Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
2014-10-07 / 234. szám
4 ___________ MEGYEI KÖRKÉP Tá mogatás: biztonságban a görgeteg fecskendő Százmillió forint a templomra karád Itt indul a balatoni szennyvízprogram, ez a település legnagyobb beruházása tűzoltók Elkészült a görgete- gi tűzoltó egyesület új szertára: a pályázati forrásból és ön- kormányzati támogatásból finanszírozott épület kivitelezésében az önkéntes tűzoltók oroszlánrészt vállaltak.- A 117 éves múltra visszatekintő egyesület harmincöt tagot számlál - közölte Bá- zelné Mihályka Szabina, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. - A tagok lelkes önkéntesek, akik szabadidejüket nem sajnálva kivették részüket az új szertár felépítéséből. Görgeteg és a szomszédos Rinyaszentki- rály biztonságáról gondoskodó egyesület járműve a Bőhm Lajos keze munkáját is dicsérő szertárban áll. A szakembernek az átadón köszönték meg áldozatos munkáját. Az épületen helyet kapott az egykori szertár táblája - árulkodva az egyesület múltjáról. A szertár felavatása után a helybeliek kipróbálhatták eszközeiket, s az immáron biztonságos fedél alatt álló tűzoltóautót is. ■ Növekszik a helyi tűzoltó-egyesületek száma, és egyre gyorsabban képesek reagálni a riasztásokra Heizler György, a megyei tűzoltószövetség elnöke kérdésünkre elmondta: a hatvan somogyi egyesületnek közel ezer tagja van. Legutóbb Szulokban alakult meg egy csoport.- Az első félévben huszonnyolc sikeres pályázaton csaknem húszmillió forint pályázati támogatást nyertek a megyei egyesületek - folytatta. - Az anyagi forrást gépjármű üzemeltetésre, rádió adóvevő beszerzésére, oktatásra és védőeszköz beszerzésre is fordíthatnak a nyertesek. Ezen kívül jármű vizsgáztatáshoz is igényelhettek támogatást. A szakember kifejtette: a tűzeseteken kívül a vihar okozta károk felszámolásába is bekapcsolódtak a somogyi önkéntesek, melyek gyakran elsőként érnek a helyszínre. A gyorsreagáló-képességet javíthatja, hogy SMS-ben kapják a riasztást a tagok. ■ Harsányi Miklós Tíz éve nyilvánították élet- veszélyesnek, nyolc évig föl volt állványozva, mostanra készült el többütemű beruházásban a karádi katolikus templom. Fónai Imre A süvegboltozat szét akart csúszni, ez jelentette a legsúlyosabb problémát. Két éve álltak neki a helyrehozatalának és mostanáig több, mint százmillió forintot költöttek a templomra. A tető, az oldalhajó és az elektromos hálózat felújítása jelentette az utolsó lépcsőt, tudtuk meg Nikii Zsolt plébánostól. Azt is, hogy erre az ütemre több mint negyven- millió forintot költöttek. Segített a karádi templom rendbetételében a szaktárca, a kaposvári püspökség, a helyi egyházközség és az önkormányzat is. A szentély restaurálása az oltárral van még vissza, no meg az „eltűnt” freskók újrafestése.- Mivel le kellett bontani a süvegboltozatot, egyetlen freskót sem lehetett megmenteni a negyvenből, az öröm mellett ez az egyetlen szívfájdalmunk - így Schádl Szilárd karádi polgármester. - Mindegyikről másolat készült azonban, így ha egyszer lesz rá keret, akkor mind a húsz visszakerülhet. Darabonként kétmillió forint lenne egyébként a vissza- varázsolása. Most, hogy a tető is elkészült, sokan kíváncsiak rá, milyen is a templom új pompájában. - A község szíve-lelke, és most már évtizedekig szolgálhat a jelenlegi állapotában - mondta a templomról a polgár- mester. - A felújítással párhuzamosan elkészült új park építése közben egy valamikor ott elásott Szent Flórián szoborra is rábukkantunk; a restaurálása után fel fogjuk ott állítani. Karád történetének legnagyobb beruházása is a napokban kezdődik; a szennyvízcsatorna-építés. - Egyetlen patak folyik Karódról a Balaton irányába, ezért vagyunk részei a Balaton vízgyűjtő területének - magyarázta Schádl Szilárd. - A balatoni csatornaépítési program részeként Karád Kicsik és nagyok örömére újult mega karádi templom Teremtés hete: őrizd meg a rád bízott kincset! nyim elizeus olajszaporító csodájáról beszéltek az együttléten. a szabadság és az ebből fakadófelelős élet igazi ajándék - a természethez, a teremtett világhoz való viszony(ulás)unkban is. Ennek megtapasztalásához NYÚJTOTTAK LELKI segítséget, illetve a környezettudatos életmód fontosságára világítottak rá a szolgálattevők a nyírni református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten. A Teremtés hete idei témája az energia és éghajlatváltozás ösz- szefüggései, ezzel a bibliai vezérigével: őrizd meg a rád bízott kincset! Az esti együttléten Hunyadi László, római katolikus hittanoktató- kántor és Egri Béla baptista, Lampért Gábor evangélikus, Bozsoki-Sólyom János református lelkipásztorok elmélkedtek. Egri Béla arról beszélt, hogy a legelemibb természeti jelenségek együtt örülnek Jézus születésekor: harsog a tenger, tapsol a folyóvíz, örvend a hegy. Lampért Gábor arra utalt, hogy a gonosz szőlőmunkások példázata a teremtett világ kihasználásáról szól(hat), az ökológiai krízisünk gyökeréről, az önzésről. Hunyadi László Elizeus olajszaporító tette kapcsán megemlítette, hogy energiaforrásaink felhasználásában és a klímaváltozásban érÖkomenikus istentisztelet Nyimben zékeny szerepet játszik az olaj. Ám az ószövetségi csodatörténet végén is szembesülünk a „véges-készlettel”: „ezután nem folyt több olaj...” gamos a, Találkozó Istennel, művészettel, alkotmánnyal: musicalrészlet és tanévnyitó szentmise Szulokban A Valahol Európában című musicalből adtak elő részleteket- az elsődleges szempont mindig az, hogy ismert emberek beszéljenek életükről, munkájukról a tanulóifjúságnak a Veni Sancte napon, Szulokban- mondta Bognár Tamás atya. Az idei negyedik katolikus ifjúsági találkozó egyik meghívott vendége (a televízióból ismerős) a Magánnyomozók sorozatban Ádámot alakító Csizmadia Gergő, színművész volt. Még a 70 évesek is érdeklődéssel hallgatták amikor a filmforgatásról beszélt, és arról, hogyan készül el a sorozat, illetve a szinkron.- ápoljuk, szépen műveljük nyelvünket - ezt hangsúlyozta Kiss László alkotmánybíró, aki a fiatal korosztálynak a magyar nyelv szépségéről beszélt, jóné- hány tragikomikus példát előhozva. Az Istennel, művészettel, alkotmánnyal az új tanévben címmel tartott együttléten mintegy 130-an vettek részt; Csurgótól Barcson át Siófokig, de még Baranyából is voltak. Helyi és Szülőkhöz kötődő barcsi gyere- kek-felnőttek templomi miliőben adtak elő részletet a Valahol Európában musicalből, nagysikerrel. A tanévnyitó szentmisén, melyen Sándor László siófoki káplán mondott szentbeszédet, a Szentlélek segítségét kérték egy szívvel, egy lélekkel az iskolaévre. GAMOS ADRIENN lesz egy öt település által alkotott szennyvíz-agglomeráció központja (Szólád, Teleki, Nagycsepely és Kötcse tartozik még ide), hiszen a mi településünkön épül a tisztító is. Az öt településen 3,2 milliárd forintba kerül a beruházás és a dél-balatoni program során itt kezdődik meg először az építkezés, mely a jövő év augusztus 30-ára fejeződik be a tervek szerint. S ez az egyetlen olyan körzet jelen pillanatban, ahol a pályázati támogatás száz százalékos, azaz a lakosoknak csak minimális ösz- szegbe kerül a rákötés. Nagyon várjuk már, hiszen komfortosabbá válik általa Karád. HIRDETÉS Ma ünnepli 60. születésnapját CSONDOR ^~\ SÁNDOR w \ kaposvári lakos. |N Szeretettel köszönti, 1*1 \ jó egészséget kíván neki \ párja, gyerekei és családjuk. \ ^ HIRDETÉS /* ......................... , -v Ok tóber 7-én ünneplik házasságuk 25. évfordulóját Magyaratádon MEZŐFI MÁRIA GELENCSÉR JÓZSEF Ez alakomból szívből köszöntik és jó egészséget kívánnak: édesanyja, testvérei, sógornőjük, Zalán, Zétény, Gergő és a Mezőfi szülők HIRDETÉS Dr. Kádár Annamária először Kaposváron! nyitott akadémia A mesék gyógyító és fejlesztő ereje Akik valaha látták-hallották élőben is, Prof. Dr. Bagdy Emőkéhez hasonlítják a kirobbanó temperamentumú, csupa derű, csillogó intellektusé Kádár Annamáriát. Az Erdélyben élő pszichológus-egyetemi tanár Mesepszichológia című könyvével szerzett országos népszerűséget, mely 2012 legnagyobb példányszámban elkelt lélektani témájú műve lett, elnyerte a Libri Aranykönyv díjat, és olyan szakemberek elismerését vívta ki, mint Bagdy Emőke, Vekerdy Tamás vagy Winkler Márta. Az október 17-i kaposvári Nyitott Akadémián végre személyesen is találkozhatunk a karizmatikus szakemberrel, akinek fergeteges előadásait országszerte vastapssal jutalmazza a közönség, és megtudhatjuk tőle, hogyan segíthetünk magunkon a mesék mágikus erejével. A Kádár Annamáriából áradó energia és életöröm önmagában is gyógyító hatású, a téma, ahova bevezet, pedig valóban a csodák birodalma. A mesepszichológia és a meseterápia bármely életkorban komoly segítséget jelenthet a nehéz helyzetek, lelki elakadások, fájdalmas élmények feldolgozásában. A meséknek ugyanis mágikus funkciójuk van - nemcsak a tudatra, hanem a tudattalanra is hatnak, és segítenek, hogy rátaláljunk belső erőforrásainkra. Csak azok az archaikus mesék maradhattak fent, amelyek bizonyos ősi tudást és tapasztalást tükröztek, s ezek iránymutató, gyógyító üzenetét mi is megfejthetjük. A mesék ugyanis mindig valami olyan történésről szólnak, ami az élet működését veszélyezteti, a mesehősök pedig megmutatják azokat az utakat, amelyek kivezetnek az adott problémából, vészhelyzetből. Minden élethelyzetnek van egy mesei párja, s ha rátalálunk, az erőt ad az első lépések megtételéhez, kimozdít a holtpontról. A Nyitott Akadémia standján sok más, pszichológiai témájú mű mellett kedvezményes áron megvásárolható lesz a Mesepszichológia és a vadonatúj Mesepszichológia 2. című könyv is, melyeket a szerző kérésre szívesen dedikál. Az előadásra jegyek elővételben kaphatók az Együd Árpád Kulturális Központban. 2014. OKTÓBER 7., KEDD