Somogyi Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-13 / 37. szám
A túléléshez is életerő kell, és nagy hősiesség minden időben Köszönet Sipos E. Gyulának azért, hogy a Somogyi Hírlap hasábjain megosztotta emlékeit. Ha tétova is nagyapja emlékeinek megítélésében, magam biztos vagyok abban, hogy hős volt. Ösztönösen a túlélést választotta, az életben maradáshoz is, a túléléshez is életerő és hősiesség kell. A XX. század futószalagon szállította a hősöket. Furcsa egybe esés, hogy a folyóknál - Piave, Isonzo, Don - tízezrével estek el a harctérre kihajtott magyar emberek. Azt sem tudták, hogy miért harcolnak, mindenesetre elhitették velük, hogy a Hazáért küzdenek. Biztosan zavarta őket, hogy felszerelés nélkül, bakancsban mezítlábas nyomot hagyva menetelnek, téli ruha és élelem nélkül mennek neki az orosz télnek. Uraimékat nem zavarta, hogy miként hull a magyar, frontra vitték a munkaképes férfiakat, a család meg otthon sínylődött. Csekély vigasz, hogy minden településen kőbevésett emlékmű hirdeti hősiességeiket. Nem vitatom az elesettek hősiességét, fáj értük a szívem, ugyanakkor az itthon maradottak is megvívták a maguk csatáit. A megözvegyült feleségek, az árva gyerekek. Az én családomét, mint annyi másét is, nagyon megviselték háborúk. Egyik ősöm ott volt a Piavenál, a másik a Don-kanyarban esett el. Nagyanyám megözvegyült. Öt gyermekét egyedül nevelte fel. Egyedül szántott, vetett és teremtette elő a mindennapi megélhetést szolgáló javakat, főleg élelmet. Nem panaszkodott, tette a dolgát, viselte a fáradalmakat. Az én szememben ő is hős! ■ Nem értem, hogy egyesek manapság miért próbálják szépíteni Tisza István és Horthy Miklós felelősségét A múlt században hős nemzet lettünk. Minden családnak megvannak a maga hősei. Ezért is nem értem, hogy egyesek manapság miért próbálják szépíteni Tisza István és Horthy Miklós felelősségét. A somogyi megyeházán jelenleg is ott éktelenkedik Ferenc Jóska mellszobra. Hőseink addig maradnak a mieink, amíg emlékezetünk megőrzi őket. A kőbevésett betűk nem sokat mondanak. Ezért újra és újra emlékezni kell az utódoknak. A nagy görög filozófus ezt vésette sírkövére: „Nem voltam, lettem, nem vagyok, nem érdekel.” Az én nagyanyám volt, lett és emléke él utódai szívében. Vallásos volt, erősen hitt Istenében, s talán ez segítette sanyarú sorsa elviselésében. A semmiből is tudott adni gyermekeinek, unokáinak. Karácsonyra hozott nekünk egy-egy kis ajándékot, celofán papírba csomagolt pár szem szaloncukrot, diót, almát. A celofánt piros cérnával, pelenka öltésekkel formálta zacskóvá. Boldog volt, hogy adhatott, sajnos mi akkor nem értékeltük a helyén ezt a nagyszerű gesztust. Bár most kezet csókolhatnék neki! BÁLINT FERENC, CSOMBÁRD 2015. FEBRUÁR 13., PÉNTEK Akaratlanul szabálysértők jogváltozás Megvárták, míg belemegy a Dunába, majd megbüntették OLVASÓINK ÍRJÁK Az előző parlament kétharmada rengeteg új jogszabályt fogadott el. Nagyon sokról nem folyt vita a plenáris ülésen 1972-ben kerültem a hivatali ranglétra alsó fokára, amikor korábban kidolgozott, „bejáratott” jogszabályok alapján dolgoztunk, ami a kollégáknak a kisujjában volt. Kezdő munkatársként fél évig csak iratokkal foglalkoztam. Nyomtatványok megismerése, az iratanyag rendszerezése, döntésre előkészítése volt a feladat. Ügyféllel csak ezt követően kerültem kapcsolatba, amikor már megalapozott ismeretek birtokában, ténylegesen segítségére lehettem. Biztosították a tisztességes munkavégzés feltételeit! Máig elismeréssel gondolok a hivatali vezetőkre, akik ezáltal jelenősen csökkentették az ügyintézéssel járó stresszt. (Ráadásul a vezető és a beosztott fizetése között nem volt jelentős a különbség.) Később - még mindig a 70- es években - átfogó jogszabály- változás lépett életbe. Erre nem csak a hivatali dolgozókat készítették fel, hanem az állampolgárokat is. Az újságosoknál, postákon fillérekért kapható, közérthető tájékoztató füzetek sokasága állt rendelkezésre, melyből tudni lehetett, hogy mit, hol és miképp lehet és kell intézni. 1988 óta fizetünk személyi jövedelemadót. Ezen újdonság megismertetésére egy évvel a bevezetése előtt még a csapból is az adófizetéssel kapcsolatos tájékoztató zúdult ránk. Rendszeres tévéműsorral és számtalan kiadvánnyal igyekeztek érthetővé, kezelhetővé tenni az adózással kapcsolatos teendőket. Amennyiben valamilyen rendelet, jogszabály változott, azt kellő időben és módon kihirdették. Ma már minden irányból zúdulnak ránk a rendeletek, jogszabályi változások, melyekről nekünk gőzünk sincs! A döntéshozók kijelentik, hogy az interneten minden elérhető, ezzel részükről lezártnak tekintik a témát. A változások alig követhetők, az érintetteknek nem biztosítanak elegendő felkészülési időt, hogy tájékozódni és alkalmazkodni tudjanak a megváltozott körülményekhez, a határidőket nem körültekintően szabják meg. Az senkit nem érdekel, hogy a polgárok jelentős részének sejtelme sincs arról, mit hol és hogyan intézzen, nem tudja, mikor válik akaratlanul is szabálysértővé. Állandó a fenyegetettség érzése. Ha vétünk, akkor fizetünk. Zéró tolerancia! Azaz nem létezik kivételes helyzet, emberséges megítélés (ami nem lehet azonos a korrupcióval). Ma nagy árat fizethet tájékozatlanságáért a gyanútlanul éldegélő honpolgár. Akárcsak Schirilla György sportoló. (Az ő esetének abszurditása adta a végső lökést ehhez az íráshoz.) Ő évtizedek óta januárban népes szurkoló közönség jelenlétében átúszta a Dunát. Nem volt felelőtlen, hiszen segítői voltak, akik csónakkal és búvárral biztosították, hogy ne érje baj. Idén alig mászott ki a partra, még egy szál fürdőgatyában volt, amikor két rendőr igazoltatta és egy tavalyi rendeletmódosításra hivatkozva megbírságolta. ■ Hazánkban nagyon gyakran változnak a jogszabályok, s ezekről nem tájékoztatják megfelelően az állampolgárokat Kérdezem én: honnan kellett volna tudnia, hogy amihez még soha nem kellett engedélyt kérni, az mostanra engedélyköteles. (Lehet, hogy a korábban csak bejelentési kötelezettség terhelte tevékenységét engedélyhez kötöttre változtatták. A bejelentéshez elég egy levél, az engedélyezés hosszadalmas és már pénzt is lehet beszedni érte.) Nem figyelmeztették mielőtt beugrott a vízbe, hanem kivárták, míg elköveti a szabálysértést. Ez elszomorító. Erősíti azt az érzetet, hogy a hatóság bármikor, bármiért rászállhat az emberre. Bár egyáltalán nem jellemző, hogy emberek a jeges Dunába úszkáljanak keresztbe-hosszába, ügybuzgó döntéshozóinknak mindenre van receptje. Bárcsak kevesebbet főznének! Ma sok az új ötlet, így lehet a kéményseprőből közmunkás, a közmunkásból pedig majdan kéményseprő. Hogy ez ugyanúgy drámai helyzeteket szül, mint a föld, trafik, online kassza, rokkantsági ellátások, házi betegápolás, üzletek vasárnapi bezárása, útdíj ügyek, stb. (egyéb érintettek tán még tudnák bővíteni a listát) az kit érdekel? Nagy baj, hogy az országért felelősök így gondolkodnak! J. Az igazi megoldás a frankhitelesek gondjaira az újra erőssé tett forint A frankhitelesek problémájára csak egy igazán jó megoldás létezik: ha a forint megerősödik arra a szintre, amin akkor volt, amikor a hitelfelvevők a hitelt felvették! A bankok felelőssége relatív. Nem törvényszerű, hogy csak a frank, a dollár, az euró árfolyama emelkedhet, a forinté pedig nem. Lehetett volna fordítva is! De ez nem a bankok dolga! Ez a politika dolga! Miért erősödik a svájci frank? Mert Svájc a világ páncélszekrénye. Mindenki oda viszi a pénzét, mert tudja, hogy ott biztonságban van. Svájc a béke szigete. Ők kimaradtak minden marakodásból. Miért erősödik az amerikai dollár? Mert Amerika gazdag ország, szabad emberekkel, sok munkahellyel, hatalmas állami vagyonnal. Miért gyengül a magyar forint? Mert Magyar- ország nem a béke szigete, és szegény, mint a templom egere. Ez pedig mind az elhibázott politika eredménye! Ha egy nyugati befektető ha meghallja azt a szót, hogy orosz, hátraarcot csinál. Most akkor hova tartozunk mi, nyugathoz vagy kelethez? Ezt jó volna már eldönteni. Aki orosz atomerőművet akar építeni (hatalmas adósságból), amikor a németek sorra állítják le az atomerőműveiket (mert élet- veszélyesek), az ne csodálkozzon, ha a forint árfolyama egyre romlik! FORIS GÁBOR. MAGYAREGRES 15 Ki fizet büntetést a kukák mellé tett sok szemétért? Köztudott, hogy a szemetes kukák mellé elhelyezett hulladék a legtöbb esetben illetéktelenek részéről kerül oda. Hiába van akár naponta ürítés, az ügyeskedők mindig megtalálják a módját, hogy mikor tegyék oda a szemetet. Például a kaposvári Gróf Apponyi közben lévő kukák nagy része az Új Élet Lakásfenntartó Szövetkezet bérleménye.Ilyen esetben ki fizeti az 5-50 ezer forintos büntetést? k. o„ Kaposvár Tele lett a gatya a páncélkocsi vaktöltényétől nagyatádi dandár A bakonyi hadgyakorlat után hiába fogadták meg, hogy titkot tartanak Nyakunkon a farsang, a vidámság, móka, kacagás ideje. Nos, akkor nevessünk egyet, természetesen másokon, mert magyarok lévén nekünk legszebb öröm, a káröröm! A mi korosztályunk gyerek korában a két világháború történeteit hallgatta. Az I. világháború történeteit a nagyapjától, a II. világháború történeteit az apjától. Á sok anekdota között volt vidám és nagyon szomorú is. Egy történetre mindegyik igaz volt: milyen nehéz volt visz- szatartani a szükségletek automatikus megtörténtét, az első ágyútűzben. Vagyis a tiszti, kardbojt tisztasága megmaradjon, lévén mindkét ős tiszt volt. Azt gondolná az olvasó, hogy ez a dolog, légyen az kis, vagy nagy, csak háborúban történik meg. Ez nem így van kérem. A történet az 1980-as évek végén esett meg a nagyatádi dandár utolsó hadtest gyakorlatán, csak akkor még nem tudtuk, hogy ez az utolsó. Az „ellenség” a lenti dandár volt. Ebben az időben már a csapból is az emberarcú szociálizmus folyt, és a nyitott laktanya szelleme lengte be a katonák körleteit is. Ezért aztán a gyakorlatvezető tábornok meghívta a Bakony megyéinek KISZ és Párt vezetőit, hogy a leglátványosabb mozzanatot, a találkozó harcot - mert akkor ez volt a soros vesszőparipa - megtekintsék. A tribünön szép tömeg jött össze. Ki volt adva a parancs, hogy ha valamelyik tank ötven méternél közelebb kerül a közönséghez, az ne lőjön. Eljött az idő, a nagyatádi két harckocsi zászlóalj teljes sebességgel rárontott az ellenségre. Szegény lentiek még szét sem tudtak bontakozni, már túl is értünk rajtuk. Lőttünk ahogy a csövön kifért, ágyúval is persze. Benő az 1/1-es kocsi parancsnoka, a tribün előtt úgy 15 méterre, elengedte a malacot. A 100 mm-es vak lőszernek jó hangja van, még 1000 méterről is, hát még pár méterre a civil fülektől! A Veszprém megyei fő KISZ-es reakciója volt a leglátványosabb, minden a gatyában landolt... Lett is nagy zűr. Mi persze támadtunk a gaz imperialistákra, és percek múlva már eltűntünk az Akasztó hegy mögött. Természetesen mint mindig, most is volt egy csinovnyik, aki felírta a toronyszámot és előállították a vélt tetteseket. Csakhogy nem négy, hanem 12 katona állt a kihallgatáson, három tank személyzete, és persze mind tagadott.- Nekem nem is volt lőszerem! - Elromlott az ékzáram, nem is tudtam lőni! - Én otthon felejtettem az ütőszeget! Akkora butaságokat jelentettek, hogy a zászlóalj parancsnok a bajuszát rágta, hogy ne röhögjön föl hangosan. Természetesen a tettes nem lett meg. A dandár ugyanis új harckocsikat kapott más, leépített alakulatoktól, és így több azonos toronyszámú kocsink volt. Mi tudtuk, hogy Benő lőtt, a többit fedje sűrű lőpor füst. Az eredménytelen kihallgatás azzal ért véget, hogy az esetről kuss legyen! Mindenki megfogadta. De amikor a csapatorvosunk egy guriga vécépapírral elindult a latrina felé, a felcser utána szólt: - Pista, ne lőjek egy vakot? Mire a több száz katonából kitört a röhögés. A titok már aznap sem volt titok! Én csak negyedszázad elteltével írtam, amit fél óra múlva az egész dandár tudott. HORTOBÁGYI FERENC, NAGYATÁD
