Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-30 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 46. szám

8 INTERJÚ 2014. NOVEMBER 30., VASÁRNAP törőcsik mari A rendezőtől függ, mit vállal és csak a tehetség érdekli, ha valakivel dolgozik. A színpadon megfejthetetlen erőket képes mozgósítani. Mostanában hetente van egy színpadi vagy filmes premierje. „NEM TUDOM, MIKOR HAGYOM ABBA” Törőcsik Mari a héten amerre járt, a születésnapján köszöntötték, és mostanában sokfele jár. Újra vállalkozott egy főszerepre a Nemzeti Színházban és két filmbemutatója lesz egy héten belül. Azt mondja, van már, hogy gyengélkedik, de ha egy rendező el tudja hitetni vele, hogy érdemes küzdenie egy szereppel, akkor is küzdeni tud, ha fogalma sincs, honnan veszi hozzá az erőt. Fábos Erika- Pár évvel ezelőtt, miután felépült a betegségéből, azt nyilat­kozta, már csak kisebb szerepe­ket tervez. Most ismét főszerepet játszik az Éjjeli menedékhelyben a Nemzeti Színházban. Hogyan dönt arról, hogy mit és mennyit vállal?- Annak idején Kaposváron Schwajdánál valóban búcsúnak tartottam a Naphosszat a fákont Vasziljewel. A klinikai halá­lom egyéves évfordulóján volt a Duras-darab bemutatója és az egy nagyon nehéz feladat volt. Az éreztem, hogy méltó így, egy ilyen munkával lezárni. Schwaj- da és Vasziljev kedvéért vállal­tam és azért is, mert sok vezető színész az én kedvemért vett ebben részt akkor Kaposváron, vállalták, hogy csak táncolniuk kellett a színpadon körülöttem. Míg élek, nem felejtem el. Ak­kor úgy is gondoltam, ezután már csak kisebb szerepeket ját­szom. Aztán most Rizsakov kért, hogy játsszam el Lukát és végül nem is gondolkodtam, hogy el­vállaljam, boldogan mondtam igent. Szeretem Gorkijt, de az Éjjeli menedéket rég láttam már és mostanában egyébként is sok mindent elfelejtek. Nem emlé­keztem, hogy ez egy ilyen nehéz, nagy szerep, de boldog vagyok, hogy ezt is megadta az élet.- Rizsakov a negyedik orosz rendező, akivel együtt dolgozik. Van velük valami különlegesen ha­sonló a színházról való gondolko­dásukban, vagy az orosz színházat szereti ennyire, mi a titka ennek?- Igen, Konszkij, Ljubimov és Vasziljev után valóban a negye­dik, és vele is értettük egymást. Az orosz irodalom csodálatos és az orosz színházat is szere­tem, mindig is világhírű volt, a három nagy teoretikusa, Szta- nyiszlavszkij, Vahtangov és Me- yerhold munkássága miatt is. Az orosz rendezők is szeretnek engem. Elfogultan szeretnek. A titok pedig, ami bennünket összeköt, az a tehetség. Tudom róluk, hogy tehetségesek, ők pe­dig ugyanezt gondolják éhrólam.- Rizsakov azt nyilatkozta, hogy „azért választottam Törőcsik Marit Luka szerepére az Éjjeli menedék­helyben, mert ő Törőcsik Mari, és szeretnék vele kapcsolatban lenni”. Ehhez mit szól?- Azt szólom, hogy megtisztel­tetés. Én is azért vállaltam el Lu­ka szerepét, mert ő Rizsakov és mert neki el mertem hinni, hogy okkal gondolja, hogy én kellek neki. Azzal indul minden, hogy egy rendezőnek hinni tudok. Rizsakov azok közé tartozik, akinek szabad és lehet hinni.- Azt olvastam, megüzente, hogy a saját arcával és minél kevesebb eszközzel szeretne Lukaként sze­repelni. Én azt csinálom, amit kér­nek tőlem. Azt viszont tényleg mondtam, hogy nem szeretném, ha maszkot csinálnának rám. Vannak zseniális színészek, akik imádnak maszkírozni, én nem tartozom közéjük. Sze­rencsére Rizsakov visszaüzent, hogy úgy kellek, ahogy vagyok, és megoldotta, hogy a saját ar­commal legyek végig a szín­padon. Luka egyébként, mióta Gorkij megírta ezt a szerepet, egy nagy talány. Nem adott vá­laszt rá, hogy kicsoda is ő. Volt már olyan feldolgozás, amiben egy kisfiú, és volt olyan rende­ző, aki szerint egy öregember. Bölcsesség és tisztaság is van benne és Rizsakov ezt zseniá­lisan ábrázolja is, az öltönyöm­ben hátulról egy fiúnak tűnök, szemből meg egy nyolcvanéves öregasszonynak.- A rendezőknek könnyű magá­val?- Ezt tőlük kéne megtudni. Én úgy gondolkodom, hogy a rendező az alkotó ember, én pe­dig a kivitelező vagyok. Ettől nagy felelősség az ilyen együtt­működés. Persze az, hogy kivi­telező vagyok, nem azt jelenti, hogy én nem veszek részt al­kotóként egy előadásban. Azzal lép be az én alkotói énem, hogy az egész életemet felhasználom a szerepeimhez.- Rizsakov arról beszélt a be­mutató előtt, hogy ez a mostani Éjjeli menedékhely arról szól, hogy mennyire védtelen az ember eb­ben az anyagias világban, hogy a pénz uralkodik rajtunk.- Valóban túlságosan diktál és sok mindent meghatároz a pénz ma a világban. Nekem szerencsés természetem van, engem sosem érdekelt. Annak idején, amikor először hazajöttem Cannes-ból, ahol úgy bántak velem, mint egy világsztárral és lesték a kívánsá­gaimat, az állomásról egy boltba sétáltunk be Bodrogival, vettünk egy kis szegedi vágottat, hozzá pár deka parizert és ugyanolyan boldogan folytattam az életemet, mint azelőtt.- Magát akkoriban filmszínész­nőként tartották számon és azóta is sokat forgatott. A film vagy a színház vonzotta jobban?- Mindig a színházat szeret­tem jobban, de ha volt egy rossz színházi rendezőm és közben egy jó filmes rendezőm, akkor inkább filmre vágytam, és fordít­va. Mipden a rendezőn múlik és nekem csodálatos rendezőim vol­tak: Gellért Endre, Major Tamás, Várkonyi Zoltán, Iglódi István - a maiakat csak azért nem soro­lom, mert nem szeretnék senkit kifelejteni. Mégis olyanokat ír­tak rólam sokáig, hogy beszélni sem tudok a színpadon: nyolc-tíz évig nem fogadott el a szakma a színházi pályán. Aztán amikor annak idején bekerültem a Nem­zetibe, a legnagyobb nevek - Bi­hari József, Básti Lajos, Mészáros Ági, Somogyi Erzsi, Szörényi Éva és a többiek - maguk közé fogadtak. Ölbe vettek, és elhitet­ték velem, hogy közéjük tartozó vagyok. Azt mondták nekem, hogy be fogok épülni a falak kö­zé. Azok a falak ugyan már nem állnak - a Nemzetinek ez a har­madik épülete, amiben játszom -, de én ahhoz a régi Nemzetihez tartozom és ezt nem nagyképű­ségből mondom, hanem mert na­gyon büszke vagyok erre.- A mostani Nemzetiben hogy érzi magát?- Nagyon jól érzem magam. Nagyra tartom és szeretem Vidnyánszky Attilát, ahogy Al­földi Róbertét is. Ezt ők tudják és tiszteletben tartják. Amikor Schwajda és Zsámbéki nem vol­tak beszélő viszonyban, én köz­vetítettem, és remek jó együtt­működés volt közöttük. Tőlem ezt valahogy mindig elfogadták.- Főszerepet játszik a Nemzeti­ben, ezen a héten volt a Szarvas­sá változott fiú filmbemutatója, jövő héten a Swing bemutatója lesz. Honnan van ennyi ereje?- Nem tudom, valószínűleg úgy örököltem ezt az életerőt, anyámtól, az apámtól. Pedig mostanában van úgy, hogy nem vagyok túl jól. Mégis, ha színész­ként kell megjelennem, úgy mű­ködöm, ahogy a pillanat megkí­vánja. Volt, hogy annyira gyen­ge voltam, hogy a lakásomon könyörögtem egy rendezőnek, hogy hagyjon ki, aztán mégis meg tudott győzni. Ha a rende­ző elhiteti velem, hogy érdemes még küzdenem, akkor küzdők. Amióta túléltem a halálomat, vannak korlátáim, mert maradt egy halott rész az agyamban, a jobb kezem szinte nem is mű­ködik, de a színpadon valahogy mindent megoldok. Hogy az erőt honnan veszem ehhez, arról fo­galmam sincs, de a színpadon mindig élek, és nem is tudom, mikor tudom ezt abbahagyni.- A Swing című filmben mi volt az, amiért vállalkozott rá?- Ma már nagyon ritkán fu­tok át forgatókönyveket. Ezt a filmet sem a könyv miatt vállal­tam el, hanem Bodzsár István producer jó barátom ajánlására, aki szívből kért. A színészeket tudtam, kicsodák, de a rende­zőt nem ismertem. Én már nem vagyok toleráns, nem lettem vol­na boldog, ha nem jó a rendező. De szerencsére olyan volt, hogy meg tudtam szeretni. A lányok- Ónodi Eszter, Csákányi Eszter, Törőcsik Franciska - elbűvöl­tek. Ragyogóak, tehetségesek. Garas Dani pedig nemcsak az egyik legjobb magyar operatőr, hanem a legjobb barátom fia. Magamat nem szeretem vissza­nézni, de győzködtek, hogy néz­zem meg, úgyhogy ezt a filmet visszanéztem és nem is bántam meg. Igaz, azoknál a részeknél, amikor énekeltem, mindig ki­mentem inkább.- Most volt a 79. születésnapja. Szépen telt?- A lányomnál voltam, Teréz főzött nekünk ebédet és Sohn, a fiam - aki most külföldön él- felhívott a menyemmel, és az unokám pedig belecsipogott a telefonba. Rengetegen köszöntöt­tek, jól esik, hogy így szeretnek. Őszinte vallomások BODROGI GYULA: Törőcsik Marit nagyon-nagyon szeretem. Mi valaha férj és fele­ség voltunk, és az a kilenc év, amit együtt éltünk és küzdöt­tünk végig, életem legszebb idő­szaka volt. Valódi boldogság. Azért, mert ő nagyon jó társ. Kiszámítható, mégis lenyűgöző és izgalmas. Az életben és a színpadon egyformán az. Úgy gondolom, hogy attól lehet ez, mert ő úgy van összerakva, hogy bármibe, amiben benne van, beleteszi az egész szívét. Annyira tudja szeretni, 'amit csi­nál, hogy az mindenen átsugár- zik. Érezni lehet azt az elké­pesztő szenvedélyt és erőt, amit beletesz. Hihetetlen alázattal dolgozik ma is, ahogy mindig is tette. Példakép lehet mindany- nyiunk, minden generáció szá­mára. Isten éltesse őt még na­gyon-nagyon sokáig! VIDNYÁNSZKY ATTILA: Törőcsik Marit egy korszakos nagy művésznek tartom. Önző módon azt kívánom - a közön­ség és saját magam számára is -, hogy éljen még soká. Nagyon szeretnék még dolgozni vele. Megadatott ez számomra fűmen és színpadon is, és életre szóló élményt jelent. Ezer történetet tudnék mesélni, például amikor észrevette, hogy a Beregszászi Színházban nincsenek műszako­sok és a színészek maguk pakol­nak próba és előadás után. Per­sze kímélni akartam, amikor azt látom, hogy Törőcsik Mari dísz­letet pakol Gyulán negyven fok­ban, 76 évesen, és nem lehetett lebeszélni, nem lehetett helyette megcsinálni. Vagy a másik kép, szinte végig kánikulában dolgoz­tunk, nehéz volt neki, de fogott egy pólót, belemártotta a hideg vízbe, kicsavarta és a fejére kö­tötte, hogy bírja végig a próbát. Ez is örökre beleégett az agyam­ba, ahogy csorog a víz az arcán és csak a lényegre koncentrál. Olyan fajta alázat ez, ami csak a legnagyobbaké, nem lehet taní­tani, vagy ha mégis, akkor azon­nal el kell kezdeni. Vasziljev azt mondta róla, hogy a korosztá­lyában nincs a világon nála na­gyobb színésznő és ez így is van. VARNUS XAVÉR: Törőcsik Mari és apám együtt szerepeltek a Kölyök című fűm­ben, vagy 60 esztendeje. Azóta Mari személye a családi legen­dárium része, s gyanítom, ennek jórészt az az oka, hogy apám, mint mindenki, aki közelebb jut hozzá, törvényszerűen beleszere­tett. Mari igazi jelenség, aki bár törékeny, alig látszik, és szeret a hétköznapokon észrevehetetlen­né öltözködni, a királynői koro­na mégis kicsillan minden pilla­natában: szinte senki sem tudja kivonni magát hatása kristály­burka alól. S éppen ezért senki nem is csodálkozik azon, hogy mindenki egyként rajong érte. Ahogy beszél, ahogy hangsú­lyoz, ahogy a szavakkal időzít - páratlan és felülmúlhatatlan. De bármennyire nagy színésznő is ő, bármennyire elhisszük is min­den szavát, egyetlen dolgot még­sem tud elhitetni velem: hogy már 79 éves. Ez az első színpadi hazugsága, amin tettem értem..: Névjegy: 1035, NOVEMBER 23-án született Pélyen. 1954-ben vették fel a Színház és Filmmű­vészeti Főiskolára. Első filmszerepei ehhez az időszakhoz kötődnek, köztük a világ­hírnevet meghozó, Fábri Zoltán rendezte Körhinta. 1958-BAN, a főiskola után a Nemzeti Szín­házba került. 1980 ÉS 1990 között a Mafilm színtársula­tának, 1990 és 1993 között a szolnoki Szigligeti Színháznak volt a tagja. 1993-1994-BEN a Thália Színház igazgatója. 1989 ÉS 1992 között a Magyar Színészka­mara elnöke. 2002 ÓTA a Nemzeti Színház tagja. 2008-ban kórházba került, napokig küz­döttek az életéért. FONTOSABB ELISMERÉSEI: Háromszor kap­ta meg a Kossuth-díjat, Príma Primissima díjas, a-Nemzet Színésze, több nemzetközi fesztivál életműdíjasa, idén a Nemzet Mű­vészei közé választották.

Next

/
Thumbnails
Contents