Somogyi Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-07 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 47. szám
8 INTERJÚ 2014. DECEMBER 7., VASÁRNAP dúzsi tamás A világ legnagyobb rozéversenyén ő vezeti az éremtáblázatot Franciaországban. Nem véletlenül emlegetik rozékirályként. Sajnálja, hogy a vörösborai ezért kicsit háttérbe szorultak. „AMÍG ÉLEK, SZERETNÉK BORT CSINÁLNI" A szekszárdi Dúzsi Tamás ötödször szerepelt az év bortermelője döntősei között. Nem számított rá, mégsem lepte meg, hogy idén őt választotta a Magyar Bor Akadémia. Azt mondja a jó bor hibátlan szakmailag, érzéseket ébreszt, és fokozza az élvezeteket. Ráadásul még azon sem sértődik meg, ha szódát engednek a borába. Azt mondja, a rozé hosszúlépést a világ legjobb üdítőitalának tartja. Fábos Erika- Ötödször vett részt a díjkiosztó ünnepségen. Másként indult idén, mint eddig?- Hát másként, de ez nem rajtam múlott. Muszáj volt elvinni az autónkat szervizbe, mert indulás előtt kiderült, hogy valami nem volt rendben az egyik kerékkel. Délben volt a bejelentés ,és mi fél tízkor még Szek- szárdon vártuk, hogy elkészüljön a szerelő. Szóval, volt tempó az autópályán, hogy odaérjünk, nagyon ki volt számítva a dolog. Nem illendő és nem is szeretek késni, hát ha még éppen ezt késtem volna le, de így legalább odafelé nem ezen járt az agyam, hanem hogy odaérjünk.- Érezte, hogy idén esélyesebb?- Mindig ugyanaz a húsz százalék jut egynek. Jó, amikor már ötödszörre jelölik az embert, megfordul a fejében, hogy talán már a legjobb háromba is bekerülhet. De magabiztos nem voltam. Idén változott a jelölés, a széles közönség mellett ettől az évtől a korábbi év borászai is jelölhettek az ötbe egy borászt. Ők idén Szőke Mátyást jelölték a Mátrai borvidékről. Eszembe jutott, hogy esetleg a Matyi bácsi lesz, örültem volna annak is. Eddig sem bántam egyszer sem, hogy nem engem választottak. Ugyanúgy felkelt másnap a nap.- Semmi izgalom?- Nem. 65 éves vagyok, láttam már sokat az életben, de díjak után mindig feleslegesnek éreztem kapaszkodni. Teszem a dolgom, és ha adják, tisztelettel elfogadom, de nem kergettem egyszer sem. Nem azt akarom ám mondani ezzel, hogy nekem ez nem számít. Hogyne számítana? Mögöttem semmi lobbi nem volt most sem, mindenki a saját jószántából szavazott meg. Ez nagy becsület. Akiket jelölnek, azok miatt is, akik jelölnek, azok miatt is, akik eddig megkapták, azok miatt is. Amikor kimondták a nevemet, na akkor kezdett remegni a gyomrom. Meghatódtam, boldog és büszke vagyok erre. De azon nem izgultam, hogy jaj, csak nekem adják oda. Nagyon örülünk neki, az egész család, de nem a kitüntetéseken múlik az élet.- Min múlik, mik az örömei benne?- Persze, számítanak a szakmai sikerek is. Ha az ember annyit dolgozik, mint ameny- nyit mi, akkor jólesik, ha néha azt mondják, hogy van értelme ennek a sok fáradságnak. De az igazi öröm az az, amikor együtt van a család. Két házasságból hét gyerekem van, és született már két unokám is, szóval népes kis társaság vagyunk. Aztán ott vannak a barátaim. Ha összejöhetünk egy jót beszélgetni, borozni, közösen enni, azok mindig boldog pillanatok.- Mit eszik szívesen?- A baj az, hogy mindent. Ami jó, azt szeretem, a grízes tésztát körtebefőttel, éppúgy, mint a jó hurkákat, de a gyengéim igazából a vad és a hal. Várdombon születtem, Őcsényben nőttem fel, ezek mindig halas vidékek voltak. A halászlevet például bármikor meg tudom enni. Kicsit csípősen. Felénk ugyanis azt tartják, hogy az édes-nemes paprika csak úri huncutság, a rendes paprikának, annak ereje van. De sütve is szeretem a halakat, tényleg bárhogy.- Rozét iszik hozzá?- A halhoz illik a rozé, igen. Főleg inkább a könnyebb húsokhoz, ételekhez passzol. De azt sem tartom bűnös cselekedetnek, ha valaki szomjoltás- ra enged egy kis szódát bele. Egy könnyű kis rozéba elmegy az is. A rozé hosszúlépést én a világ legjobb üdítőitalának tartom. Végső soron mi a bor? Alkoholos erjesztéssel tartósított gyümölcslé, tele hasznos és egészséges anyagokkal.- Tehát, Dúzsi Tamás nem egy sznob borász.- Sose voltam sznob. Vannak, akik órákig szeretnek zengedezni az illatokról meg az ízekről, engem ez fáraszt. Szegény fogyasztó meg jön, hogy mit kell érezzen? Az mindenkinek a saját ízlése, hogy mit vesz észre. A bor pont azért jó, mert ott semmi nem kötelező. Persze, a bor a természet ajándéka, ezért sokfajta illat és zamat megvan benne, ami máshol is a természetben, de aki ezeket nem ismeri fel, pont úgy szeretheti a bort, mint akinek nagy érzéke van hozzá. Szerintem fontosabb, hogy szép emlékeket, érzéseket hozzon elő.- Tényleg, aki ennyire ért hozzá, annak milyen a jó bor?- Harmonikus és szakmailag hibátlan. A jó bor az elsősorban is makulátlan. Utána pedig fokozza az élvezeteket: egy beszélgetés élvezetét, vagy egy étkezését, és ehhez még azt sem kell gondolni, hogy erre csak a nagy borok képesek.- Az olcsóbb bor is lehet hibátlan?- Persze, hogy lehet. Ha mondjuk, van egy fajtából egy nagyobb termésátlag, olcsóbban adjuk el, de attól lehet az hibátlan bor. De, miért is ne? Az egyszerű, könnyen dúdolható slágereket is szeretjük. Jövőre elfelejtjük, jön majd egy másik, de attól még lehet jó. Nem lehet minden időtálló, örökzöld sláger, amilyenek a nagy borok. Azokat egy jelesebb ünnepre, vagy egy bélszínhez bontja ki az ember, de a paprikás krumpli után is kell inni valamit!- Szóval az a lényeg, hogy igyuk.- Nyilvánvaló. Azért csináljuk. Ne sokat, de férfiak napi 3-4 decit, nők eggyel kevesebbet mindennap fogyaszthatnának. Ezt az orvosi szakiroda- lom is javasolja, nem a borászok mondják. Ekkora mennyiségű bort fogyasztani egészséges.- Elég sok versenyen részt vesznek. Volt olyan elismerés, amit annyira értékel, mint az Év Borásza címet?- A cannes-i rozéverseny, a világ legnagyobb rozéversenye. Évente úgy 900 bort neveznek. Annak a versenynek, 27 éremmel én vezetem az éremtáblázatát, amire nagyon büszke vagyok. Ahogy arra is, hogy működik ott egy rozé kutatóintézet, amely a szakmai munka részeként minden évben több tematikus kóstolót is szervez. A pincészetünknek, egyedül a világon, külön tartanak egy kóstolónapot ebben az intézetben, és hogy mindezt éppen a rozé hazájában, az még külön is elég komoly elismerés.- Akkor nem is véletlenül mondogatják, hogy ön a „rozékirály”.- Nem én terjesztem, és abból a szempontból nem is any- nyira örülök már neki, hogy teljesen elvonja a figyelmet a pincénk vörösborairól. Pedig azokkal pont annyi érmet nyertünk, mint a rozékkal.- Szeret versenyezni?- Nem a versenyzésért csinálom. Egyik oklevél sem lóg nálunk a falon ,és a palackokra is csak ritkán ragasztom ki az érmeket. Nekem ez útbaigazítás. Örülök, ha tudhatom, hogy mit érnek a boraink nemzetközi szinten, hol tartunk, jó irányba megyünk-e? Ezért járok versenyre, és nem is úgy vagyok, hogy évente egy boromat benevezem mindenhova, hanem tudatosan a rangos megmérettetéseket keresem, meg azokat a helyeket, ahol egy-egy fajta otthon van, és valóban hozzáértők bírálják.- Szóval mi a Dúzsi-rozék titka?- Hát az a titok, hogy nincs titok. Odafigyelek rá, mindent megteszek, hogy a fajtából, a talajból, a területből abban az évben kihozzam, amit lehet. Évről évre azt akarom megmutatni, hogy mi az, ami nálunk a legjobb. Ezt különben sokszor kérdezik tőlem, és most már inkább az szoktam mondani, hogy nem árulom el a titkot. Azt nem hiszik el, hogy nincs semmi különleges abban, ahogy csinálom. Azt se hinné el senki, hogy kezdődött a karrierem a rozéval.- Hogyan?- Úgy, hogy feltettünk egy tízhektós tartályba darálni szőlőt, és gondoltam, amíg végez a gép, megebédelek. Aztán egyszer csak kiabált a szomszéd, hogy már fölül jön ki, úgyhogy szerinte tele lehet a tartály... Futottam is, és amit le kellett engedni a mustból, abból csináltam az első rozémat. Véletlenül. Aztán a következő évben már direkt, mert akkora volt a sikere. Ennek 18 éve már.- Borász is véletlenül lett?- Nem. A szőlő miatt. Érdekelt. Persze Szekszárdon mindenki mondja, hogy már az öregapja is bort csinált, de itt nagyjából mindenkinek az öregapja csinált bort. Az enyém is, meg a szomszédok is, meg a barátok is. Itt ebbe beleszületett és benne él az ember. Éppen idén szeptemberben volt ötven éve, hogy elkezdtem tanulni a szőlészetet. A borászatra csak később, a főiskolán kattantam rá, addig főleg a termesztés érdekelt.- Idén volt egy kis feszültség az év borásza verseny körül, egy borász a jelöléstől is visszalépett, és kritizálta a kiválasztás szempontjait is. Ehhez mit szólt?- Bántott. Nem tudom, miért van arra szükség, hogy mesterségesen ilyen feszültséget meg bajt csináljunk magunk körül? Divat ez sajnos manapság, nekem inkább azok az idők hiányoznak, amikor még a borásznak a borász barátja volt, és szerettük egymást.- Szekszárdon, a borvidéken így van?- Amiben lehet, összetartunk, van együttműködés, és szerintem jól halad a borvidék.- Azt mondja, bántja a megosztottság. Amikor bántja valami, mit csinál? Kimegy a szőlőbe?- Vagy kimegyek a szőlőbe, vagy felülök a biciklimre, és tekerek egy jót. A bátai határig 45 kilométer oda-vissza az út, az pont annyi idő, hogy megnyugszom. De ha beülök az autóba, úgy is jó, nekiállok, elmondom magamnak a Jónás könyvét, az egy félórás vers, aztán a végére mindig tudom, hol a helyem a világban. Szeretem a verseket.- Tényleg, láttam is, hogy minden boroscímkéjén szerepel egy idézet.- Igen, mindig az adott évjárathoz és fajtához választom ki melyik, és nem ritka, hogy kóstolón is mondok egy-egy verset. A nagy boraimra csak a Jónás könyvéből írok valami jellemzőt. Az a kedvenc versem. Any- nyira, hogy színpadon is szerepelek vele. Idén december 21-én adjuk elő a Magyarországi Szer- bek Színházában. Mikó Istvánnal és másik négy nagyszerű színész barátunkkal.- Az Év Borásza cím után, mi van még, amit el szeretne érni?- 65 éves vagyok, úgyhogy nagy igényeim nincsenek már. Elég lesz gyönyörködni abban, amink van. Mondjuk, ha nem háromévente egyszer tudnék biciklizni az Adriánál, hanem évente háromszor, azzal már teljesen meg is lennék elégedve. Ha meg még álmodni kéne, az ötszörös Tour de Fran- ce-győztes, spanyol Miguel Indurain családi birtokán nagyon szívesen megkóstolnám a borokat. Bor és bicikli, a legjobb párosítás.- Ezekhez mind vissza kéne venni a tempóból. Az menni fog?- Ahogy a gyerekek állnak be, úgy majd fokozatosan mindig kevesebb lesz. Hét gyerekem van, és a legkisebb is 18 már, szóval a jövő az, hogy szépen átadok, amit csak lehet. A célok és a feladatok fontosak, amíg élek, szeretnék bort csinálni. Amikor az ember már csak a postást meg a halált várja, akkor azok mindig gyorsabban megérkeznek. A munka lételemem, de már van két unokám a legnagyobb lányom jóvoltából és a hat gyerekünktől, emberi számítás szerint még születni fog legalább tizenkettő. Muszáj sokáig egészségesnek meg épelméjűnek maradnom, mert mindegyiket szeretném jobban is megismerni, és a neveiket sem szeretném összekeverni. Szóval, csak ahogy az élet diktálja, veszek majd vissza a tempóból és vigyázok magamra, magunkra, hiszen van miért.
