Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
2014-10-07 / 234. szám
2014. OKTÓBER 7., KEDD PANORÁMA - TV-MŰSOR Ugandában megjelent az ebola rokona, a Marburg-vírus fertőzés Ugandában megjelent az erős fejfájással kezdődő, vérzéses lázzal járó fertőzés, a Marburg-vírus. Kampalában, a fővárosban egy 30 éves férfi halálát okozta a kór, aki egy keresztény missziós kórházban röntgen- asszisztensként dolgozott. Karanténba helyeztek 80 embert, akik az elhunyttal kapcsolatba kerültek Az ebolával igen közeli rokonságban álló, 1967-ben felfedezett Marburg-vírus nem először jelenik meg az afrikai országban (járvány volt már Dél-Afriká- ban, Kongóban és Angolában is), az elmúlt években már több halálos áldozatot szedett. A betegek szervezete több helyen vérzik, a kór az esetek több mint 80 százalékában halálhoz vezet átlagban kilenc nap alatt. Engedélyezett védőoltás vagy gyógyszer még nincs ellene, de a kísérleti gyógyszert augusztusban már sikerrel kipróbáltak majmokon, az állatok meggyógyultak, még ha akkor kapták is a kezelést, amikor az első tünetek már jelentkeztek rajtuk. A vírust elsősorban denevérek terjeszthetik. Az eddigi hasonló járványokat viszonylag hamar megfékezték Ugandában. Yoweri Museveni államfő nyugalomra intette a lakosságot, továbbá arra, hogy az emberek kerüljék az érintkezést egymással, és működjenek együtt az egészségügyi dolgozókkal. ■ Gyermekek kegyetlen ketrecharca jogszabály Módosítás: védőfelszerelés nélkül nem küzdhetnének a 14 éven aluliak Az önkormányzati választások után, legkésőbb novemberben kerülhet a parlament elé az a törvény, amely a 14 éven aluliak számára betiltaná a ketrecharcot, melynek során több súlyos sérülés is volt a közelmúltban. Éber Sándor A parlament őszi ülésszaka alatt terjesztik be azt a törvényjavaslatot, amely eredményeként a 14 év alatti gyermekek részvételével MMA-ketrecharc tevékenység nem lesz szervezhető - közölte a T. Ház honlapján az Emmi parlamenti államtitkára. Rétvári Bence az MSZP-s Kunhalmi Ágnes érdeklődésére leírta, hogy korábbi feljelentése nyomán a Budapesti Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt tett feljelentés alapján folytat nyomozást az ügyben. Az államtitkár Polt Péter legfőbb ügyésszel is egyeztetett, így törvényességi felügyeleti eljárást indult az MMA Kevert Harcművészeti Országos Szövetséget érintően. Simicskó István sportért felelős államtitkár nemrég azt közölte: megvárják a nyomozás eredményét, és ettől teszik majd függővé, hogy kezdeményezik-e a büntető törvénykönyv módosítását is. Óriási botrányt kavart, hogy pár hónapja kiskorúaknak Gyerekek edzenek a ketrecharcra Oroszországban. Magyarországon versenyeket is szerveztek a kiskorúaknak szervezett ketrecharc versenyeken (főként szegénysorsú fiatalok indulnak) több gyermek is súlyosan megsérült. Csepelen egy utánpótlás versenyen egy ló éves fiúnak a tüdeje szakadt le, egy 10-12 év körüli kislányt torkon rúgtak, ezért fuldoklott, volt koponyasérült fiú is. A botrányt kirobbantó Blikk szerint a rendőrség meggyanúsította a májusi verseny főszervezőjét, Felföldi Szabolcsot, többszörös kempó- és profi-MMA-világbaj- nokot. Ügyvéde azt nyilatkozta, hogy a nyomozók szerint védence a verseny szervezőjeként, illetve főbírójaként megszegte a szövetség szabályzatában foglaltakat. Agyanú szerint többen nem viseltek fejvédőt, sípcsontvédőt, illetve voltak, akiknek nem volt egyéves edzésmúltjuk, valamint a rendezvényen nem volt sportszakorvos sem. A Blikk szerint a szervezők Teljes erejű ütések, rúgások A MIXED MARTIAL ÁRTS (MMA) olyan kevert „harcművészet”, ami a földharcot is megengedi. A viadal egy nyolc szögletű ketrecben folyik, szabad ütni, rúgni, fojtani, feszíteni és dobni is. „Full contact” küzdelmetfolytatnak: a versenyzők teljes erejű ütéseket, rúgásokat alkalmaznak Egyes országokban már 5 éves kortól is elkezdik művelni a gyerekek. A gyermekek küzdelme ellen felnőtt ketrecharcosok is tiltakoztak, a ketrecharc.hu például azt írta, hogy „a fejletlen lelkivilágú, fizikai fejlődésben lévő gyerekeket ketrecharc ringbe harcolni küldeni óriási felelőtlenség, azt meg kell tiltani” csak kifomtt profiknak engedélyeznék továbbra sem hagytak fel a ketrecharcok szervezésével a gyermekek számára. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alá tartozó a hazai karate, a kempo, a kick-box, a kung-fu és wushu, a sumo, a nanbudo, továbbá a közös, kendő, laido és jodo szövetség vezető képviselői elhatárolódtak a ketrecharctól. Azt követelték, hogy „ne lehessen 14 éven aluliak számára full kontakt küzdelmeket szervezni Magyarországon!” Az MMA felett egyik sportszövetség sem lát el sportszakmai, érdekvédelmi vagy szakmai irányító tevékenységet. A jogszabályok alapján létre lehet egyesületet hozni, aminek a keretében ez működhetett. Növényi Norbert, az MMA Országos Küzdősport Szövetség elnöke elhatárolódott a gyerekek harcától, amelyet betiltana. A kiskorúak testi épségét és egészségét veszélyeztető tevékenységek gyakorlása során kialakult helyzet kezelése érdekében a Sportért Felelős Államtitkárság a sporttörvény szigorítására vonatkozó joganyagot készített elő a kompetens szereplők (MOB, küzdősportok szakszövetségei) bevonásával. Megakadályoznák, hogy a 14 éven aluli gyerekek mindenféle védőfelszerelés nélkül, a felnőttek szabályai szerint küzdjenek. A javaslat szerint több millió forintos büntetés és eltiltással néznek majd szembe azok, akik ilyen ketrecharcokat szerveznek. 11 I I FI I1 111 IVIII'illll—i^ílül'liU'lIlillllilIl'l I TTmamtm ivtasat^mbhhi film^bhhhb 4.00 Reflektor© 4.20 Családi Titkok ® 5.15 Hajnali gondolatok 16.05 Peppa malac 6.25 TVShop 7.00 Domovina 4.05 Az ismeretlen Amazó- 5.08 Műsorszünet 4.10 Barátok közt © 5.15 M, mint muskétás © 5.20 Az Este 16.15 Egér-úti kalandok 7.00 Gyilkos sorok © 7.30 Híradó nia © 6.00 Televíziós vásárlás 4.40 Segítség, bajban va- 6.00 Csapdába csalva © 5.50 Ma Reggel 16.35 A varázsceruza 7.55 Gyilkos számok © 7.40 Közbeszéd 5.00 Biozóna © Reklámfilm gyök!® 6.25 Tények Reggel 9.00 Capri- Az álmok szi- 16.45 Marcelino 8.50 Született detektívek 8.05 Virágzó Magyaror- 5.30 Behálózva® 9.15 Az 51-es bolygó® 5.30 Top Shop 6.55 Mokka ® gete © 17.15 Maja, a méhecske © szág 6.00 Vezesd! © spanyol-angol animációs 6.00 Jó reggelt, skacok!© 9.30 Stahl konyhája © 10.00 Sophie szerint a vi- 17.25 Kemy 9.40 Szívek szállodája© 8.30 Híradó 6.30 New York City Food film 2009 7.35 RTL Klub Híradó 9.35 Babapercek© 1 lág© 17.45 Süni és baráta 10.35 A nagy házalakítás © | 8.35 Könyvajánló -Régi ízek az Újvilágban 11.00 Rommel© 8.08 Minden reggel © 9.40 TeleShop 10.30 Család-barát 17.55 Ozie Boo! - Mentsük 11.30 Kettős ügynök © 8.40 Emily® © német-osztrák-francia hábo9.10 ízes élet-Mautner 10.45 Astro-Világ 12.00 Déli harangszó megaFöldet! 12.25 Esküdt ellenségek: 9.30 Szelek szárnyán © 7.00 Privát rocktörténet © rús filmdráma 2012 Zsófival 12.00 Tények Délután 12.01 Híradó délben 18.00 Mesebolt Bűnös szándék © 10.20 Őrjárat az égen © 8.05 Gyűjtögetők III. © 13.30 Én, a kém © 9.40 Reflektor© J 12.25 Aktív© 12.30 Srpski Ekran 18.20 LeóésFred 13.25 Gyilkos számok © 12.00 Déli harangszó 9.00 Szuperapák© amerikai akció-vígjáték 2002 10.05 TopShop 1 Magazinműsor 13.00 Unser Bildschirm 18.25 Anagyho-ho- 14.25 CSI: A helyszínelők © 12.02 Híradó 9.25 Beépített főnök- 15.20 Cápatámadás (1$ 12.50 Fókusz© 13.00 Walker, a Texas-i ko- 13.40 Ég, föld, férfi, nő © horgász 15.20 CSI: A helyszínelők © 12.25 Kívánságkosár Ausztrália© Malibuban© O 13.25 Éjjel-nappal Budapest pó© 14.35 Zorro® 18.40 Nyuszi Péter 16.20 Castle® 14.25 Vers 10.20 Jegesmedve lesen © ausztrál akcióthriller 2009 03 © | 14.00 Walker, a Texas-i ko- 15.25 Charly, majom a csa- 18.50 És te mit gondolsz? 17.20 Castle© 14.30 Gyalogbéka® 11.20 Helló, Málta! © 17.10 Másodpercekre a 14.40 Celeb vagyok, ments pó© Iádban© 18.55 Lóti és Fut 18.20 Jóbarátok© 15.00 Záborszky Kálmán- 11.30 Ötlettől a milliókig© haláltól© S ki innen!© j 15.00 A gonosz álarca© 16.15 Híradót 19.05 Mélytengeri mentő- 18.50 Jóbarátok© portré 12.00 Jimmyvel az erdőben amerikai akciófilm 2001 ” 16.10 Segítség, bajban va- 16.00 Családi Titkok © 16.30 Rex felügyelő © csapat 19.20 Jim szerint a világ © 16.00 Múzeumtúra - Fran- © 19.00 Öcsikém 2.: A londogyok! © j 17.00 Maricruz© 17.20 Híradó 19.15 Raju, a riksa 19.50 Jim szerint a világ © cia módra© 13.00 A káprázatos karib vi- ni küldetés© 17.25 Fókusz© 17.25 A Macska© 17.35 Ridikül © 19.25 Noddy kalandjai Já- 20.25 Két pasi - meg egy ki- 16.30 Térkép lág© amerikai családi kaland18.00 RTL Klub Híradó 18.00 Tények 18.30 Maradj talpon! © tékvárosban II esi© 17.05 Emily® 14.00 Őshüllők arénája © film 2004 19.05 Éjjel-nappal Budapest 19.30 Jóban Rosszban © 19.30 Híradó este 19.40 Nils Holgersson cső- 20.50 Két pasi-meg egy ki- 18.00 Híradó 14.55 A világegyetem IV. © 21.00 A sárkány csókja® ® 20.15 Bumm! ® 20.05 Sporthírek dálatos utazása a vadlu- esi © 18.25 Dunasport 15.50 A nagyvilág csodái © francia-amerikai akciófilm 20.30 Barátok közt® 20.50 Édes élet© 20.15 Időjárás-jelentés dakkal 21.15 Zsákutca® 18.30 Időjárás-jelentés 16.05 Vasmarkú uralkodók 2001 21.05 Celeb vagyok, ments 22.10 Mission: Impossible 20.20 Cédrusliget© 20.10 Híradó este 23.35 CSI: New York-i hely- 18.40 Közbeszéd ® 22.55 Született pusztító ® ki innen!® 2.® 21.10 Grand Hotel© 20.45 Sporthírek színelök® 19.10 Bűvölet© 17.00 Vasmarkú uralkodók amerikai akciófilm 2010 22.40 RTL Klub Híradó 0.45 Tények Este 22.05 Az Este 20.50 Időjárás-jelentés 0.35 Esküdt ellenségek: 19.35 Rózsák harca© © 0.50 Harcosok klubja © 23.10 XXI. század - a légén- 1.30 Aktív® 22.35 CAFe Budapest 20.55 Boston Legal- Jogi Bűnös szándék © 20.25 Szelek szárnyán © 18.00 A káprázatos karib vi- amerikai filmdráma 1999 dák velünk élnek ©23.40 j 1.55 Sportos Kortárs Művészeti játszmák© 1.35 Esküdt ellenségek: 21.10 Hírek lág© 3.30 Rommel© Reflektor© 2.05 Egy hét Pesten és Fesztivál® 21.40 Bosszú© Bünösszándék© 21.20 Dunasport 19.00 Kém a jégen-Hogy fii- német-osztrák-francia hábo0.00 A főnök® Budán© 22.45 Híradó 22.25 Maradj talpon!© 2.20 Gyilkos sorok® 21.25 Macska és az ege- mezzünk jegesmedvét© rús filmdráma 2012 | 3.35 Maricruz© 22.55 Sporthírek 23.20 Ridikül® 3.10 Kettős ügynök © ( rek® 20.00 Őshüllők arénája® 1‘jíMijél u’00 Manyuz ^ ^ ^ ' 21.40 Bosszú ^ ^ 21.15 Zsátaitca 2125 Macska és az egerek UÚ0 ikit-. % KxTfHBBBBBBI süFETrva'BBBH 10.00 Segítség, bajban vagyok! © 8.15 Csoda Manhattanben @ 9.15 10.00 Híradó 10.30 Kommentár nél- 9.00 Privát rocktörténet plusz @ 4.45 Labdarúgás 7.00 Audi 12.10 Televíziós vásárlási músorab- 11.30 Konténervadászok 12.00 14.00 Receptdaráló ® 14.15 Recept^ 11.00Agyanúárnyéká ban@12.00 Csapdába csalva @10.20 Veled is kül 11.05 Civil kaszinó 12.00 Déli hir- 10.00 Privát rocktörténet plusz © H20-magazin 7.30 KO TV 8.00 lak 12.30 ATV START 12.50 Televízi- Aranyláz a Bering-tengeren, 13.00 daráló © 14.30 Napról napra © 14.45 P3 Dallas® 12.50 Bűnös szerelem® megtörténhet!® 11.25 Családi Tit- adó 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 11.00 Aranykor ® ,11.25 Film Má- Truck Race 9.00 NFLGame day ós vásárlási műsorablak 14.10 Start+ Ausztrál karmosok 14.00 Bet-ha- Napról napra © 15.00 Jcetine hétközO 13.45 Szerelem zálogba ® 14.40 kok© 12.30 Rabok és szeretők® Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 Páholy nia Stars® 11.35 Óriási nyomozó: 9.30 Trash Talk 11.00 Televízi- 14.25 Televíziós vásárlási músorab- Iái döntések 14,30 Élet-halál dönté- napi finomságai ® 15.30 Nigeflissima Cfi Karibi szerelem ® 15.35 Barátok 13.25 Jóban Rosszban ® 14.05 14.30 Befutó szabad stílus 15.00 1 uncia 395 dollár ©13.20 A nagy os vásárlás 12.00 Bikarodeó lak 15.45 ATV Híradó 15.50 700-as sek 15.00 Amcsi benzinfalók 16.00 @16.00 Édes nagyik® 1630 Nigella ÍQ közt ® 16.05 Celeb vagyok, be- j Tűz és víz ® 15.05 Édes élet ® ! Híradó 15.30 Versus 16.05 BBC birodalom ® 14.10 A nagy biroda- 13.00 Labdarúgás 15.00 Ököl- klub © 16.25 Húzós 16.55 Világ- Autókereskedők 17.00 Állítólag... konyhája ® 17.00 Jó szakács, rossz C széfjük meg! @17.05 Tóm és Jerry j 16.20 Aktív @16.50 Tények 17.15 Hard Talk 16.30 Paletta 17.00 Hír- lom ©15.00 Robin Hood® 15.55 vívás 17.15 Utánpótlás-magazin híradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Hír- 18.00 Csupasz túlélők 19.00 Licit- szakács ® 17.30 Jamie 15 perces í? 18.05 Agymenök ® 18.30 Agyme- Hal a tortán @18.15 Édes élet® adó 17.30 Zöld övezet 18.00 Híradó A sárkány fia ® 17.30 A sárkány fia 17.45 Autósport 18.30 Labdarú- adó 18.05 Sportpercek 18.15 Hírvita vadászok 19.30 Kanadai raktárárve- kaja ® 18.00 Receptdaráló Extra ® nők® 19.00 Aszinglifejvadász® 19.30 Családi Titkok ® 20.35 Hal 19.00 Híradó 19.30 Magyarország ® 19.05Eltávozáson©21.00Ark- gás 19.00Sportgazdaság 20.00 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárásié- rések 20.00 Raktárvadászok 20.30 18.30 Fitt-térítők © 19.00 Varázsolj 21.00 RTL II Híradó 21.30 Dallas a tortán ® 21.35 Víruscsapda ® élőben 21.00 Híradó 2121.30 Riasz- angyal ® 21.50 Film Mánia Stars Fieszta 21.00 Mai helyzet 21.15 lentés 19.25 Egyenes beszéd 20.45 Csomagcsaták 21.00 Túlélőpár-baj Mexikót! ® 19.30 Fűszertúra a világ ® 22.30 Celeb vagyok, beszéljük 23.20 Jóban Rosszban® 0.00 TiF tás ©22.00 Híradó 22.30 Zöld öve- @22.00 Rendőrsztori @23.55 Az NFL 0.45 Labdarúgás 2.45 Láb- Külvilág 21.15 ATV Híradó 21.30 Fri- 22.00 Túlélés kötöttségekkel 23.00 körű ® 20.30 Elő a fűszerekkel ® meg! ©23.30 Barátok közt® főtt szerelem© zet 23.05 Magyarország élőben Anderson-magnószalagok © darúgás derikusz 22.25 Világhíradó I Extrém vasútvonalak Alaszkában 21JX)Jamietakarékoskajái© A műsor és a kezdési időpont megváltoztatasanak jogát minden tévéadó fenntartja! 8