Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-03 / 255. szám

Kérdéses a gyógyító hatás akupunktúra Tudományosan nem igazolt a tűszúrásos terápia A bőrbe szúrt tűk gyógymódként idehaza is elfogadottak, pedig eddig nem sikerült bizonyítani a hatásukat Figyelmeztette a királyi udvar a tronorokost kerülgető fotóst „Jogi következmények” lehető­ségére figyelmeztettek a brit királyi ház jogászai egy fotóst, aki állítólag hosszabb ideje ólál­kodott Vilmos herceg és Katalin hercegnő gyermeke körül - írja az MTI. A Kensington-palota által kiadott közlemény szerint jó okkal gyanítható, hogy Niraj Tanna, a fotós „módszeres meg­figyelés alá vette” a 14 hónapos György herceget, az Egyesült Királyság majdani uralkodó­ját. Tanna egy ideje figyelte a tavaly júliusban világra jött gyermek és spanyol dadája napi mozgását is. Vilmos és hitvese egyelőre nem indít jogi eljárást a fotós ellen, de ezt fontolóra vehetik, ha Tanna magatartása nem változik - hangsúlyozza a közlemény. A BBC udvari tudósítója úgy értesült, hogy a fotóst egy londoni parkban már „el is tanácsolták” az ifjú herceg kör­nyékéről a házaspár és gyerme­kük védelmét ellátó testőrök, és Tanna már évek óta á Scotland Yard látókörében van. A fotós jogi képviselői vissza­utasították az udvar figyelmez­tetését azzal, hogy a fotósnak minden joga megvan arra, hogy közterületen dolgozzon. ■ tintc Évezredes kínai eredetű gyógymódként nálunk is elfogadott az akupunktúra, amelyről igazi eredményt nem sikerült bizonyítani, in­kább a belé vetett hit révén gyógyíthat. Nógrádi László Legfeljebb placebohatást sza­bad tulajdonítani az akupunk­túrának (a jelenségről lásd ke­retes írásunkat) - áll az Index, hu összeállításában. A test bi­zonyos pontjainak apró tűszú­rásokkal való ingerlésén ala­puló tradicionális kínai eljárás nem tekinthető hiteles gyógy­módnak - mutat rá a Szegedi Tudományegyetem orvosszak­értője, Boldogkői Zsolt által készített, számos mértékadó kutatást összegző elemzés. A jelenség történelmi gyökereit is feltárva a szakértő arra mutat rá, hogy az eljárást korábban az ENSZ Egészségügyi világ- szervezete is elismerte, a WHO jelentéseiről azonban újabban kiderült, hogy nem voltak elég megalapozottak. Az utóbbi évtizedekben szá­mos kísérlet zajlott az aku­punktúra jótékony hatásának igazolására vagy megcáfolásá­ra. Összehasonlították a keze­lést nem kapó, vagy éppen be sem szúrt, magukba vissza­húzódó tűkkel végzett „keze­lések” eredményeit a szaksze­rűen végzett szúrásokon áteső betegek tapasztalataival, de lényegi különbséget nem talál­tak. A végeredmény: a mérték­adó Natúré tudományos ma­gazin már 2007-ben elvetette, hogy az akupunktúra hatásos lenne. a placebohatás lényege, hogy hatóanyag vagy hatás nélküli szerek és eljárások is képesek segíteni, mert a beteg úgy hiszi, hogy segítséget nyújtanak. A tudományosan is igazolt jelen­ség háttere és működése még nem ismert, de úgy vélik, hogy ilyenkor az elme teremti meg az enyhülést a leginkább pszicho­lógiai tényezőkre, mint a fájda­lom vagy a betegségtudat. az akupunktúra - amit ma már tűk nélkül, nyomással, hő­vel vagy éppen lézerrel is végez­nek - hatása a mérhető körül­mények közt végzett, igazolható kísérletekben nem bizonyult erősebbnek más, hatást valójá­ban nem kifejtő eljárásoknál, ezért jutottak arra a kutatók, hogy leginkább csak a gyógyí­tás hitének megteremtőjeként, placebóként fogadható el. POÉNPERCEK Két barát találkozik. Kérdi egyik a másiktól:- Miért vagy ilyen gond­terelt?- Ismered a Kovács Sárit?- Igen. Mi van vele?- Holnap lesz az esküvője. Nem tudom, hogy elmen- jek-e vagy nem.- És ki veszi el?- Hát, ha elmegyek, akkor én. ■ Két horgász egész nap ül a folyóparton, de nem fognak semmit. Egyszer elmegy mellettük egy férfi, kezében egy vödör, teli hallal. Meg­szólítják:- Mondja, hol fogta azt a sok halat?- Menjenek feljebb a forrás felé, és azon a szakaszon, ahol már nem keserű a víz, rengeteg hal van. A két horgász felpakol, el­indulnak a forrás irányába. Néhány száz méterrel ar­rébb bemerítik a vödrüket a folyóba. Egyikük megkóstol­ja a vizet: keserű. Mennek tovább, negyed óra múlva megint kóstolják a vizet: keserű. Már két órája men- degélnek, mikor az egyik megszólal:- Te már több kilométert jöt­tünk, de még itt is keserű ez a rohadt víz!- Ja, ráadásul a vödrünk is már majdnem üres! Igazi lelki segítséget kínálnak a svéd taxik Licitálhatnak a sztárportrékra dívák Andy Warhol legendás képeit novemberben árverezik Szakmai siker a szaunázás világversenyén Egy taxisofőr egy jó beszélgetés révén akár egy pszichológussal is felérhet - vélik sokan, de ezt most szó szerint meg is valósítja egy stockholmi fuvarozócég az MTI híre szerint. A taxivállalat szóvivője szerint az utasok egy egyhetes akcióban igazi lélek­gyógyász szakemberekkel be­szélgethetnek, ha az ő autóikba szállnak be. „Sok embernek esne jól valakivel beszélgetni, megnyílni, különösen, amikor itt Északon elkezdődik az év sö­tét időszaka. A téli lehangoltság Albínó keleti sünt gondoznak a Szegedi Vadaspark természet- védelmi mentőközpontjában, a hófehér szőrű és tüskéjű, ró­zsaszín orrú, piros szemű kis- emlős jól érzi magát fajtársai között - közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel. A különös szerzetre egy sze­gedi ház kertjében figyelt fel a család kutyája. A megrettent állatot befogadták és gondosan nevelték, végül bevitték az ál­latkert mentőközpontjába, ahol évről évre sok sünt nevelnek, és többségüket - miután meg­erősödtek - szabadon is tudják engedni. A fehér sün szépen cseperedik fajtársai között, en­ni húst és gyümölcsöt is kap. minden évben téma, de a taxi­zás során elgondolkodhatnak” - magyarázta Natalia Santos. Az utasoknak ráadásul nem kell felárat fizetni a szakértővel való beszélgetésért, csupán a normál viteldíjat. „Nehéz a tél sokaknak: amikor délután négy órakor lemegy a nap, támad a szomo­rúság. Pszichológushoz menni sokak számára túl nagy el­szántságot igényel, taxiba ülni egyszerűbb" - mondta az egyik részt vevő pszichológus. ■ Több tízmillió dollárért cserél­hetnek gazdát Andy Warhol legendás dívákat, köztük Eliza- beth Taylort, Brigitte Bardot-t és Debbie Harryt megörökítő portréi a Sotheby’s aukciósház novemberre meghirdetett New York-i árverésein - írja az MTI egy művészeti hírportál nyo­mán. Az érdeklődők az amerikai pop-art művész hét nőportré­jára licitálhatnak a kortárs al­kotásoknak szentelt november 11-12-i árveréseken. A Warhol-rajongóknak az 1963-as Liz #3 című alkotás megszerzéséért kell majd leg­inkább a zsebükbe nyúlniuk. Alexander Rotter, a Sotheby’s kortárs műalkotásokkal foglal­kozó vezető munkatársa szerint az aukciók világában most de­bütáló Taylor-portré leütési ára 30 millió dollár (7,3 milliárd fo­rint) körül lesz. A filmcsillagot zöld háttér előtt, élénk színű szemhéjjal és vörös ajkakkal áb­rázoló képet csak ritkán láthatja a nagyközönség. A szakember szerint az ár­verésre bocsátott alkotások egy része az érintett hírességek legismertebb portréi közé tar­tozik. Mint elmondta, mindig nagy örömöt jelent, ha Warhol akár egyetlen „nője” is felbuk­kan egy szezonon belül. Az érdeklődők egy 1974- es Brigitte Bardot-portréra, továbbá Marilyn Monroe, Jacqueline Kennedy, Judy Garland, Debbie Harry és Sao Schlumberger egy-egy arcké­pére is licitálhatnak. ■ Az állatkerti környezet te­remtette biztonságban ter­mészetesen hosszabb ideig élhetnek az albínók, erre jó példa a vadaspark nőstény Bennett-kenguruja, amelynek már - szintén hófehér - utóda is született. A 2014-ben az év emlősének választott keleti sün, az egyet­len őshonos sünfajunk védel­met élvéz, értéke 25 ezer forint. A 35 centiméteres hosszúságú és a télre akár 1900 grammra is meghízó sün a városi parkok­ban és a kertekben is gyakran felbukkan. Az emberekhez va­ló közelség egyben veszélyt is jelent számára, rengeteg sünt gázolnak el a közutakon. ■ Ezüstérmet szerzett Fáskerti Rita magyarhertelendi szauna­mester az október végén meg­rendezett szaunamesterek világbajnokságán, az ausztriai Bad Hofgasteinben. A címet pá­ros verseny lévén megosztva, a szombathelyi Egri Csabával nyerték el a szaunázó vendégek segítését és szórakoztatását is magába foglaló szakmai megér- tettetésén. A világversenyen 25 ország szerepelt, Magyarországot két páros és két egyéni versenyző képviselte. A pontozást a szak­mai zsűri mellett a vendégek „öntötték” össze, a szavazatként leadott pohár vízzel. Páros versenyprogramban Fáskerti Rita és Egri Csaba má­sodik, míg a debreceni Végh Tímea és Végh Sándor a 7. he­lyen végzett, egyéniben Végh Sándor 13., Tömpék Attila 15. helyezést ért el. Az idehaza még újdonságnak számító, néhány éve tevékeny­kedő szaunamesterek a ven­dégek segítői: 15 perces prog­ramjaik több elemből állnak. A feladataik része a vendégek se­gítése, tájékoztatása, a szauna­kultúra és a fontos tudnivalók ismertetése, a szaunázás közös­ségi élményének megteremtése. Emellett szórakoztatást is nyúj­tanak, vagy éppen a relaxációt segítik. Különleges eljárásuk, hogy a szaunakamrákban felöntésekkel növelik a pára- tartalmat, majd a forró, páradús levegőt a vendégekre legyezik, különleges élményt előidézve. ■ Vadasparkba menekítették a ritka hófehér sünt albínó A természetben a színhiánnyal született állatok jelentős hátránnyal indulnak A Magyarországon védett keleti sün albínó egyedének túlélési esélye alacsonyabb len­ne a normál színű társaiénál, annyira feltűnő a természetes környezetében. Az albinizmus a természetben, sőt az ember­nél is előforduló, öröklődő jel­leg. A természetben azért nem látni nagy számban festék­anyag nélkül született állato­kat, mert a tulajdonság számos hátránya miatt hamarabb el­pusztulnak. Nemcsak a ragado­zók jelentenek rájuk nagyobb veszélyt, vagy a prédaállatok tudnak hamarabb elmenekülni a fehér színű ragadozóik elől, hanem a betegségekre és erős napsütésre is érzékenyebbek. A különleges látványt nyújtó kisemlős sokkal tovább élhet a parkban MOZAIK ——Hjj* 4 Azért gyógyulnak, mert hisznek a módszerben

Next

/
Thumbnails
Contents