Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-04 / 256. szám

8 PANORÁMA - TV-MŰSOR 2014. NOVEMBER 4., KEDD Korán nyílt ki a lassítószárny spaceshiptwo virgin: Hazugságok a biztonsági hiányosságokra utaló találgatások A SpaceShipTwo leszakadt fékezőszárnya. A repülésbiztonsági szakemberek szerint nem az üzemanyagtartály vagy a motor hibája okozta a balesetet HÍRSÁV Félmilliárd madár tűnt el Európából a mezőgazdaság és az élettér zsugorodása miatt 421 mil­lióval kedvesebb madár él Európában, mint 30 éve - ez derült ki a brit madárvédel­mi szervezet jelentéséből. Az állománycsökkenés túlnyo­mó részt a legközismertebb madarakat, a házi verebeket, a pacsirtákat, a seregélyeket és a foglyokat érinti. ■ Ötven év után szakad az Omega elege lett a nélkülözöttség- ből, és Kóbor János (Meki) . „különutaskodásaiból” az Omega basszusgitárosának. Mihály Tamás egy napilap­nak elmondta, sem ő, sem Molnár György (Elefánt) nem akarnak már fellépni az Omegával, hiszen Kóbor János egy ideje nem hívja meg őket a saját projekt­jeibe. „Én ezután színházi zeneszerzőként folytatnám a pályafutásomat” - nyilatkoz­ta Mihály Tamás. ■ Molnár, Kóbor és Mihály Tamás Egyre több részlet derül ki az egyik pilóta halálával, a má­sik súlyos sérülésével, és a SpaceShipTwo megsemmisü­lésével végződő múlt pénteki tesztrepülésről. Árvay N. Tivadar Néhány másodperccel a hor­dozó repülőgépről történt le­csatlakozása után robbant fel a Virgin Galactic tesztútra induló turista űrrepülőgépe pénteken. Az elmúlt napokban megjelent találgatások szerint az üzem­anyagtank vagy a motor hibája okozhatta a tragikus balesetet. Christopher Hart, a légihatóság főnöke cáfolta a spekulációkat, embereik megtalálták ugyanis a két említett alkatrészt, és mind­kettő ép volt. Hart a sajtó képviselőinek egy repülőgépmodell segítségé­vel bemutatta, mi történhetett a SpaceShipTwo leválása után, s mi okozhatta a balesetet. Esze­rint az űrrepülőgép farokrészén elhelyezett szárnyak túl korán, a maximális 1,4 Mach (1715 km/h) sebesség elérése előtt fel­nyíltak - a gép törzsével szinte merőleges szögbe -, és lassítani kezdték a járművet. Normális körülmények között a szerke­zetet két lépésben kell aktivi­zálni: az első fázisban a pilóták kioldják a szárnyak rögzítését, majd ezt követően emelik fel azt. Hart szerint ez utóbbi a pilóták akarata ellenére - vagy esetleg az ő hibájuk miatt - túl korán bekövetkezett, ezért a gép zu­hanni kezdett, majd szétrobbant. A baleset valódi okaira utalva azonban Hart hozzátette, túl Becsődőlhet az űrbiznisz? ­ALIG EGY HÉTTEL EZELŐTT egy- szintén magáncég által terve­zett - amerikai teherűrhajó robbant fel a kilövés utáni má­sodpercekben. A NASA később közölte, a hordozórakéta hibája miatt a járművet a startot irá­nyító mérnökök semmisítették meg. Mindenesetre a baleset korai lenne bármit mondani az ügyről, a vizsgálatok hónapokig eltarthatnak. ' Sir Richard Branson, a Virgin cégbirodalom tulajdonosa már a baleset után visszautasította, és szemenszedett hazugságnak után azonnal esni kezdtek az érintett Orbital Sciences nevű cég, illetve minden