Somogyi Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-23 / 45. szám

PANORAMA - TV-MUSOR 2015. FEBRUÁR 23., HÉTFŐ 10 HÍRSÁV Nem lélegzik magától Bobbi Kristina kivették bobbi Kristina torkából a csövet, amely a balesete óta a légzését bizto­sította, de Whitney Houston kómában fekvő' lánya to­vábbra sem lélegzik magától. Válságos állapota ellenére a családja és az orvosok nem mondtak le róla, továbbra is küzdenek a lány életéért. A rendőrség megerősítette a hírt, miszerint már nem balesetről van szó, ezért bűnügyi nyomozást folyik az ügyben. ■ Elhunyt Júlia Roberts édesanyja TELJESEN ÖSSZEOMLOTT Júlia Roberts, miután múlt csütör­tökön elhunyt édesanyja, aki hosszú ideje küzdött a rák­kal. Betty Lou Motes 80 éves volt, s 2013 novemberében derült ki egy rutinvizsgálat során, hogy tüdőrákos, de ezt csak tavaly januárban árulta el a családjának. Édesapja 44 éves korában torokrákban hunyt el. ■ Júlia Roberts gyászol Pánikszoba a Clooney-kúriában házfelújítás Az ifjú pár London melletti fészke legalább 4,3 milliárd forintot ér Nem sokkal a tavaly szep­temberi esküvőjük után vásárolta meg a London mel­letti Sonningban új családi fészkét a Clooney házaspár. A vételár titok, de az épület korábban 16 millió dollárért cserélt gazdát, ami sejteti, hogy a színész és ifjú felesé­ge mélyen a pénztárcájába nyúlt, hogy megszerezzék a 17. századi kúriát. Árvay Tivadar Amal Alamuddin és George Clooney a klasszikus nászút helyett állítólag abban a Lon­don melletti házban töltötte mézesheteit, amelyet aztán meg is vásároltak maguknak. A brit fővárostól csupán 40 ki­lométerrel délre található Son- ning a Temse partján fekszik, itt talált rá a Clooney-házaspár a folyó egy kis szigetén a festői épületre. A 17. századi kúria korábban közösségi klubként működött, de ez volt a hely­színe a Golden Globe-díjra is jelölt angol kosztümös soro­zatnak, a Downton Abbey-nek, amelyben egy epizód erejéig Clooney is vállalt szerepet. A színész - és később felesége is -, annyira beleszeretett a királyi környezetbe, hogy a házzal együtt megvették a szi­getet is, ahol az épület áll. így nem kerültek nyilvánosságra. Az viszont nem titok, hogy a szinte minden részén már­vánnyal burkolt házban kilenc hálószoba és nyolc fürdőszoba található. Az ebédlőben hatal­mas kandalló található, és egy akár húsz főnek is terítéket kí­náló gyönyörű asztal. A kikap­csolódásról könyvtárszoba, wellness részleg és gőzfürdő, az aktív pihenésről pedig ki­kötő és csónakház gondosko­dik. Mivel a terület nem telje­sen zárt, a közös otthonuk fel­újításakor néhány „extrát” is kértek a mesterektől. Egyebek mellett egy támadás- és bom­babiztos, valamint tűzálló pá­nikszobával egészítik ki a há­zat, ahova baj esetén visszavo­nulhatnak. De Clooney nem el­sősorban maga miatt aggódik, s nem is attól fél, hogy a lelkes rajongók elől kell elbújniuk, hanem azoktól az esetleges tá­madóktól, akik a közismerten rázós ügyekkel is foglalkozó feleségét fenyegethetik. Az emberi jogi ügyvéd és aktivis­ta Alamuddin, többek között az ENSZ korábbi főtitkárának, Kofi Annannak a tanácsadója, de megbízói között van a Wiki- Leaks alapító Julián Assange is. A híres, ugyanakkor gyak­ran ellentmondásos ügyfelek miatt tehát nem indokolatlan az Oxfordon végzett Mrs. Cloo­ney fokozott védelme. Menő páros a kanálhajlítgató parafenomén szomszédságában nem sejthette 1983-ban Gellér György, vagy ahogyan a világ is­meri, Úri Geller, hogy három év­tizeddel később olyan menő szomszédjai lesznek, minta Cloo­ney házaspár. A magyar szárma­zású parafenomén a 80-as évek eleje óta lakik Sonning-on-Tha- mes faluban, szemben azzal a szigettel, ahol a hollywoodi szí­nész berendezte új családi fész­két. Geller a kilenc szobás házá­nak második emeletéről rá is lát a Clooney-kúriára, bár vélhetően nem fogja ezentúl a sztárpár fi­gyelésével tölteni napjait. A The Sunday Times riporterének el­árulta, Clooney számíthat né­hány meglepetésre a birtokán. A szigetre vezető híd ugyanis meg­lehetősen különös hely. „A Son- ning hídon néha furcsa dolgok történnek. Időnként egy kislány szelleme sétál át rajta. Valószínű­leg Clooney is fogja majd látni"- mondta az előadóművész, aki a Clooney házhoz képest bagóért vásárolta meg otthonát: kevesebb mint egymillió fontot, mai áron 415 millió forintot fizetett. George Clooney és Amal Alamuddin kihagyta a klasszikus nászutat, de pompásan érezték magukat így is aztán valóban elvonulhatnak a nyilvánosság elöl, noha a köz­vetlen szomszédságukban egy működő „dinner theater” azaz színház-étterem van, ami a je­lek szerint nem zavarta őket. A házért, amelyet ősfás park rejt el a kíváncsi tekintetek elől, legalább 16 millió dollárt (4,3 milliárd forintot) fizettek, bár ez csak becsült összeg, mert az adásvétel részletei |r / rMn >-t'-l’.nl % r %|3 (>( j( | , ., |. fej l TELEvizió-MusoRiBiMRiBhyfe J I It ■■■ rTlIBBB 4.45 Dr. Tóth© 4.35 Bazinagy 9.00 A szenvedélyek 15.50 Manó Benő és Lili | 4.00 Férjek gyöngye© j 7.30 Híradó j 6.00 Privát rocktörténet © 4.40 Légy a Holdon© 5.30 TopShop görög élet© lángjai© hercegnő apró királysága 4.25 Férjek gyöngye © 7.35 Közbeszéd 7.05 SportVerda© belga animációs film, 2008 6.00 Jó reggelt, 1 5.05 Csapdába csalva © 9.50 A természet 16.05 Kengu-kalandok 5.20 GSG9© 8.00 Isten kezében 8.05 Külön utakon® 6.00 Televíziós vásárlás skacok!© 5.30 Családi Titkok © találmányai© 16.30 LolkaésBolka 6.10 TV-Shop 8.30 Híradó 8.55 Billy, a profi Ili. © i 9.30 Ishtar® 7.35 RTL Klub Híradó 6.20 HUNGARIKUMOK 10.20 Család-barát I 16.45 Tesz-vesz város | 6.40 Harmadik műszak © 8.35 Térkép | 9.25 Állati kalandok amer kai vígjáték, 1987 I 8.08 Minden reggel © j 6.25 Tények Reggel 12.00 Déli harangszó ! 17.05 LótiésFuti { 7.30 Monk 9.05 Mesélő cégtáblák | 3D-ben© | 11.35 Columbo: 9.10 ízes élet 6.50 Mokka© 12.01 Híradó délben 17.10 Lülü, a teknőc | - Flúgos nyomozó © 9.35 Elcserélt lányok © j 10.00 Élet az amisokkal© j Kettős csapás © 9.40 Reflektor® 9.30 Stahl konyhája © 12.25 Napirend előtt 17.30 A kis sárkány 8.20 Életfogytig zsaru © 10.20 Az élet sava-borsa © 11.00 Hogyan költöztessünk amerikai krimi, 1973 10.05 TopShop 9.35 Babapercek© 12.55 Roma Magazin kalandjai 9.10 A nagy házalakítás © 11.10 Az élet sava-borsa © el egy jéghegyet?® 13.10 Dragonball: 11.45 AsztroShow í 9.40 TeleShop 13.25 Domovina i 17.35 Mirr-Murr, a kandúr | 10.10 A nagy házalakítás © í 12.00 Déli harangszó | 12.00 Leplezetlen jövő© Evolúció© 12.50 Fókusz Plusz© 10.45 Astro-Világ 14.00 Magyarlakta 17.45 Nagymaci és Cin 1 11.05 Életfogytig zsaru © , 12.02 Híradó ! 12.30 A Láthatatlan amerikai fantasztikus 13.20 ízes élet© 11.55 HUNGARIKUMOK - vidékek krónikája 17.55 Mesélj nekem! 