Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-09 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 43. szám
\ Nico Rosberg szombaton nyert egy trófeát Peking esélyes a téli olimpiára öt karika Vajda László, a Kínában élő sportdiplomata Budapest lehetőségeiről is beszélt Vajda László az olimpiai mozgalom és egyben a nagy versenyek szervezésének egyik legelismertebb szakembere Kínában forma-l A világbajnoki pontversenyben második Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte meg a Forma-l-es Brazil Nagydíj szombati időmérő edzését. A 29 éves versenyzőnek ez pályafutása 14., idén pedig tizedik pole pozíciója, mellőle az összetettben vezető csapattársa, a brit Lewis Hamilton startol majd a második kockából. A két versenyző között csak az utolsó pillanatban dőlt el versengés, mindössze 33 ezreddel autózott jobb időt Rosberg, aki ezzel megnyerte azt a különversenyt, hogy melyiküknek sikerül a legtöbb pole pozíciót megszereznie. Övé lesz az idény végén e trófea. A harmadik rajthelyet a hazai közönség előtt szereplő Felipe Mássá, a Williams brazil pilótája érdemelte ki. Mássá az idény során versenyen csak egyszer végzett ilyen előkelő helyen, a szeptemberi Olasz Nagydíjon. Ott is a két Mercedes-pilóta előzte őt meg, de fordított sorrendben. A Brazil Nagydíj vasárnap (közép-európai idő szerint) 17 órakor rajtol el. A futamon - ahogyan egy héttel korábban, az Egyesült Államokban rendezett versenyen - nem vettek részt a Caterham és a csődöt jelentett Marussia autói. Jellemző a változásokra, hogy a tavalyi futamon Vettel, Webber és Alon- so végzett az első három helyen. Ezúttal a német címvédő a harmadik, a korábbi spanyol világbajnok a negyedik sorból indul csak, Webber már nincsen a mezőnyben. A teljes rajtlista: 1. SOR: Nico Rosberg (német, Mercedes) Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2. SOR: Felipe Mássá (brazil, Williams) Valtteri Bottas (finn, Wiíliams) 3. SOR: Jenson Button (brit, McLaren) Sebastian Vettel (német, Red Bull) 4. SOR: Kevin Magnussen (dán, McLaren) Femando Alonso (spanyol, Ferrari) A 2008-as nyári és az idei ifjúsági olimpia után újabb nagyszabású sporteseményre pályázik Kína. Erről (is) beszélt a Pekingben élő Vajda László, a MOB egykori nemzetközi titkára. Eredetileg hat város jelentkezett a 2022 februárjában esedékes téli olimpiai játékok megrendezésére. Négy (Oslo, Stockholm, Lemberg vagy Lviv és Krakkó) azonban különböző okok miatt visszalépett. így a NOB a 2015. július 3-án, Kuala Lumpurban tartandó ülésén két város (Almati és Peking) közül választja majd ki a rendezőt. „Valóban, téli olimpia lehet Pekingben, ráadásul erre igen jó az esély" - újságolta Vajda László, aki a Sydneyben rendezett olimpia óta a versenyek szervező bizottságaiban fontos feladatokat lát el. Jelenleg az előkészítő bizottság nemzetközi stratégiájának vezetője. A főváros Csangcsiaku (az angol írásmód szerint Zhangji- akou) városával közösen kívánja megrendezni a versenyeket. A jeges eseményeket a 2008-as nyári játékokra épült létesítményekben bonyolítanák le, például a jól ismert Madárfészekben kerülne sor a megnyitó- és a záróünnepélyre. Az alpesi versenyeket a fővárostól 180 kilométernyire északnyugatra fekvő Csangcsiakuba vinnék. A kétezer méter magas hegyek pályáin korábban már rendeztek világkupafutamokat. A két város között máris épül a gyorsvasút, amely 280 kilométeres sebességgel száguldva szállítaná a versenyzőket és a nézőket. A jelenlegiek szerint a gyorsvasút építése mellett még a gyorskorcsolyázó-stadion ki- alakítása-felépítése vár a teljes gőzzel dolgozó szervezőkre.- Kétségtelenül hátrányt jelent, hogy a következő téli olimpiát is itt, Kelet-Ázsiában a dél-koreai Phjongcshangban rendezik meg 2018-ban - folytatta Vajda László -, előnyünkre válik viszont az a tény, hogy a második Nyári Ifjúsági Olimpiát közmegelégedésre bonyolítottuk le Nankingban, több mint háromezer résztvevővel. Továbbá a pekingi olimpián szerzett tapasztalatok is pályázatunkat erősíthetik. A tapasztalt, s az oimpiai ügyekben különösen jártas sportdiplomatától megkérdeztük, hogyan ítéli meg Budapest 2024-re történő jelentkezésének esélyeit.- Bár természetesen figyelemmel kísérem a hazai eseményeket, mégiscsak immár tizenöt élve nem élek otthon, így az infrastruktúra fejlődését, változásait nem ismerem pontosan. Enélkül pedig nehéz véleményt alkotnom - folytatta Vajda László. - Az kétségtelen, hogy a két, Európán kívüli városban, Rióban, majd Tokióban sorra kerülő olimpiák után kontinensünk egyik városának kellene következnie a korábbi földrajzi meggondolások alapján. Ettől az elvtől azonban a NOB tagsága több ízben is eltért, a választás nem automatikus. Ráadásul több európai város is foglalkozik a jelentkezés gondolatával, köztük van például a már többször is lemaradt Párizs és Madrid is.- A NOB egyébként is változtatni kíván az odaítélés menetrendjén. A végrehajtó bizottság már el is fogadta az Agenda 20 reformtervet, amely a teljes ülés napirendjére december közepén kerül, az után többet fogunk tudni. Biztató lehet Budapest számára, hogy a reform olyan változásokat is tervez a jól értesültek szerint, hogy kisebb, gazdaságilag nem az első vonalban szereplő országok városai is jussanak olimpiai rendezéshez. Mindezek mellett Budapest esélyeit a magyar sport hagyományai és változatlanul kiváló eredményei is növelhetik... Kétgólos siker a vége nagyon vidám lett a Viborg ellen női kézilabda Bravúros második félideji játékával biztosította csoportelsőségét a Győri Audi ETO KC Első félideji visszafogottabb játéka ellenére a másodikban kiharcolta a Győri Audi ETO KC a győzelmet legveszélyesebb csoportellenfele, a dán Viborg ellen. A 22-20-as siker egyben azt is jelenti, hogy a címvédő csoportelsőként jut a középdöntőbe, nagy valószínűséggel a maximális pontszámmal. A zöld-fehéreknek még két csoportmecs- cse van hátra, a horvát Lokomo- tiva Zagreb ellen idegenben, illetve a svéd Sávehof ellen hazai pályán, a csarnokavatón. Á két együttes múlt heti ösz- szecsapásán a győriek magabiztos játékkal nyertek 30-25-re Viborgban, pedig a várandós Görbicz Anita csak a büntetők végrehajtására állt be, többen pedig sérülés miatt kihagyták a rangadót. A két pont begyűjtése ezúttal is fontos volt a magyar csapatnak, mert az új lebonyolítás alapján a továbbjutók magukkal viszik az egymás elleni eredményeket. A Győr célja az, hogy a maximális nyolc ponttal várja a középdöntőt, ehhez a második és harmadik helyezettet oda-vissza le kell győznie. A Viborg lőtte az összecsapás első két gólját, majd végig tartotta előnyét az első félidőben. A hazaiaktól ebben a szakaszban csak a Görbiczet helyettesítő Kovacsics volt dicsérhető, mert rengeteg volt az eladott Szepes Ivett, a győriek játékosa kapura tör a Viborg ellen labda és a pontatlan lövés. Az ETO-n még az időkérés sem segített, nem úgy a szünet! Ambros Martin vezetőedző a tízperces pihenőben nagyon felrázta tanítványait, mert a második játékrész elején csak győri találat esett. A 34. percben egyenlő lett (11-11) az állás, majd lendületből továbbment a hazai csapat, és elhúzott (38. p.: 14-11). A Viborg edzője időt kért, de az csak arra volt elegendő, hogy ne nőjön tovább a különbség. Az utolsó tíz perc 19-16-ról indult. A dánok többször próbálkoztak vészkapussal, azaz támadásban a kapusok helyett megkülönböztető mezben lévő mezőnyjátékos állt be. Ezt látva Herr kapus is tett kísérletet a gólszerzésre. A vége előtt nem sokkal időt kért a hazaiak edzője, de nem forgott veszélyben a győzelem. A Győr jövő vasárnap Zágrábban lép pályára, majd az utolsó csoportkörben november 23-án fogadja a Sávehofot. Női BL, 4. forduló: C csoport: Győri Audi ETO KC-Viborg (dán) 22-20 (9-11). A Győr góldobói: Kovacsics 8/3, Löké 6, Amorim 3, Aguilar 2, Szén 1, Korsós 1, Bognár-Bó- di 1. Az állás: 1. Győr 8 pont/4 mérkőzés, 2. Viborg 4/4,3. Zagreb 1/3,4. Savehof 1/3. ' ■ SPORT"