Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-13 / 264. szám

3 2014. NOVEMBER 13., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Horvát-magyar kapcsolatok: közös érdek az együtt fejlődés ► Folytatás az 1. oldalról A résztvevők információkat kap­hattak a Horvátország EU csatla­kozása óta eltelt időszak tapasz­talatairól, a szomszédos ország­ban található üzleti környezet­ről, valamint arról, hogy igény esetén holt, milyen szolgálta­tásokkal tudják segíteni a ma­gyar vállalkozások törekvéseit. A tanácskozáson Varga József, a SKIK elnöke elmondta: a határ­menti térségek hasonló vonásai indokolják, hogy közös érdek le­gyen az együtt fejlődés mind a két országban. Őszintén beszél­ni kell a dél-dunántúli régió hát­rányos helyzetéről, tette hoz­zá, ami megmutatkozik abban, hogy a gazdasági eredmények alapján hátul kullogunk, sőt az innovációs teljesítmények sze­rint sem tartozunk az élvonalba. A 2014-től 2020-ig tartó uniós gazdasági ciklust arra kell fel­használnunk, hogy infrastruk­turális hátrányunkat csökkent­sük. Korábban ebben a témá­ban nem kérdezték meg a somo­gyi vállalkozókat, hogy mit sze­retnének, ezért a kamara konk­rét felmérést végez a körükben, hogy milyen pályázati lehetősé­geket várnának. Általánosság­ban elmondható, hogy azok a térségek fejlődnek, ahol autópá­lya segíti a közlekedést. Liszácz Mihály, a MK1K magyar-horvát tagozatának elnöke szerint a dé­li határ magyar éé ilőfvát olda­lán nem hemzsegnek az óriási cégek és nincsenek nagy ipari teljesítmények, ezért fontos a se­gítségnyújtás a kis cégeknek is, mert mindkét ország kkv szek­tora tőkehiányos. ■ K. G. Többen értek haza épségben közlekedés A statisztika javult, de még mindig túl sok a halálos baleset Kevesebb koccanás, több halálos kimenetelű karambol. A tavalyihoz képest 29 százalékkal csökkent a közlekedési balesetek ► Folytatás az 1. oldalról A képet jócskán árnyalja, hogy a korábbi háromról hatra emel­kedett a halálos közúti tragédi­ák száma. Frontális gépkocsi karambolnál, motorosok ütkö­zésénél és kerékpáros gázolás­nál is helyszíneltek a rendőrök. Az őrnagy rámutatott: két má­sik kategóriában viszont fordu­lat következett be. A korábbi 56 helyett idén 37 súlyos kimene­telű közlekedési baleset követ­kezett be, s a 118 könnyű sé­rüléssel járó esettel szemben 94-et regisztráltak. A korábbi­nál gyakrabban okoztak bajt a kerékpárosok. A bizottság több tagja is kifogásolta, hogy sok kaposvári biciklis a jár­dán hajt, nem tartja be a szabá­lyokat. Szabó László, a Magyar Közút osztályvezetője a 610-es és a 67-es úton elvégzett forga­lomtechnikai beruházásokat is­mertette, s szó esett a belváro­si közlekedési helyzetről. Eh­hez kapcsolódva Endrédi János a saját maga által készített fotó­kat adta körbe a bizottság tagja­inak, melyen szabálytalanul ki­helyezett táblákat lehetett látni a Damjanich-, a Sommsich- és a Pete Lajos utcában. Előfor­dult, hogy fordítva rakták ki az útszűkület jelzést, a belvá­ros másik pontján egy oszlop­ra hat táblát szereltek fel egy­más alá, noha a szakember sze­rint menetközben a gépkocsive­zető jó, ha hármat képes értel­mezni. A szerinte orvosolható gondok kapcsán friss élményét is megosztotta: a Németh István fasorból a Tallián utcába akart kanyarodni egy mentőautó, ám várniuk kellett, mivel a Talli­án utcában a piros jelzés miatt mind a három sávban autók vá­rakoztak. A járművezetők meg­próbáltak ugyan helyett csi­nálni a mentőkocsinak, ám ott meglehetősen szűk a hely. End­rédi szerint megoldás lehet á problémára, ha $ középső szí­vót kizárólag a mentőknek tar­tanák fenn, szerinte a két szél­ső sáv képes levezetni a forgal­mat. ■ Harsányi M. alesetek száma a megyeszékhelyen Elütötte, majd kicsavarta a nő kezéből a telefont EGY HARMINCNÉGY éves pécsi férfi elütött egy kerékpárost Barcson, majd amikor az el­ütött nő rendőrt akart hívni, a gázoló kicsavarta a kezéből a telefont és elhajította, majd se­gítségnyújtás nélkül távozott. A balesetben könnyű sérülése­ket szenvedett nő pontos sze­mélyleírást adott a járműveze­tőről és a rendszámot is felje­gyezte. Á baranyai rehdtőrök elfogták és előállítottálfa Pécsi Rendőrkapitányságra a 34 éves férfit. Z. Attila meghallga­tása során elismerte, hogy ő okozta a balesetet. Homokpadra futott a köd miatt a vitorlás Csak az átlag felét teljesítik vendégéjszaka Téved, aki azt hiszi, hogy nőtt a tó vonzereje mentés Vitorlás kishajó futott homokpadra a nagy ködben Ba- latonboglár közelében. A fonyódi vízirendőröket riasztották a Jan- kovich telep előtti vízterületre. Az egyenruhások a parttól mint­egy 260 méterre találták meg a bajba jutott vitorlást. A vízijár­művet szolgálati kisgéphajóval a homokpadról levontatták, majd a fedélzetén lévő, 40 éves buda­pesti hajóvezetővel együtt a ba- latonboglári kikötőbe szállítot­ták. ■ K. G. Bélyeghamisítót fogtak a rendőrök Balatonlellén Budapest után a Balaton a legnépszerűbb célpont a külföldiek körében fogás A fonyódi rendőrkapitány­ság bélyeghamisítás miatt folytat eljárást egy debreceni lakos ellen. A 43 éves férfit egy balatonlellei áruház parkolójában ellenőrizték a helyi egyenruhások. A jármű­vének átvizsgálásakor egy plom­bafogó és 18, bélyegnek minősü­lő villany, illetve gáz mérőórák hitelesítésére szolgáló azonosítót találtak, melyek a szakértői véle­mény alapján hamisak. ■ K. G. ► Folytatás az 1. oldalról Ez a növekmény zömmel az élén­külő belföldi turizmusnak kö­szönhető, amely 8,3 százalékkal emelkedett, a külföldiek 1,8 szá­zalékkal több éjszakát töltöttek el nálunk. Ha a vendégéjszakák aránya­it nézzük, akkor a Balaton még mindig tartja második helyét a külföldiek körében 16,6 szá­zalékkal. Budapest és környé­kének elsőbbsége megkérdője­lezhetetlen 57,7 százalékkal, de Nyugat-Dunántúl is népszerű még 10,5 százalékkal. Figyel­meztető: az összességében 1,8 százalékos növekedéshez a bala­toni régió lényegében nem tudott hozzájárulni; a statisztikai hiva­tal (KSH) adatai szerint 0,1 szá­zalékkal tudott nőni a vendégéj­szakák száma a tó környékén. Míg a Tisza-tó e téren 1,1 száza­lékkal esett vissza, Észak-Ma- gyarország régiója 6,3 százalék­kal jobban teljesített. Szerdai lap­számunkban Brachna János ide­genforgalmi szakközgazdász is arról beszélt: a Balaton európai versenyképességének folyama­tos hanyatlását a számok látvá­nyosan bizonyítják; a külföldi­ek által eltöltött vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshe­lyeken az 1996. évi 3 millió 300 ezerről 2013-ban 1 millió 900 ezerre esett vissza, a csökkenés 42(1) százalékos. Visszatérve 2014 első kilenc hónapjára: a Balaton szépíteni tudott némiképp a belföldi tu­ristákkal, akik 4,4 százalékkal HIRDETÉS KOMMENTÁR Kivéve a... A VENDÉGÉJSZAKASZÁM jelen­tős növelése az egyik kulcsa a balatoni turizmus fellendülé­sének, ezt szerdai lapszá­munkban is olvashattuk. Az, hogy a belföldi turizmus folya­matos növekedést mutat, jelen­tős részben köszönhető az üdülési csekknek, illetve utód­jának, a SZÉP-kártyának. Ma­ga Varga Mihály nemzetgaz­dasági miniszter hangsúlyozta a SZEP-kártya forgalomindu­káló hatását az idei pünkösdi szezonnyitón, Siófokon. Ezért is érthetetlen, kinek a fejében is milyen elgondolásból szüle­tett meg az ötlet: emelni kéne a cafetéria, így a SZÉP-kártya adóterhelését. Azóta arról hal­lani: a netadónál valamivel kisebb felháborodás hatására ebből is hajlandó visszakozni a kormányzat. AZ eredeti javaslat szerint egyébként egyetlen cafetériae- lemet lehetne adómentesen adni. Sportbelépőt... (fi) több éjszakát töltöttek el ott, de - s az mfor.hu szerint ez is komoly figyelmeztetés a tóparti vendég­váróknak - országos átlagban a növekedés ennek a kétszerese, 8,3 százalék... ■ F. 1. JEGYZET Fiatalok, lottózzatok! azt mondják az okosok, a szegénységből a tanulás lehet a kivezető út. Adott esetben még a lottóötös. Bár egyesek szerint utóbbira meglehető­sen kevés az esély, a mély­szegénységben élő százezrek számára nem biztos, hogy nagy a differencia: ahogyan szerencsejáték szelvényre, úgy a gyereküknek jó iskolá­ra sem futja. Főként, ha lám­pással kell keresni egy-egy megfelelő intézményt. SOMOGY A gazdasági muta­tókban meglehetősen há­tul kullog, a szociális problé­mákat rendszerező statiszti­kákban rendre az élmezőny­ben szerepel. Az itt élők jó ré­sze kénytelen-kelletlen már beletörődött, munkájuk fo­rintosítva kevesebbet ér, rö- videbb ideig élnek, rosszabb az egészségi állapotuk, mint az ország boldogabb részeire születetteknek. S most már azzal is szembesülniük kell, hogy - tisztelet a kivételnek - az oktatási intézményeik is a futottak még kategóriába soroltattak. Az ország közép­iskoláinak rangsorában az el­ső száz között mindössze egy somogyi kapott helyet, ám a patinás kaposvári alma ma­ter is kiszorulta legjobb öt vénből. Pedig a megyében az innen indulóknak a legjob­bak az esélyei a boldogulásra, el lehet tehát képzelni, mek­kora hendikeppel startolnak a többiek. Jóval szűkebb pers­pektívával, kevesebb lehető­séggel lépnek ki a nagybetűs életbe, a megszerzett tudás az intézmények falai közül kilépve hamar beárazódik, nem ritkán devalválódik, s a munkaerőpiacon versenykép­telenné válik. A fiatal tanács­talanul pillog a világra, egy darabig értetlenkedik, aztán kénytelen-kelletlen beletörő­dik a helyzetébe. tanulj, fiam! - szól a gye­rekre évekkel később, bár a hangjából kiérződik né­mi bizonytalanság. És elbal­lag, hogy feladja a lottószel­vényt... Nagyszabású bevetésen a tűzoltók tűz A tűzoltók segítségét kér­ték a KITE Zrt. kiskorpádi te­lephelyéről. A növényvédő­szer raktárban ugyanis láng­ra lobbant egy jármű, s a helyi­ség pillanatok alatt füsttel te­lítődött, volt, aki nem tudta el­hagyni az épületet: ez volt a nagy erőket megmozgató me­gyei ellenőrző gyakorlat alap­feltételezése. Bázelné Mihályka Szabina megyei katasztrófavé­delmi szóvivő közölte: kaposvá­ri, nagyatádi és böhönyei tűzol­tók - összesen huszonkilencen - gurították a tömlőket, felde­rítették a helyszínt, rövid időn belül kimentették a füst fogsá­gába esett két dolgozót jelképe­ző fabábut. ■ Harsányi M. VAS ANDRÁS Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. közleménye Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy Somogyvár, Gyógypedagógia VOTR. állomás áthelyezés és a Kéthely, 1034/8 hrsz. villamosenergia-ellátása című munkák kivitelezési munkálatai 2014. november 13-án befejeződtek. A villamos hálózat és berendezéséi véglegesen feszültség alá kerültek, az elkészültjétesítmény érintése tilos és életveszélyes! G'On Hálózat

Next

/
Thumbnails
Contents