Somogyi Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-30 / 25. szám
2015. JANUAR 30., PENTEK OLVASÓINK ÍRJAK 15 Az ezerkoronas sebesülés őseim Az olvasók is segítik kiszűrni a tévében látott sok valótlanságot A nagyszülőkkel. Olvasónk, E. Sípos Gyula szerdán lett 79 éves. Isten éltesse! Sportbalesetek: az ember motorja a szív, s arra nagyon kellene vigyázni! Sajnos többször előforduló eset a sportpályákon a haláleset. Sokszor értetlenül állunk a történések előtt és megmagyarázhatatlan számunkra, hogy egy élet teljében lévő sportoló hirtelen nincs többé! Példának említem Zsiborás, Fehér esetét. Én is sportoltam, 10-től 30 éves koromig versenyszerűen. 1975-ben sorkatonai szolgálatot teljesítettem. Nemzeti ünnepünk tiszteletére futóversenyt rendeztek a füredi erdőbe, a táv ötezer méter volt. Sokan indultunk gyakorló ruhában és bakancsban. Voltak közülünk sportolók is. A táv közepétől a középmezőnyben futottam, majd a tempót fokozva előzésekbe kezdtem. A céltól ötven méterre ketten voltak előttem. Hajrázni kezdtem, lefutottam őket és győztem! A jutalom három nap szabadság volt. A célba érve kezdett elsötétedni minden, szédültem, csak lassan regenerálódtam. Túlfutottam magam! A másik esetem 1982-ben történt, Magyaratádon osztályozó mérkőzést játszottunk a megyei I-be kerülésért a Nagybajom ellen. Csatártársam, Debity Józsi nem játszott, így nagyon sok labdát kaptam. Egyre-másra jöttek az indítások, túl lettem terhelve. Beadásaimból Kovács Jo- ci két gólt fejelt. Félidő előtt újra kezdett elsötétedni minden, szédültem, szerencsére szünet következett. Ha edzőmnek szólok az esetről, Németh Gyuszi azonnal lecserélt volna. A második félidő elején én is rúgtam egy gólt, megnyertük a mérkőzést. írásommal fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy az élet nem játék, mindennél többet ér! A sportolót hajtja előre az akarat, győzni akarás, sokszor nem kímélve a saját testi erejét sem. Nagyon sok múlhat az edzőn, mert a sportolók nem egyformán terhelhetők, ahány ember, annyi szervezet. Szerintem kétféle sportoló a legveszélyesebb: az aluledzett és a túledzett! Mert az embernek a motorja a szív és ha az elfüstöl, nem lehet újra tekercselni, mint a valódi gépi motorokat... Én is végigcsináltam NB I-es alapozást, játszottam pénzért. De egy játékost mérkőzés alatt ne az motiválja, hanem a győzni akarás. HEGYI IMRE, KAPOSVÁR Soha nem voltam nagyképű, nem beszéltem senkivel magas lóról, emberszámba vettem társaimat. Ezt a tiszteletet jórészt visszakaptam. Többen hívtak telefonon, ismeretlenek, barátok, rokonok arra biztatnak, hogy írjak további olvasói leveleket, s hazudnék, ha azt állítanám, hogy ezek nem estek nagyon jól nekem. Még annak is örültem, ha velem ellentétes vélemény is akadt. Rádöbbentem, hogy a leírt szónak óriási hatalma van. Köszönet ezért a szerkesztőségnek, s a többi levélírónak is, akik vették a papírt és ceruzát, a telefonkagylót, az internetet, hogy elmondhassák: mit gondolnak ők, hogyan látják megkuszált életünket, kiszűrjék a rengeteg valótlanságot, a be nem váltott ígérgetések tömkelegét. Én már hetvenkilenc éves elmúltam, de ilyen sokan még soha nem hazudtak nekem a tévé képernyőjéről. De tulajdonképpen nem is róluk akartam írni, hanem a nagyapámról és az ő hűséges feleségéről, akik példaképül állnak előttem. Nagyapám napra pontosan igazolni tudta, hogy met- től-meddig szolgált a császárikirályi hadseregben, de arról fogalmam sincs, hogy milyen rangban és beosztásban. Az irat fenn volt a hálószobái szekrény tetején és csak nagyon illusztris vendégeknek mutatták meg. \:-;; Miütán megtudtuk, mi gyerekek, hogy valamit rejtegetnek a szekrény tetején, minden erőnkkel azon voltunk, hogy megismerjük a „titkot”. Amit pedig egy feleség, vagy egy gyerek meg akar tudni, azt a tapasztalatok szerint meg is tudja. Szegény nagyapának nem volt nyugta miattunk, mert már félt találkozni velünk és hárítani a kérdészuhatagot. Engem önös érdek vezetett, mert majd minden gyereknek volt a faluban világháborús hőse, büszkesége. Nekem viszont nem, pedig tudtam, hogy az én nagyapám is háborús hős, csak előlem titkolja. Egyszer aztán pipázgatás, borozgatás közben, minden nógatás nélkül mesélni kezdett. - Észak-Olaszorországban, a Piave folyón a mieink pontonhi- dat építettek - idézte föl. - Ez a tákolmány főképp üres hordókból, ezekre pallókat fektettek és már készen is volt a híd, vagy inkább lélekvesztő, illegő-bil- legő tákolmány. Mindenesetre a század minden baj nélkül átkelt rajta a túlsó partra. Engem, amint a szárazföldre értem faron lőttek - tette hozzá -, de akkor ezt seggnek mondták, és akik megnézték, ezer koronás sebesülésnek becsülték.- Szóval megsebesültem, de bevallóm, nem volt fájdalmas a sérülés, inkább olyasmi, mint amikor valakit alaposan fenékbe rúgnak - folytatta a történetet, miután rászívott a pipaszárra, meg ivott egy korty bort. - De amikor a bakancsaim megteltek vérrel, jelentkeznem kellett a parancsnoknál. Majdnem elsüllyedtem szégye- * nemben, amikor le kellett tolni a nadrágomat. A parancsnokom megállapította, hogy harc- képtelen vagyok és megkérdezte, hogy kérek-e szanitécet a visszaúthoz. Kértem. Még a felénél sem jártunk, amikor a hidat ellőtték alattunk, s a tákolmány elindult a folyás irányában. Én észleltem a veszélyt, de nem tudtam úszni. Ezért elengedtem az engem haladtomban támogató szanitéc nyakát és amennyire tőlem tellett, a túlpartra vágtattam. Még hallottam, amint a támaszul mellém rendelt szanitéc méltatlankodik: cipelteted magad, aztán jobban tudsz futni, mint én? Hát így történt. Engem többet ne faggass! Nagyanyám igen szép kis öregasszony volt. „Szép edénynek, szép a cserepje" - mondja egy magyar mondás. Nem is tudom, hogyan pottyanthat- ta egy somogyi kis faluba a gólya, amikor beszéde, mozgása a nagyúri nőkkel vetélkedett. Picike volt és törékeny. Nem is próbálta kocsira rakni a learatott gabonát. Szépsége nem sokat számított az ő fiatalságának idején, hanem sokkal inkább az erő, ami segítette férjének megkeresni a mindennapi betevőt. A ma asszonya el sem tudja képzelni, hogy mire volt képes az anyja, nagyanyja. A kérők nem adták egymásnak a kilincset, pedig nem volt szegény lány. Kilenc úgynevezett szekciója volt. Sokat emlegette és büszke volt rá. Nem tudom, hogy ez mekkora terület lehetett, de járt hozzá legelő, kaszáló, szántó, meg még nem tudom mi nem. Miután nagyapámmal egybekeltek, a sokat emlegetett szekciókat eladták, és vettek Budapesten egy emeletes árendásházat. Azt tervezték, hogy nagyapám nyugdíjából és az árendákból úri módon megélnek. Majd elfelejtem, hogy a kaposvári házak, a Tallián Gyulai, Gyár utcai - a harmadik, most nem jut eszembe - árai is az árendásházba mentek. Évekig sikeres volt a vállalkozás, de aztán közbejött a háború. Nagyanyám szidta a politikusokat, mert a háborút behozták a házak közé. Jókora ridiküljébe rakta értékeit és a ház papírjait. Amikor megszólalt a légiriadó, nagyanya mindig ezt a „ri- diküllőt” kereste. Mire megtalálta, addigra rendszerint vége lett a veszélynek. A baj nem jár egyedül. Nagyanya szinte hetek alatt elveszítette hallását. Mivel még akkor is igen mozgékony volt, anyánk nagyon félt attól, hogy nekimegy valami járműnek, ezért vett neki egy varrógépet, hogy az otthon tartsa. Soha ajándéknak ekkora sikere nem volt! Nagyanyánkat le vakarni sem lehetett volna a gépről. Mindent megvarrt és megfoltozott, ami eléje került, még a foltra is foltot rakott. Igen nagy sikere volt nagyapának, amikor a nagyanyánk által feljavított gatyába megjelent. Emlékszem még arra is, hogy nagyanyám mindig fázott. A nyarakat nálunk töltötték, a rossz idő beálltával az árendába mentek, természetesen a varrógéppel együtt. Egy napon óriási robajjal lebombázták a szomszédos árendás házat. Nagyanyám megállította a gépet és barátságosan hátraszólt: Szabad! e. sípos gyula, CSOKONYAVISONTA Inna tanti mindig nagyon elvárta a tisztaságot, gondot látva nem evett Irma tanti sajátságos figura volt, ami nem terem minden bokorban, sőt hasonlót sem láttunk. Öregkorában is vérvörösre festette a száját, Karády-fri- zurát viselt és fiatalkori 30-as évekbeli ruhában és ősrégi piros fűzős cipőben járt. Többször eljött hozzánk vendégségbe, ilyenkor mesélni kezdte az életét, magas papagájhangon, mert kicsit süket volt. Mi illedelmesen és érdeklődve hallgattuk, amíg ki nem pukkadt belőlünk a nevetés. Ő soha nem sértődött meg, mert érezte, hogy szeretjük.- Egyik barátnőm vasárnapra meghívott ebédre, hiszen mindenki jól tudta rólam, hogy nem tudok főzni - emlékezett. - Ekkor történt a következő eset. Már elkészült a finom töltött káposzta s éhes voltam, amikor a rengeteg káposztát barátnőm letette hűlni a konyha kövére. Aztán egyszer csak átlépett rajta. Én ezt látva felháborodottan mondtam: csak nem képzeled, hogy én eszem ebből a káposztából, amint te átléptél?! Rögtön vettem a kalapomat s már ott sem voltam. A másik eset hasonló volt ehhez, akkor is ebédmeghívásom volt. A barátnőm meg volt fázva, s képzeljétek el, elővette a totyakos zsebkendőjét, belefújta az orrát és tovább főzött. Rászóltam: ne haragudj, de én ebből az ételből nem eszem, mert ez gusztustalan! És már ott se voltam. Amikor nővéremnél ettem, aki kitűnően főzött, s akinek a férjét, Pistát ki nem állhattam, ott történt ez az eset. Már a rántott húsnál tartottunk, amikor a nővérem megjegyezte, hogy a mai ebédet Pistám főzte. - Micsoda? A Pista főzte az ebédet, és én ebből egyek? - kiáltottam föl. S azzal sebbel-lobbal otthagytam őket. Egy tragikomikus esete is volt Irma tantinak. Szépen, elegánsan felöltözve, meglátogatta egy távoli rokonát. A tíz éves gyerekük így szólt hozzá: aztán vigyázz ezekre a szép ruháidra meg a rókabundádra, mert ezt majd mi örököljük! Mindezeken az eseteken mi nagyon nevettünk, és ő is velünk együtt nevetett. ANTALFFY ZS. ERZSÉBET Az egyik ember igazságának gátja lehet a másik igazsága történelem 525 esztendeje halt meg Mátyás király, aki agyonadóztatta népét, mégis kedves mondák maradtak fönn róla Mátyás király tetteit sok monda és mese őrzi. 525 éve halt meg. Talán a kisiskolások körében a legnépszerűbb, mert ott olvasnak sok történetet az igazságos és furfangos uralkodóról. Ilyen Az igazmondó juhász, A kolozsvári biró, Mátyás király Gömör- ben, Mátyás kovács, Egyszer volt Budán kutyavásár. Hunyadi Mátyás 15 évesen lett királyunk, s 1458-1490 között uralkodott. Erős királyi hatalomra törekedett, rendet teremtett az országban, megvédte hazánkat a külső támadásokkal szemben, sőt határainkat, területünket megnövelte nyugatra is. A történészek között ma is vita tárgya, hogy miért hanyagolta el a török eBeni harcot, miért Ausztria és Csehország felé terjeszkedett. Feltehetően Magyar- ország erejét önmagában elégtelennek érezhette a hatalmas török hódítókkal szemben és több ország egyesített erejével akart ellenük támadólag fellépni. Harcolt persze a török ellen is: 1463- ban beveszi Jajca várát, 1476-ban Szabács várát foglalja vissza, 1479-ben megsemmisíti az Erdélybe betört török sereget, majd 1483-ban békét köt az oszmán hódítókkal. Elfoglalja Bécset is, ott hal meg 1490-ben. A magyar nép emlékezetében ma is elsősorban az igazságos, szeretett Mátyás király él, pedig magas adókkal sújtotta orszáMátyás király egy domborművön ga lakóit, melyek nagy terhet jelentettek. A hadiadó, a kincstári adó, a rendkívüli hadiadó és más adókra szüksége volt, mert üres kincstárat örökölt. A központosítás sok pénzbe került, évi adóbevétele azonos volt Anglia és Franciaország bevételével. Valóban igazságos volt? Vagy csak a nép vágyát fejezte ki az igazságvárás? A róla szóló sok történet az igazságosságát mutatja. Nem feledhetjük el: az emberek igazság utáni vágya ősidők óta létezik. Az ismeretek bővülésével egyre erőteljesebben jelentkezett az igazság keresése az emberekben. Joggal merül fel a kérdés: mi az igazság? Van egyáltalán olyan igazság, amely egyetemleges, melyet mindenki ugyanúgy értelmez, melyet mindenki elfogad? Úgy gondolom, hogy ilyen igazság csak a mesében van, vagy még ott sincs. Ilyen igazság nincs, nem volt és nem is lesz soha, mert nem feledhetjük el, hogy egyik ember igazságának gátja a másik ember igazsága. Ami igazságos nekem, nem feltétlen igazságos a kollégámnak. Hát akkor nem is beszélhetünk igazságról, nincs is igazság? De van! Sokan vélekednek úgy: az igazságos az, ami a nagy többségnek jó, megfelel. De erre nagyon kell vigyázni, mert a látszat néha félrevezethet, csalhat. A történelem bizonyította már, hogy a népet félre lehet informálni, félre lehet vezetni és a többség által igaznak vélt kijelentés, intézkedés lehet igazságtalan is. Régóta keressük az igazságot, néha úgy érezzük, megtaláltuk. Máskor tovább keressük, küzdünk önmagunkkal és másokkal. Egyre többen tanuljuk meg, hogy az ember a tetteiben él, nem az években, és a legtöbbet az él, aki legjobban cselekszik. Mi hát az ember sorsa? Keresni az igazságot és küzdeni tovább, ahogy Madách Az Ember tragédiájában megírta. Ádám gyötrő kérdésére ezt válaszolta az Úr: „Mondottam ember küzdj és bízva bízzál.” Ezt kell tennünk. KÁPLÁR ADOLF, BARCS
