Somogyi Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-29 / 301. szám
2014. DECEMBER 29., HÉTFŐ 2 Ételosztás A KARÁCSONYI ÜNNEP mind a három napján több mint ezerötszázan álltak sorba a Blaha Lujza téri ételosztásnál (Népszabadság). Csak a sorok nőnek, szerencsére a szegénység azonban (tudhattuk meg nemrég a kormányfőtől) nem nő, hanem csökken... (fi) HÍRSÁV Megújul a jutái sportöltözo FELÚJÍTJÁK a jutái sportöltözőt, a közel tízmillió forintos fejlesztéshez hétmillió forint támogatást nyert a község. Korszerűsítik a fűtést, s ezen kívül hamarosan kicserélik a nyílászárókat is a csaknem 20 éve épített létesítménynél. ■ H. M. Fogási naplót várnak a pecásoktol a 2014-es fogási naplót február 28-ig kell leadni, melyben összesíteni kell a fogási adatokat és a horgászati napokat. A Kaposvári Sporthorgász Egyesület közel 2400 horgásztól várja a dokumentumokat. ■ H. M. Agrárfelmérést tartottak Somogybán reprezentatív mezőgazda- sági összeírást hajtott végre a statisztikai hivatal, mely az ágazatban bekövetkezett változásokat kísérte figyelemmel. Somogybán 29 települést érintett a felmérés, 25 kérdezőbiztos vett részt benne. ■ H. M. Szüneteltetik a kikapcsolásokat az ünnepekre való tekintettel az E-on csoport január 6-ig felfüggeszti a tartós számlatartozások miatti kikapcsolásokat az áram-, illetve a gázszolgáltatást igénybe vevő érintett lakossági ügyfelek esetén. Az E-on a tartós számlafizetési gonddal küzdő családok helyzetének ünnepi időszak alatti megsegítése céljából a kikapcsolásokat szünetelteti. ■ H. M.-apa, A Jézuska nem kéj halacs- kás levest? - tette le hirtelen a kanalat Bence szenteste napjának ebédje közben. - Beviszem neki, biztos éhes, márjeggel óta díszíti a kajácsonyfát. csak nagy nehezen sikerült meggyőzni róla, nem kell benyitni a nagyszobába, a Jézuska ugyanis bizonyosan jól bereggelizett, mielőtt hozzánk indult. Általában sikerül meggyőznünk, ám ezúttal két és fél éve minden kétségével nézett vissza ránk. És a pillantásában jól láthatóan benne volt: ha mégis éhes a Jézuska, s emiatt elmegy, mielőtt az őfáját a sarokba állítaná, egy világ omlik össze benne. Két hete mellékszereplőnek számított mindenki, még a legbizalmasabb cimbóra, a mindet tudó, látó és halló Benyó mackó is eggyel hátrébb került a rangsorban, nem beszélve az amúgy szent és érinthetetlen traktorokról, betonkeverőről, dömperről és MEGYEI KÖRKÉP Olcsóbb ftivav; alacsonyabb árak? üzemanyag Nagymértékű, tartós csökkenés kell ahhoz, hogy a boltokban is észrevegyük Többször csökkent az elmúlt időszakban az üzemanyag ára, elemzők újabb ármozgást jósolnak a közeli hetekben. Nagy kérdés: milyen hatást indíthat el hosszabb távon a folyamat. Harsányi Miklós Amíg korábban a termelők és feldolgozók egy-egy áremeléskor részben a növekvő szállítási költségekre hivatkoztak, adódik a felvetés: az alacsonyabb árak miatt egyes termékek ára olcsóbb lesz? Mészáros Ákos, a közúti-szolgáltató ipartestület somogyi elnökségi tagja szerint ha nagymértékű üzemanyag-áresés következik be a piacon, akkor egyes árucikkek esetében elképzelhető az árcsökkenés.- Az alacsonyabb üzemanyagárnak nyilván örülnek a hazai árufuvarozók, ám nem ez az egyetlen tétel a fuvaroztatók- nál - hívta fel a figyelmet. - Kíváncsian várjuk a fejleményeket, elképzelhető, hogy a következő hetekben újabb ármozgás zajlik le. A kaposvári tejüzemben naponta közel 180 ezer liter tejet dolgoznak fel, s rendszerint 15 tartálykocsi szállítja az alapanyagot. Egyed Linda ügyvezető érdeklődésünkre elmondta: esetükben az üzemanyag kevésbé befolyásolja a termékek árát, náluk az alapanyag a meghatározó. A cégvezető ugyanakkor nem zárta ki, ha jelentősen csökkennek a szállítási költségek, s ez az állapot tartósan így Liszt és munkabér. Ezek a főbb költségek a pékségekben. Az olcsóbb üzemanyag egyelőre nem módosítja a kenyér árát marad, akkor később olcsóbb lehet a tej, s egyes tejtermékek ára. Ez persze - hangsúlyozta - nem egyik pillanatról a másikra megy, de lehet, hogy az első negyedév végén változás indulhat el az ágazatban. Megtudtuk: a tejüzem munkatársai rövidesen tárgyalnak a szállítási szerződésekről, a cégnek nincs saját nagy járműflottája.- Liszt és munkabér - utalt a főbb költségtételekre Ács Jó- zsef, a kaposvári Ács pékség tulajdonos-ügyvezető igazgatója, aki szerint a mostani üzemanyag-árak miatt egyelőre nem módosítják a kenyér- és péksütemények árát. A vállalkozásban - a számos kisáruszállítón kívül hat mozgó ABC-t is üzemeltetnek - havonta közel 1,8 millió forintot költenek üzemanyag-vásárlásra. a járművek mindegyikébe gázolajat tankolnak. Januárra 60 dolláros olajárral számol a Gazprom Nefty orosz olajipari cég vezetője, aki szerint nem kizárt, hogy jövőre ennél sokkal alacsonyabb is lehet az energiahordozó ára - közölte a távirati iroda. A beszámoló szerint a Gazprom Nyefty (Gazprom N'eft) a kőolaj jelentős ármozgására tekintettel áttért arra, hogy csak egy hónapra előre ad ki árra vonatkozó várakozást. Januárban 60 dolláros hordónkénti olajárral lehet számolni. s nem zárták ki, hogy jövőre lehet ennél jóval alacsonyabb, akár 40 dolláros olajár is. Pénteken az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 79 cent csökkenéssel 59,45 dolláron zárt.- Az üzemanyag valamilyen szinten szerepet játszik, de a húsiparban az élő állat árának van döntő szerepe - hangoztatta Mezey István, a kaposvári Kaffka Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: ha ez bármilyen irányban módosul, akkor ezt rövid időn belül a bolti árak is tükrözik. Megvezetett sofőrök- sok problémája van a somo-. gyi fuvarozóknak - emelte ki Mészáros Ákos, a közúti-ipar- szolgáltató testület elnökségi tagja. - Kevés a megrendelés, a bizonytalan munkán kívül olykor azok sem érezhetik magukat teljes biztonságban, akik elnyertek egy megbízást. Előfordul, hogy az elvégzett feladat után csak 60-90 nappal fizetik ki a vállalkozókat; hiába a hitegetés, kedvező esetben is csak hetekkel, máskor hónapokkal később kapják meg a pénzüket a teherautósok. Karácsony napján indultak disznót lopni Lengyeltótiban Évet búcsúztatnak, sátrat állítanak Juta központjában Hatodik esztendeje jótékonykodnak a városvédők TOLVAJ A fonyódi egyenruhások otthonában fogták el azt a lengyeltóti lakost, aki ellopott egy sertést 25-én éjszaka. - A Fonyódi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított ismeretlen tettes ellen, aki december 25-én az éjszakai órákban, Lengyeltótiban egy körbekerített ingatlan kiskapuját leemelte, behatolt, s a disznóólból ellopott egy 150-160 kilogrammos sertést - számolt be a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. - A rendőrök eljutottak egy helyi lakoshoz, akinél egy fagyasztóládában megtalálták a már levágott sertés húsának egy részét. A 33 éves személyt a rendőrök elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. ■ H. M. rendezvény Hagyományteremtő szándékkal évbúcsúztató rendezvényre hívják december 30-án a jutaiakat. Tekintettel az időjárásra, partisátrat állítanak fel a helyi sportpálya közelében, ahol vendégül látják a helybelieket. Hurka-, kolbász-, illetve malacsütés, s forralt borozás, is szerepel a programban, melyet először rendeznek meg. A házigazdák nagyjából 250-300 érdeklődőre számítanak. Major János, Juta polgármestere vasárnap elmondta: céljuk, hogy a falu lakói együtt köszönjenek el az óévtől. Remélhetően kedvező fogadtatása lesz a közösségépítő rendezvénynek, melyet később is megakarnak szervezni. ■ H. M. meleg étel Egy tál meleg étellel és itallal kínálta a barcsiakat a Városvédő Egyesület a hétvégén, melynek tagjai már reggel hét órakor a piaccsarnokban gyűltek össze, hogy az étel és ruhaosztásra minden készen álljon. Idén száz adag meleg ételt és számos ruhaadományt is sikerült szétosztaniuk a rászorulók között. «J.G. HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNETEK:HALÁSZLÉ kukásautóról, melyek magukra hagyatottan pihentek a polcokon. A Jézuskáról szóltak az étkezések - érte ette meg az utolsó falatig, ami a tányérjára került -, miatta engedte komolyabb üvöltés nélkül az orr-porszívózást és a cseppen- tést - mert szó szerint lázasan várta: hat nappal korábban benyalt valamit a bölcsiben -, maradt el a szokásos „még egy mesét"-csata lefekvéskor - mindenáron bizonyítani akart, hozzá nyugodtan jöhet, igazán jó gyerek. önző És számító felnőttként ki is használtuk a feltétlen szófogadási rohamot, ha egy pillanatra mégis ellenkezett, csak amolyan mellékszálként meg kellett említeni, vajon ehhez vagy ahhoz mit szólna a Jézuska, s máris érvényesült akaratunk - ilyen köny- nyedén még nem szabadítottuk meg a lábkörmeitől... -, persze árnyoldalai is akadtak az egyszemélyes időszaknak, hiszen a harmincadik karácsonyi mesét már igen nehezen ötöltük ki Zsiráf Zsigával, Mackó Barnabással, Rénszarvas Rolival és persze a nagy Ő-vel. Akinek kétszer írtunk és rajzoltunk levelet csak az utolsó héten, hogy bizonyosan elhozza az egyetlen kért ajándékot: egy ugyanolyan karácsonyfát, mint tavaly. Sok égővel, csillogó díszekkel és legalább három, egyszerre elégő csillagszóróval. Más nem került a levelekbe, az egy évvel korábbi, másfél évesen átélt ünnepből csak a csillogó fa maradt. - apa, legalább egy kis sütit adjunk neki! - próbálkozott még egyet lefekvés előtt, közelebb lopakodva a sötétedésig tiltott zónához, ahol persze már ott állt az anyja által előző este feldíszített fa. - Nem megyek be - ígérte meg ugyan egy nappal korábban, sőt még reggel is, ám napközben többször is eloldalgott arrafelé, látszólag véletlenszerűen, így fél szemmel mindig az ominózus ajtót figyeltük, ugyanis mindkétszer hozzátette: - Csak egy kicsit akajom megkukucsizni... nagy nehezen sikerült távol tartanunk, s legalább ugyanennyi energiával ágyba könyörögnünk ebéd után. Másfél órával később riadtan ébredt, nem maradt-e le a csengettyűszóról. Uzsonna közben is az ajtót fixírozta, majd az utolsó falat után, mint egy őrkutya telepedett le közvetlen látó- és hallótávolságra, egyszerűen képtelenség volt belopózni a szobába. Pedig fel kellett volna kapcsolni az izzókat, meggyújtani a csillagszórókat, s a kisharang is az asztalon várta, hogy egy év elteltével ismét használatba vegyük. Az anyja előbb a Mikulástól kapott favonattal, majd a szirénázó tűzoltóautóval akarta elcsábítani posztjáról, ám csak a Pisiszömy újabb eljövetele alatt tudtam elvégezni az utolsó simításokat.- apa, hallod, megjött, johan- junk! - robbant ki a szobájából olyan tempóban, hogy alig bírtam a szekrény mögé dobni a csengety- tyűt, majd a nappaliba lépve megmerevedett. Azt az arcot talán sohasem felejtem el... Olyan átszellemültem, boldogan, csodálkozva nézte az amúgy meglehetősen ferde fát, ahogyan csak egy tiszta lelkű és gondolkodású, bizalommal és hittel teli valaki tud. Egy gyerek, aki még tényleg az ünnepet, a meglepetést látja csak, s láthatóan mégiskönnyeb- bül-felszabadul, hiszen lám, itt a bizonyosság, tényleg jó volt, nemcsak apa és anyja mondja mindig, meg persze Nagyi és Apapa, mert ők elfogultak Bencével. De itt van valaki, aki amúgy nem szokott erre járni, nem tudni, mikor figyelte, például látta-e a hisztirohamot, amikor hatodszorra sem sikerült összekapcsolni a kis- vonatot, s ezért a famozdony a sarokban végezte, vagy a falra kent gyurmát, a kiszínezett szőnyeget, a direkta nadrágra öntött paradicsomlevest, vagy amikor a nagy piros pöttyös labdát szándékosan addig dobálta a rózsaágyásba, míg szépen ki nem lyukadt...- tényleg elhozta a kajácsonyfát! - nézett fel rám, majd felké- redzkedett az ölembe, s óvatosan megsimogatta az egyik csillogó götnböt. - Nagyon szép - tette hozzá halkan, majd kétszer körbejártuk a csillogó-villogó ezüstfenyőt. - De miért ilyen göjbe? Biztos éhes volt a Jézuska és sietett. Mondtam, hogy adjunk neki halacskás levest... Vas András