Somogyi Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-28 / 50. szám

2015. FEBRUÁR 28., SZOMBAT 5 Doboz, kannás bor és sok pulóver túlélés az utcán Nappal nem szabad nagyon felöltözni, mert éjjel fázni fog az ember Élelmiszerlavina: segítséget remélnek a somogyiak Hárman fagytak meg Somogybán október óta. Csak Kaposváron több mint háromszáz hajléktalan él, s közülük jó két és félszázan az utcán - megkérdeztük őket, hogyan lehet túlélni a zord téli napokat? Vas András- Nadrág, két pulóver - mu­tatja Tibor. - Amikor nappal hét-nyolc fok van, nem szabad jobban felöltözni, mert éjjel fáz­ni fog az ember. Ha fázunk, in­kább tüzet gyújtunk. Utóbbi technika nyomai jól látszanak több hivatalosan la­katlan kaposvári épületen: füs­tös falak, kormos ablakok és aj­tók jelzik, megpróbáltak felme­legedni a hajléktalanok. Akik jellemzően csak aludni térnek - sokszor nincs jobb szó rá - vac­kukra, amúgy a nap nagyobb ré­szében a várost járják. A mozgás ugyanis egyfelől valamennyi­re melegen tart, másrészt nap­közben a kukázásból talán sike­rülhet összeszedniük a napi be­tevő árát. - Enni a hajléktalan- szállóra járunk, délben meleget kapunk - mondja József. - Akik nem mennek be, azoknakhideg csomagot visznek ki a szociáli­sok. És teát. Kenyér, konzerv - májkrém, hal - jár egy ilyen pakkban, per­sze a főtt ételt nem pótolja.- Szoktunk főzőcskézni is - állítja József. - Ha sikerül vala­hol áramot szerezni, kerálóval (egyfajta merülőforraló, a név a börtönszlengből jön - a szerző) vizet melegítünk, dobunk bele leveskockát, meg amit még ta­lálunk. A találati hely természetesen legtöbb esetben a kuka: minden otthontalannak megvan ugyan­is a bejáratott körzete, melyet naponta-kétnaponta végigku­tat. Fémhulladékot, sörös dobo­zokat, kenyeret, üveget keres­nek, amit lehet aztán eladnak, de akad, amit saját fogyasztás­ra szánnak.- Az emberek sokszor kidob­ják a esi rkeszámyvéget, ha nem büdös, belefőzzük a levesbe - folytatja a 60 éves férfi, aki több miijt másfél évtizede él az utcán.- Fonnyadt zöldség is akad, a bol­tok szeméttárolóiban érdemes kutakodni utánuk. A meleg ételnél persze sokkal fontosabb a megfelelő fekhely. A szerencsésebbek fedett és zárt helyen húzzák meg magukat, sokaknak azonban romos, nyí­lászárók nélküli, dohos falú, lyu­kas tetejű épületek jutnak.- Vigyázni kell, ne legyen vi­zes az ágy - mutatja Tibor. Ágy­nak a kartondobozokból, nejlon­zsákokból és pokrócokból esz- kábált kuckóját nevezi. Részle­teiben is megmutatja fekhelyét: alul vastag, többszörösére ösz- szehajtott - egykor fóliasátor le­hetett - nejlon, azon több réteg­ben doboz. - A hűtőgépes a leg­jobb, vagy az a félig hullámpapí­ros, amiben a bútorokat viszik - avat be a rejtelmekbe. Erre kerül legalább két pokróc, s persze ta­karózni is legalább ennyi jut.- Amikor december végén a nagy hidegek voltak, kabátban feküdtünk le - jegyzi meg Jó­zsef -, amúgy nem szabad, mert nagyon kimelegszik az ember. Még a cipőt is levesszük, két zokni bőven elég. Vagy becsa­varja az ember valami vastag rongyba a lábát. Klasszikus villanyoltásról a hajléktalanok esetében okta­lanság lenne beszélni: évszak­tól függ, mikor vackolják be ma­gukat. Télen nem ritka, hogy nyolckor már csak beszélget­nek, szerencsésebb esetben rá­diót hallgatnak, igaz, reggel ko­rán kelnek.- A rengeteg kukázó miatt nem szabad lustálkodni, mert könnyen hoppon marad az em­ber - ezt már László mondja (ma­ga választotta név, az eredetit nem árulta el). - Mi még nagyjá­ból tiszteletben tartjuk a mások körzetét, de nagy a konkuren­cia, nemcsak hajléktalanok koto­rásznak a szemetesekben... László Tiborhoz és Józsefhez képest újoncnak számít az ut­cán, hiszen ez a harmadik tele. Korábban sokakhoz hasonlóan a Nostrában csövezett, ám ott leszerelték a nyílászárókat, s többször is vegzálták őket, így új helyet keresett. Pontosabban épített magának: a város szélén a bokrok alatt épített sátrat. Fó­lia az alja és a teteje, átlósan éppen elfér benne. A hangunk hallatán csak hosszú szöszmö- tölés, krákogás után bújik elő, előbb meztelen lábai jelennek meg a résen, s velük elképesz­tő bűz... Az utcai élet különleges alkalmazkodási képességeket igényel- Négy pulóver van rajtam - feleli, amikor a benti hőmérsék­letről kérdezzük. Szilveszterkor viszont, amikor volt vagy mí­nusz tizenöt fok, még anorák- ban is fáztam. Nem tudom hány fok volt bent, de a leheletem rá­fagyott belülről a fóliára. Az 53 éves férfi három év alatt sem tudott beilleszked­ni a hajléktalan-társadalomba: nehezen feledi korábbi életét - a kórházban beteghordóként, a színházban díszítőként dol­gozott -, s nem szívesen osztja meg nyomorát másokkal, kife­jezetten keresi a magányt, ezért is vonult távol az otthontalanok klasszikus helyeitől. Persze a robinsoni életmód komoly ve­szélyeket is hordoz, hiszen szó­lóban kifejezetten védtelen - s nemcsak ő, de holmija is, me­lyet értelemszerűen nem vihet mindig magával, amikor gyűj­tögetni indul.