12.00 Esküdt ellenségek: 12.15 Időjárás-jelentés Madárfotós© akciófilm, 2009 P5 13.40 Reflektor© j 12.00 Tények Délben 14.55 Csataterek© 18.05 Kérem a következőt! j Bűnös szándék © 12.20 Vers | 13.00 A káprázatos j 14.50 Jöttünk, láttunk, O 14.00 Fókusz© 12.25 Aktív® 15.05 Zorro© 18.15 Magyar népmesék 12.55 Gyilkos számok© 12.25 Napirend előtt karibvilág© visszamennénk© GQ 14.30 Éjjel-nappal 12.50 Családi Titkok® 15.55 Charly© 18.30 Kerek mese 13.55 CSI: 13.00 Közvetítés j 14.00 Variációk | francia vígjáték, 1993 tp Budapest© j 13.55 Magánnyomozók© 16.45 Híradó+ 18.35 Kalandozások A helyszínelők © a parlament üléséről ' egy világvégére© J 17.00 Terminátor 3.: § 15.45 A vihar© I 14.55 Valentina titka © 16.55 Lola© Andyvel | 14.50 CSI: 16.30 Térkép 14.30 Variációk | A gépek lázadása © ” 16.50 Dr. Tóth© 15.55 Emlékezz, Reina © 17.40 Híradó 18.50 OzieBoo! A helyszínelők © (17.10 Elcserélt lányok © egy világvégére® | amerikai-német-angol 18.00 RTL Klub Híradó | 16.55 A Macska© 17.50 Ridikül© 18.55 Nyuszi Péter 15.50 Shark - Törvényszéki 1 18.00 Híradó 15.00 A sarki fény akciófilm, 2003 18.50 Fókusz© | 17.30 Fiorella© 18.40 Szívek doktora © 19.10 Pimpa j ragadozó© 18.25 Dunasport nyomában© 19.00 Tranzit© 19.20 Éjjel-nappal 18.00 Tények 19.30 Híradó este 19.20 Napfény farm j 16.50 Shark - Törvényszéki ( 18.30 Időjárás-jelentés 16.00 Óceánoktitkai j amerikai krimi, 2012 Budapest® 19.35 Jóban Rosszban© 20.10 Sporthírek 19.35 Szép álmokat! ragadozó© J 18.35 Közbeszéd 17.00 Láthatatlan pillanatok 20.40 Féktelenül 2. © 20.40 Barátok közt© 20.20 Éden Hotel© 20.20 Időjárás-jelentés 20.10 Híradó este 17.50 Sütimester 19.05 Hölgyek öröme © 18.00 Beépített főnök© amerikai akciófilm, 1997 21.15 Dr. Csont© 21.35 A Bourne-csapda © 20.30 Kékfény© 20.50 Sporthírek ] 19.05 Jim szerint a világ© 20.00 Don Matteo© 19.00 Variációk 23.00 A holló© 22.15 RTL Klub Híradó 23.45 Az elnök 21.25, Római helyszínelők 20.55 Időjárás-jelentés 1 19.40 Jim szerint a világ© 21.00 Hírek egy világvégére© I amerikai thriller, 1994 22.45 Döglött akták © árnyékában® - Árulkodó nyomok © 20.57 Hójelentés ( 20.10 Két pasi ( 21.05 Dunasport 19.30 Variációk | R.: AlexProyas 23.50 Magyarul Balóval 1 0.45 Tények Este 22.25 Az Este 21.00 J.A.G. ! - meg egy kicsi © 21.10 Székelyföldi egy világvégére 0.55 Tranzit© 0.25 Piszkos csapat© j 1.30 Aktív© 23.00 Híradó - Becsületbeli ügyek © 1 20.35 Két pasi betyárok© 20.00 Minden és semmi© j amerikai krimi, 2012 1.25 Reflektor© 1.50 Sportos 23.15 Sporthírek 21.55 Ridikül® - meg egy kicsi © 22.05 Kultikon® 21.00 Közel-Kelet, R.: Antonio Negret 1.40 Furcsa páros© 2.00 EzoTV.hu 23.20 Aranymetszés 22.45 A médium© 21.00 Frequency© 22.25 Új Eldorádó© a civilizáció bölcsője 2.35 Tiszta vér© 2.25Teresa@ 3.00 Elit egység© 0.10 Lola© 23.25 Szívek doktora© 23.30 CSI: New York-i 23.45 A Rózsaszín Párduc 22.00 Szent háborúk amenkai krimi, 2007 3.15 Teresa© 3.45 SueThomas- FBI® 0.55 Család-barát 1.00 Heartland helyszínelők© bosszúja® 23.00 A Biblia története R.: Renny Harlin ...................... ..................................................................[....................................................................................................................... ...................................................................................................................... 15.45 A \4h^"' ^ * 21.35ABoumcsapda •> ^^ .F^ieivF^?n^|a h> »tül ^ ^ ^ 13.00 A káprázatos karib világ 19 M Tranzit^ ^ ^ 11.55 ValóVilág 7 ® 13.45 j 13.10 HUNGARIKUMOK - made 11.05 BBC Reporters 11.30 Eu- 8.25 Privátfilmek újratöltve j 6.00 Erős emberek 7.00 Ökölví-' 13.40 ATV Híradó 13.50 Sza- j 12.00 Konténervadászok 12.30 17.35 Minden lében kanál © Rosario - A múlt fogságában in Hungary 13.15 Jóban Rosszban rópai híradó 12.00 Déli híradó ® 8.45 Privátfilmek újratölt- vás 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 bad szemmel 14.55 ATV START Csomagcsaták 13.00 Csupasz 17.50 Feltétlenül, feltéttel ® 18.05 PH ® 14.40 Rosario - A múlt fog- ® 13.55 KuzeyGüney-Tűz és víz 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 ve ® 9.00 Teleshop 11.00 Pri- Póker 10.00 Póker 11.00 Televí- 15.45 ATV Híradó 15.50 700-as túlélők 14.00 Amcsi benzinfaiók Volt nekem egy... ® 18.20 Édes O ságában ® 15.35 Barátok közt ® 14.55 Hal a tortán ® 16.00 Ak- Ázsia 13.30 Garázs 14.05 P8 vát rocktörténet ® 12.10 Pri- ziós vásárlás 12.00 SportVerda klub ® 16.25 Kőbánya Híradó 15.00 Amcsi benzinfalók 16.00 élet © 18.45 A boldogság recept­VI ® 16.05 ValóVilág 7 © 18.05 tív ® 16.25 HUNGARIKUMOK - 15.00 Híradó 15.30 BBC Our vát rocktörténet © 13.20 Akik 13.00 Darts, Premier League, 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum Autókereskedők 17.00 Kanadai jei ® 19.15 Villásreggeli mester­ÍÖ Agymenők ® 18.30 Agymenök , made in Hungary 16.30 Tények World 16.05 Célpont 16.30 Pa- csizmában halnak meg ® 14.55 ' 3. állomás, Liverpool, ism., HD 17.45 ATV Híradó 18.15 Fórum raktárárverések 17.30 Csomag- fokon ® 19.40 A puding próbája C ® 19.00Dallas® 20.00Glades 17.00 Különleges ügyosztály - letta 17.00 Híradó 17.30 Hírvi- Extralarge: Indiánok © 16.35 A 16.30 Trash Talk 18.00 Harcmű- 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjá- csaták 18.00 Raktárvadászok © 20.30 Bódi Margó ízvilága <s>- Tengerparti gyilkosságok ® Marseille ® 18.10 Doktor House lág 18.00 Híradó 19.00 Híradó vadon szava ® 18.30 A nagy bi- vész-magazin 18.15 Mai helyzet rás-jelentés 19.25 Egyenes be- 18.30 Ereklyék a hátsó kertből 21.00 Martha Stewart főzöisko­21.00 RTL II Híradó 21.30 Ma- © 19.15 Családi Titkok,® 20,20 19.30 Magyarország élőben rodalom® 19.20 A nagy biroda- 18.30 Labdarúgás 19.30 Labda- széd 20.35 Esti kommentár - a 19.00 Amcsi benzinfalók 20.00 Iája ® 21.30 Az én kiskertem ® gyárul Balóval 22.00 ValóVilág Hal a tortán © 21.30 Éden Éjjel 21.00 Híradó 21 21.35 Gálé- lom © 20.10 A nagy birodalom rúgás 20.30 Labdarúgás 22.30 vélemény szabad 21.30 Csatt Csupasz túlélők 21.00 Ezt éld j 22.00 Heston hétköznapi konyhá­7 © 23.00 BeleValóVilág 7 ® - Tabuk nélkül 22.30 Éden Hotel ria 22.00 Híradó 22.30 Versus © 21.00 A királyt megölni... © Labdarúgás 0.30 Kerékpár 3.00 22.25 ATV Híradó 22.50 Világ- túl, haver! 22.00 Bear Grylls: A : ja © 22.30 Receptdaráló Extra ® 23.30 Barátok közt © 18+©23.40 Jóban Rosszban® 23.05 Magyarország élőben 23.00 A tuti balhé© Lóverseny 3.30 KO TV híradó 23.00 Egyenes beszéd sziget 23.00 Csupasz túlélők 23.00 A boldogság receptjei ® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásinak Jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents