Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

2014-10-30 / 254. szám

2014. OKTÓBER 30., CSÜTÖRTÖK KORKÉP - SPORT 11 Közelednek a mínuszok, időszerű már a fagymentesítés vízórák Sajtótájékoztatón hív­ta föl a figyelmet Ift Miklós, a Kavíz Kft. igazgatója a víz­mérők fagymentesítésének, a kerti locsolócsapok, illetve la­katlan épületek víztelenítésé­nek fontosságára szerdán a so­mogyi megyeszékhelyen. A fo­gyasztókat ugyanis komoly költségek terhelhetik, ameny- nyiben a fagytalanítást nem végzik el.- Egy tartósan hideg időszak alatt a vízmérő órák ugyan­is elfagyhatnak az aknában - mondta Ift Miklós -, de akár egy alagsorban vagy szuterén- ban is. Az aknában elhelye­zett vízórák kizárólag abban az esetben védettek az elfa­gyástól, ha minimum 90 centi mélységbe építették be, illetve ha az akna rendelkezik a szab­ványnak megfelelő fedlappal. Ha pedig a vízóra elfagy, a cse­re költsége 27 ezer forint, ami a fogyasztót terheli. Nem is be­szélve az enyhülés után elfolyt víz költségéről, ugyanis ezer köbméternél is több víz elfoly­hat ilyen módon. Javasoljuk ezért a fogyasztóknak, hogy a következő időszakban végez­zék el a fagymentesítést, vízte­lenítést. Ift Miklóstól megtudtuk azt is, hogy 2012-ben harminc- nyolc, 2013-ban tizenöt vízórát kellett a szolgáltatónak cserél­nie a fogyasztó költségén elfa­gyás miatt. S már 2014 első hó­napjaiban is előfordult három elfagyás annak ellenére, hogy nem volt igazán kemény tél az év elején. ■ Márkus Kata HIRDETÉS Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. közleménye Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy az alábbi munkálatok 2014. október 30-án befejeződtek: • Nagybajom, 0197/16 hrsz.-ú hulladéklerakó villamosenergia-ellátása, • Ötvöskónyi, Kónyi utca szennyvízátemelő villamosenergia-ellátása, • Ötvöskónyi, Kónyi utca fogyasztói csatlakozók szabványosítása, • Segesd, I. számú szennyvízátemelő Arany János utca villamosenergia-ellátása. A villamos hálózatok és berendezéseik véglegesen feszültség alá kerültek, az elkészült létesítmények érintése tilos és életveszélyes! I Hálózat Nagykanizsán is nyert az RKC kézilabda A Csurgói NKC győzött a somogyi rangadón HIRDETÉS_____________________________________________________________________ ^pjl SZÉCHENYI TERV Sajtóközlemény Lezárult az Infrastruktúrális fejlesztések az esélyegyenlőség elvű minőségi oktatás és az egész életen át tartó tanulás támogatása érdekében az LHH kistérségekben TIOP-1.2.5-12/1 -2012-0002 „Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációjának segítése"-c. projekt , mely a KUK Barcsi tankerülete területén élő SNI gyermekek együttnevelésének érdekében nyújt szolgáltatásokat. Speciális eszközökkel, taneszközökkel és IKT eszközökkel látja el a befogadó intézményeket.A projekt a szakszolgálati épületrész felújítását, akadálymentesítését, bővítését, berendezését és eszközellátásának javítását is tartalmazta. A támogatás összege: 65 000 000 Ft A projekt időtartama: 2013.06.01.- 2014.10.31. Kedvezményezett: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Barcsi Tankerülete FtjlautM Ügynökség j www.ujs20chonylterv.90v hu I 04 40 638 638 I HM* ■ A projekt u Európai Unió támogatásival, a Európai Regionális Fejlesztési Alap lársfinansziroaásávot valósul meg. FÉRFIKÉZILABDA NB l./B NYUGA­TI CSOPORT: BUDAÖRS-TATABÁNYA II.- CSURGÓI KK U23 32-32 (13-20) Budaörs, Városi Sportcsar­nok. vezette: Arnold, Kosztend. csurgói kk U23: Balogh T. - Ha- nusz 2, Kovacsics 7, Balogh P., Füstös 7, Jerebie 5, Kun 3, Cson­ka 1, Tóth 2, Szkokén 1, Győ- ri-Dani 1, Császár, Megyeri 4. edző : Bencze József. Igencsak nehéz találkozó várt a csurgóiakra Budaörsön, főleg amiatt, hogy öt alapem­bert (Győrffi, Csalló, Döme, Ca- vor, Radjenovics) is nélkülö­zött Bencze József együttese - számolt be a meccsről a csur­góiak hivatalos honlapja. A so­mogyiak ennek ellenére soká­ig vezettek (a félidőben még kilenc gólnyi volt az előnyük), ám végül egy-egy pont jutott a mérkőző feleknek. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: MKB MVM Veszprém U23-Pécsi VSE 26-33; Álba Regia KSE-Vecsési SE 23-22; SZESE Győr-Várpalo- tai BSK 29-19; Tatai AC-Bala- tonfüredi KSE U23 24-23; Bu- daörs-Tatabánya U23-Csurgói KK U23 32-32; Szentendrei KC- Dabas VSE KC 24-23; Váci KSE- Százhalombattai KE 33-24. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Vá­ci KSE (14 pont), 2. Szentend­rei KC (10 pont), 3. Pécsi VSE (9 pont), 4. Csurgói KK U23 (9 pont), 5. Tatai AC (8 pont), 6. Százhalombattai KE (8 pont), 7. Dabas VSE KC (8 pont), 8. SZE­SE Győr (7 pont), 9. Balatonfü­redi KSE U23 (6 pont), 10. Ál­ba Regia KSE (6 pont), 11. MKB MVM Veszprém U23 (6 pont), 12. Vecsési SE (4 pont), 13. Bu- daörs-Tatabánya U23 (3 pont), 14. Várpalotai BSK (0 pont). NŐI KÉZILABDA NB II., DÉLNYU­GATI CSOPORT: BALATONBOGLÁRI SC­CSURGÓI NKC 23-25 (13-10) Balatonboglár, Urányi János Sportközpont, vezette: Besszer, Puszta. TAM-BAU TAMÁSI KC- BALATONSZEMESI KSE 43-16 (22-7) Tamási, Würtz Ádám Általá­nos Iskola, vezette: Hornyik, Lá- badi. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Ko­zármisleny SE II.-Bácsbokodi NKSE 43-19; Tolna KC-Hévízi SK 32-27. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Ko­zármisleny SE II. (8 pont), 2. TAM-BAU Tamási KC (7 pont), 3. NEKA (7 pont), 4. Csurgói NKC (6 pont), 5. Balatonboglári SC (6 pont), 6. Tolna KC (5 pont), 7. Hévízi SK (3 pont), 8. Bácsbo- kodi NKSE (2 pont), 9. MK Peli­kán-Siklós KC (0 pont), 10. Bala- tonszemes KSE (0 pont). FÉRFIKÉZILABDA NB II., DÉL­NYUGATI CSOPORT: NAGYKANIZSAI IZZÓ SE- RINYAMENTI KC NAGYATÁD 20-26(12-11) Nagykanizsa, Zsigmondy Csarnok, 100 néző. Vezette: Fá­bián, Földesi. RINYAMENTI KC NAGYATÁD: Nagyvizeli - Madarász 4, Kiss J. 2, Varjas 4, Takács L. 7 (2), Ko- zics 4, Antal R. 1 (1). csere: Bo- zsó (kapus), Kocsis 2, Bojtor 1, Jancsik B. 1, Horváth M., Racz- kó, Talián. játékos-edző: Mada­rász Péter. A bajnoki címvédő nagyatádi csapat magabiztos sikert ara­tott a Nagykanizsai IZZÓ SE otthonában. A somogyiak im­már negyedik diadalukat arat­ták a harmadosztályú pontva­dászatban. A JUNIOR MÉRKŐZÉSEN: Nagy- kanizsai Izzó SE-Rinyamenti KC 25-39 (13-19) LEGJOBB NAGYATÁDI DOBÓK: Jancsik Á. 10, Horváth M. 9, Jan­csik B. 6, Rák M. 5. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: HŐgyé- szi SC-Kalocsai KC 24-22; Pécsi VSE II.-Kiskőrösi KSK 29-28; Kiskunhalas UKSC-Szigetvári KSE 31-28; Simontornyai KK- Sport36 Komló U23 30-43; Me- cseknádasdi Spartacus S-MK Pelikán-Siklós KC 30-26. a bajnokság állása: 1. Kalo­csai KC (9 pont), 2. Rinyamenti KC Nagyatád (9 pont), 3. MK Pe­likán-Siklós KC (8 pont), 4. Pé­csi VSE II. (8 pont), 5. Sport36 Komló U23 (7 pont), 6. Kiskun­halas UKSC (6 pont), 7. Hőgyé- szi SC (6 pont), 8. Mecseknádas- di Spartacus S (6 pont), 9. Kiskő­rösi KSK (5 pont), 10. Nagykani­zsai Izzó SE (4 pont), 11. Sziget­vári KSE (4 pont), 12. Simontor­nyai KK (0 pont). ■ Kun Z. KÉZILABDA Újabb fordulóval folytatódott a Somogy megyei női kézilab­da-bajnokság. EREDMÉNYEK: KUTAS NKC-PETŐFI SE FONYÓD 21-16 (10-5) Fonyód, vezette: Balaskó, Jüngling. kutasi NKC: Szabó, Mi- norics (kapusok), Papp, Bálint 5, Egyed, Sárdi 5, Nagy, Somogy- vári 2, Szilágyi, Somogyvári Bo- naventúra 9. edző: Muschál Zol­tán. FONYÓD PETŐFI SE: Bakos 4, Bors 4, Frankberger, Fáth, Nagy 5, Kispál, Kovács, Kristóf, Hete- si 1, Hámné (kapus), Misefa 2, Sándor, edző: Csabi Péter. KADARKÚTI KC-KUTAS NKC 29-31(17-15) Fonyód, vezette: Horváthné, Jüngling. kadarkúti KC: Ber- náczki (kapus), Benke 8, Borda 5, Márkus, Laczkó 2, Szabó, Boj­tor Andrea 7, Bojtor Alexandra, Patkó 7, Kovács. EDZŐK: Kovács Zoltán, Karsainé Füle Anikó. kutasi NKC: Szabó, Minorics (ka­pusok) Papp, Bálint 7, Egyed 6, Sárdi 6, Nagy 2, Somogyvári 5, Szilágyi, Somogyvári Bonaven- túra 5. edző: Muschál Zoltán. KADAKÚTI KC-PETŐFI SE FONYÓD 28-17 (12-9) Fonyód, vezette: Balaskó, Hor­váthné. kadarkúti KC: Bernácz- ki (kapus), Benke 8, Borda 1, Márkus 1, Laczkó 3, Szabó, Boj­tor Andrea 7, Bojtor Alexandra 3, Patkó 5, Kovács, edzők: Ko­vács Zoltán, Karsainé Füle Ani­kó. FONYÓD! PETŐFI SE: Bakos 7, Bors 4, Frankberger 1, Fáth, Nagy 2, Kispál, Kovács, Kristóf, He.tesi 1, Hámné (kapus), Mise- ta 1, Sándor, Németh 1. edző: Csabi Péter. ■ Kun Z.

Next

/
Thumbnails
Contents