Somogyi Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-13 / 61. szám
2015. MÁRCIUS 13„ PÉNTEK KÜLFÖLD 7 Most rendőrökre tüzeltek demonstrálok Fergussonban Megéri Afrikával üzletelni? déli nyitás Latin-Amerika gazdaságai kockázatosabbak lehetnek káosz Tüntetők meglőttek két rendőrt csütörtök hajnalban az egyesült államokbeli Fer- gusonban, ahol rendszeresen tiltakozó akciókat tartanak tavaly augusztus óta, mert akkor egy rendőrtiszt dulakodás közben agyonlőtt egy fegyvertelen fekete bőrű tinédzsert - jelentette a CNN. A tüntetők egy rendőrségi épület előtt demonstráltak, miután lemondott a Missouriban található város rendőrfőnöke, Thomas lackson. Az eleinte 150 fős tömeg létszáma jelentősen megcsappant, ám helyi idő szerint éjfél körül eldördültek a lövések és valaki felkiáltott. A St. Louis Post-Dispatch című helyi lap arról számolt be, hogy a tiltakozók közül többen a földre vetették magukat, a demonstrálok többsége pedig elmenekült. A sebesülteket egy helyi kórházba szállították. Az egyik rendőrt a vállán, a másikat az arcán érte találat. ■ Vlagyimir Putyin, köszöni szépen, remekül van tavasz Viccesre vette az orosz elnök szóvivője az államfő egészségi állapotát napok óta firtató kérdéseket. Dmitrij Peszkov tegnap derűsen annyit mondott: közeledik a tavasz, hamarosan rügyeznek a fák, s ilyenkor az újságírók előszeretettel valamilyen betegséget akarnak a „nyakába varrni”. Putyinnak a diplomáciai naptár szerint ma Kazahsztánban kellett volna tárgyalnia kollégájával, ám az utazást lemondta Moszkva, annyit közölve: a megbeszélésekre későbbi időpontban kerül sor. ■ MW Vlagyimir Putyin nem beteg A déli nyitás célországai ■I egy főre jutó GDP* 1 1 GDP-növekedés** Angola ÜJggl Etiópia |505,0 — Ghána Hl 858,2 Ecuador *2013, folyó áron, USD. ** 2015, prognózis, százalék. VG GRAFIKA FORRÁS: VG-GYŰITÉS 15 732,3 A nagy olajexportőrök növekedésén idén meglátszik majd az árak zuhanása Közelről nézve sem az afrikai, sem a dél-amerikai gazdaságok nem olyanok, mint amilyennek Magyar- országról látszanak. A fekete kontinens dinamikusan fejlődik, Latin-Amerika annál problémásabb - vélik a Világgazdaság által megkérdezett szakértők. Gyükeri Mercédesz Afrikában 1,2 milliárdan élnek és idén ismét ez a kontinens fog a legdinamikusabban növekedni a világgazdaságban. Az ilyen irányú nyitás tehát alapvetően indokolt lehet - véli Biedermann Zsuzsanna, a MTA KRTK Világgazdasági Intézetének (VGI) tudományos munkatársa. Az intézetet azt követően kerestük meg, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a nagykövetek előtt arról beszélt: a sikeresnek és nagyjából lezártnak tekinthető keleti nyitás után a kormány az exportpiacok bővítése érdekében meghirdeti a „déli nyitást”, amelynek egyik célpontja Afrika szubszaharai régiója. Biedermann Zsuzsanna szerint a kapcsolatépítésre lenne fogadókészség, mivel Afrika növekedésének fő motorja az export, a kontinens vezetői pedig aggódva szemlélik egyik legnagyobb felvevőpiacuk, Kína lassulását. így szívesen építenének ki kereskedelmi kapcsolatokat minél több fejlett országgal. A miniszterelnök hétfőn arról beszélt, hogy ha Afrikában végbemegy a politikai stabilizáció, az valódi fejlődési centrummá varázsolhatja a földrész országait. Biedermann Zsuzsanna is kiemelte: amíg Magyarországon is általában csak negatív híreket olvashatunk Afrikáról - például a Boko Haram iszlamista terror- szervezet nigériai támadásairól vagy a Nyugat-Afrikában pusztító ebolajárványról -, valójában sokszínű kontinensről van szó, ahol dinamikusan fejlődő, stabil gazdaságokat is találunk. Az IMF januárban 4,9 százalékos GDP-növekedést prognosztizált szubszaharai Afrikában - idézte fel a szakértő, hozzátéve: ez ugyan jóval lassabb, mint az októberi 5,7 százalékos előrejelzés, de ebben nagy szerepet játszik az, hogy a legnagyobb gazdaságok között megtalálható Angola és Nigéria, amelyek jelentős olaj- exportőrök, így megsínylik az alacsony olajárat. A Világbank Kenya, Ruanda és Uganda esetében 6 százalékos, míg Tanzániában 7 százalékos növekedést prognosztizál erre az évre. Ezekben az országokban már régen nem olyan elmaradott viszonyok uralkodnak, mint azt az átlag magyar újságolvasó képzeli a híradások alapján. Minél hamarabb nyitunk Afrika felé, annál nagyobb gazdasági haszonra számíthatunk, hiszen a második versenyfutás Afrikáért (az első, a gyarmatosítás után) már évek óta tart - fogalmazott a KRTK VGI szakértője. A régió országainak üzleti kultúrái közötti eltéréseket emelte ki lapunk kérdésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) is. Példaként említették, hogy amíg Dél-afrikai Köztársaság az európaival megegyező üzleti kultúrával rendelkezik, Eritreában a gazdaság nagyon erős állami ellenőrzés alatt áll. A magyar gazdasági szereplők számára a klasszikus kereskedelmi korlátok mellett nagyobb kihívást jelent a kontinensen jelen lévő szegénység, az iskolázatlanság, a terrorizmus. A déli nyitás másik fő célpontjának tartott Latin-Amerikával szemben nem élnek olyan előítéletek, mint Afrikában, ám ez nem jelenti azt, hogy ott egyér: telműen jó lenne a helyzet. Mint a KRTK VGI egy másik munkatársa, Ricz Judit elmondta: a hatalmas piac jelentős növekedési problémákkal küzd. 2014-ben átlagosan 0,8 százalékkal nőtt a gazdaság, és az idei kilátások sem sokkal jobbak: a prognózisok 1,5 százalék körüli bővülést vetítenek előre. A térség azonban rendkívül heterogén - hívta fel a figyelmet Ricz Judit. A nagyobb gazdaságok, mint a tavaly recesszióba süllyedő Brazília, a másfél évtizede a csőd szélén táncoló Argentína vagy Chile kilátásai kevésbé kedvezőek. Uniós szálak a tárgyalásokhoz Mexikóval, Chilével, Kolumbiával, Peruval, a közép-amerikai és a karibi régióval az Európai Unió által kötött szabadkereskedelmi megállapodás segíti a piacra jutást - közölte a Világgazdasággal a KKM, hozzátéve: a legnagyobb latin-amerikai gazdaságokat tömörítő MERCOSUR-ral folynak a tárgyalások egy hasonló egyezményről. Kihívást jelent, hogy a régióban folyó iparfejlesztési programok okoznak piacvédő reflexeket, amelyeket EU-s keretekben folyamatosan monitorozunk és szükség esetén megfelelő formában felvetjük, például a WTO keretében - emelte ki a tárca. HÍRSÁV Diplomáciai konfliktus kémek miatt három orosz kémet leplezett le a cseh Biztonsági Információs Szolgálat Prágában, ezért a diplomáciai mentességet élvező felderítőknek csendben távozniuk kellett Csehországból - írta a Respekt cseh politikai hetilap. A külügyminisztérium az ügyet nem kívánta kommentálni. ■ MTI Kevesebben kértek munkanélküli segélyt jelentősen, 36 ezerrel csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban a március 7-én zárult héten. A segélykérelmek száma az előző heti 325 ezerről 289 ezerre süllyedt. ■ MTI Irodabérlés: Londonban a legdrágább a globális rangsorban a londoni West End harmadik éve a világ legdrágább irodapiaca, megtartva előnyét Hongkong előtt. A londoni bérleti díj 2344 euró négyzetméterenként egy évre, 4,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Budapesten „A” kategóriás irodát már lehet bérelni egy évre 144-180 eu- rót jelent. ■ MTI IMF-milliárdok a kijevi kormánynak A nemzetközi Valutaalap jóváhagyta, hogy 17,5 milliárd dollár hitelt kapjon Ukrajna. Arszenyij Jacenyuk ukrán korányfő szerint az első részlet 5 milliárd dollár lesz, ám az országnak összességében 40 milliárd dollárra lenne szüksége. ■ MW Jöhetne a török áramlat! EGYEZTETÉS Áder János Ankarában tárgyalt „Lefejezték az ellenzéket” vád Nyemcov lánya szerint az orosz elnök is felelős A Törökország felől érkező gázvezeték finanszírozási tervének elkészítésével sietni kell, mert vannak alternatív javaslatok is az Európai Unió asztalán - mondta Áder János államfő, amikor Ahmet Davutoglu miniszterelnökkel tárgyalt csütörtökön Ankarában. A magyar köztársasági elnök négynapos hivatalos látogatáson tartózkodik Törökországban. A megbeszélés után újságíróknak nyilatkozva elmondta, Magyarország abban érdekelt, hogy a gáz Görögországon, Macedónián és Szerbián keresztül érje el Magyarországot. A Déli Áramlat leállítását korábban Vlagyimir Putyin jelentette be. ■ Ader János Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel Politikai szempontból Vlagyimir Putyin orosz elnököt tartja felelősnek apja február 27-ei meggyilkolásáért az ellenzéki politikus lánya. Zsanna Nyem- cova, aki a gyilkosság után nem sokkal külföldre utazott, Olaszországban adott interjút a BBC brit televíziónak. A 30 éves tőzsdei elemző arról beszélt, hogy Nyemcov volt az oroszországi ellenzék legerősebb vezetője, nem volt más, aki annyi tapasztalattal és szakértelemmel * rendelkezett volna. Szerinte a volt miniszterelnök-helyettes meggyilkolásával „lefejezték az orosz ellenzéket, mindenki halálra rémült. A nő elmondta, hogy az orosz nyomozó hatóságok nem vették fel vele a kapcsolatot, mivel „nem érdekli őket a független vizsgálat”. Nyemcova kizártnak tartja, hogy vallási okból ölték meg az apját, úgy tudja, Csecsenföldön kimondottan jó kapcsolatokat ápolt. Moszkvában tegnap a rendőrség kihallgatta azt az emberjogi aktivistát, aki szerdán a Lefortovo börtönben felkereste a gyilkosság két csecsen gyanúsítottját, és azt állította, hogy a férfiakat megkínozták, ezzel csikarva ki tőlük vallomást. A nyomozók szerint a férfi durván beavatkozott az ügy felderítésébe, ezért eljárást indíthatnak ellene. ■ MW Zsanna Nyemcova 1