űrhajózás­sal foglalkozó vállalat részvé­nyei a tőzsdén. A Virgin Galac­tic balesete után a mélyrepülés várhatóan folytatódik, ráadá­sul a mértékadó The Financial Times brit üzleti napilap infor­nevezte’ azokat a vádakat, ame­lyek szerint a Virgin Galactic-nél nem szentelnek elegendő figyel­met a biztonságnak. A cég hosszú ideje dolgozik egy olyan űrrepü­lőgép fejlesztésén, amelyet su­gárhajtású repülőgéppel visznek mációi szerint a cég pénzügyi nehézségekkel küzd, ugyanis kimerült az a 400 millió dollá­ros alap, amely Abu Dabiból származott. És persze az is kérdéses, hogy azt eddig jegyet váltó hírességek hajlandóak lesznek-e felszállni a Space Ship űrhajóra. a sztratoszféra határáig, majd onnan önállóan emelkedik 100 kilométeres magasságba, ahol az utasok megtapasztalhatják a súlytalanság állapotát. Az eredeti terv az volt, hogy már jövőre el­indulhat az első űrturista, a 250 ezer dolláros (mintegy 60 millió forintos) kalandra, de a baleset miatt a start éveket csúszhat. Pe­dig a Virgin már hétszáznál több foglalást gyűjtött, olyan híressé­gek szeretnének feljutni az űrbe, mint Stephen Hawking, a brit fi­zikus, számos hollywoodi sztár, köztük Tóm Hanks, Ashton Kut- cher, Katy Perry, Brad Pitt és Angelina Jolié, de jegyet váltott a repülésre II. Erzsébet királynő unokája, Beatrix hercegnő is. baljós jel a részvények áresése mi' vi i'1 in ivi 11' ,1 mi =■■ nHHI víüzxwmm i bunatTVhbii i i i ....................................................................................I.......................................... .......................................................|.............................................................................................................................................................I 4. 10 Barátok közt© 4.10 A gonosz álarca© 5.50 Ma Reggel 13.20 Egyszer volt, 6.15 Gyilkos sorok © 7.30 Híradó 6.30 A jövő műemlékei© 5.45 Műsorszünet 4.40 Segítség, 5.00 Csapdába csalva © 9.00 A szenvedélyek hol nem volt... a Föld © 7.05 Monk 7.35 Közbeszéd 7.00 Csodás világunk 6.00 Televíziós vásárlás © bajban vagyok! © 5.25 Magánnyomozók® lángjai® 13.45 LuckyLuke© - Flúgos nyomozó © 8.05 Magyar elsők ehető része© 9.05 Fegyvertestvérek® 5.30 TopShop 6.25 Tények Reggel 10.05 Sophie szerint 14.10 Arthur© 7.55 Született 8.30 Híradó 7.30 Ötlettől a milliókig ® amerikai western, 2005 Reklámfilm 6.55 Mokka ® a világ © 14.35 Tudáscseppek © detektívek ® 8.35 Térkép 8.00 Zűrös kölykök 10.50 Zsaru vagy 6.00 Jó reggelt, 9.30 Stahl konyhája® 10.35 Család-barát 14.40 Jacques Cousteau 8.50 Szívek szállodája® 9.05 Emily© tábora© csirkefogó© skacokl© 9.35 Babapercek© 12.00 Déli harangszó tengeri kalandjai © 9.45 Sütimester 10.00 Don Matteo © 9.00 Beépített főnök® francia kalandfilm, 1979 7.35 RTL Klub Híradó 9.40 TeleShop 12.01 Híradó délben 15.05 Tatonka történetei © 11.00 Amerikai 10.50 Megtörtént 9.55 Top 10 13.00 Sárkányölö 8.08 Minden reggel © 10.45 Astro-Világ 12.30 Srpski Ekran 15.20 Marcelino mesterszakács © bűnügyek ® állati kalandom © lovagok ® 9.10 ízes élet 12.00 Tények Délután | 12.55 Unser Bildschirm j 15.45 Tudáscseppek© 11.55 Monk I 12.00 Déli harangszó 10.30 Méregdrága | amerikai fantasztikus 9.40 Reflektor© 12.25 Aktív© 13.25 Budapesti bevetés © 15.50 ABarkács - Flúgos nyomozó © 12.02 Híradó finomságok© akciófilm, 2011 10.05 TopShop 13.00 Walker, 14.40 Zorro® Kölyökklub 12.55 Gyilkos számok® 12.25 Kívánságkosár 11.00 Biozóna® 14.50 Csak semmi Cm 11.50 Asztro Show a Texas-i kopó © 15.30 Charly, 16.05 Peppa malac 13.55 CSI: 14.25 Vers 11.30 New York City pánik® O 12.45 Reflektor© 14.00 Walker, majom a családban © 16.15 Manó Benő és Lili her- A helyszínelők © 14.40 Mesélő cégtáblák Food© magyar akcióvígjáték, 1982 cg 13.05 Fókusz© a Texas-i kopó © 16.20 Híradó-*- cegnő apró királysága 14.55 CSI: 15.10 Századfordító 12.00 Jimmynek 16.40 Képlet® u 13.35 Éjjel-nappal 15.00 A gonosz álarca © 16.35 Rex Rómában © 16.25 Állatkert A helyszínelők © magyarok malaca van© 1 amerikai-angol-ausztrál S Budapest© 16.00 Magánnyomozók© 17.25 Híradó a hátizsákban 15.50 Castle© 16.00 Múzeumtúra© 13.10 Anthony Bourdain © sci-fi akciófilm, 2009 ” 14.50 Celeb vagyok, 17.00 A Macska© 17.40 Ridikül© 1 16.55 LolkaésBolka 16.50 Castle© 16.30 Térkép 14.05 Élet I 19.00 Részeges ments ki innen! © 18.00 Tények 18.30 Maradj talpon! © 17.10 LótiésFuti 17.50 Sütimester I 17.05 Emily© az emberek után © ' karatemester© 16.15 Segítség, 19.20 Jóban Rosszban © 19.30 Híradó este j 17.15 Maja, a méhecske 19.00 Jim szerint a világ ©! 18.00 Híradó 15.00 Állati rekordok IV. © hongkongi bajban vagyok! © 20.05 Bumm!© 20.05 Sporthírek 17.25 Kemy 19.35 Jim szerint a világ ® ; 18.25 Dunasport 15.55 Az Élet j akcióvígjáték, 1978 17.25 Fókusz® 20.45 Családi Titkok © 20.15 Időjárás-jelentés 17.45 Sebaj Tóbiás 20.05 Két pasi 18.30 Időjárás-jelentés keletkezése© 21.15 A Pusztító© 18.00 RTL Klub Híradó 21.45 Tények 20.20 A berni követ© 17.55 OzieBoo! - meg egy kicsi ® 18.35 Közbeszéd 18.05 Fényűzés amerikai akciófilm, 1993^ ' 19.05 Éjjel-nappal 22.00 Hirtelen halál © 21.45 Az Este 18.05 Mesélj nekem! 20.35 Két pasi 19.05 Bűvölet© felsőfokon© 23.30 Desperado© Budapest® 0.15 Tények Este 22.20 Híradó 18.15 Mazsola és Tádé - meg egy kicsi © 19.35 Rózsák harca© 19.00 Mutánsok amerikai-mexikói 20.30 Barátok közt© 1.00 Aktív® 22.30 Sporthírek 18.25 A nagy ho-ho-horgász 21.00 A Sakál® 20.20 Don Matteo© bolygója® , akciófilm, 1995 21.05 Celeb vagyok, 1.20 Sportos 22.40 Elhallgatott 18.35 Nyuszi Péter 23.40 CSI: New York-i 21.10 Hírek 20.00 Elet 1.35 Crank2. ments ki innen! © magyar sportműsor, 2014 történelem© 18.50 Boldogvölgy helyszínelők® 21.20 Dunasport az emberek után © -Magasfeszültség® 22.35 RTL Klub Híradó 1.30 Táncalak® 23.35 Rex Rómában® 18.55 Alex és a varázslatos 0.40 A Sakál© 21.25 Apacsok© 20.55 Matematika© amerikai akciófilm, 2009 23.10 XXI. század© magyar zenés film, 2002 0.30 Család-barát gyümölcsös 2.55 Gyilkos sorok© 22.40 Kultikon © 22.00 Könyörtelén 3.20 Zsaru vagy 23.45 Reflektor© 2.40 A Macska® 1.50 Sophie szerint 19.00 Mélytengeri 3.45 Született 22.55 Interludium © antik hősök® csirkefogó® 0.00 A főnök® 3.25 A gonosz álarca © a világ© mentőcsapat detektívek© 23.10 Mozart: Requiem 23.00 OntheSpot® francia kalandfilm, 1979 0 00 A főnók " ' 22.00 Hirtelen halál 20.20 A berni ko-.' ^ ^ ^ 1100 Amerikai mesfers^kics 2125Apacsok ^ 15 55 Az ^t^ceteöxezése n-40K^ 11.00 A gyanú árnyékában ® 10.20 Veled is megtörténhet! ® 12.00 Déli híradó 12.45 Te- 9^00 Privát rocktörténet @10.05 4^30 Labdarúgás 6.30 Labda-1 14.10Start+14.25Televiziós vá-1 11.30 Konténervadászok 12.00 19.00Jószakács^ rossz szakács 12.00 Dallas ® 12.50 Bűnös 11.25 Családi Titkok ® 12.30 levíziós vásárlás 13.05 Lap- Privát rocktörténet. ® 11.10 rúgás 7.30 Ökölvívás 8.00 Ököl- sárlási műsorablak 15.45 ATV Gyémántbúvárok 13.00 Ezt éld ® 19.30 Dávid Chang ® 20.00 Hn szerelem © 13.45 Szerelem zá- Rabok és szeretők ® 13.25 Jó- ! zárta 13.30 Paletta 14.05 Pá- Aranykor ® 11.40 A vád: em- vívás 9.00 Labdarúgás, Győri i Híradó 15.50 700-as klub ® túl, haver! 14.00 Ausztrál kami- Szabadnapos szakácsnő ® O logba ® 14.40 Karibi szerelem bán Rosszban ® 14.05 Kuzey holy 14.30 Befutó szabad stí- berölés ® 13.00 Halál a paradi- ETO-Diósgyőr, ism., HD 11.00 16.25 A Parlament 16.55 Világ- onosok 15.00 Amcsi benzinfa- 20.30 A Mátyás Pince ® 21.00 CG ® 15.35 Barátok közt © 16.05 Güney - Tűz és víz © 15.05 lus 15.00 Híradó 15.30 Versus csomban © 14.05 Halál a para- Televíziós vásárlás 12.00 Tenisz híradó 17.05 Fórum 17.45 ATV lók 16.00 Autókereskedők 17.00 Jamie 15 perces kajái © 21.30 ÍÖ Celeb vagyok, beszéljük meg! Édes élet © 16.20 Aktív © 16.05 BBC Hard Talk 16.30 Pa- diósomban © 15.10 Extralarge: 12.15 NFL, Dallas Cowboys- Híradó 18.05 Sportpercek 18.15 Állítólag... 18.00 Csupasztúlélők Miss Dahl finomságai © 22.00 M © 17.05 Tóm és Jerry 18.05 16.50 Tények 17.15 Hal a tortán letta 17.00 Híradó 17.30 Zöld Gyémántok © 16.55 Film Má- Arizona Cardinals, 9. hét, ism. Fórum 18.45 ATV Híradó 19.20 19.00 Licitvadászok 19.30 Él- Receptdaráló Desszert Angélával (fij Agymenók © 18.30 Agymenők ©18.15 Édes élet ©19.30 Csa- övezet 18.00 Híradó 19.00 Hír- nia Stars © 17.05 Film Mánia 14.45 NFL 18.15 Mai hely- Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes veszve - eladva! 20.00 Raktár- © 22.15 Receptdaráló Desszert © 19.00 Házibuli ® 21.00 RTL ládi Titkok © 20.35 Hal a tortán 'adó 19.30 Magyarország élőben Stars © 17.15 A Kilimandzsáró zet 18.30 Erős emberek 19.00 beszéd 20.35 Doku 21.30 Fride- vadászok 20.30 Csomagcsaták Angélával ® 22.30 Mobilkony- II Híradó 21.30 Dallas © 22.30 ® 21.35 Pimasz úr ott alszik © 21.00 Híradó 21 21.30 Riasztás hava © 19.25 A belgrádi fantom Fieszta 20.00 Labdarúgás 22.45 rikusz 22.25 ATV Híradó 22.50 21.00 Túlélőpár-baj 22.00 Túl- ha, mobilséf © 23.00 Justine Celeb vagyok, beszéljük meg! © 22.35 Bűnös Chicago © 23.35 ©22.00 Híradó 22.30 Zöld öve- ® 21.00 Cliffhanger © 23.10 Ip Labdarúgás 0.00 Trash Talk Világhíradó 23.05 Hazahúzó élés kötöttségekkel 23.00 Em- hétköznapi finomságai © 23.30 23.30 Barátok közt ® Jóban Rosszban © zet 23.05 Magyarország élőben Mán: A legenda születése © 1.30 Kézilabda 3.30 KO TV 23.55 ATV Híradó bervadászat Lucinda Scala Quinn ® A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents