Somogyi Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-27 / 49. szám

2015. FEBRUÁR 27., PÉNTEK 5 MEGYEIKÖKKÉP Már csak 60 ezer jár ügyfelenként bankpánik Hiába jött a pénzszállító, időközben csökkentették a kifizethető összeget ► Folytatás az 1. oldalról Egymillió forintig vehettek fel a számláikról pénzt az ügyfe­lek a Nemzeti Bank felügyele­tének korlátozása alapján, er- ró'l szóltak az előző napi hírek. Megkeresett bennünket egy olvasónk, aki felháborodot­tan szembesült azzal, hogy a megígért egymillió forint he­lyett mindössze 60 ezer forin­tot akartak neki kifizetni a banknál, holott minden pénze a pénzintézetben volt, a vállal­kozói számláját ott működtet­te, mindent bankkártyáról fi­zetett. A bank azt ígérte, hogy majd akkor kaphat több pénzt, ha lezárult az ügy, ez azonban 90 napig is elhúzódhat. Olva­sónk azonban attól tart, hogy ennyi idő alatt tönkremegy a vállalkozása, nyugdíja sem fog megérkezni, és adót sem tud fi­zetni. Délelőtt egy papírlapot füg­gesztettek ki a bank ajtajá­ra, miszerint a folyamatban lé­vő pénzügyi ellenőrzés során a Pénzügyi Stabilitási Tanács fel­hatalmazása alapján ügyfelen­ként hatvanezer forintra korlá­tozták a betétek és más forrá­sok kifizetését. Délutánra már sokan voltak, akik nem tudtak bejutni, ők kezdték elveszíteni a türelmüket. Nehézkesen ha­ladt az ügyintézés: az ott tartóz­kodók szerint a Berzsenyi utcai székházban 13 és 15 óra között mindössze tizenhárman.végez- tek, személyenként hatvanezer forintot tudtak felvenni. A NAV közleményt adott ki, mert érzékelték, hogy ügyfele­ik az értékpapírjaik és pénz­Barcson is rengeteg elkeseredett ügyfél szeretett volna hozzájutni a pénzéhez. A szerencsésebbek legalább egy kisösszeghez jutottak eszközeik feletti rendelkezé­si jogosultság hiányában nem tudják határidőben teljesíteni adókötelezettségeiket. A Nem­zeti Adó- és Vámhivatal mél­tányosan jár el azokkal szem­az egyik kaposvári bankfiók előtt sajtótájékoztatót tartott Harangozó Gábor, az MSZP megyei elnöke, aki felszólította a kormányt, hogy azonnal in­tézkedésekkel nyújtson segítsé­get az érintett önkormányza­toknak és a lakosoknak. A többségében hátrányos helyze­tű önkormányzatok esetében ben, akik az érintett pénzinté­zetek valamelyikénél vezetik pénzforgalmi számlájukat, il­letve fizetési számlájukat, és emiatt nem tudnak határidő­ben eleget tenni kötelezettsé­nem tartja megoldásnak, hogy a zárolt számláik mellett má­sik pénzintézeteknél nyissa­nak új számlát. A BELÜGYMINISZTERTŐL Várja azt, hogy az ÖNHIKI-s alapból azonnal három milliárd forin­tot bocsásson az önkormány­zatok rendelkezésére a műkö­déshez. geiknek, ígérték. Ugyanak­kor megjegyezték, hogy a kor­látozó intézkedések hatálya alatt álló pénzintézeteknél ve­zetett bankszámlák zárolása nem mentesíti az adózókat a A magánszemélyek betéteinek esetében sem tartja megoldás­nak azt, hogy 90, illetve két­szer 90 nap múlva történjék meg kártalanítás. Ezért felszó­lítja a kormányt, hogy biztosít­son forrást, finanszírozza meg előre azt az összeget, amíg a Betétbiztosítási Alapból meg­jön a pénz a károsultaknak. bevallások határidőben törté- | nő benyújtásának kötelezett- ) sége alól. Megkerestük az Országos j Nyugdíjbiztosító Főigazgatósá- | got, ahol Szőke Lovas Zsuzsa sajtótitkártól megtudtuk, hogy már rengeteg érintett kereste őket kétségbeesetten Somogy- ból is. Arról határoztak, hogy a márciusi nyugdíjakat postai úton küldik el a DRB-bankcso- portok ügyfeleinek a nyugdíjfo­lyósítónál nyilvántartott címek­re, minderről március első he­tében tájékoztatót is küldenek. Az ügyfelek később rendelkez­hetnek majd arról, hogy a továb­biakban hová, milyen formában j kérik a nyugdíjukat. ■ K.G. | Határozott kormányzati intézkedéseket várnak a szocialisták Koolajvezetek Kalman-operettel barátság i. Siófokiak hegesztették, Orbán és Fico adta át - Csányi tulajdonos lett A program zárul, de a tanácsadás elérhető leszoktatás Ezen a héten zá­rul a Somogy Megyei Kapo- si Mór Oktató Kórház Kaposvá­ri és Marcali, valamint a Siófo­ki Kórház -Rendelőintézet Tü­dőgondozójában zajló dohány­zás leszokást támogató prog­ram. Tizenegy és fél millió fo­rintot nyert a kórház a projekt­re, melynek keretében hat hé­ten át heti egy alkalommal, al­kalmanként öt-tíz dohányos közösen, egymást is motivál­va, szakember irányításával szabadulhatott meg a szenve­délyétől. A több mint százöt­ven résztvevő közül eddig húsz résztvevő szabadult meg sike­resen a szenvedélyétől. A meg­kezdett csoportos és egyéni ta­nácsadások továbbra is ingye­nesen elérhetőek a megye la­kossága számára. ■ Sokba kerül az egészség- ügyi ellátásnak a szenve­délybetegségek szövőd­ményeinek kezelése jelentkezni lehet személye­sen vagy telefonon a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kór­ház Kaposvári Tüdőgondozójá­ban a 82/501-300/1428-as mel­léken, a marcali tüdőgondozó­ban a 85/501-146-os, illetve a Siófoki Kórház-Rendelőintézet Tüdőgondozójában a 84/310- 098 telefonszámon. ■ Márkus Kata ► Folytatás 1. oldalról A közös magyar-szlovák be­ruházás révén felújított 128 kilométeres hazai szakasz éves szállítókapacitása a ko­rábbi három és fél millió ton­náról közel hatmillióra nőtt. így már a teljes magyar és szlovák, valamint részben a csehországi kőolajigény fe­dezhető lesz szükség ese­tén az Adria felől. Az ezer­egyszáz dolgozót alkalmazó OT Industries Közép-Európa energiaiparban egyedülál­lóan komplex megoldásokat nyújtó vállalatcsoportja. Nagy múltú siófoki tagja, a korábban Kőolajvezetéképí­tő Zrt. néven futó társaság - amint megírtuk - a Barátság hatvanegy éve, 1954-ben ala­kult meg Siófokon a Kőolajve­zeték Vállalat, mely az 1974-es kettéválás előtt már ötezeregy­száz dolgozót foglalkoztatott. Ekkor vált ki a cégből a Gáz- és Olajszállító Vállalat, a mai FGSZ Zrt. elődje. A magyar gáz- és olajipar meghatározó csővezeték-építő vállalkozása, A leggazdagabb üzletembe­rek toplistáját kormányzati cik­lusokon átívelően vezető Csá­nyi Sándor az agrárbizniszből a nyereségesebbnek ígérkező energiaszektor felé csoportosít­ja át erőit - írja a HVG, sejtet­ve, hogy Simicskáék kiszorulá­sa is ennek a hátterében lehet. csányi nemrég a tizenöt-tizen- hat milliárdos költségűre terve­I. előtt a szlovák-magyar gáz­vezeték hazai szakaszát épí­tette, lengyelországi munká­ja nyomán pedig, az ott alkal­mazott hegesztési technológi­ájáért Innovációs Nagydíjat kapott. Feladat tehát folyamatosan akad, ezzel együtt tavaly ősz­szel kisebb, de főként a he­gesztő szakembereket érin­Közép-Európa piacvezető gáz- és olajipari csővezeték-építő vállalata, az OT Industri- es-KVV árbevétele a HVG sze­rint 2013-ban 10,6 milliárd, adózott eredménye 282 millió forint volt. a cégtől tudjuk: 2013. évi ér­tékesítésük nettó árbevétele több mint 35 millió euró volt. zett mohácsi vágóhídi cégben eladta a Pick 24,9 százalékos tulajdonrészét, majd harminc­egy százalékos tulajdonrészt szerzett Bonitás 2000 Zrt. cégé­vel az Olajterv-csoportban, mely 2013-ban hetvenegy-milli- árd forintos forgalmat produ­kált és monopolhelyzetet élvez a hazai olaj- és gázvezeték-épí­tésben. tő létszámleépítésről adtunk hírt a siófoki cég háza tájár­ól, azt akkor azzal indokol­ták, hogy „az új struktúra kialakítása személyi válto­zásokkal is jár, de a termelés és a szolgáltatások is folya­matosak maradnak”. Akkor írták át a cégért OT Industri- es-KVV Kivitelező Zrt.-re. ■ Fónai Imre Az energiabizniszben van a jövő? Elfogadták a költségvetést, megemelték a tiszteletdíjukat képviselő-testület Miután teljes egyetértésben fogadták el a siófoki képviselők csü­törtökön a város közel kilenc- milliárd forintos, a korábbi­akkal ellentétben a városköz­pont helyett Siófok más része­inek fejlesztésére koncentrá­ló költségvetését, a tisztelet­díjukat is megemelték. Len­gyel Róbert polgármester úgy fogalmazott, hogy az emelke­dés csekély mértékű, szemé­lyenként néhány ezer forin­tot jelent.- Az első gondolatom nekem is az volt: nem biztos, hogy az év első döntéseinek egyike kel­lene hogy legyen a tiszteletdí­jak emelése - így a városveze­tő. - Ám a siófoki tiszteletdíjak ezek után sem haladják meg a hasonló nagyságú hazai vá­rosok átlagát, ráadásul kilenc éve történt utoljára növelés. S azért is tudom megszavazni magam is, mert megelőlegezett bizalomnak szánom a képvi­selők felé annak reményében, hogy a költségvetés-alkotáshoz hasonlóan végig tudunk men­ni egyetértésben a büdzsé ál­tal kijelölt úton. Egy további lé­pés tehát az igen szavazatom a még jobb együttműködés irá­nyában. Tíz igen, egy nem, egy tar­tózkodás - ez volt a szavaza­ti arány. A jobbikos Orbánné Wald Marianna jelezte: neki az a véleménye, hogy a költség- csökkentő döntések sorába ez nem illik bele. Hozzájárul a város a társas­házak energetikai korszerű­sítéséhez, e célra idén és jövő­re is 120 millió forintot helyez tartalékba - ez is csütörtöki döntés. Az állami pályázaton ötven százalék lehet a támo­gatás mértéke, az önkormány­zat a fennmaradó ötven szá­zalék felét állja, nyertes pá­lyázat esetén lakásonként ma­ximum 300 ezer forintot. Szo­ciális rendeletet is alkottak, mert ahogyan Kónyáné Zsar- novszky ludit jegyző fogalma­zott, „a segélyeket mostantól a városnak kell kitermelni, az állam nem biztosít hozzá for­rást”. A városőrség önállósága megszűnik, a jövőben a város­háza hatósági osztályának ré­szeként működik. Plusztámogatást kért az önkormányzattól a siófoki TDM-szervezet, a-fürdőegylet. A hatmillió forintot azonban egyelőre nem biztosították a turisztikai szervezetnek, a pénzügyi bizottság javaslatá­ra meg kell próbálkozniuk az­zal, hogy saját bevételből ter­meljék ki. A város egyébként 26,5 millió forinttal támogat­ja a fürdőegyletet a költség- vetésben, ezen kívül nemrég 10,4 millió forintos áfafize­tést átvállalt tőlük egy pályá­zat kapcsán. A TDM-nek azt az ötletét sem díjazta a képvi­selő-testület, hogy egy hagyo­mányteremtő május, végi sze­zonnyitó bál költségét, négy­millió forintot biztosítsa. - Ha már bál, akkor ne „kispá­lyás” legyen, hanem egy An- nabál-jellegű, nagyszabású, aminek meg kell találni a tá­mogatóit és akkor a város is támogatni fogja - mond­ta Csorba Ottó, a pénzügyi bi­zottság elnöke. - Már most el lehet kezdeni az első, 2016-os bál szervezését. ■ Fónai Imre Tízmilliárd forint árbevétel 2013-ban

Next

/
Thumbnails
Contents