- Jellemző, milyen világot élünk - fakad ki dühösen -, né­hány napja, amikor nem vol­tam itthon, megállt egy autó, fel­jöttek a sátramhoz, kidobáltak mindent, s elvitték a rádiómat. Érti?! Egy hajléktalantól loptak! Hasonló esetekről mások is beszámolnak, s állítják, nem tudnak mit tenni: nemhogy a társadalom peremén élnek, ha­nem teljesen kitaszítottnak ér­zik magukat, úgy érzik, nem védi őket a jog, nincs kihez for­dulniuk. A legborzasztóbb, hogy mindezt nem panaszkodva, ha­nem teljesen rezignáltan mesé­lik, mintegy beletörődve a min­dennemű számkivetettségbe. Depressziójukat pedig csak egy­féleképpen tudják oldani...- Sokszor hallom, amikor me­gyek az utcán, nézd, milyen ré­szeg - ismeri el Tibor. - Persze, iszunk, a többségnek kell napi két-három liter bor, s még jobb, ha valami töményhez jutunk. Sőt, a fiatalok között sokan szi- puznak is. De maga nem inna, ha így kellene élnie? Jellemzően délután kezdjük, addigra min­dig összejön valami kis pénz, amiből kijön a kannás. Meg­nyugtat, meg hát ad egy kis me­leget is. És be is rúgunk, per­sze, bár azt már csak „itthon”. Ha valahol kint fordulna elő té­len, hogy lefekszünk a piától, vélhetően az lenne az utolsó ál­munk. Bár nem biztos, hogy ak­kora baj lenne... pályázat Hatodszor indul az élelmiszerlavina program: az önkormányzatok és a ci­vil szervezetek több millió fo­rint értékű zöldség vetőmag­ra pályázhatnak. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta felhívására márci­us 6-ig lehet jelentkezni. A 340 lelkes Kelevízen, ahol a lakosság közel 30 szá­zaléka hátrányos helyzetű, magas a munkanélküliség, a héten készítették el a pályá­zatot. - Óriási lenne, ha csak annyi vetőmagot kapnánk, mint tavaly - mondta Vargá- né Balatincz Krisztina pol­gármester. - A környék cso­dájára járt a terménynek, rit­ka szép volt burgonya és a hagyma is. Folytatni szeret­nénk. Cseh Balázs, az élelmiszer­bank egyesület elnöke közöl­te: olyan tevékeny pályázókat várnak, akik vállalják, hogy a földjeiken szakmai felügye­lettel a cég által felajánlott értékes zöldség vetőmagból élelmiszernövényeket termel­nek rászorulók aktív bevo­násával, majd a terményeket odaadják a környéken élő hát­rányos helyzetűeknek, idő­seknek, fogyatékkal élőknek. Kaposfő harmadszor csat­lakozik a projekthez. Sztányi Tibor polgármester szerint ennek közösségerősítő szere­pe is lehet. - Az önkormány­zat is kiveszi a részét a mun­kából - mondta. - Területün­kön folyik a termelés, meg­szervezzük a munkát, műtrá­gyát és növényvédőszert is adunk. A tavalyihoz hasonló­an burgonyát, csemege kuko­ricát, káposztát és vöröshagy­mát is termesztenénék. Czigány Tibor, a Syngen­ta ügyvezető igazgatója azt mondta, az Élelmiszerlavi­na története során több mint 100 ezer hátrányos helyze­tű kapott segítséget. A múlt év minden szempontból re­kord volt: országosan több mint 13 ezer nehéz sorsú em­beren segített a program. A résztvevő 37 önkormányzat és civil szervezet földjein ta­valy csaknem 170 tonna élel­miszernövényt termesztettek ezernél is több ember bevo­násával. ■ Harsányi Miklós Puszi a patkóéit egy darab rozsdás vasból is lehet alkotni mesterség Negyvenöt évet töltött a szakmájában a kaposvári patkolókovács, de még mindig találkozik újdonsággal Izzik a vas, hűti a mester, aztán engedelmesen nyújtja a lábát a paci, és felkerül a patkó a patá­ra. A hálás fiatal ló a fülét is meg­nyalta a tapasztalt patkolókovács­nak a Kaposvári Egyetem Lovas­akadémiáján. Gedővári Ferenc 45 évet töltött a szakmában, most nyugdíj előtt áll. Már gyermek­ként a kovácsműhelyben mele­gedett, és leste, hogy egy rozsdás vasat felmelegítve mit lehet al­kotni. A lovakhoz csak türelem­mel lehet közeledni, mondja. Sze­rényen azt is hozzáteszi, ennyi év alatt sem jutott el a legmagasabb szintig a szakmájában, még most is találkozik újdonsággal, hiszen két pata nincs egyforma, úgy al­kotta őket a természet. ■ K.G. Ősi mesterség egy mai egyetemen. Cseng-bong az üllő, készül a patkó, amiért hálás a díjugratásban jeleskedő fiatal ló, és ezt kifejezésre is juttatja szokatlan módon, meglepve a mestert MEGYEI KÖRKÉP

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents