Somogyi Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-03 / 28. szám
2015. FEBRUÁR 3., KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP K IMI l HIRDETÉS KÉTSZERESEN VEDETT BETETEK TÖBB MINT 100 TAKARÉKNÁL AZ ORSZÁG 1500 PONTJÁN A disznóólát is ellopta a tolvaj Hollódon eljárás A balatonkeresztúri rendőrőrs lopás vétsége miatt folytat eljárást egy holládi férfi ellen. A tettes bement egy helybeli telekre, ahonnan ellopta a fából készült disznóól oldalát, ajtaját, valamint kerítésoszlopokat, deszkákat, vashulladékot, és egy falépcsőt, erről tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. Kiderült, hogy a bűncselekményt egy 60 éves holládi férfi követte el. Előállították, a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadon távozhatott. ■ K. G. Még hétfő reggel is gondot okozott a vasárnapi hóesés ► Folytatás az 1. oldalról A rendőrség vasárnap lezárta a Szenna-Patca-Szilvásszent- márton-Zselickisfalud szakaszt, a jegesedés és a havazás miatt ugyanis járhatatlanná vált az út. Csak azt követően indulhatott meg újra a forgalom, hogy a gépek megtisztították az utat. Hétfőn reggel egy autóbusz mentéséhez riasztották a Kötél egyesületet, amelynek tagjai kivontatták a csuklósbuszt az árokból. A szentja- kabi fordulónál csúszott meg, csőrlővel kellett kihúzni. ■ Szerencséjükre hosszú ideje azon az állásponton vagyunk, hogy mindent lehet, csak kölcsön nem szeretnék kérni többet, mert egyszer megtettük, s az előttünk álló példák alapján, egy banki hitel bőven elég egy háztartásban azokra az évtizedekre, amikbe egyelőre csak belegondolni merünk. Sokaknak keserves leckék árán kellett megtanulniuk az utóbbi esztendőkben, hogy egyáltalán nem éri meg tovább nyújtózkodni a takarónk végénél. S hogy e hónapról hónapra szigorú beosztással élő családok az apróbb megtakarításokból évente egyszer meg tudják vásárolni a tűzifát, vagy jobb esetben tudnak új mosógépet venni, ha a régi feladná a harcot a kölykök holmijával. Ilyen egy átlag szerencsés család Somogybán. s ha mégis valami miatt szorítana a nadrágszíj, akkor hiába fordulna a sógorhoz, komához, hisz azok családjában sem jobb a helyzet. sokan sokféleképp bírálták a képviselői vagyonnyüatkoza- tok rendszerét, hiszen a vagyo- nosodás nem azzal egyenlő, hogy kinek, mi van a nevén, sokkal inkább azzal, hogy milyen életvitelt enged meg magának és szeretteinek ahhoz képest, amennyit törvény szerint hazavihet. S hiába, hogy ez utóbbi is bicskanyitogatóan sok a választópolgáréhoz viszonyítva, szerencséjükre senki sem vizsgálja: miből lesz a Volvo terepjáró nagyhirtelen, mire kellhet 12,5 millió forint hitel a havi milliós fizetés mellé? Tehát visszaélnek a lehetőséggel. Ezért arcpirító, ahogy a pártvonalról ejtőernyőző külügyminiszter luxusvillájának költségoldalát a drága szülők megfeszítette munkájával fedte be a nyilvánosság előtt, s hasonlóképpen ahogy a másik csúcsminiszter budai villájának bekerülési költségét a széles körű családi összefogással magyarázta. az pedig biztos: szégyellni nem fogják magukat ilyesmi miatt. Még azt is nekünk kell, helyettük is... mmht;m szűcs TIBOR TAKARÉK GARANCIAKÖZÖSSÉG TOVÁBBI RÉSZLETEK,FELTÉTELEK: www.garanciakozosseg.hu Megfiatalodik a kaposvári farsang. A 38. farsangi programsorozatára készül Kaposvár. Jágerné Katona Zsuzsanna kulturális referens a beharangozón elmondta: az összejövetel megfiatalodik az idén. Pénteken deákfarsanggal indítanak, gyerekcsapatok vetélkednek a Kossuth téren. Ezután felkötik a farsang farkát, este rongyos bulit tartanak. Szombat délelőtt az Európa-parkban és a Kossuth téren kalandpark és játszóház. A Corso étteremben Irodalmi disznóságok címmel tartanak műsort a Csiky Gergely Színház színészei. Kora délután farsangi felvonulás, télűzés és dedaégetés. Ferenczi György és a Rackajam a főtéren és az Együd Kulturális Központban is koncertet ad. Vasárnap rajtol el a Kaposvár dombjai című félmaratoni futás. Hétfőn még csak autóból integetett Dorottya, a hét végén remélhetően többet is megmutat majd magából. Nem épül új városháza önkormányzát Zárt ülésen döntötték el: nincsenek ma az álmokra százmillió forintok Múlt és jelen egy képen. Tavaly március óta, egészen mostanáig úgy tűnt, hogy ez lesz egyben a jövő is Siófokon. A képviselő-testület felfüggesztette az „új városháza projektet ► Folytatás az. loldalról „A hajdani, Koós Károly-stílu- sú városháza visszaépítéséről is tárgyaltunk, hogy Siófoknak is legyen egy régi-új, tekintélyt adó, szimbolikus épülete; a mai városházában maradhatna a járási hivatal és oda kerülnének a különféle állami szervek” - így Orbán. A siófoki képviselő-testület a következő hónapban már állást is foglalt: a Fő tér sarkán épüljön fel az új városháza, ott, ahol a hajdani községháza állt. Már az önkormányzat és a járás közötti, a városháza épületének jelenlegi felosztásáról szóló megállapodás is tartalmazta, hogy „ a polgármesteri hivatal kiköltözése szükséges egy új városházába, ennek érdekében a kormánynál és a központi államigazgatási szerveknél kezdeményezőleg lépnek fel.” Orbán Viktor tavaly, a választási kampányban tehát pozitívan állt egy új siófoki városháza felépítéséhez; ezért is lehetett gondolni, hogy állami beruházásról volna szó, a siófoki testület mostani döntése azonban nem erre utal. A régi épület egyébként a Fő tér sarkán ott állt, ahol ma a Bella Italia pizzé- ria működik. Akkor még községházának nevezték és 1955-ben bontották el. Másik variációként tavaly az is felmerült, hogy akár egy Balaton partján létesített városháza is elképzelhető volna, erre a célra ugyanis ideálisak lehetnének a főiskolai épületek, melyeket a Kodolányi főiskola elhagyott, a Kaposvári Egyetem pedig még nem népesített be. A képviselők többsége azonban nem ezt támogatta, de immár a Fő tér sarkára elképzelt városháza is lekerült a napirendről. ■ Fónai Imre Árpádok felfüggesztése; polgármesterek a falon bihari puhl levente, az „extravagáns siófoki festő” mindkét korábbi siófoki polgármesterről portrét készített, Molnár Árpádról (1990-94) és Balázs Árpádról (1994-2014) is. E két nagy méretű festmény a napokban kikerült a városháza falára. A portréalanyok utódja, Lengyel Róbert kezdeményezte ezt, Facebook-olda- lán azt írja, hogy félretéve találta meg a festményeket az irodájában és mindkét elődje hozzájárulását kérte, mielőtt kitétette a képeket. És milyen a Facebook, valaki már véleményezte is a portrékat: „Igen csekély művészi értékűek. A keret és az összhatás kispolgári giccsparádé. Inkább groteszk ábrázolások, mint tiszteletet keltők.” az alkotó elmondta: Balázs Árpád vetette föl 2006-ban, hogy több külföldi városházán is gyakorlat a polgármesterekről festett portrék elhelyezése és ő Siófokon is hagyományt szeretne teremteni ebből. Mások felvetették, hogy az egykori városatyákat, tanácselnököket is meg lehetne festeni 100 ooo' EURÓIG S ÓBA BIZTOSÍTOTT BANKBETÉT v y TAKARÉK • • • 100% BETÉTBIZTONSÁG l ----------------------------------------------,