Somogyi Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-02 / 27. szám

2015. FEBRUÁR 2., HÉTFŐ 15 SPORT __________•_______________________ Kö nnyes búcsú. Csitári Virág utolsó hazai fellépésén a bajnokot verték Megizzadt, de még mindig veretlen Magyarországon a Demeter-sereg RÖPLABDA NB1 ./FÉRFIAK Három nappal a kupamérkőzés után - amely 3-1 arányú vendég sikert hozott - ezúttal bajnokin lépett fel szombaton délután Dágon a Fino-Kaposvár alakulata. A De­meter György vezette társulat­nak nagyon meg kellett küzde­nie a győzelemért. A nyitójátszmát a házigaz­da dágiak húzták be, ám a Fi- no - a betegséggel bajlódó Ma­gyar Bálint helyett Tóth István irányította a kaposvári csapatot- egyenlített. Ezután újra a dá- gi alakulat szerzett előnyt, a De- meter-egylet azonban ismét be­érte a hazaiakat. A mindent el­döntő ötödik, utolsó rövidített já­tékrész csak a ráadásban dőlt el a vendég somogyiak javára, vagyis a Fino-Kaposvár - amely az idén (eddig) ló bajnokin és négy kupameccsen volt érdekelt- őrzi veretlenségét Magyaror­szágon. A négy perc híján két órás üt­közet külön színfoltját jelentette a Németh Ferenc, Jánossy Bálint ütőpárbaj. Németh Ferenc leg­szebb napjait idézte Dágon; több mint 30 pontot termelt. ■ Ezúttal Kaposváron a Ma­gyar Kupa keretében csap majd össze egymással szerdán este a Fino és a Dági KSE alakulata. A Fino-Dág párharc szerdán 18 órakor folytatódik a somo­gyi megyeszékhelyen. A két ala­kulat a Magyar Kupa elődöntő­jében feszül újra egymásnak, a párharc győztese pedig bizto­sítja helyét a fináléban, míg a vesztes a bronzért léphet majd pályára. A Gorter-Kecskeméti RC már a döntőben van, miután a másik ágon oda-vissza verte a Bp. MAFC-BME együttesét. DÁGI KSE-FINO-KAPOSVÁR 2-3 (22, -24,19, -19, -15) Dág, sportcsarnok, 300 néző. V.: Mezei, Bátkai-Katona. dági KSE: Oszuska G. (2), Kru- pánszki (21), Horváth G. (2), Oszuska Z. (8), Jánossy (29), Szauter P. (15). csere: Koch N. (liberó). VEZETŐEDZŐ: Szauter Ferenc. FINO-KAPOSVÁR: Tóth I. (4), Ba- gics (18), Juhász P. (14), Németh F. (33), Bozóki (6), Szabó A. (9). csere: Deák M. (liberó), Rása (4), Keen (2). vezetőedző: De­meter György. ■ Fenyő Gábor A bajnok Linamar- Békéscsabai RSE elleni győztes mérkőzésen búcsú­zott el a kaposvári szurko­lóktól Csitári Virág, az 1. MCM-Diamant csupaszív li­berója. A 24 éves röplabdázó rövidesen a kés alá fekszik; a jobb vállában műtik majd meg a szalagokat. Fenyő Gábor- Amolyan utolsó mohikán. Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egye­tem NB l.-es röplabda-csapatá­nak a játékosai közül egyedül csak Csitári Virág dicsekedhet az­zal, hogy anno tagja volt a Simon­ná Kutas Zita vezette Munkácsy Mihály Gimnázium aranycsapa­tának.