Somogyi Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-20 / 16. szám

2015. JANUÁR 20., KEDD MEGYEI KORKÉP 3 egy évvel korábbihoz képest, s a komp forgalma is emelkedett öt százalékkal. Az sem vicc: az elmúlt esztendők szezonjainak legjobbikát zárták, így aztán feltételezhetnénk, hogy gond­ja sincs a cégnek, ehhez képest megkeresték lapunkat magu­kat régi hajósoknak mondók, s arról számoltak be, hogy to­vább folyik a szerintük a vezér­igazgató-váltás óta zajló „tiszto­gatás" (csaknem két éve váltot­ta a tisztségben Horváth Gyulát ge lett a szerződés felmondása. Kapunk azért másféle vissza­jelzést is, olyan dolgozói véle­ményt például, miszerint azt kí­vánják, hogy a cég vezetése meg tudja valósítani hosszú távú el­képzeléseit, mert most jó irány­ba mennek a dolgok. Az új, orosz típusú vízibusz pedig akár heteken belül felúsz­hat a Sión, ha a vízszint tovább csökken. Átalakítása azonban már csak az idei szezon végére fejeződhet be. ■ Fónai Imre Siófok 44 százalékon, de cél az ötven plusz egy siófok 44, Keszthely 12, Balatonfüred 9, Balatonboglrír 7,5 százalék - a négy leg­nagyobb tulajdoni hányaddal rendelkező település a Balatoni Hajózási Zrt.-ben. Mint ismert, Siófok az elmúlt években sor­ra vásárolta fel a kisebb települések érté­kesítésre meghirdetett részvényeit. Megír­tuk azt is, hogy a siófoki képviselő-testület tavaly júniusban deklarálta: a város törek­szik arra, hogy legalább ötven plusz egy százaléknyi részvényt, illeme szavazati arányt szerezzen a táisaságban, „íg\> aka­dályozva meg, hogy -később esetleg ingat­lanonként szedjék szét a Bahartot”. Az öt­ven százaléktól tehát már nem áll messze a székhely település. A zrt. igazgatóságá­nak és felüg)'elő bizottságának a mandá­tuma egyébként májusban jár le, az akko­ri közgyűlésen esedékes a tisztújítás. Az igazgatóság elnöke jelenleg Baráth István, a Siójök Holding vezető társaságának, a Balaton-parti Kft.-nek az ügyvezetője. ► Folytatás az 1. oldalról Amelyik balatoni település anyagilag támogatja a forgalom­ba állítását, arról nevezik majd el a flotta legújabb hajóját, mely egyelőre még arra vár, hogy a Si­ón megfelelő legyen a vízállás a felúsztatásához - ez is a Bahart- tal kapcsolatos friss információ. A 290 dolgozónak munkát adó zrt. személyhajóin tavaly közel húsz, a sétahajókon harminc százalékkal többen utaztak az Halmos Gábor - a szerző). Leg­utóbb a műszaki igazgatót me­nesztették, s a társaság jogászá­nak mondtak föl. E közben - tet­ték hozzá - régi hajósok hagyják ott a céget. Halmos Gábor, a Balatoni Ha­józási Zrt. vezérigazgatója úgy reagált: nincs tisztogatás és ré­gi hajósok sem távoznak a cég­től. - A cégvezetés legnagyobb bánatára, ahogyan korábban is előfordult ilyen, kalandvágy és a magasabb fizetés reménye kül­földre csal egy-egy hajóst, most is ez történt - így Halmos. - A műszaki igazgató vezetői meg­bízása határozott idejű volt, ez járt most le, munkaviszonya maradt határozatlan idejű, ko­rábbi munkakörébe lett visz- szahelyezve, amit nem fogadott el és ő kezdeményezte a mun­kaviszony megszüntetését kö­zös megegyezéssel. A jogásznak megbízási szerződése volt, kez­deményeztem egy szóbeli meg­beszélést a jövőről, ennek a vé­Nincs tisztogatás, csak kalandvágy bahart Növelni tudták a nyereséget, húszmillióval jobb az éves eredmény Internetes átverés: 740 ezret csalt ki az asszony Nem volt szoros Szorosadon önkormányzat Új polgármestert választottak vasárnap vádemelés Csalás miatt vádat emelt egy nővel szemben a fo- nyódi ügyészség. Az asszony 2013 februárjától az év végéig négy internetes oldalon adott fel - jellemzően - gyerekjá­ték-hirdetéseket. Áruval azon­ban nem rendelkezett, hamis nevet és elérhetőséget adott meg, s természetesen nem verekedés Mozgáskorlátozott emberre támadt egy helyi fér­fi az egyik kaposvári egész­ségügyi intézménynél. Az eset miatt a rendőrség segítségét kérték vasárnap. A tettes előze­tes szóváltás után a kabátjánál fogva többször megrángatta a mozgáskorlátozott férfit. A tá­madó és a barátja távoztak, azonban az intézmény bizton­sági őre követte, majd utolérte őket, de a kérésére nem álltak meg. Végül a biztonsági őr se­gítségével a kiérkező rendőrjár­teljesítette a megrendelése­ket, az átutalt összegeket pe­dig elköltötte: nyolcvannégy vevőjétől összesen 740 ezer forintot csalt ki. Az ügyész­ség a vádiratban próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását, vagyonelkobzást és a sértettek kártalanítását indítványozta. uA. V. őrök egy közeli utcában igazol­tatták, elfogták és előállították a rendőrkapitányságra a két férfit. Közülük a 43 éves táma­dót szabadlábon hagyása mel­lett garázdaság vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki, míg barátját tanúként. Ahogy az később kiderült, a gyanúsí­tott barátja az intézmény kerí­tésénél végezte el a szükségét, azonban a mozgáskorlátozott férfi rászólt, amit a férfi zokon vett, és ezért bántalmazta a sér­tettet. ■ K. G. ► Folytatás az 1. oldalról- Tősgyökeres szorosadi va­gyok, de életvitelszerűen nem a faluban éltem, az utóbbi idő­ben azonban többet tartózkod­tam ott, sokakkal beszéltem, s a jelek szerint sokakat sike­rült meggyőznöm - válaszolta Simonics Ervin Gyula kérdé­sünkre, hogy mi változott októ­ber óta, amikor még szavazat- egyenlőség alakult ki a riváli­sával, Szorosad korábbi polgár- mesterével vívott küzdelem­ben. - Valamivel többen men­tek el most szavazni, a válasz­tópolgárok nagy többsége ki­nyilvánította a véleményét. Ká­naánt, sok pénzt nem ígértem, csupán annyit: élhetőbb, szebb falut szeretnék, azt, hogy pél­dául a most elhagyott, romos szorosadról 2012 végén írtuk meg: egyetlen nyilvántartott ál­láskeresőjével 1,49 százalékos a munkanélküliségi ráta. Ez azóta sem igen romlott, köz­munkát nem csak a helyiek kapnak, hanem még Törökkop­házakba is élet költözzön, s ez­által a falukép is javuljon. Munkalehetőséggel kecseg­tetni nem tudunk, arra azon­ban számítok, hogy városi la­kosoknak hétvégi ház céljára megtetszik egy-egy szorosadi ingatlan, vagy éppen nyugdíja­sok telepednek ide, akár olya­nok is visszajönnek, akik ko­rábban esetleg itt éltek. ■ Ma már a rendelkezésre álló szűkös forrásokat na­gyon be kell osztaniuk a falu irányítóinak.. Simonics Ervin Gyula, az új szorosadi polgármester er­dőmérnök, korábban a Se- fag szántódi erdészetének er­dőművelési ágazatát vezet­te, s mint ilyen, száz közmun­pányból, Somogyacsáról is jár­nak a faluba dolgozni. Fóliasá­tor van az önkormányzati ker­tészetben, ahol megterem a pa­radicsom, a paprika, a krump­li, az uborka. A paradicsomot befőzik, fagyasztóba is kerül a kást irányított. Az új faluveze­tő amondó, talán ez is nyomott a latban a szavazáskor. Tisz­teletdíjasként polgármester­kedik hétfőtől, főállásban ma­gánerdők ügyeivel foglalkozik. - Édesapám korábban tíz évig polgármester volt Szorosadon, de az még az önkormányzatok­nak, a kis falvaknak egy telje­sen más világa volt. Ma már a rendelkezésre álló szűkös forrásokat nagyon be kell osztani. A kistelepülése­ket továbbra sem nagyon ke­csegtetik, így az a feladatunk, hogy a megszerezhető kevés pénzből minél többet meg is szerezzünk, s ennek a segít­ségével teremtsünk minél él­hetőbb körülményeket, minél szebb környezetet a falubeli­eknek. ■ Fónai Imre zöldségből, savanyúságot is ké­szítenek. A szomszédos Török- koppány iskolája, vagyis a gye­rekek profitálnak belőle a leg­többet, ennek köszönhetően ta­vasszal fejessaláta is kerül a menzai asztalra. Mozgássérült emberre támadtak Kaposváron Önkormányzati kertben terem a paradicsom és a paprika a kistelepülésen JEGYZET FÓNAI IMRE Egyezkedjünk! EGYEZKEDJENEK AZ autóhi- telesek a bankjukkal, az ál­lamnak ebben nincsen dol­ga, egyébként is, a Kúria jog­egységi döntéséből az követ­kezik, hogy az árfolyamkoc­kázat az adósé - ismételte el Orbán Viktor szavait Varga Mihály. AUTÓHITELESEK TÍZEZREINEK állt égnek a haja a múlt hé­ten, amikor a svájci frank a 400 forint közelében is járt - azokra a hitelekre nem vo­natkozik a forintosítás. Alig­ha az következik a Kúria jog­egységi döntéséből, hogy a felvételkori 150-160 forin­tos árfolyamhoz képest még ez is az előre kalkulálható árfolyamkockázat mértéke, de én jobban csodálkozom azon, hogy az állam most mennyire könnyedén magá­ra hagyja az autóhiteleseket. Sosem állítottam, hogy az ál­lam feladata megmenteni a devizahitel-csapdában ver- gődőket, de ha már egyszer ezt a szlogent halljuk évek óta... S vajon az államnak nincs-e felelőssége abban, hogy a frank (de akár az eu­ró) árfolyama ott tart, ahol, az talán az elmúlt évek gaz­daságpolitikájától független? Az autóhitelesek előtt elég volt elhúzni a mézesmadza­got a választások előtt, emlé­kezhetünk Lázár János szép szavaira, per pillanat messze minden voksolási időpont... A devizahitelesek egyéb­ként - csak úgy, jelezném - nincsenek még megmentve. Eddig csupán azoknak segí­tett az állam a végtörlesztés lehetőségével (180 forintos árfolyamon!), akik egyben vissza tudták fizetni a hitelü­ket, amit tehát nyilván anno sem azért vettek föl, mert rá voltak szorulva. A lakáshite­lesek zöme még vár a törlesz- tőrészlet-csökkentésre, ezzel együtt a forintosításra (256- os árfolyamon), ami Léh- mann György szerint rejthet még csapdákat a következő években. A siófoki ügyvéd­nek sokszor igaza lett devi­zahitel-ügyben, ám most az volna a jó, ha tévedne... Tisztújítás a bajtársi egyesületnél közgyűlés Az elmúlt három éves ciklust értékelte a Mar­cali Bajtársi Egyesület. Szen­tes István, az egyesület elnöke számolt be az elvégzett mun­káról, majd a pénzügyi beszá­moló és az ellenőrző bizottság jelentésének elfogadása után- új vezetőség választására ke­rült sor, ahol a tagság, titkos szavazással választotta meg, hogy kik irányítsák az egye­sületet a következő 3 évban. A közgyűlés egyhangúlag is­mét Szentes Istvánnak szava­zott bizalmat. Sütő László pol­gármester megköszönte a tag­ságnak a város rendezvénye­in való aktív részvételt. ■ V.J.

Next

/
Thumbnails
Contents