Somogyi Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-01 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 5. szám

12 TV-MUSOR - APRÓHIRDETÉS 2015. FEBRUÁR 1., VASARNAP TV-SAROK ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉS Ki lesz az új Conchita Wurst? a dal A vetélkedőt nem maguk a dalok, hanem „a dög” adja el Harsányi Levente mindig hozza magát, míg Tatár Csilla leigazolása eddig nagyon jó húzásnak bizonyult Tegyük a szívünkre a kezün­ket, és mondjuk meg őszintén: emlékszünk még a Rise Like a Phoenix című számra, amely- lyel Conchita Wurst megnyerte a tavalyi Eurovíziós Dalfeszti­vált? Na ugye, hogy nem. Vi­szont mindannyian jól emlék­szünk az előadóra, a nagyesté­lyiben feszítő szakállas nőre, akinek győzelme után minden magára valamit is adó gitt­egylet hangot igyékezett adni mélységes felháborodásának. (Nem mellékesen a műsort sugárzó köztévé híradója sem sietett túlhangsúlyozni a be- számlójában, hogy egy osztrák transzvesztita maga alá gyűr­te egész Európát.) Ebből csak annyit akarok ki­hozni, hogy az elmúlt években teljesen nyilvánvalóvá vált: ezt a vetélkedőt - mint ahogy az összes showműsort - nem maguk a dalok, hanem a figu­ra, az újdonság, Seress Rezső szavával: „a dög” adja el. Hiába magyarázza Rákay Philip - mű­sorbeli meghatározása szerint „diplomás esztéta”, egyébként meg az MTV Zrt. vezérigazgató­helyettese -, hogy a zsűri tag­jai szigorúan a legjobban meg­írt dalt küldik a bécsi döntőbe, mindannyian tudjuk, hogy ez önmagában mire elegendő. En­nek megfelelően A Dal 2015-ös évada nem is tudja feloldani az önmaga által generált el­lentmondást, hiszen nyomhat­ják a zsűritagok - különösen a mindenhez értő Csiszár Jenő - a könnyűzene-elméleti lexi­kondumát, ha a végén úgysem szakmai döntés születik. Persze, ha sikerül ettől - és a Rising Star-os változattal szemben itt fizetős szavazóapp­likációtól - elvonatkoztatnunk, egész korrekt műsort kapunk. A dalok és a fellépők eddig kellőképpen változatosak, Ta­tár Csilla leigazolása határo­zottan jó döntésnek bizonyult, az ítészek pedig nem sokkal idegesítőbbek a sokéves átlag­nál. Minden adott tehát ahhoz, hogy jól szórakozzunk az elkö­vetkező hetekben - még akkor is, ha tudjuk, maga a verseny a drága körítés ellenére sem váltja meg a világot. ■ R. G. INGATLAN Fenyőerdő, 8,5 ha, Tázlárhoz közel eladó. 06-70/243-3247.-----------------------------------------------­-----*32004* JÁ RMŰ Multicar motoros (M22) piros rend­számos lassújármű, 1 tengelyes utánfutó piros rendszámmal eladó. 06-30/389-7871.-----------------------------------------------------*32000* ME ZŐGAZDASÁG Kis- és kórbálás lucerna, tri- tikálé eladó Kiskunhalason. 06-30/424-8606.-----------------------------------------------------*32006* AL LAT Bernáthegyi kiskutya eladó. 06­30/341-9310, www.lavinakutato.hu .----------------•------------------------------------*32010* Ha vagnese kiskutya eladó. 06-70/418-5379.------------------------------------------------------*32002* Vágótehenet, fekete bikát vennék. 06-20/881-2031.------------------------------------------------------*32007* GÉ P Drótos bálázót keresek megvételre és eladó M25 Multicar differenciál­mű. 06-30/389-7871.------------------------------------------------------*32001* El adó: Bosch Rexroth Varioflow szállítószalag. 20/298-4-198 Hét­végén is! www.telkesgep.hu .------------------------------------------------------*32005* Eladó digitális nyomdagép Xerox Docucolor 8000AP. Ár: 6 900 000 Ft+áfa. 20/298-4-198. Hétvégén is! www.telkesgep.hu .------------------------------------------------------*32005* Eladó: Telemechaniq frekvencia- váltó 500 kW. Cellás adagolók, nagyméretűek. Metler Toledo szalagmérleg. Fólia szabász-he­gesztő automata berendezés EUROMA, munkaszélesség 2 m. 20/298-4-198. Hétvégén is! www.telkesgep.hu .------------------------------------------------------*32005* Eladók: Roots fúvó, fújó, anyag­szállító ventilátor, vákuumszivattyú, több darab. Gabona-, és tápfújó. Raklapos raktári állványrendszer. Csigás felhordó: 1 m-7 m. Kőtörő berendezés. Golyósmalom. Kala­pácsos malom. Cellás adagolók. Gázkazán 63 kW. Faipari gépek. Forgódaru 11. Ollós emelők. Hídda­ruk. Futómacskák. Kompresszorok. Zsugorfóliázó. Frekvenciaváltók. Fröccsöntőgépek. Szárítószekrény. Homogenizátorok. Lineáris sín, csapágy. Görgős pálya hajtással. Raklapfóliázó gép. Rakatmegfo- gók, targoncára valók. Vákuumszi­vattyúk. Vibromotorok. Vibroszita, vibroasztal. Levilágító boksz. Olaj­tartály 6 m3. Ventilátorok. Rozs­damentes állványok, bútorok. Villanymotorok 1 kW-200 kW-ig. Hajtóművek. Tűzbiztos szekrény. Al­katrészmosó. Lehúzókés-köszörű. 20/298-4-198. Hétvégén is! www. telkesgep.hu.-----------—-----------------------------------*32005* El adók: Szalagfűrész átmérő 290 mm-ig, 45°-ig állítható. Sík­köszörű, 600x300 mm. Eszterga 1500/500, 500/220. CNC eszter­gák. Oszlopos fúrógép. Lemezhen­gerítő: 4500 mmx60 mm. CNC él hajlító: 3 m, 2 m, Trumpf. Excenter prések: 40, 400 t. Idomvas-dara- boló gép DURMA. Plazma vonal­hegesztő 6 m-es. Sugárfúró. Maró­gép, 1300x320 mm. Csőhajlítógép. T-nútos öntvényasztal. Gránit mérő­asztal. Hidraulikus prés 5 t-20 t-ig. AWI hegesztőgépek. Mágneses emelő. Olajköd-leválasztó. Forgács­centrifuga. Lemezlecsévélő+egyen- gető. 20/298-4-198. Hétvégén is! www.telkesgep.hu .----------------------—------------------------*32005* Fo rstschritt E.514. 89. évj. 30/234-0235. —------------------------------------------------*32003* ÁL LÁST KÍNÁL Belföldi nyerges vontatóra sofőrt, valamint fejőshez és mezőgazda- sági gépekhez értőt keresek Apci telephelyre. 20/773-6835.-------1— ------------------------------------*31999* Eg yedülálló férfit juhásznak kere­sek, ottlakással, teljes ellátással. 06-70/272-4433. ____1 :_____________frQDnnÖ* Ju hászt keresek birkákhoz! 06/20/375-2355.------------------------------------------------------*32009* Méhészkedésben jártas kollégát keresek Bács-Kiskun megyébe. 06-30/9606-167.------------------------------------------------------*31969* VEGYES Disznóvágóasztalt, fa gyaluasz- talt, régi bútorokat, festménye­ket, órákat és hagyatékot veszek. T.: 06/20/270-4684. ------------------------------------------------------*31939* Mi nden típusú ipari lámpákat ve­szek. T.: 06/70/6070-403. '------------------------------------------------------*31939* Patikai üvegeket, patikai és bolti berendezéseket, régi vaskaput és vaskerítést veszek. T.: 06/20/270- 4684.------------------------------------------------------*31939* Te xtil porzsák minden porszívóhoz és takarítógéphez. +36-20/585-3524.------------------------------------------------------*31972* Vé gkiárusítás: újszerű sícipők 5000 Ft/pár, korcsolyák 3500 Ft, carving síléc 10 000 Ft. Minden méret van! Viszonteladóknak is! Sportszerbizományi: 9730 Kőszeg, Várkör 64. T.: 36/20/379-3163, e-mail: karolyi@rokon.hu .---------------------------------------------------- *31988* eg eszseg Házi ápolásra többfunkciós beteg­ágyak, gyógyászati eszközök har­madáron. 06-70/537-6682.-----------------------------------------------------*31965* Me revedési problémája van? Van segítség, hívja a 06-20/585- 3524-es tel.-számot, segítünk!-----------------------------------------------------*31972* RU HÁZAT HASZNÁLTRUHA-NAGYKERES­KEDELEM. Házhoz szállítással. Telefon: 06-30/413-0147.-------------------------------------------------*31975* tvT HHHBHI mTVHHMHHI I vÍasatíí '■■■■ | spektrunTVH filmTVHHHHI 4.00 Tutigimi© 4.25 22-es körzet 6.55 Család-barát 12.10 Varázslók 4.10 Műsorszünet 5.25 Élő népzene© 4.00 Ken Follett: Utazás 4.45 Szentivánéji álom © 4.40 Ezel -A bűn utcái® { Hétvége | a Waverly helyről © 5.35 Erica világa© J 5.55 Élő egyház | a sötét középkorba © spanyol-portugál- Bosszú mindhalálig © 5.10 Hazugságok 9.00 Úton-útfélen 13.00 Állatkert 6.20 Vérmes négyes© 6.20 Isten kezében© 4.50 Hogy készül?© animációs film, 2005 törökfilmsorozat, 113. rész gyűrűjében© 9.10 Kérdések a cipősdobozban © 6.45 Vérmes négyes© 6.50 Élővilágegyház 5.00 Brutális kémia© 6.00 Televíziós vásárlás 5.30 Ezel 6.00 Egzotikus Ázsia© a Bibliában 13.25 Táncakadémia© 7.10 Christine kalandjai ® 7.25 Világ-nézet 6.00 Légi favágók© 9.20 Köszönöm,- Bosszú mindhalálig © 6.25 Tv2 matiné 9.25 Református magazin 13.50 Kicsi a bors, 7.35 Christine kalandjai © 7.55 RomeReports 6.55 Hogy készül?© hogy elgázolt © török filmsorozat, 114. rész 8.50 Babavilág© _ 9.50 Baptista de erős© 7.55 Férjek gyöngye © 8.20 Pannóniától 7.05 Géptemetők© magyar vígjáték, 1935 6.20 TopShop 9.15 Több mint Testőr © ifjúsági műsor 14.20 Mi micsoda© 8.25 Férjek gyöngye © a csillagokig 8.00 Az esőerdők 11.00 Szegény 6.50 Kölyökklub © 9.40 Astro-Világ 10.00 Reformáció 16.30 A rút kiskacsa 8.55 Férjek gyöngye© 8.50 Az utolsó remény© titkos élete© gazdagok© 9.30 EgészségKalauz © 10.45 Stílusvadász© és oktatás és Én© 9.25 Férjek gyöngye© 9.15 Az emberi csoda© 9.00 A lazacok erdeje© magyar játékfilm, 1959 9.55 Teleshop 11.15 Stahl konyhája © 10.20 Engedjétek hozzám 17.00 Bölcstörpék 10.00 Budoár 9.45 Egy gyergyóalfalvi 10.05 Sokkoló természet © 12.45 Szahara© 10.50 A Muzsika TV 11.45 Monk 10.25 Katolikus krónika a világ körül© 10.30 Gyilkos számok © festő világa 11.00 Ázsia angol-spanyol-német­Ph bemutatja© - Flúgos nyomozó © 11.00 Római katolikus 17.25 Kengu-kalandok 11.25 Gyilkos számok © 10.10 Az első harapás © elrejtett városai © amerikai kalandfilm, 2005 O 11.25 4ütem© 12.40 Villám Spencer, szentmise 17.50 Lolka és Bolka 12.20 CSI: 11.00 Önkéntesek 12.00 Húst hússal© 15.00 Jack és Jill© CO 11.55 XXI. század© a karibi őrangyal © 12.00 Déli harangszó 18.05 Caillou Miami he yszínelők © | 11.25 Új nemzedék© 13.00 Méregdrága amerikai vígjáték, 2011 12.25 Házon kívül© 13.40 Walker, 12.01 Hírek 18.30 Mirr-Murr, a kandúr 13.15 CSI: 12.00 Műkorcsolya- finomságok© 16.40 Mr. ésMrs. Smith© § 13.00 Tutigimi® a Texas-i kopó © 12.05 Avilágörökség 18.35 És te mit gondolsz? Miami helyszínelők © és jégtánc-Eb 13.30 Veszélyes világ © amerikai akcióvígjáték. 14.00 Dr. Csont© VII. évfolyam, 7. rész kincsei 18.45 Alex és a tenger 14.10 NewYork-i 13.20 Keresztúton© 14.30 A Föld titkai© 2005 I. évfolyam, 19. rész 14.40 Walker, 12.25 Telesport 18.50 Nyuszi Péter nyomozók© 14.55 Műkorcsolya- 15.00 A világegyetem V.© 18.50 Országúti diszkó© 15.05 Dr. Csont© a Texas-i kopó © 13.20 Öltések közt az idő© i 19.05 Pimpa 15.10 NewYork-i és jégtánc-Eb-Gála 16.00 Jézus: amerikai akciófilm, 1989 I. évfolyam, 20. rész VII. évfolyam, 8. rész 14.55 Nem kívánt 19.10 Ormányos család nyomozók© 17.00 Hogy volt!? A hiányzó évek © 21.00 Bérgyilkosok© 16.05 Rendőr- 15.40 Vissza a jövőbe 3. © kívánság© 19.25 Szép álmokat! 16.05 Anyámon 18.00 Híradó 17.00 Világ amerikai-francia akciófilm, akadémia 5.: 18.00 Tények 16.25 Büszkeség 19.55 Gyerekhíradó a tanárom© 18.25 Dunasport a város alatt III. © 1995 Irány Miami Beach © 18.55 Rising Star© és balítélet© 20.10 Híradó este 17.50 Szerelem 18.30 Időjárás-jelentés 18.00 Katasztrófa© 23.20 Warrior 18.00 RTL Klub Híradó 21.40 A mexikói© 17.20 A hírek 20.45 Sporthírek sokadik látásra © 18.35 Patika® 19.00 ízeltlábú albérlők © -A végső menet© 18.50_ Sherlock Holmes 2. 0.10 Propaganda© i szerelmesei© 20.50 Időjárás-jelentés 20.00 CSI: 19.05 Önök kérték!© 20.00 Ken Follett: Utazás amerikai akciófilm, 2011-Árnyjáték® 1.15 Két szerető© 19.30 Híradó este 20.53 Hójelentés A helyszínelők © 20.05 Az élet sava-borsa © a sötét középkorba © 1.50 Utazás a Föld 21.10 Életre-halálra® 3.00 Sportos 20.05 Sporthírek 20.55 Egyszer volt, 20.55 CSI: 21.00 Casino Royale © 21.00 CIA: középpontjába© 23.45 Portré® 3.10 SueThomas-FBI© 20.15 Időjárás-jelentés hol nem volt© A helyszínelők © 23.10 Dunasport Titkosítás feloldva© amerikai akciófilm, 2008 Riportmüsor 3.55 Békétlen békítő © 20.25 Az utolsó vakáció© 21.45 Üvegtigris 2.© 21.55 Még egy kis pánik© 23.25 Heti Hírmondó 22.00 Amerika elhallgatott 3.25 Szahara© 0.20 A jóslat© Határeset 22.20 A Lényeg 23.35 Koncertek 0.00 Szerelem 23.55 Bocsáss meg, történelme© angol-spanyol-német­2.20 A gyilkos hegy© II. évfolyam, 11. rész 22.55 Tigris a hóban © az A38 hajón© sokadik látásra © drágám!© 23.10 Az életmentő© amerikai kalandfilm, 2005 18.50 Sherlock Hdmes 2 ^ 21.40 A mexikói ' ■ ^ 120.25 Az utolsó vakáció m 2100 Casino Royale ^ li 50 Országúti diszkó ^ RtTÍTVHHHHÍ SUPERTVizW hTrTV^HHHI FILM MANTAmBH SPORtTVHHHI ATvHHHHHI Dl SCOVE RY**M ! TV PAPRI 8.00 Bűnös szerelem © 8.55 5.05 Összebútorozunk © 5.30 12.40 Televíziós vásárlási műsor- 8.05 Privátfilmek újratöltve © 4.00 Labdarúgás 6.00 Kézilab- 9.15 Televíziós vásárlási'műsor- 14.00 Kindig Customs 15.00 19.00 Kastély a Kárpátokban Egy fiúról © 10.50 Az igazság SuperTV2 Rajzfilmek 6.45 90210 ablak 13.05 Globál 13.30 Ázsia 8.25 Privátfilmek újratöltve © da 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 ablak 10.25 Külvilág 11.00 Vi- Csomagcsaták 15.30 Csomag- © 19.30 Egy szakács világa © P5 ára © 13.00 Segítség, bajban © 7.25 90210 © 8.25 Rúzs és 14.05 Soroló 14.30 Felfedező 8.45 Privátfilmek újratöltve © Heti helyzet 10.00 A világ lég- dám vasárnap 12.55 Havas a csaták 16.00 Konténervadá- 20.00 Mobilkonyha, mobilséf ® O vagyok! © 14.00 Segítség, baj- New York © 9.20 Szerelmes Ni- 15.00 Híradó 15.30 BBC Click 9.00 Privátfilmek újratöltve © erősebb embere. 10.30 A világ pályán 14.00 Televíziós vásárlá- szók 16.30 Konténervadászok 20.30 Ausztrália négykeréken © co bán vagyok! © 15.00 Segítség, na © 10.20 Szerelem és egyéb 16.05 Garázs 16.30 GyógyHír i 9.20 A sárkány fia® 11.00 A sár- legerősebb embere. 11.00 Tele- si műsorablak 15.25 Álomsztori 17.00 Kanadai raktárárverések 21.00 Tóm Kerridge legjobb fo­bajban vagyok! © 16.00 Segít- katasztrófák © 12.05 Terminál © 17.00 Híradó 17.30 Hírvilág kány fia © 12.45 A nagy biroda- víziós vásárlás 12.00 Ökölvívás 15.45 Szókincs 16.00 Fórum ext- 17.30 Kanadai raktárárverések gásai ® 21.30 Miss Dahl finom­M ség, bajban vagyok! © 17.00 Se- © 14.25 Rising Star © 17.05 18.05 BBC Our World 18.30 Pa- lom ©13.30 A nagy birodalom© 13.00 Trash Talk 14.30 Labda- ra 17.00 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.00 Szuperképességek nyo- ságai © 22.05 Justine hétközna­Í5 gítség, bajban vagyok! © 18.00 Míg egy görög el nem választ © naszkönyv 19.00 Híradó 19.30 14.15 A nagy birodalom © 15.00 rúgás 16.30 KO TV 17.00 Labda- 18.10 Fórum 18.45 ATV Híradó mában 19.00 Ne próbáld ki ott- pi finomságai © 22.30 Justine Heti hetes © 19.00 ValóVilág 7 19.00 Tények 19.30 Nyerj egy Napról napra 20.05 Civil kaszi- A Kilimandzsáró hava © 17.00 rúgás 19.00 Labdarúgás 21.00 19.15 Szabad szemmel 20.30 hon! 20.00 Szabadon a jég há- hétköznapi finomságai © 22.55 © 20.00 ValóVilág 7 © 22.00 randit Tad Hamiltonnal! © 21.45 nó 21.00 Híradó 21 21.30 Versus A modern Robinson család © Labdarúgás 23.00 Kézilabda ATV Híradó 20.40 Harmadik típu- tán 21.00 Szibériai csapás 22.00 Tippek River Cottage-ból © BeleValóVilág 7 © 22.30 Heti he- Rising Star-A falon túl ©22.50 22.05 Vetítő ® 22.06 A Püski 18.50 Valami Amerika ® 21.00 1.00 Kézilabda 3.15 Arany pilla- sú találkozások © 23.00 Híresek Extrém vasútvonalak Alaszká- 23.05 Jamie vidéki konyhája © tes © 23.30 A nagy kékség © Gyilkos Joe © házaspár © 23.05 Civil kaszinó Fekete kutya © 22.45 Kontroll © natok 3.30 13. menet és hatalmasok 23.55 ATV Híradó bán 23.00 Aranyláz Alaszkában 23.35 Görögország ezer ize © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents