Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-22 / 272. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2014. NOVEMBER 22., SZOMBAT FELÜTÉS Német-magyar elindult a.„Danke Ungarn” című kampány pénteken Németországban, amellyel a 25 évvel ezelőtti határnyitásra emlékeznek, megköszönve Magyarország akkori intézkedéseit. még szerencse, hogy az akkori tetteket még a mostani külpolitikánk sem tudja elhalványítani. (szt) HÍRSÁV Korom égett a fonyódi kéményben lángok csaptak fel egy kétszintes fonyódi családi ház kéményébó'l. A balatonbog- lári tűzoltók és a fonyódi önkéntesek vonultak ki, a lerakodott korom erősen égett, kéziszerszámokkal és egy vízsugárral eloltották a lángokat. ■ H. M. Rendbe teszik a kaposmérői utakat A SZENNYVÍZBERUHÁZÁS Után a megsüllyedt utakat újítják fel Kaposmérőben. November végéig tart a munka, több mint egy kilométer hosz- szú szakaszt tesznek rendbe a szakemberek. ■ H. M. Emlékkiállítás a Vaszary Képtárban pannon tájak címmel Ru- isz György festőművész emlékkiállítása nyílt meg pénteken a kaposvári Vaszary Képtárban. Ötvenhat művet tekinthetik meg az érdeklődők, a bemutató január 11-ig látogatható. ■ H. M. Ötvenhat alkotást mutatnak be Nagy mellényből az útszéli árokba közlekedj okosan Hófúvásban a járható út még nem jelenti azt, hogy fekete lesz az aszfalt ► Folytatás az 1. oldalról A tavalyi balesetek többsége könnyebb sérülésekhez vezetett, de az egyik ütközés halálesettel járt. A statisztikából kiderül, hogy a leggyakrabban sebességtúllépés eredményezi télen is a közúti balesetek zömét megyénkben, s az is, hogy leginkább arról nem veszünk tudomást, ha az időjárás megváltoztatja az útburkolat tulajdonságait. A második leggyakoribb ok, hogy sebességünket alaposan alábecsüljük ahhoz képest, mennyire keveset látunk a forgalomból intenzív havazás vagy köd miatt. Az idén már jóval kedvezőbben fest a statisztika, hiszen csak egy könnyű sérüléssel járó baleset vezethető vissza arra Somogybán, hogy nem az útviszonyoknak megfelelően vezették a járművet az év eleji havazáskor. A kép igen csalóka, hiszen az idei ősz még egy rendes talaj menti faggyal sem köszöntött be hozzánk. De ez csak időleges állapot... Magasak az elvárásaink, ha közlekedésről van szó, mivel pontosan kiszámolható közpénzt fordítunk arra, hogy lehetőleg minden időjárási körülmény között el tudjunk jutni egyik helyről a másikra. Mint ahogyan korábban megírtuk, a téli szezon költségei 2013-2014- ben 437 millió forintra rúgtak a Közútnál, egy esztendővel korábban 806 milliót fordítottak a védekezésre. Pedig adott helyzetben nem kizárt: irreálisak az elvárásaink. Ezt erősítette meg Pécsi Norbert, a Magyar Közút Non profit Zrt. kommunikációs osztályvezetője.- Egy napokon keresztül folyamatosan szakadó hó esetén a megfeszített munkák ellenére sem biztosítható „fekete” burkolat. A fő feladat télen az utak járhatóságának biztosítáFelkészültek, de csodákra a Közút sem képes. A hóátfúvás folyamatos közdelmet jelent egy-egy szakaszon, s a járhatóság eléggé relatív fogalom sa, ez persze a közlekedők szótárában mást jelent - vázolta tömören azt a konfliktust, amit valamennyi autós érzett már, ha hóesésben volán mögé szólította a szükség. Érzékletes lehet a példa, ha egy főúton csak 60 km/órás sebességgel lehet biztonsággal haladni, akkor sokak szerint az már járhatatlannak számít, míg a Közút szakembereinek szótárába az jelenti a járhatatlan út fogalmát, ha arra már nem engedhetnek fel járműveket áthatolhatatlan hóakadály, vagy hófúvások esetén. Egy munkagép fordulóköre kettő-négy óra, ezalatt 30-80 kilométernyi úton tudják elvégezni a feladatot, ennyi idő alatt, ha folyamatos a hó utánpótlás, a munkavégzés kevésbé látványos. Öt centiméternyi friss hórétegig csak sóznak, efölött jöhet a hó ekézése, amit adott esetben egy nap alatt többször is el kell végezni. Látható tehát, hogy egy egyszerű havazásánál sem pofonegyszerű a megoldás, a hófúvások pedig komoly kihívást jelentenek. Ilyenkor hasonló játszódik le, mint a családi házak járdáinál. Söpri, söpri az ember, s amikor visszanéz, azt tapasztalja, hogy kezdheti elölről. A munkagépek ilyenkor is folyamatosan végzik a hóeltakarítást; a hóvédművek, hófogó rácsok csak 30-40 km/ órás szélerősségig fejtik ki hatásukat, afölött már az úgynevezett puffer zóna is megtelhet hóval, így nagyobb széllökések esetén a szél átfújja a havat a rácsokon. A speciális hóeltakarító gépek addig folyamatosan dolgoznak, ameddig a szél el nem áll, vagy csendesedik. Hatékonyan beavatkozni már csak ekkor lehet. Az ónos esővel járó síkosság megszüntetése szintén embert próbáló feladat. Kisebb eső esetén a megelőzésképpen kijuttatott szóróanyag még kifejtheti olvasztó hatását, viszont intenzívebb ónos eső esetén az eső lemossa az anyagot, így nem biztosítható megfelelően az utak járhatósága. Ilyenkor a Közút is inkább azt kéri a közlekedőktől, hogy semmiképpen ne induljanak útnak. Somogybán 1666 kilométer közút van a társaság kezelésébe, a téli időjárás viszontagságaival megyénkben a Közút 29 saját és négy bérelt munkagéppel néz szembe, emellett nyolc hómaró és hat rakodógép, valamint további 127 lehívható gép is segíti a munkát. Utóbbi azt jelenti, hogy jellemzően kis- és középvállalkozókkal, mezőgazdasági tevékenységet végző szervezetekkel kötnek szerződést, hogy havaria helyzet esetén őket is bevonhassák a hóeltakarításba, erre jellemzően az alacsonyabb úthálózati szereppel rendelkező útjainkon van szükség. Műszakváltásonként 47, de akár 127 fő is dolgozhat Somogybán. Negyedik fokozatban (folyamatos havazás, 30 km/órásnál erősebb szél, ónos eső) már szükség lehet gépátcsoportosításokra az ország keleti részéből, amennyiben ott az időjárási körülmények ezt lehetővé teszik. ■ Szűcs Tibor Adományozón: cikkünk nyomán sokan segítettek az idős férfinak Megmozdult Somogy, és az ország más részeiről is segítséget ígértek Benke lánosnak, akinek történetét a héten írtuk meg: a 69 éves újvárfalvai férfinak 29 ezer forintos nyugdíjából 16-17 ezer forintot kellene gyógyszerekre költenie, néha csak vajas kenyérre való marad. A felesége is nagybeteg, ezért az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében. Sokan jelentkeztek, hogy a segítségére sietnének, köztük a kis- korpádi asszonyok: Kovács Hajnalka, Keresztúri Zoltánná, Ig- náczné Csupor Anita, Lászlóné Nagy Szilvia és Szabó Ferencné. Autóval indultak útnak Újvár- falvára, mert egy fagyasztóládá- nyi élelmiszert készítettek ösz- sze: lisztet, cukrot, olajat, disznóvágásból hurkát, kolbászt. A kaposvári katonák a 64. Boconá- di Szabó József Logisztikai Ezred Nemzeti Támogató Zászlóaljának híradós szakaszában szintén gyűjtést indítottak a nehéz sorsú férfinak Benke Alexandra őrvezető kezdeményezésére. Egy somogyszentpáli idős asszony pénzt ajánlott fel, Budapestről is érkezett hasonló hívás egy másik hölgytől. A segíteni szándékozók többségének nincs magas jövedelme. ■ K. G. OLVASÓI ÜZENETEK ÉSZREVETTÜK PROGRAMAJÁNLÓ méhészneki Felháborítónak tartjuk a kedden megjelent olvasói üzenetben MÉHÉSZ jeligéjű üzenetrét. Kikérjük magunknak, amit a közmunkásokról ír! Egy: Nincs munkaruha! Kettő: mindenkinek van szakmája, nem is egy, de sajnos a környékünkön még csak lehetőség sincs elhelyezkedni! Három: Védőitalt sem kapunk, csak ha hozunk magunkkal. Négy: Nálunk paprikát csak akkor eszünk, ha veszünk magunknak. Vannak köztünk szakmunkások is és mégis mellette a közmunka programban dolgoznak Nem Budapestet kellene nézni, hanem a somogyi falvakat! Ki lehet próbálni kedves MÉHÉSZ, milyen 50,000Ft-ért dolgozni havonta. Napi 8 órát! Sokan ebből a pénzből próbálnak tisztességesen megélni. Fordulhat, a kocka kedves MÉHÉSZ lehet önből is semmirevaló közmunkás! Egyszer fent, egyszer lent! Nincs, az a magas létra miről nem lehet leesni! Tisztelettel: 6 kertészeti közmunkás! * Az üzenetére szeretnék reagálni. Gyermeket nevelő édesanyák vagyunk, akiknek sajnos (kinek itt, kinek ott) megszűnt a munkahelye, ezért kényszerültünk a közmunka programba. Sajnos nekünk még ennek is örülnünk kell. Nem kell általánosítani. Nálunk se munkaruha, se védőital nincs, mert nincs rá keret és paprikát is csak akkor eszünk, ha megvesszük vagy megemeljük magunknak otthon a kertben! * A méhészkének üzenem, hogy legalább egy hónapig ne menjen a méhek közelébe, MERT A VÉGÉN MÉG MEGCSÍPIK! Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobilt! Rendőri akció a 65-ös útnál. Traffipaxok, rendőrautók, tucatnyi egyenruhás - szokatlan erőkkel vonult ki a rendőrség a minap Siófoknál a 65-ös úthoz. Reszkessetek, gyorshajtók? Új módi a száguldozókkal szemben? Érdeklődésünk nyomán néhány napot várni kellett a válaszra, melyet olvasva kiderül: azért nem megy olyan jól hirtelent rendőrségnek, hogy egy sebességellenőrzésre „félmegyényi" állományt vessen be. Nem, ez nem rendőrségi akció volt - így a válasz -, hanem a közlekedésrendészeti állomány képzése zajlott. A gyorshajtók persze ettől nem nyugodhatnak meg, sőt... NOVEMBER 22-23.. HÉTVÉGE A KATICA TANYÁN környezetvédelmi napok lesznek: játékos programokkal tanítják meg, mi a szemét és a hulladék közötti különbség, hogyan használjuk a konzerves dobozt tolltartónak, hogyan készítsünk hulladékból baglyos illatpárnát vagy frizbit, szombaton gyógynövényekkel ismerkedhetnek meg. Barcson a Dráva Múzeumban Barcs múltja és jelene címmel állandó kiállítás, amely a város életét és kultúráját mutatja be a kezdeti időktől a közelmúltig. buzsákon a népművészeti tájház hétfő kivételével 9-17 óráig látogatható. XIX. századi parasztporta, berendezett tisztaszobával, füstöskonyhával, valamint buzsáki hímzéseket, régi viseletét bemutató kiállítóhelyiséggel várja az érdeklődőket. marcaliban Marcali Múzeum (Kulturális Korzó, Múzeum köz 5. Telefon: 85/510-520) Nyitva: hétfőtől-péntekig 8-tól 18 óráig, szombaton 14-től 18 óráig.