Somogyi Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-21 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 49. szám

2014. DECEMBER 21., VASÁRNAP SPORT - HIRDETÉS 11 Együtt edzettek kicsik és nagyok röplabda Az év utolsó edzésén a veretlen Demeter-sereg volt a mini fiúk vendége Nem akármilyen meglepe­tésben volt része az Ágfalvi Krisztina vezette Kaposvári Röplabda-akadémia mini fiú csapatának. Az év utolsó edzésén a Fino-Kaposvár volt a vendégük. Fenyő Gábor Pontosabban fogalmazva inkább a minik voltak a Fino vendégei, lévén a Demeter-sereg a hét má­sodik felében - miután rendre foglalt volt a Városi Sportcsar­nok, márpedig edzeni azért nem árt(ana) - kénytelen volt átköl­tözni a Kodály iskolába.- Hát visszajöttek - nyugtáz­za elégedetten Erzsi néni a látot­takat, aki esténként a csapatok után rendet varázsol a Kodály tornacsarnokában és az öltözők­ben. Amúgy nagyon is érthető az elégedettsége, hiszen a keret tag­jai közül jó páran - így Magyar Bálint, Deák Márk, Vajda Tamás, Pavlényi Máté és Bögöly Gábor - némi túlzással a szeme előtt nőt­tek fel.- Skacok, ugye nem gondoljá­tok komolyan, hogy itt fogtok vé­gig ücsörögni? Bátran lehet csat­lakozni a nagyokhoz - mondja a Demeter György mestert helyet­tesítő Geiger András.- Többször is el kéne jönnötök hozzánk. Szavukat nem hallani, annyire meg vannak illetődve - állapítja meg Ágfalvi Krisztina, a mini fiúcsapat trénere. S hogy teljes legyen a lurkók öröme, a közös bemelegítés után meglepetés-ajándékot is kapnak a nagyoktól. Az egymás elleni mérkőzés most elmaradt - gya­nítom, nem akkor ért volna véget a veretlenségi sorozatuk... ám a srácoknak az is nagy megtisz­teltetést jelentett, hogy láthattak egy hús-vér Fino edzést. Akárcsak a veretlen nagycsapat tagjai, a minik is épp olyan komolyan és elszántan végezték a bemelegítést Magabiztos volt hazai pályán a ROAK gyermek fiúcsapata röplabda Hazai környezetben, a Kodály iskolában mutatkozott be a Kaposvári Röplabda-aka­démia fiú csapata az országos gyermekbajnokság középdön­tőjének első körében. A Sánto- siné Oláh Edit vezette együttes különösebb megerőltetés nélkül győzte le a Dabroncot és a Bp. Malév együttesét. Folytatás ja­nuár utolsó napján Dabroncon, ahol a Győr és a Dág lesz az el­lenfél. A jövő héten kedden Fe­hérváron egy négy csapatos tor­nán hangol majd a RÖAK, ahol a Kecskeméttel is megmérkőznek. A Kovács Balázs irányítot­ta serdülő leányok Tatabányán folytatták a bajnokság második szakaszát. A mezőnyből kiemel­kedő Kecskeméttől - amely két éve megnyerte az OGYB-t -3-0- ra kikaptak, utána viszont úgy győzték le a szombathelyieket 3-2 arányban, hogy a vasiak már 2-1-re vezettek. ■ Fenyő G. HIRDETÉS ÁLLÁST KÍNÁL A KOMETA 99 Zrt. hűtőgépész munkatársat keres Kaposvárra. Elvárások: ■ Hűtőgépész/hűtőgépkezelő/ hűtéstechnikai berendezéskezelő képesítés • Nyomástartó edény gépész képesítés • Nagy munkabírás • Önálló precíz munkavégzés Előny: •Ammóniás rendszerben megszerzett gyakorlat • Kazánfűtő képesítés Amit kínálunk: • Versenyképes jövedelem • Béren kívüli juttatások • Havi prémium • Étkezési hozzájárulás A jelentkezéseket az alábbi elérhetőségeken várjuk: Email: hr@kometá.hu Levél: KOMETA 99 Zrt., HR iroda, 7400 Kaposvár, Pécsi u. 67-69. KAPOSVÁR, Marcali, Siófok, Fonyód városokba irodavezetőt, képzett te­lefonos értékesítőket és műszeres vizsgálatban jártas egészségügyi asz- szisztenseket keresünk kiemelt fizetés­sel, azonnali kezdéssel. Önéletrajzok: irodaiallaslehetosegek@gmail.com----------------------------------------------------------------------*313660* KAROSSZÉRIALAKATOS, szerkezetla­katos kollégákat keres a Luckympex Kft. Önéletrajzokat a luckympex@t-online.hu e-mail címre várjuk. —------------------------------------------------------------------*313538* LENGYELTÓTI Mezőgazdasági Gépgyártó pályázatot hirdet üzemvezető/műszakveze- tő állás betöltésére lakatos, fémipari üzem­be. Feltételek: legalább technikusi vagy üzemmérnöki végzettség. Idegen nyelv ismerete előny. Szakmai önéletrajzot az ferrofiex@ferroflex.hu címre kérjük leadni.-------------------------------------------;--------------------------*313474* OK TATÁS A Meiszterics Autósiskola Kft. tanfolyamot indít T, M, A, B, B+E, C, C+E, D GKI gépke­zelői, és taxi gk.-vállalkozói kategóriákban január 14-én 17.00-kor. Jelentkezni: Mar­cali, Petőfi u. 17. Tel.: 85/410-647,30/947 2666. Nyt.sz.: 03-0003-04 AL-0308.----------------------------------------------------------------------*303941* CITROM Autósiskola január 12-én esti, 24-én hétvégi tanfolyamot indít B, M, Al, A2, A kategóriákból. 82/511-000, www.citromsuli.hu GYAKORLATTAL rendelkező autófényező­ket és karosszérialakatosokat keresünk kiemelkedő fizetéssel. Tel.: 30/391-4606.----------------------------------------------------------------------*313300* INFORMATIKUST (rendszergaz­dát) keresünk 2015. január 5-től fő­állásban Kaposvár, Fonyód, Siófok, Marcali irodáinkba. Önéletrajzok: irodaiallaslehetosegek@gmail.com SZOLGALTATAS GÉPI BOZÓTIRTÁS 06 30/929-7287, DA-MŰ------------------------------------------------------------------ *313207* HI PNÓZIS orvosi pszichoterápia. Lelki betegségek, depresszió, kényszer, fóbia, viselkedés, szexuális, beilleszkedési és alvászava­rok kezelése. Előző életregresszió. Ka­posvár, Hunyadi u. 4. 06 30/936-1627. www.drcserhalmi.fw.hu-------------------------------------------------;---------------- *304124* KÖ NYVELÉS: Egyéni vállalkozó, bt., kft., alapítványok, egyesületek részére. Tel.: 20/250-7545, 20/351-9207, Németh Gé­za mérlegképes könyvelő. FIGYELEM agancsvásár! Hullott szarvas- aggancsot, trófeákat, vásárolok 3700 Ft-tól 12.500 Ft-ig. 30/544-7377-----------------------------------------------------------------------*310807* HÉJAS diót vásárolok 250 Ft/kg: 30/611- 3866.-----------------------------------------------------------------------*310807* KAZÁNOK 98.000 FT-TÓL nagy tűztérrel. Lapradiátorok bombaáron! 10 év garanciával. 06 20/9475-970, www. kazandepo.hu------------------------------------------------------------------- *311414* SZÁMÍTÓGÉP-, laptopeladás, javítás, szer­viz. Használt számítógép: 9900 Ft-tól. Pat­ron, tonertöltés. Class-Elektronik, Kapos­vár, Honvéd u 18. Tel.: 82/511-870. Megújuló energiahasznalat Energetikai fejlesztés-napelemes rendszer telepítés Nagyatádon Nagyatád Város Önkor­mányzata sikeres pályáza­tot nyújtott be a „Helyi hő, és villamosenergia-igény ki­elégítése megújuló energia­forrásokkal” című pályáza­ti felhívásra, amelynek ke­retében 26,34 millió forint összegű európai uniós tá­mogatást nyert és ennek se­gítségével a város egyik ok­tatási intézményének ener­getikai korszerűsítése va­lósult meg napelemes rend­szer kiépítésével. A „Napelemes rendszer ki­építése a nagyatádi Bárdos La­jos Általános Iskolára” című, KEOP-4.10.0/A/12-2013-0777 azonosító számú pályázat a környezetvédelmi szempon­tok, a környezettudatos gon­dolkodásmód, a környezetba­rát technológiák alkalmazá­sának előtérbe helyezésével, az Önkormányzat települési környezeti stratégiájával, el­veivel összhangban Nagyatád város központjában elhelyez­kedő Bárdos Lajos Általános Iskola, Sportiskola és Zeneis­kola - Alapfokú Művészetokta­tási Intézmény épületén való­sult meg. Az Önkormányzat tulaj­donában lévő épület felújítá­sa, bővítése, valamint a fűté­si rendszerének korszerűsíté­se már a 2011. évben európai uniós támogatás igénybe vé­telével megvalósult. így jelen projekt fő célkitűzéseként a megújuló energia mértékének további növelése került meg­határozásra, kiemelt hang­súlyt fektetve az energiahaté­konyságra, energiatakarékos­ságra, valamint az üzemelte­tési költség és az üvegházha­tású gázok kibocsátásának csökkentésére. A 30,99 millió forint össz­költségű fejlesztés eredmé­nyeként a kivitelezést végző vállalkozás kettőszáz napele­met szerelt fel az épület tető- szerkezetére, amelyet négy inverterrel csatlakoztattak az elektromos hálózatra. A rend­szer üzembe helyezése 2014. novemberében az áramszol­gáltató, valamint a felhasz­náló között létrejött hálózat­használati szerződés aláírásá­val megtörtént. A napelemes rendszer éves várható telje­sítménye - figyelembe véve a napelem, az inverter tulajdon­ságait, valamint a tartószer­kezet tájolását és hajlásszögét - 47 800 Kwh/év, amely az is­kola energia igényének több mint 65 %-a. Ezen megtermelt megújuló energiaforrásból származó energiamennyiség évente mintegy 2,5 millió fo­rint költségmegtakarítást je­lent az Önkormányzat számá­ra, továbbá 44,68 tonnával ké­pes csökkenteni az üvegház­hatású gázok kibocsátását. A megtermelt villamosenergia a fejlesztésben érintett épület áramellátását biztosítja. A projektről bővebb infor­mációt a www.nagyatad.hu , valamint a http://varosfej- leszto.nagyatad.hu/ oldalon olvashatnak. Ez itt az Ön hirdetésének a helye! Info: 82/528-113 — VASÁRNAPI •mm/ i Somogyi Hírlap A Mediaworks Regionális Kiadó Kft. lapja. Megvásárolható a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Főszerkesztő-kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Felelős szerkesztő: CZENE ATTILA, Lapszerkesztők: GÁLDONYI MAGDOLNA, NAGY LÁSZLÓ A szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. E-mail: somogyihirlap@mediaworks.hu Szerkesztőségi telefon: 82/528-100. Szerkesztőségi telefax: 82/528-155. Kiadói telefax: 82/528-148. Kiadja a Mediaworks Regionális Kiadó Kft. Somogy Megyei Irodája. Hirdetésvezető: KILVINGER OTTÓ. Telefon: 82/528-158. Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158. Terjesztésvezető: HARJÁN SÁNDOR. Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám E-mail: somogy.terj@mediaworks.hu Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat levélcíme: 5600 Békéscsaba. PF 111. Előfizethető a kiadónál (Fax: 82/528-133), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél köz­vetlenül, postautalványon és átutalással a KHB10403909-39017350-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: 1 hónapra 720 Ft, negyed évre 2160 Ft, fél évre 4320 Ft, egy évre 8640 Ft Felelős kiadó: Mihók Attila ügyvezető igazgató. Készült a Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft.-nél. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató. _____________Megrendelés száma: 454700. Nyomtatás időpontja: 2014/51. hét_____________ Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Kéziratokat, fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk viszsza. Az újság PANDA szerkesztő­ségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMSben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását, is végzik (Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft., Mediaworks Regionális Kiadó Kft., Mediaworks Magazines Kiadó Kft., Zöld Újság Zrt., Petőfi Lap- és Könyvkiadói Kft., Népújság Kft., Népszabadság Zrt.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik kóréról, felhasználásuk módjáról céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcso­latos minden jogot fenntartunk. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. a ir\r\sc ISSN-szám: 0865-9125 V I I I^UIdWUl Kb Content first * KARÁCSONYI A ÉLŐHAL ÉS ^®*OR VÁSÁR A A FONYÓDI HORGÁSZPARKBAN! jfc# Időpont: December 15-23. | Nyitva: 8-tól 16 óráig. Előhal kínálat: Ponty: 850 Ft/kg- 10 kg felett 800 Ft/kg Amúr 700 Ft/kg Kárász 600 Ft/kg Harcsa 2200 Ft/kg Csuka 1800 Ft/kg Süllő 3000 Ft/kg Megközelíthetőség: Fonyódligeten a régi 7-es útról a Zrínyi utcába kell lekanvarodni (táblával jelölve!) A Horgászpark a Zrínyi utca végétől még kb. 300 méter, végig kövezett úton közelíthető meg. Elérhetőség: 06-20/953-8362 06-20/621-2652 w ww.esehivad .hu Várjuk szeretettel! SOMOGYI APRÓHIRDETÉSEK ____________I_____■ ———M ■■ ■ ■ ................. . --­s* Sonlány Hl fh. Szépség minden napra Kbjgiftl I SOfi LINE.hu I

Next

/
Thumbnails
Contents