esztendőt raboskodott Kufstein várában Oláh Vilmos nagyapja. A nyugalmazott sebész főorvos, Siófok díszpolgára nagyanyjától sokat hallott Vilmos nagyapjáról, majd maga is kutakodott a múlt dokumentumai között.- 1848 tavaszán Bánátba is - ha lassan, postakocsin is - eljutott a pesti meg a bécsi forradalom lu're - kezd a történetbe a díszpolgár. - Temesvárra is, ahol egy sváb nyomdatulajdonos élt három fiúgyermekével. A legidősebb, Hazay Ernő 29 éves volt és a császári sereg főhadnagya, a legkisebb, Vilmos, 17 esztendős, ő a későbbi nagyapám. A temesvári nyomdász család Kossuth mellé állt, Ernő, mint már honvéd tiszt, két öccsét is bevonultatta a seregbe. Ahogyan nagyanyám mesélte, nagyapám röplapok ezreit nyomtatta, meg plakátokat. A röplapok arra buzdították a román lakosságot, hogy ne harcoljanak a magyar seregek ellen, mert az igazi ellenség a Habsburg-hatalom. Nagyapám és mindkét fiú Bem apó seregébe harcolt. Ernő 1849. április 14-e, a Habsburg-ház trónfosztása után megalapítja az Április 14 című lapot, melyben kemény Habsburg-ellenes írások jelennek meg. A világosi fegyverletétel után Ernő Bem apóval menekül Törökországba, István eltűnik, Vilmos hazamegy Temesvárra, itt fogják el az osztrák katonák. - A 18 éves nagyapámat lázító röp- iratok gyártásáért és terjesztésé-' ért hét év várbörtönre ítélik, Ernőt távollétében kötél általi halálra - folytatja Oláh Vilmos. - A hét évet Vilmos le is üli Kufstein börtönében. Szabadulása után a katonai pályát választja. 1890- ben Székesfehérváron szolgál, ekkor kapitányi rangban. A már kétszer is megözvegyült kapitány estéit egy patinás kávéházban tölti. Egy tavaszi estén észreveszi, hogy a pénztárgépnél Sárika helyett egy új, kék szemű leányzó ÜL Sárika húga, Amália. Vilmos megkérdi, van-e vőlegénye, mire Amália hűvösen azt feHazay Vilmos hét év börtönt kapott leli, nincsen. Az idős harcos hazakíséri, másnap már rózsacsokor, elmeséli élete történetét és hamarosan elmondja neki, hogy szeretné oltár elé vezetni. Amália lett a nagyanyám. Az esküvői fotón nem tűnik ugyan túl boldognak Amália, mutatja Oláh Vilmos, de hozzáteszi: három gyermeket szült az idős hadfinak, az 1892-ben született Ilona lett Oláh doktor édesanyja. - Tíz év, talán valóban boldog házasság után egy vasárnapi ebéd közben a nagypapa lefordult a székről. Szívinfarktus, 71 évet élt. Nagyanyámmal évente látogattuk a fehérvári sírt a díszparcellában. Férje halála után mindig fekete ruhában járt, pedig 37 évesen özvegyült meg. A március 15-i ünnepségeken büszkén szoktam mesélni az iskolában, hogy az én nagyapám harcolt Bem apó seregében. Sok évtized után kereste volna fel újra Oláh Vilmos a nagypapa sírját, amit azonban már nem lelt meg: a temető helyére állatkórházat építettek. Kiderítette azonban a díszpolgár, hogy Ernő nagybátyja (aki a 48-as párt színeiben országgyűlési képviselő is volt) emlékét őrzik a ma szlovákiai Bátorkesziben, ahol az emigráció után letelepedett. Mégis van tehát egy sírdomb, ahová leteheti az unoka az emlékezés virágait. Fónai Imre t í