Somogyi Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-09 / 33. szám

MOZAIK Repülő klinika. Ismertségét állította egy jó ügy szolgálatába Cindy Crawford. A 48 éves szupermo deli egy dokumentumfílmben mutatja be, hogy az Orbís nevű szervezet repülőre telepített klinikája hogyan jut el Dél Amerika rászorulóihoz. Az akcióban részt vevő orvosok már gyermekek ezreinek látását mentettek meg, emellett a helyi egészségügyi dolgozók képzését is erősítik. Woody Allén operát rendez Plácido Domingo főszereplésével A Los Angeles-i Operaház szep­temberben kezdődő jubileumi évadának igazi különlegessége lesz Woody Allén rendezése, amelyben Plácido Domingo áll színpadra Puccini Gianni Schicchi című operájában - írja az MTI. Allén rendezése idén nyáron Madridban is bemu­tatkozik Domingóval, az Os- car-díjas filmrendező a negyve­nes-ötvenes évek fekete-fehér olasz filmvígjátékainak han­gulatában állítja színpadra a Puccini-operát. Az előadással egyidejűleg a Bajazzókat is be­mutatják Los Angelesben, ezt Domingo dirigálja. Woody Allén évtizedek óta tervezi, hogy operát is rendez­zen. Egy korábbi filmjében is eljátszott a gondolattal, a Ró­mának szeretettel című 2012- es moziban olyan New York-i rendezőt játszott, aki a vélet­lenek összejátszása folytán állíthat színpadra egy operát Rómában. Az abszurd humo­rú film - rendezői öniróniával élve - egy olyan énekest szere­peltet az előadásban, aki csak a zuhany alatt tud énekelni, ezért minden operajelenetben berendeznek neki egy tusolót. Allén operarendezői terveit sokan kétkedve fogadták, de ő maga is ironikusan nyugtat­ta az aggódókat. „Fogalmam sincs, hogy mit csinálok. De a saját hozzá nem értésem soha sem akadályozott abban, hogy lelkesen vessem bele magam új dolgokba” - fogalmazott a 79 éves Allén. ■ Domingo énekel és vezényel is idén Ügyvédből lett sztárszerző grisham Egy megrázó bírósági vallomás terelte az írás felé A könyvei 40 nyelvre lefordítva összesen 275 millió példányban keltek el Missziók, sikeres alapítványok és baseball Az amerikai jogi rendszer izgalmait önti már több mint két évtizede bestsellerekbe John Grisham, aki a közössé­gére is odafigyel. Nógrádi László Az 1955. február 8-án született lohn Grisham az arkansasbeli lonesboróban látta meg a nap­világot egy építőmunkás gyer­mekeként - derül ki az MTVA összeállításából. Az ötgyerme­kes család Mississippiben te­lepedett le, John már itt járta iskoláit, közben anyja bizta­tására sokat olvasott. A base- balljátékosi terveket félretevő fiú könyvelésből és jogból is diplomázott, 1981-től csaknem egy évtizeden át dolgozott ügy­védként a büntetőjogi védelem területén. 1983 és 1990 között a Demokrata Párt színeiben Mis­sissippi állam képviselőházá­nak tagja volt. Az írás felé egy különösen megrázó eset terelte: 1984-ben a bíróságon tanúja volt egy 12 éves kislány vallomásának, aki nemi erőszak áldozata lett. Felöltött benne a gondolat, va­jon mi történt volna, ha az apa bosszút áll lánya támadóin. A az Íróról nem mondható, hogy csak a szakmájának élne, idejé­ből és vagyonából is áldoz jóté­konyságra. Gyakorló baptista­ként járt missziókban egyebek közt Brazíliában, odahaza pe­dig alapítványokat hozott létre, ilyen a 2005-ös Katrina hurri­kán áldozatainak megsegítésé­re létrehozott Rebuild the Coast Fund, amely 9 millió dollárral segítette a károsultakat. a baseballra is sokat áldoz: a birtokán épült hat pályán 26 juniorcsapat játszik rendszere­sen. munka mellett hajnalonként dolgozott a művön, aminek a Ha ölni kell címet adta. Amikor 1987-ben elkészült, kilincselni kezdett a kiadóknál, de sorra visszautasították, végül 1988- ban jelent meg első könyve, mindössze 5000 példányban. Szinte azonnál belekezdett újabb könyvbe, A cég című thrillerbe, amely 1991-ben már a legnagyobb példányszámban eladott alkotás lett. Elkezdődtek a megfilmesítések is, a legna­gyobb hollywoodi sztárokkal. Grisham ügyvédi karrierjét feladva azóta is folyamatosan ír, minden évben újabb regény­nyel állt elő, a toplistákra rend­szeresen felkerülve. 1996-ban rövid időre vissza­tért a jogi pályához, mert írói karrierje kezdetén megígérte egy vonatbalesetben meghalt férfi családjának, hogy képvisel­ni fogja ügyüket a bíróságon. A pert megnyerte, a bíróság mint­egy 185 millió forintnyi kártérí­tést ítélt meg a családnak, ami Grisham jogi karrierjének eddi­gi legnagyobb diadala. Újabban az amerikai Dél vi­lága is egyre jobban foglalkoz­tatja, az első tárgyalótermen kívüli története 2001-ben jelent meg A festett ház címmel. POÉNPERCEK Egy középkorú agglegény ta­nácsot kér a barátjától:- Mondd csak, te mit tennél a helyemben? Két nő is hoz­zám jönne feleségül, nem tudom, melyiket válasszam. Az egyik 23 éves, modell, gyönyörű, de nincs egy va­sa sem. A másik 69 éves özvegyasszony, hatalmas va­gyonnal.- Egyértelmű, cimbora. A te korodban már ritkán fordul elő, hogy egy 23 éves bom­bázót szed fel az ember. Én gondolkodás nélkül őt vá­lasztanám, még akkor is, ha szegény. Hidd el, a szépség és a fiatalság fontosabb! Az öz­vegyet hagyd a csudába!- Igazad van! Milyen szeren­cse, hogy hozzád fordultam tanácsért!- Szívesen - feleli a haver.- Azért megadnád nekem an­nak az özvegyasszonynak a telefonszámát? ■- Mit ajánl mára? - kérdezi Kovács a pincértől.- Erős fogakat, uram... ■ Ágyban fekszik az öreg Kis, haldoklik. Azt mondja a fele­ségének:- Kérlek, hívd el hozzám azt az anyakönyvvezetőt, aki annak idején összeadott minket!- Minek? - kérdi az asszony.- Meg akarok neki bocsátani! Elfogták a bécsi „fantomot” páholy Hónapokig kergették a bliccelőt az operaházban Hajtóművei leállása miatt zuhant le a tajvani gép Elfogták a Bécsi Állami Opera­ház „fantomját”, a 63 éves ope­rabarát hónapok óta a bolondját járatta a személyzettel: mindig olcsó helyekre vett magának jegyet, mégis drága páholyok­ba ült be - írja az MTI a bécsi Kurier online kiadása nyomán. A férfi újra és újra megúszta a jegyellenőrzést, gyakran a felvonások között változtatott helyet, macska-egér játékká kezdett válni az egész - nyilat­kozták az ügyről az illetékesek. A napokban már számoltak azzal, hogy ismét felbukkan. „Azonnal közöltük volna vele, hogy kitiltottuk az épületből” - mondta André Comploi, az ope­ra szóvivője. A „fantom” mégis átcsúszott valahogy a jegyel­lenőrzésen. Ahelyett, hogy a saját olcsó helyét foglalta volna el, az ál­lamelnököknek és más magas rangú tisztviselőknek fenn­tartott középső páholyban tele­pedett le. Az operabál alatt itt szoktak interjút adni a sztár­vendégek. A személyzet egyik tagja megpillantotta a „páholyblicce­lőt”, és hívta a rendőrséget. Az előadás végére két rendőr jelent meg, hogy igazoltassák a férfit, ő azonban eliszkolt. A magát újságírónak kiadó férfit elfog-- ták, majd a rendőrségi cellában töltött néhány órát. Feljelentést tesznek ellene, az operából örökre kitiltották. Az operaház figyelmeztetett: az olcsóbb helyeket akkor sem lehet drágábbra cserélni, ha utóbbiak éppen üresek. ■ A balesetet megelőző pillana­tokban már mindkét hajtómű­ve állt annak a repülőgépnek, amely egy folyóba zuhant múlt szerdán Tajpejben közölték a tajvani hatóságok. Az MTI be­számolója szerint a TransAsia járatát, amelynek fedélzetén összesen 58 ember volt, rövid­del a felszállás után érte a bal­eset. A szerencsétlenségben legalább 35-en meghaltak. A búvárok időközben meg­találták a gépnek azt a fekete dobozát, amely a pilótafülkében elhangzó beszélgetéseket rög­zítette. Egy tisztségviselő ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a felvételen a pilóta a repülőgép lezuhanása előtti pillanatokban vészhelyzetet és hajtóműleál­lást jelentett. A jobb oldali haj­tómű leállását jelző vészjelzést rögzítettek 10:53-kor, amikor a repülőgép 400 méter magasan repült. Á pilóta ekkor kikap­csolta a bal oldali hajtóművet is, majd megpróbálta újraindítani, de sikertelenül, a gép két per­cen belül lezuhant. ■ Ötezer év kínai művészete nézhető meg az új kiállításon kincsek Az Iparművészeti Múzeumban a híres életnagyságú agyagkatonákból is látható két eredeti példány A birodalmi központokra kon­centrálva tekinti át ötezer év kínai művészetét az Iparművé­szeti Múzeum múlt pénteken megnyílt kiállítása. Az ősi Kína kincsei című tárlat látogatói két életnagyságú agyagkatonával is találkozhatnak - írja az MTI. A több mint 150 műkincset felvonultató, rendkívül jelen­tős anyaggal az IMM a hazai közönség mellett a magyaror­szági kínai közösséget is meg­célozza - mondta el Cselovszki Zoltán főigazgató. Fajcsák Györgyi, a tárlat ma­gyarországi szakértője hozzá­tette: a legismertebb darabok az első kínai császár, Csín Si Huang-ti sírjából származó cserépkatonák lehetnek, de a három nagy kínai múzeumból származó anyagban több ha­sonló, jelentőségű műtárgy is helyet kapott. Az első nagy tárgycsoportot a neolitikus kerámiák képe­zik, ezek közül is kiemelkedik az lang-sao-kultúrából szár­mazó, tál formájú gyermekko- porsó-fedél, melynek díszítő­motívumait máig nem fejtették meg - emelte ki a szakértő. Már az őskortól megfigyelhető az egyik „legkínaibb” anyag, a különleges keménységű jáde használata, melynek megmun­kálását a Távol-Keleten már több ezer évvel ezelőtt is bravú­ros ügyességgel végezték. A budapesti tárlaton számos mázas kerámiaalkotás is látható Fajcsák Györgyi szerint a 10. század után megfogyatkoz­nak a régészeti leletek, mert az utolsó ezer év emlékeinek fel­tárását a kínai tudomány nem helyezi előtérbe, annál gazda­gabb azonban az iparművésze­ti anyag. Rendkívüli technikai tudásról tesznek tanúbizonysá­got például a Ming-kori éksze­rek, amelyekre kevés drágakő mellett az annál gazdagabb fi­ligrán díszítés jellemző. Az 1644-ben hatalomra ke­rült Csing-dinasztiával zárul a császári Kína történelme. A mandzsu eredetű uralkodócsa­lád „kínaibb volt a kínaiaknál” - mondta el Fajcsák Györgyi, rámutatva arra, hogy a cseng­tői nyári palota berendezési tárgyai is a kínai ikonográfiái hagyományokat követik. A kínaiak például az egy- színmázas kerámiákat tartot­ták elegánsnak, a kékmintás darabokat közel-keleti, majd európai megrendelők részére kezdték gyártani. A bemutatott anyagon jól nyomon követhe­tők az 1700-as évek technikai újításai, a Sang-kori terembe helyezett 18. századi kerámi­ák pedig arról tanúskodnak, hogy a kínai kultúra mindig a hagyományok megtartásával törekedett a megújulásra. Az ősi Kína kincsei című tár­lat április 19-ig látható az Ipar- művészeti Múzeumban. ■

Next

/
Thumbnails
Contents