Somogyi Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-03 / 2. szám

2015. JANUAR 3., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP ■ •&!' K 'f M . Koccintás az utcán ► Folytatás az 1. oldalról Már a bejárattól húsz mé­terre érezni az égett mű­anyag szagát, s az ablakto­kok megfeketedett kerete Ts mutatja,!valakik komo­lyan tüzeltek az elmúlt na­pokban,, hogy kompenzál­ják az éjszakai súlyos mí­nuszokat Néhány másod­perccel később a múlt időt jelenbe fordíthatjuk, hiszen most is ég a máglya a Nost- ra melléképületében. A lán­gok műanyag palackokat, papírdobozokat, apró galy- lyakat iiyaldosnak, a maró füstbe ifekete képű közép­korú férfi mered, egyked­vűen hurapdál egy kenyér­véget. Csák akkor költözik belé élet, amikor társasá­gunkban'meglátja Mészá­ros Láázlót, a kaposvári haj­léktalanszállót működtető pörös«?r|szt munkatársát, a hajléktalanellátó krízisjá­rat vezetőjét. A szabadban két-három fok lehet, az épületben a tűz ellenére sincs mele­gebb, ablak és ajtó híján semmisem tartja bent a nehezen előállított hőt, en­nek ellenére Mészáros Já­nos Tibor és Nyári József kigombolt kabátban üldö­gélnek és falatoznak.- Ilytfhkor nem szabad jobban felöltözni, mert ha jön a komoly hideg, nincs mit felvennie az ember­nek, S még jobban fázik- osztja meg 17 évnyi ut­cai élét (?) tanulságát Mé­száros lános Tibor. Társa osák legyint, a szilveszte­ri űjé\ i éjszakai -13-15 fok után a nulla közeli hőmér­séklet már-már strandidő számukra...- Várjatok, hozok bejg­lit is - fordul vissza a ko­csihoz a Vöröskereszt mun­katársa, miután átadja a palacknyi teát, a csoma­golt elemózsiát, s kisvártat­va két rúd süteménnyel tér vissza.- Na, akkor ma ünnep­iünk! - jegyzi meg Nyári József, aztán kötelességtu- dóan végighallgatja Mészá­ros Lászlót, aki mint min­den nap, arra kéri a két haj­léktalant költözzenek be a szállóba. Ahol most hatva­non húzzák meg magukat. Kitehetnék a teltház táblát, ám, ha bebocsátást kér va­laki, nem tagadják meg tő­le. Bozontos üstökű névro­kona ígéretet is tesz, az es­tét már bent tölti. Tamás- kodva hallgatjuk, hiszen bevallása szerint is szeret inni, erre pedig a szállón nem lenne lehetősége, per­sze valamit, valamiért... A 60 éves férfi addig is szívélyes házigazdaként viselkedik, körbevezet az épületben, melynek beton­padlóját korom, félig égett tárgyak, rengeteg szemét, műanyag palackok, ételma­radékok, s ürülék borít. Ál­lítja, nem tőlük származik, inkább az eddigi lakótár­saktól. Újévig hatan laktak együtt, ám Feri, a drogos, szintén függő társa, és Sós Pisti, a Fütyi odébb álltak. A kompánia egyetlen nő­tagja is másutt keresett me­nedéket.- Fogalmam sincs, ho­vá mentek - tárja szét a ke­zét Nyári József. - Van elég hely a városban. És sorolja: a külső vasút­állomás, a garázsváros, mö­götte a kiserdő, a cseri dű­lő, emeletes házak mögöt­ti csalitosok, pincék, fésze­rek, eszkábált sátrak, meg­annyi hely, ahol a szállóba ilyen-olyan okkal nem vá­gyók megpróbálják átvé­szelni a zord napokat. Ál­talában sikerrel, Kaposvá­ron tavaly senki sem halt meg az utcán, igaz, a tél is kegyesebb volt az otthonta­lanokhoz. Mostanság nehe­zebb idők járnak rájuk, egy napokban napvilágot lá­tott jelentés szerint már 25- en fagytak meg Magyaror­szágon a hidegben. És ez az adat az év végi ordas mínu­szok előtti...