Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-15 / 266. szám

14 OLVASÓINK ÍRJÁK - HIRDETÉS 2014. NOVEMBER 15., SZOMBAT Van nálunk nyugdíjas fogyasztói kosár dón Quijote A statisztikai adatok Magyarországon sem tudják mindig a pontos valóságot mutatni Iglódi István, a nagyszerű szí­nész és rendező, amikor színpad­ra állította Szervantesz: Don Qu­ijote című klasszikus művét, az előadás eszmei mondanivalóját a mai ember számára abban fogal­mazta meg, hogy a mindennapi szélmalomharcnak is van értel­me, mert változik, jobb és igaz­ságosabb lesz általa a világ! Ma­gam is így gondolom. A Somogyi Hírlap nyugdíj-összeállításának elolvasása után („Fájós lábbal, magas vérnyomással Dublinig”, 2014. november 3.) ezért ragad­tam ismét billentyűzetet. A rendszerváltoztatás után a különböző színezetű kormá­nyok és a nyugdíjas érdekvé­delmi szervezetek tárgyalása­inak állandó és kiemelt témá­ja volt, hogy a nyugdíjasok fo­gyasztási szerkezete szignifi­kánsan eltér az általánostól. Ezért, és ebben a két tárgyaló fél teljesen egyetértett, indokolt lenne egy nyugdíjas fogyasz­tói kosár összeállítása, illetve a nyugdíjas fogyasztói árindex bevezetése, amely inflációs ol­dalról az évenkénti rendszeres nyugdíjemelés alapját képezné. A Nyugdíjasok Szövetsége és a Miniszterelnöki Hivatal tárgya­lásai az I. Orbán-kormány ide­jén (1998-2002) eredményre ve­zettek, és a nyugdíjas szerveze­tekkel történt megegyezés után a kormány 1050/2001. (V.18.) számú határozatával kérte fel a szociális és családügyi, va­lamint a pénzügyminisztert, hogy a nyugdíjas fogyasztói ár­index alkalmazásáról készítse­nek előterjesztést, nyújtsanak be törvényjavaslatot az Ország- gyűlésnek. Tállai András akkori pénz­ügyminisztériumi államtitkár (Fidesz), a napirend előadója ex­pozéjában a tárgyi kérdésről csupán ennyit mondott: „Többen felvetették a nyugdíjas fogyasz­tói árindex figyelembevételét a nyugdíjak kiszámításánál, nem gondolva arra, hogy ez negatí­van is érintheti a nyugdíjasokat. A társadalombiztosítási nyugel­látásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításával azonban lehetővé válik a nyugdíjas fo­gyasztói árindex figyelembevé­tele a kiegészítő nyugdíjemelés esetén, ha az magasabb a várha­tó fogyasztói árindexnél.” Fino­man szólva is, kissé érthetetlen és ellentmondásos számomra az államtitkári indoklás. Az el­fogadott törvényt a Magyar Köz­lönyben 2001. december 5-én, LXXXIV. számon hirdették ki, és amelynek 21.§. (1) bekezdése szerint 2002. január 1-től: Az (5) bekezdés szerinti nyugdíjeme­lésnél a nyugdíjasok fogyasztói ár növekedésének - a tárgyév el­ső nyolc hónapjának tényadatá­ra alapozott - várható mértékét kell figyelembe venni, amennyi­ben az meghaladja a fogyasztói ár növekedés mértékét.” A törvény idézett bekezdés szerinti fordulata azt jelenti, hogy a nyugdíjak tárgyévi no­____________________________ ve mberi kötelező felülvizsgálat során, a visszamenőleges ha­tályú nyugdíjemelés, illetve az egyösszegű kifizetés számítá­sakor a nyugdíjas fogyasztói ár­indexet kell alkalmazni, ameny- nyiben az magasabb, mint álta­lános infláció mértéke. Az 1997. évi LXXXI. törvény többszö­ri módosítása során a bekezdé­sek sorszáma a 62. §-on belül ugyan változott, de a nyugdí­jas fogyasztói árindex tartalma nem, a jelenleg hatályos, egysé­ges szerkezetbe foglalt törvény­ben is szó szerint így szerepel! [1997. évi LXXXI. törvény 62,§. (4) bekezdés] A nyugdíjas fogyasztói árin­dex definíciója a Központi Sta­tisztikai Hivatal (KSH) mód­szertani tájékoztatása szerint bevezetése óta változatlan: „A nyugdíjas fogyasztói árindex a nyugdíjasoknak a termékek, és szolgáltatások részletes csoport­jai szintjén kifejezésre jutó sa­játos fogyasztási szerkezetének hatását tükrözi. A nyugdíjasok szempontjából kitüntetett há­rom termék-, illetve szolgáltatás csoport (élelmiszerek, gyógysze­rek, lakhatással kapcsolatos ki­adások) aránya a nyugdíjas fo­gyasztói kosárban mintegy 60 százalék. A mutató számítása során a termékek és szolgálta­tások köréből elhagytuk a gyer­mekneveléssel, gondozással kapcsolatos tételeket.” A nyug­díjasokra vonatkozó fogyasztói árindex tehát egy származta- _s _____________i___ to tt mutató, és hasonlóan az ál­talános fogyasztói árindexhez csak országos átlagos mutató­ként értelmezhető. Ez a gyakor­latban annyit jelent, hogy min­den nyugdíjas háztartásnak, minden nyugdíjasnak egyedi, személyes fogyasztói kosara, és egyedi, személyes inflációs rátá­ja van, amely gyakorlatilag so­hasem egyezik meg az országos átlagos mértékkel. Vegyük fi­gyelembe azt is, hogy a fogyasz­tói kosarakban olyan termékek és szolgáltatások is szerepelnek, amelyeket esetleg mi sohasem vásárolunk, illetve amelyeknek az ára csökkent. Ebből is adódik ambivalens érzésünk és bizal­matlanságunk a KSH által köz­zétett hivatalos pénzromlással szemben. Tudnunk kell, hogy a statisztikai hivatalok sehol a vi­lágon nem tudnak százszázalé­kosan pontos adatokat szolgál­tatni, mivel ezek kiszámítása az adott sokaságból vett véges szá­mú minta alapján történik. A KSH a nyugdíjas fogyasztói ár­indexet a nyugdíjas fogyasztási kiadások súlyarányával állítja elő. A súlyarányokat évenként a tárgyévet két évvel megelőző év tényleges lakossági fogyasztá­sa alapján felülvizsgálják. így a 2014. évi súlyarányok a 2012. évi lakossági fogyasztási szerke­zetet mutatják táblázatunkban. A KSH az egyidejű tájékozta­tás követelményének megfelelő­en, előre megadott napon és órá­ban, általános és nyugdíjas bon­tásban teszi közzé a havi és az éves inflációs adatokat. Tájékoz­tatásul 2002-től, tehát a nyugdí­jas fogyasztói árindex bevezeté­sének időpontjától a másik táb­lázatban. Természetesen szakmai ala­pon lehet vitatni a KSH mód­szertanát, a súlyarányok élet- szerűségét, a reprezentáns ter­mékek (azok a konkrét termé­kek, amelyek árait figyelik a KSH kérdezőbiztosai) kiválasz­tását, de azt állítani, hogy Ma­gyarországon nincs nyugdí­jas fogyasztói kosár, egyszerű­en a nyugdíjas társadalom fél­revezetése! Egyébként szeret­ném megjegyezni, hogy KSH módszertana mindenben meg­felel a nemzetközi standardok­nak, mindenekelőtt az Euros- tat, az OECD és az ILO irány­elveinek. Áttanulmányoztam az egyes reprezentáns termé­kek súlyarányát a háztartási kiadások részletes csoportja­in belül, „általános” és „nyug­díjas” bontásban. Véleményem szerint mindenképpen indokolt lenne a módszertan felülvizs­gálata, és legalább 20-22 eset­ben a reprezentáns termékek és szolgáltatások súlyarányá­nak módosítása a nyugdíjas fo­gyasztói kosárban. Nem akarok senki fogadatlan prókátora len­ni, de a nyugdíjas érdekvédel­mi szervezeteknek a nyitott ka­puk döngetése helyett, például szakmai alapon ezt kellene kez­deményeznie! Kovács Bálint nyugdíjas, Kaposvár Főcsoportok Súlyarány az árindexben (%) fogyasztói nyugdíjas Élelmiszerek 23,913 25,100 Szeszes italok, dohányáruk 9,570 8,078 Ruházkodási cikkek 3,374 1,980 Tartós fogyasztási cikkek 6,193 5,797 Háztartási energia 9,258 11,627 Egyéb cikkek, üzemanyagok, gyógyszerek 19,743 19,678 Szolgáltatások 27,949 27,740 Fogyasztói kosár összesen 100,000 100,000 FORRÁS: KSH Év Fogyasztói árindex (%) Év Fogyasztói árindex (%) általános nyugdíjas általános nyugdíjas 2002 105,3 105,3 2008 106,1 106,9 2003 104,7 104,6 2009 104,2 104,9 2004 106,8 105,5 2010 104,9 104,5 2005 103,6 103,9 2011 103,9 104,4 2006 103,9 105,0 2012 105,7 105,7 2007 108,0 UOi 2013 1Q1.7 101,5 FORRÁS: KSH GYORSIELENTÉSEK isiSSé Ezen a felületen Ön is köszöntheti szeretteit! i HIRDETÉS I MEEeÉEHEZTOMK j ' Kedves Olvasóink! Minden héten közöljük azoknak a gyermekeknek a nevét, akik a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Szülészeti osztályán és a Marcali telephelyen születtek. i~NöVembei?Pres november 14. között születtek Dátum Név Mi Jto Dátum Név Mi Jto Dátum Név Mi Hossz Kaposvár 11.10. Kevin 3110 gr 51 cm Barnabás 3270 gr 52 cm 11.07. Eszter 2890 gr 53 cm Gráta 3130 gr 55 cm Marcali Luca Szilvia 37B0 gr 54 cm Adrienn Mária 2590 gr 50 cm ]107 Li|i 3000 gr 51 cm 11.08. Mínea Panka ‘ 3340 gr 55 cm Bence Roland 3290 gr 51 cm 1110 Róbert István 2770 gr 50 cm Olivér Bence 2980 gr 52 cm UH- SzonÍa 3630 gr 54 cm jyj Mj|á[) 2800 gr 54 cm Kristóf 3780 gr 54 cm Adél 3450 gr 53 cm Erik 4200 gr 57 cm Krisztoter 2310 gr 48 cm Lászl“ 3480 gr 55 cm 1112 Kiara Larina 2800 gr 52 cm Dzseniter 3250 gr 51 cm Zselyke Rozália 3220 gr 50 cm 1114 Dzsesszika Dorina 2550 gr 52 cm 11.09. Zalán Ramiz * 3890 gr 54 cm H-12. Marcell 3380 gr 53 cm Milán Valentin 2800 gr 51 cm 11-13. Zsolt István 2770 gr 51 cm Máté József 2900 gr 52 cm Henrietta 2380 gr 46 cm t fogások minden alkalomra több mint 150 kipróbált recept egészséges és könnyen elkészíthető ételek Rendelje meg most: 06-40/510-510 ^ ^ZetŐknoL CSAL* Megrendelheti kézbesítőjénél vagy az i előfizetés«mediaworks.hu e-mail címen is. Nem elöntőknek; *59()Megvásárolható a Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. az ár: 4990 Ft™*** * alatti ügyfélszolgálati irodánkban is! MEGRENDELŐ LAP Ezúton megrendelem az Egészséges ételek című könyvet .....példányban. Né v:.......................................................................................................... Telefonszám: ................................................ Cí m:.......................................................................................................... Dátum:...................... Aláírás:......J../.......... A megrendelő lapot küldje el az alábbi címre: Mediaworks Regionális Kiadó Kft. Somogy Megyei Irodája, 7401 Kaposvár, Pf. 31. A könyv árát a leadott megrendelések alapján a Somogyi Hírlap terjesztő hálózata gyűjti be és november elejétől folyamatosan kézbesíti. (----\ Ma ünnepli 89. születésnapját Toponáron /agMjfe tapaszt!*/’ mihálynééI Ez alkalomból sok szeretettel köszönti, jó egészséeetjjpván:l szerető családja J Hatékony apróhirdetések alacsony áron! Több, mint 30 rovatban hirdethet akciósán, nagy kedvezménnyel! Megjelentetheti lapjainkban: Somogyi Hírlap, Vasárnapi Somogyi Hírlap, Grátisz és online felületűnkön: www.sonline.hu ,,,a Q, Bővebb információ: 82/528-168

Next

/
Thumbnails
Contents