- 2006-ban Debrecenben volt utoljára diákolimpiái baj­nok a Munkácsy leány röplab­dacsapata, s abban az együttes­nek én is szerepeltem - mondta a 24 esztendős Csitári Virág. - Utána mi képviselhettük a ma­gyar színeket Porecsben a kö­zépiskolás világjátékokon, ahol a több mint 30 csapatot felvonul­tató seregszemlén a mezőny el­ső felében zártunk.- Ennél szebb és emlékezetesebb hazai búcsút tervezni sem lehe­tett volna.- Meg is könnyeztem... Saj­nos, elkerülhetetlen a műtét. A jobb vállamban kell rendbe rakni, összevarrni a szalago­kat, plusz ehhez jön még egy ín­szakadás.- Csoda, hogy egyáltalán ott volt a pályán.- Szükség volt rám. A mécs­esek előtt mindig jó alaposan bedörzsöltem, bekentem a vál- lam, s amennyire csak lehetett, vigyáztam rá. Mármint hogy a többi, még ép szalagom ne sé­rüljön meg...- Miért szezon közben lesz a mű­tét?- Igazából november óta hú­zódik a dolog, mivel egyszerre két orvos műt majd meg a ka­posvári kórházban, s nagyon nehéz volt olyan időpontot ta­lálni, amely mindkettőjüknek megfelelt volna. A február 16-ai dátum a tökéletes.- Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem csapata és a Toldi iskola- köszönhetően a Lábas Judit ja­vára rendezett októberi jótékony- sági mérkőzésnek - nagyon egy­másra talált. Milyen érzés, hogy a gyerekek mellett egykori taná­rai is szorítanak-szurkolnak a le­látón?- Felemelő, hiszen nyolc évig a Toldi iskola padjait koptattam. Az iskola igazgatója, Héra Zoli bácsi volt a technikatanárom. Talán hatodikosok lehettünk, amikor az egyik óráján vágó­deszkát csináltunk. Ennek már bő évtizede, ám anyukám még mindig ezt használja a konyhá­ban.- A látványos bajnokverés előtt két nappal több társával együtt ellátogatott a Toldiba, ahol kemé­nyen állták a gyerekek ostromát.- A többiek nevében is mond­hatom, hogy örömmel tettünk eleget a felkérésnek. Egyébként az utcán is megismernek, rám köszönnek, odajönnek hozzám. Komoly motivációt jelent(het) számukra, hogy és is ebbe az is­kolába jártam, s itt a Toldiban kezdtem röplabdázni jó másfél évtizede.- Az ősszel hullámvölgyben vol­tak, most viszont szárnyalnak. A hazai búcsúmeccséről, a bajno­ki címvédő Linamar-Békéscsabai RSE elleni találkozóról még sokat fogunk beszélni.- Az edzőváltás alaposan megviselte az egész csapatot. Úgy játszottunk, hogy nem volt kire kinézni meccs közben, mert senki nem ült a kispadon. Csak saját magunkra számít­hattunk, s ez igazi csapattá ko­vácsolt össze bennünket. Ehhez persze kellett egy olyan edző, mint Mészáros Péter, aki kihoz­ta belőlünk a maximumot.- Bámulatos volt, ahogy küzdöt­tek a bajnok Csaba ellen. Ha va­laki hibázott, a többiek nem kor­holták le. Éppen ellenkezőleg: bíz­tatták, önbizalmat próbáltak be­lé önteni.- Megtanultunk egymásért küzdeni. Nem mi vagyunk a legerősebb csapat, de mi tu­dunk a legjobban küzdeni, ne­künk van a legnagyobb akarat­erőnk, az egészen biztos.- Meg abban is különböznek a többi nagycsapattól, hogy nem profi játékosok.- Mivel valamiből azért csak meg kell élni, így mindannyian vagy dolgozunk, vagy pedig ta­nulunk a sport mellett. A röp­labda számunkra amolyan hob­bi. Illetve sokkal több annál: a röplabdáról szól az életünk.- Mennyi időre búcsúzik el?- Minimum fél évre, de saj­nos az is benne van a pakliban, hogy kilenc hónap lesz belőle. Az orvosok azt mondják, ennyi ideig tart a rehabilitáció.. Ha a pályán nem is, azért a kispadon természetesen ott leszek, onnan próbálok majd minden erőm­mel segíteni a lányoknak.- Egyszer már volt egy látványos visszatérése.- 2009-ben azt mondták az orvosok, hogyha nem fejezem be a sportolást, akkor a gerinc­sérvem miatt akár meg is halha­tok. Próbáltam sokat pihenni, s így két év elteltével újra ott le­hettem a pályán.- Vagyis idővel újra Csitári Virágot illeti majd a liberó szerepköre.- Mondtam, hogy a röplabda az életem... Győztes meccsel hangolt az újonc KSI a hétközi somogyi fellépésére vízilabda OB 1./FÉRFIAK Cson­ka fordulót rendeztek a hét­végén az e.on férfi vízilabda OB 1.-ben. A Szeged-Kaposvá­ri VK mérkőzést a vendég so­mogyiak kérésére elhalasztot­ták, mivel Olivér Vikalo a ka­nadai válogatottal világbajno­ki selejtezőt játszott, s más­fél héttel később lesz az A-Híd OSC-Újbuda-BVSC-Zugló Wá- berer-Hungária fővárosi der­bi is. EZ TÖRTÉNT A HÉTVÉGÉN: ZF-Eger-Bp. UVSE-Hungu- est Hotels 17-5 (5-0, 2-2, 5-2, 5-1); Bp. KSI SE-Pécsi VSK-Mecsek Füszért ll-ó (3- 2, 2-2,4-2, 2-0);Valdor-Szent- esi VK-Bp. RacioNet-Hon- véd 9-14 (2-7, 2-2,4-0,1-5); Debreceni VSE-Ferencvá- ros 9-14 (2-4,1-3, 2-4,4-3); Bp. Vasas-Plaket-Szolnoki Dó- zsa-Közgép 5-16 (1-4, 0-5, 0-3,4-4). ■ A Kaposvári VK társulata február 11-én utazik majd Szegedre, rá egy hétre, 18-án pedig a baranyai megyeszékhelyre. A Szeged-Kaposvári VK mérkőzést február 11-én, a Bp. A-Híd OSC-Újbuda-Bp. BVSC-Zugló Wáberer-Hungá- ria mérkőzést pedig február 12-én játsszák majd. A Fekete Szilveszter, idősebb Berta József edződuó által tre­nírozott Kaposvári VK alaku­latát legközelebb szerdán lát­hatjuk majd, amikor is 19.30 órakor az újonc Bp. KSI SE együttesét fogadják. A követ­kező (hétvégi) fordulóban az­tán ismét pihen a társaság, lé­vén a szomszédos baranyai fel­lépésüket is - akkor a házigaz­da Pécsi VSK-Mecsek Füszért pólósa, Polovics Krisztián lesz érdekelt vb-selejtezőn a szlo­vák válogatottal - elhalasztot­ták. ■ Fenyő G. 1. Szolnoki Dózsa 15 15 0 0 219-92 45 2 ZF-Eger 15 13 1 1 197-79 40 3. Bp. OSC-Újbuda 14 12 0 2 179-120 36 4. Bp. Honvéd 15 10 1 4 148-123 31 5. Ferencváros 15 10 1 4 137-145 31 6. Szeged 14 7 0 7 152-150 21 7. Bp. BVSC-Zugló 14 6 0 8 104-116 18 8. Bp. Vasas-Plaket 15 6 0 9 133-159 18 9. Kaposvári VK 14 5 0 9 103-127 15 10. Debreceni VSE 15 5 0 10 112-159 15 11. Bp. KSI SE 15 3 1 11 133-172 1Ö 12. Pécsi VSK 15 3 1 11 121-172 10 13. Bp. UVSE 15 3 1 11 117-170 10 14. Szentesi VK 15 2 0 13 131-202 6 A serdülő leányok Kaposváron, a fiúk Fehérváron nyertek röplabda A dabronci fordulóban a gyermek fiúcsapat is magabiztosan győzött, s így biztosította helyét a középdöntőben SERDÜLŐ LEÁNY BAJNOKSÁG. A Kovács Balázs vezette Ka­posvári Röplabda-akadémia Utánpótlás Műhely-1. MCM-Dia­mant serdülő leány csapata cso­port másodikként került be a kö­zépdöntőbe, miután hazai pá­lyán, a Kodály iskolában rende­zett fordulóban mindkét mécs­esét sikerrel vette. A tovább ju­tott 12 csapat három négyes cso­portban folytatja majd, s az első és második helyezettek alkotják a hatos döntő mezőnyét. EREDMÉNYEK: Kaposvári Röp- labda-akadémia-1. MCM-Dia- mant-Veszprémi ESC 3-0; Ka­posvári Röplabda-akadémia-1. MCM-Diamant-Tatabányai RSE 3-1. A Kaposvári Röplabda-aka­démia Utánpótlás Műhely-1. MCM-Diamant serdülő leány csapata: Békés Lilla, Kozics Bog­lárka, Bak Krisztina, Auman Szabina, Keen Alexandra, Mé­száros Zsófia, Tóth Fanni, Mi­ke Mercédesz, Garami Hanna, Nagy Szabina, Ulrich Boglárka, Ratasics Réka, Váldi Dominika, Tomin Luca, Zalavári Hanna, az edzőjük Kovács Balázs. SERDÜLŐ FIÚ BAJNOKSÁG. Fél lábbal már az országos ha­tos döntőben érezheti magát a Biki Mária irányította Kaposvá­ri Röplabda-akadémia Utánpót­lás Műhely-Fino serdülő fiú csa­pata, miután teljes sikerrel vette a Székesfehérváron rendezett el- Magabiztosak voltak a Kodályban a Kovács Balázs vezette serdülő leányok ső középdöntőt. A kaposváriak budapesti, szombathelyi és a há­zigazda fehárvári ellenfelüket is magabiztosan, játszmaveszteség nélkül győzték le. EREDMÉNYEK: Kaposvári Röp- labda-akadémia-Fino-Szombat- helyi ESE 3-0; Kaposvári Röp- labda-akadémia-Fino-Bp. Run- kil 3-0; Kaposvári Röplabda-aka- démia-Fino-Felsővárosi Masita SZESE (Székesfehérvár) 3-0. A Kaposvári Röplabda-akadé­mia Utánpótlás Műhely-Fino ser­dülő fiú csapata: Hanga Bence, Kulcsár Adrián, Kummer Bar­nabás, Lassú Ádám, Szabó Ta­más, Nagy Norbert, Szabó Ben­ce, Cseszkó Tamás, az edzőjük Biki Mária. GYERMEK FIÚ BAJNOKSÁG. A Sántosiné Oláh Edit által di­rigált Kaposvári Röplabda-aka- démia-Fino gyermek fiú csapatát Dabroncon szólították pályára. A dágiakat 3-0-ra verték, a győri­ek elleni találkozó pedig - mi­vel nem jöttek el - elmaradt, így a középdöntőben folytat(hat)ják. A Kaposvári Röplabda-aka­démia Utánpótlás Műhely-Fino gyermek fiú csapata: Agócs Bar­na, Csíkvár Máté, Csordás Bar­nabás, Göcz Bálint, Jámbor Dá­vid, Kiss Máté, Kontra Dominik, Kovács Dániel, Márton Mátyás, Pusztai Olivér, Szabó Barna, Sza­bó Bence, Vimola Márk, Komáro­mi Richárd, az edzőjük Sántosi­né Oláh Edit. ■ Fenyő Gábor Elköszönt az utolsó mohikán röplabda Csak a kispadról segítheti a csapattársait Csitári Virág

Next

/
Thumbnails
Contents