- Nein is a hideg volt a legrosszabb - jön ki a né­hány koszos matraccal és takaróval felszerelt, egy húsipari cég reklámzászló­jával letakart „hálószobá­ból” Nyári József -, hanem a tudat, hogy megint véget ért egy év. Nekem ez már a harmadik volt az utcán, pe­dig már az előző kettő után is azt reméltem, többször nem kell így szilveszterez­nem. Aztán csendben hozzáte­szi, egyre kevésbé reméli, hogy valaha is visszatérnek a régi idők: fedett helyen, családi körben köszönthe­ti az új évet. Hiszen nincs senkije, apja és testvére meghaltak egy autóbaleset­ben, melynek maga is a sé­rültje volt. Munkát sem kap szakma, iskola híján, élet­korát sem tudja megmon­dani. Társa büszkén sorolja végzettségeit, autószerelő, gépkarbantartó technikus volt valaha, úgy véli, kora miatt nem tud elhelyezked­ni, mi inkább az italt ten­nénk felelőssé...- Ez már így alakult mondja aztán Mészáros Já­nos Tibor, s bátorítóan hát­ba vágja sorstársát. - Leg­feljebb majd itt töltöm a kö­vetkező szilveszteremet is. Az utcabál egyik része, az utca biztosan nem marad el... ■ Vas A. Feleannyi gombóc jár nekünk, és hígabb leves jut mit (V)eszünk? Nébih-vizsgálat is igazolja a háziasszonyok panaszait a beszerezhető élelmiszerekről Tanácstalanság. Érdemes alaposan megvizsgálni, hogy mit veszünk ► Folytatás az 1. oldalról- Három tányér leves jött ki egy levesporból korábban és vagy harminc gombóc volt ben­ne, újabban maximum két és fél adagnyit tesznek bele és fe­leannyi gombócot, az íze is jel­legtelenebb, leginkább a vízére hajaz - így egy, a városszéli hi­permarketben heti ötször meg­forduló siófoki ‘asszonyság. - Aztán ott az instant kapucsínó: márkás gyártó ide, vagy oda, csomagolást váltottak, ráírták, hogy új, a minősége meg a si­lány márkátlan kávékéval lett egyenlő, az ára persze maradt, még szerencse, hogy nem nőtt. Egy másik áruházjáró azon már fenn se akad, hogy évek során jó néhány tejtermék ment összébb többször is, egyszer­re persze csak néhány gramm­nyit, ám a rutinos bevásár­lók kiszúrják a trükköt; nyil­ván ezzel tudja tartani a gyár­tó a korábbi árat, vagy legalább­is elkerülni a feltűnő mértékű emelést. Törzsvevőnk azonban amellett már nem megy el szó nélkül, hogy a frissentartó fó­lia, vagy a szemeteszsák év- ről-évre vékonyodik, miközben a márka, a minőség ránézésre ugyanaz. A Balaton partján persze ugyanazt kapja a vevő, mint a fővárosban, az osztrákoknak azonban kétszer annyi hús­gombóc jár a levesükbe, mint nekünk - és ezt immár hazai vizsgálat is megerősíti. Négy éve a Szlovák Fogyasztók Szö­vetsége Brüsszelig is elhallat­szó sajtókampányt indított, azt állítva: ugyanannak a nemzet­közi cégnek a terméke keleten silányabb minőségben kerül az áruházak polcaira, mint nyu­gaton. Nemrég a magyar élel­miszer-biztonsági hivatal (Né- bih) vizsgálódott, és egyes ter­mékek igazolták a „szlovák gyanút”, mások azonban nem. A HVG írta meg, hogy e sze­rint a magyar energiaital ke­vésbé dob fel, mint az osztrák, mert kevesebb taurint tartal­maz. Az apróbetűkből persze ez kiderül, de melyik vevőnél van a zsebben egy osztrák is, hogy össze tudja hasonlítani? A magyar piacra szánt vaníliás cukorra is ráírták, hogy vaní- liarúd-őrleményt is tartalmaz, de az csak a vizsgálatból derült ki, hogy az osztrák zacskókba nem az egész rudat darálják be­le, hanem csak az igazi aromát adó belsejét. S ha már a levesporokat em­lítettük: a Nébih szakértői ki­szúrták, hogy a magyar boltok­ban kaphatókban több a kony­hasó és kisebb a tömegük, így csak hígabb leves főhet belő­lük, mint odaát. Megszámol­ták: a bécsi húsgombócleves- ben majdnem kétszer annyi a gombóc, mint a pestiben. Szá­mos termék esetében ugyanak­kor nem találtak eltérést. A mosóporok felettébb „gya­núsak”, a kólában az édesítő­szer lehet más, a hazai nad­rágpelenka kevésbé nedvszí­vó, a Fantát a gyártó cég kom­munikációs vezetője szerint az „édesszájú magyarok” ízlé­séhez igazítják, a Tchibo ha­zai ügyvezetője pedig elárulta, hogy a kávé pörkölését is „iga­zítják”: a többnyire kotyogóval főző magyar, vagy éppen a ká­véfiltert alkalmazó lengyel vá­sárlóhoz. Összegzésül: a bécsi és a pesti gombócadag közötti különbséget kikérjük magunk­nak, azon azonban hajlandóak vagyunk elgondolkodni, hogy vajon a hegyekben legelő oszt­rák tehén jobb ízű tejet ad-e, mint a mi marháink? ■ Fónai Imre JEGYZET CZENE ATTILA Év végi lencsehajsza még nem tudom, ki volt, de szerintem magyar, aki behozta szilveszter éjsza­kájára a lencseevés szoká­sát. Nem növénytermesztő lehetett, inkább kereske­dő, mert mindig azok jár­nak jól, ha sok a termés, ha kevés, akkor is. Biztos óriási, eladhatatlannak tűnő készlettel rendel­kezett, ráadásul a felesé­ge unhatta már, hogy len­cséből kellett mindent csi­nálnia: levest, főzeléket, sőt még salátát is, s ezért noszogatta, hogy „Legyél már férfi, találj ki vala­mit!” (S kitalálta: leadott valakinek 20 százalékot...) a paraszti gyökerű szil­veszteri babonák a közép­kor óta mélyen meghono­sodtak Magyarországon, így én is elindultam len­csét venni, hogy megfőz­zük, megegyük, és ezáltal 2015 bőséget, gazdagsá­got hozzon a családomba. December 31-én azonban már túl késő volt, nem tudtam lencsét vásárol­ni Kaposváron sehol, mert mindenütt elfogyott. Egy férfival három áruházban is találkoztam üres len­cséspolcok előtt, miköz­ben sokan tulékédtéK'kö- rülöttünk. Elkeseredé­semben még konzerv len­csefőzeléket is kerestem mindenütt, de azt sem ta­láltam. van mindennek tanulsága. 1. Ha idejében ébredek, például novemberben, ak­kor biztosan kapok lencsét (ráadásul sokkal olcsób­ban), mert akkor senkit nem érdekel, hogy ez a kő­korszak óta ismert eledel az egészséget rendkívül hatékonyan támogatja. 2. Egyre több lencse fogy új­évkor - mintha egyre töb­ben ennek fogyasztásától remélhetnék sorsuk jobb­ra fordulását (bár még van a lottó is). 3. Alternatíva­ként a malacsült is jó len­ne, hogy kitúrja a szeren­csénket, de a malac ugye jóval drágább (aki azt meg tudja venni, annak nincs szüksége lencsére). vettem végül felesborsót, az mázsányi mennyiség­ben állt mindenütt decem­ber 31-én is, bár béltartal­ma szerint szinte lencse. Ráadásul a babona ere­detileg nem lencsét em­lít, hanem szinte bármely úgynevezett hüvelyes nö­vényt, így például még a babot is. Szóval a felesbor­sót szeretem katonakorom óta, ráadásul mire hazaér­tem, a feleségem mégis ta­lált a spájz legmélyén len­csét. Az előbb ettem belő­le, tán túl sokat is, mert nagyon finom lett. kicsit mintha túlterhelné a gyomrom (talán az előb­bi gondolatok miatt is), de ha csak a lencsén múlik az idei év, akkor minden rendben lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents