Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-16 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 44. szám
8 INTERJÚ 2014. NOVEMBER 16., VASARNAP caramel A Megasztár megfordította az életét. Büszke arra, hogy mindenért megdolgozott, amit elért. Sosem tagadná meg a cigányságát. Amióta apa lett, kiteljesedett lelkileg, teli van hittel és erővel. „HÁROM HÓNAPJA LETTEM FELNŐTT Út a törökszentmiklósi szegénységből a sportaréna színpadáig 1982.február elsején született Szolnokon. 1998-lG Törökszentmiklóson élt édesanyjával, nevelőapjával és 3 testvérével. 2004-BEN benevezett a TV2 Megasztár műsorába, és 2005-ben megnyerte a versenyt. 2010- ben jelent meg harmadik önálló albuma, Lélekdonor címmel, ami hatalmas sikert aratott. 2011- ben részt vett a TV2 Nagy Duett című műsorában. Trokán Nórával megnyerték a vetélkedőt. 2011. december 29-én tartotta első önálló nagyszabású szuperkoncertjét a Syma-csarnokban. 2012- ben a The Voice tehetségkutató műsor egyik mestere volt. 2012. december 7-én teltházas koncertet adott a Budapest Sportarénában. 2014 augusztusában megszületett kislánya, Szofi. 2014 októberében Epicentrum címmel jelent meg új albuma. Caramel életében ismét új korszak kezdődött. Megszületett kislánya, Szofi. Boldogsága és nyugalma hatodik, új lemezének zenei anyagában is benne van. Azt mondja, szeret az az ember lenni, akivé az elmúlt tíz év alatt fejlődött, amióta megnyerte a Megasztárt és megismerte az ország. Fábos Erika- Szofi már három hónapos, milyen kislány, és milyen az apukájának lenni?- A kislányom csodálatos, igazi ajándék, apának lenni pedig nagyon összetett dolog. Tele vagyok korábban ismeretlen, felfokozott érzelemmel, mégis van egy végtelen nyugalom bennem.- Már hosszú évekkel ezelőtt hallottam arról beszélni, hogy gyerekre vágyik.- Ez nekem mindig fontos volt. Azt gondoltam, sokkal előbb lesz családom. Húszéves koromtól folyamatosan erőltettem. Görcsösen akartam, aztán egyszer csak elengedtem. Mára megértettem, az nem úgy van, hogy a gyerek s a célja egy kapcsolatnak, hanem | úgy, hogy ha egy párkapcsolatban s megvan az egység és a boldogság, akkor jönni akar, és a gyümölcse lesz a gyerek. Amióta a kislányom, Szofi megszületett, már azt is tudom, hogy a legjobbkor érkezett. Még két évvel ezelőtt sem lettem volna úgy készen erre, mint most, nem hogy tíz évvel ezelőtt.- A párkapcsolatukon változtatott ez valamit?- Közelebb kerültünk egymáshoz, de lehet, hogy nem is pontos ez így. Előreléptünk, fejlődtünk, összekovácsolódtunk, mélyebb lett minden. Ez már egy másik dimenzió, van egy közös boldogságunk, egy közös, életre szóló gyönyörű felelősségünk, a gyerekünk. Ez valami lenyűgöző, belső békességet és rengeteg erőt és hitet ad mindenhez.- Olyan, ahogy azt elképzelte?- Érzelmileg igen, de a sok szépség mellett vannak azért kőkemény erőpróbák is. Nem mindig könnyű és nem minden csupa rózsaszín. Amit csak lehet, együtt csinálunk, de így az elején, főleg az anyukáknak nehéz: fájdalmak, kétségek, kialvatlanság. De nem panaszkodom, mert tök jól megy minden. Szilvi a korát meghazudtoló érettséggel és következetességgel oldja meg a dolgokat. Büszke vagyok rá.- Szilvi jóval fiatalabb, nem féltette ettől a feladattól? .- Semmi kétségem nem volt. Sőt, az, ahogyan viselkedett, amikor egy kisgyerek a közelünkbe került, mindig megerősített ebben, hogy csodálatos anya lenne. Az, ahogy törődött a gyerekekkel, és ahogyan viszonyult kettőnkhöz, bennem is érlelte azokat az érzéseket és ösztönöket, amelyek odáig vezettek, hogy úgy döntöttünk, családot alapítunk, és közös gyereket szeretnénk.- Nemrég jelent meg az új lemeze, Epicentrum címmel, ami éppen akkor készült, amikor Szofit várták. Befolyásolta ez munka közben?- Nálam egy album elkészítése egy jóval hosszabb folyamat, és abszolút érzelmi dolog. Ha megfogalmazódik bennem valami, azonnal leírom, pörgők rajta, jár az agyam, és aztán születik végül valami belőle. így a végén, az utolsó néhány hónapban már inkább csak válogatok és szelektálok. A hanganyag egy részén persze itt-ott hagyott nyomot az a fajta boldogság és várakozás, ami akkor bennem élt, de direkt módon nem lehet ezt kihallani belőle.- Mint alkotó miben változott leginkább az elmúlt időben?- Talán abban, hogy a szövegek, a mondanivaló ma már sokkal fontosabbak számomra, mint az, hogy egy dalban mekkorát énekelhetek.- Teljesen önjáró, vagy vannak, mondjuk a kiadó vagy a rádiók részéről elvárások, amelyeknek muszáj megfelelnie?- Vannak elvárások, de csak arra vagyok hajlandó, ami jön belülről. Ez a legelső lemez óta egy folyamatos küzdelem. A rádiók részéről a trendi hangzás érdekében van egyfajta nyomás. A kiadók egy pörgősebb anyagnál a lírai dolgokat kérik számon, amikor a Lélekdonor készült, akkor meg a gyorsabb dalokat hiányolták. Rengeteget harcolok, hogy azt a fajta zeneiséget, amiben hiszek, átvigyem. Az idő azért engem igazol. Ha lassabban is indul be egy nóta a rádiókban, valahogy mindig megtalálja a saját útját, hogy aztán szélesebb körhöz is eljuthasson. Már nem vagyok ilyen tekintetben türelmetlen.- Mennyire biztos önmagában?- Ez azért hullámzó. A közönség nehezen kiszámítható, a siker pedig nagyon összetett dolog. Van úgy, hogy azt érzem, minden sikerül, és tele vagyok tervekkel, ambícióval, aztán másnap arra ébredek, hogy attól tartok, sosem lesz már sikerem. De egyre jobban és természetesebben kezelem ezeket a változásokat, kevésbé visel meg az az iszonyatosan nagy versenyhelyzet, amiben mozognom kell.- Lassan tíz éve, hogy megnyerte a Megasztárt. Elégedett azzal, ahol tart?- Minden tekintetben. Zeneileg és emberileg is. Izgalmas, tartalmas és küzdelmes volt ez az időszak. Tele tanulsággal. Hét év kellett hozzá, hogy az első sportarénás koncertemet tető alá hozzam, és amikor sikerült, egy elképesztő katarzis volt az életemben. Fantasztikus élmény számomra, hogy a saját erőmből elértem ide, és mindehhez elég, hogy magamat adom. Kíváncsi a közönség arra, ami vagyok, és ez számomra mindent megér.- Annyian elindulnak szerencsét próbálni, tudja a titkát annak, hogy önnek miért sikerült?- Talán azért, mert következetes voltam, és bátran kitartottam a saját világom mellett. Nem kezdtem futkosni műfajok után, hanem végig hittem abban, amit csináltam. Ha valami nem sikerült, nekifutottam újból. Éreztem, hogy amit akarok az jó lesz, és nem vergődtem kétségbeesetten, ha valami nem úgy alakult, ahogy elgondoltam. Nem a régi sikereket akartam ismételgetni, hanem kíváncsian, nyitottan figyeltem, mi hogyan hat rám, hogyan érik meg bennem, és azt adtam magamból. Mindig őszintén és a legjobbat- Sok vita van azon, hogy van-e ennyi tehetség, és kell-e ennyi tehetségkutató. Erről mit gondol?- Én mindent a TV2-nek és a Megasztárnak köszönhetek, igazságtalan lenne, ha éppen én mondanám, hogy ezeknek a műsoroknak nincs létjogosultsága. Van. Itt az én példám, hogy lehet. Az már visszatetsző, ha ezekkel az emberekkel valami olyat próbálnak elhitetni, ami nem reális. Egy ilyen show-műsor szédítő: csillog, hatalmas az érdeklődés, gyorsan sztárnak érezheti magát az ember, pedig ez csak játék. Egy olyan játék, aminek komoly tétje van, hiszen esélyt adhat, de az igazi munka akkor kezdődik, amikor véget ér. Ha valakinek azután is van mondanivalója, akkor élni tud az eséllyel, ha nincs, gyorsan elfelejtik, és újra abban az életében találja magát, ahonnét elindult nagy tervekkel.- Ön honnan indult a Megasztárba?- Egy üveggyárból, és az már egy jobb meló volt, mint amiket előtte csináltam. A Megasztár volt az első igazi színpad, ahol mikrofonba énekelhettem. A zene persze nem volt újdonság, hatévesen írtam az első dalomat és énekeltem is folyamatosan. Mégis elérhetetlennek éreztem azt a világot, amibe belecsöppentem egyik napról a másikra. Olyan volt, mint egy káprázat. Nem is álmodoztam arról, hogy megnyerhetem. Eszembe se jutott. Próba szerencse alapon vágtam bele. Mindig volt egy biztos érzés bennem, hogy a zenéhez egyszer közöm lesz, azt is tudtam, hogy a legtöbb örömet ez jelenti az életemben, de akkora távolságra voltam attól a világtól, hogy semmi realitása nem volt, hogy egyszer elérhetem. Inkább valami nagyon erős lelki késztetésként élt bennem az, hogy zenélni akarok.- Volt aki muzsikált a családjukban?- Apai ágon mindenki muzsikus volt, de ez a családomnak a budapesti része. Anyuval mi vidéken éltünk, nem volt kapcsolatom velük, soha nem tanultam zenét, és tőlük sem kaptam fizikai értelemben hasznosítható útravalót.- Megmaradt valami a korábbi életéből?- Én magam, remélem. Meg a barátságaim.- Ezek szerint akkor nem változott meg.- Azt remélem, hogy az értékrendem nem borult fel. Ha azt mondanám, semmit nem változtam a 20-22 éves önmagamhoz képest, az hazugság lenne, és bánnám is. A változás a leginkább örökérvényű igazság az életünkben. Én ma jól érzem magam a bőrömben, és büszke vagyok arra az emberre, aki lettem, aki ma vagyok. De amikor hazamegyek Tö- rökszentmiklósra anyuhoz, szinte mindig kimegyek a cigánytelepre, mert imádok cigányok között lenni. A mai napig hat rám és igénylem azokat az impulzusokat, fontos nekem az, amit előhoz belőlem.- Elég sok, a cigánysággal kapcsolatos ügy mellé odaáll az elmúlt években. Miért?- Én ugyanúgy cigánynak érzem magam, mint ahogy magyarnak is, és úgy gondolom, hogy ha az ismertségemmel segíteni tudok, ha az én üzeneteimet többen meghallgatják, akkor felelősséggel ki kell állnom. De az fontos, hogy nem bármilyen ügyben és nem bármi áron. Csak a saját mércém, a saját érzelmeim és a saját gondolataim szerint. Ha valami személyeset tudok átadni, ha embereket tudok egymáshoz közelebb hozni, annak látom értelmét. Nem nagy vagy pillanatnyi ügyek harcosa szeretnék lenni, nem azért akarok munkálkodni, hogy jobb anyagi körülmények között élhessünk. Olyan ügyekhez és üzenetekhez adom magam, ami fontos és a jövőről szól.- Mi az, ami fontos üzenet?- Baj, hogy szegregálva élünk, mert ez tovább növeli a távolságot magyar és cigány között. Fontos lenne közelebb kerülni. Aztán a tanulás fontossága is olyan, amiért bármikor kiállók. Hiszem, hogy nincs más kiút, hogy mi, romák csak akkor lehetünk társadalmilag ugyanolyanok, ha ugyanolyan végzettséggel rendelkezünk, ugyanolyan céljaink lesznek, mint amilyenek a többségi társadalomban vannak. Az is fontos lenne, hogy ismerjük meg egymás kultúráját és tiszteljük azt. Ha ilyen ügyekhez hívnak, akkor megyek.- Rasszista megnyilvánulásokkal találkozik, vagy amióta ismert ember lett, ez már nem érinti?- Találkozom ezzel ma is: nekem is van Facebook-oldalam, ahol időnként büdös cigányoz- nak. Akiben él a gyűlölet a cigány iránt, az teljesen irreális, annak a teljesítmény nem számít, mindegy mit teszel le az asztalra, csak az indulatai érdekük. Ma is szembesülök ezzel, de már csak hébe-hóba, korábban sokkal durvább volt.- Az akkori dolgok benne vannak még önben, például bármilyen félelem formájában?- Persze, eszembe jut, hogy nem szeretnék olyan szegény lenni, mint amilyenek gyerekkoromban voltunk. De félni nem ettől félek. Én azt már megéltem, kibírtam, a családom miatt viszont van bennem egy erős felelősségérzet, hogy nekik, a kislányomnak könnyebb legyen, mint nekem volt, hogy mindig legyen mit ennie, hogy ne kinőtt, használt cipőt keUjen hordania, hogy önfeledt gyerek lehessen és biztos legyen a jövője. Azt hiszem az a fajta maximalizmus, amivel arra törekszem, hogy mindig a legjobbat a legtöbbet adjam magamból, ebből táplálkozik.- Önnek sok nehézség volt a gyermekkorában, korán fel kellett nőnie?- Szerintem a nehézségek vagy a problémák miatt senki nem lesz hirtelen felnőtt. Sőt, akinek nehezen indul az élete, talán éppen később fog felnőni, abban az értelemben, ahogy én a felnőttségről gondolkodom. Szerintem az a felnőtt ember, akinek józan rálátása van a saját életére, aki mentáüsan kiteljesedett ember, és felelősséget képes vállalni másokért és önmagáért. Persze, mindenki mást gondol erről. Van, aki attól érzi magát felnőttnek, hogy nap mint nap munkába jár, van aki attól, hogy gyereket nevel. Én meg tudom mondani pontosan, mikor nőttem fel. Három hónapja lettem felnőtt, akkor, amikor megszületett a kislányom, megpillantottam és egymás szemébe néztünk. Ezt sosem fogom elfelejteni.- Tervek? Mennyire tudatos abban, hogy mit szeretne még elérni?- Sosem szaladok túlzottan előre. Az apaság megelőz mindent, szakmailag pedig két- három állomást tudok jövőre. Tervezek egy országos turnét és megint lesz decemberben nagykoncert. Ezeken kívül pedig egy hihetetlenül izgalmas és számomra fontos feladatnak is nekiálltam: megírom életem első musicaljét. Egy családi mese lesz, és nagyon boldog lennék, ha jövőre sikerülne bemutatni.
