Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

2014-10-04 / 232. szám

2 2014. OKTÓBER 4., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Rangsoroló valamennyi magyar egyetem visszaesett, már egy sincs a világ legjobb 550 egyeteme között. (Times Higher Educa- tion(THE) 2014/2015-ös vi­lágrangsor ) 2013-ban 2008-hoz képest 41 százalékkal csökkentő felső- oktatás állami támogatása. Mégis mit vártak? mk HÍRSÁV Gálaműsor: köszönet az időseknek Kaposvár És a Szeretem Ka­posvárt Mozgalom az idén is zenés műsorral köszöntötte az Idősek Világnapja alkalmá­ból az idősebb generációt. Szi­ta Károly, Kaposvár polgár- mestere mondott köszönetét az időseknek a kaposváriak nevében, majd Kovács Kati és Sólymos Tóni énekelt. ■ M. K. Könyv készült Csokonyavisontáról a település lakóit a Csoko­nyavisontáról készült könyv bemutatójára, a gyerekeket kézművesudvarba hívták a hétvégén. A nagyatádi MintA- gyerek zenekar, és a kaposvá­ri Roxínház műsorát is meg­nézhették. ■ G. A. Háromféle vonós hangszeren játszottak papp Dániel hegedűművész és muzsikus barátai léptek fel a kaposvári evangélikus templomban. Mozart utolsó művét, a 12 tételből álló Re- quiemet adták elő, elsöprő sikert aratva. ■ G. A. Óriási sikert arattak a zenészek Nőtt a somogyi sertésszám gazdaság A piaci gondok maradtak, és beruházni is körülményes ► Folytatás az 1. oldalról Rövid távon illúzió, hogy a hat­millió sertés országa lehetünk - vélik az általunk megkérde­zett gazdák. Nehéz helyzetbe ju­tott az elmúlt időszakban a ha­zai sertéságazat, az országban korábban alig három millióra csökkent az állatállomány, a kor­mány 2017-ig ezt kívánja meg­duplázni. - Nem volt gazdaságos az ágazat, ezért zártuk be 1997- ben a sertéstelepet - mondta Pohner lános, a kaposfői Kapós- mező Kft. ügyvezető igazgatója. A csúcsidőszakban 150 kocát és szaporulatát tartották. Ma nincs annak realitása, hogy belátha­tó időn belül újra indítanák az ágazatot, mivel csak új, modern technológiával felszerelt gazda­ságot szabad és érdemes működ­tetni, a régi hagyományos mód­szerekkel ugyanis nem lehet nyereségesen dolgozni. Fülöp lános Kiskorpádon 350 sertést tart, melyet rendsze­rint egy alföldi cég vesz át. Azt mondja, hullámzik az átvéte­li ár, nagyjából 35-40 forinttal csökkent az utóbbi időben. A ne­hézkes hitelezési gyakorlat mi­att számos kisebb gazdaság baj­ban van. A gazdasági, pénzügyi problémák szűkítik a mozgáste­ret, fejlesztésre, a régi techno­lógia lecserélésére kevés jut. - Évtizedek óta a sertéságazat­ban dolgozom - hangsúlyozta.-Szinte mindig válságban volt az ágazat - mondta. A Központi Statisztikai Hiva­tal tájékoztatása szerint a 2012- es 121 ezer darabbal szemben ta­valy már 133 ezer sertést tartot­tak Somogybán. ■ Harsányi M. Nőtt a sertésállomány, de illúziónak tartják a kormány célját a gazdák Dél-Somogy malaca A somogyszobi Claessens Group sertéstenyésztéssel foglalkozó vál­lalata 1,7 milliárd forintból fej­lesztette a kisbaráti-pusztai serté- sitállókat. Pénteken mutatták be az új épületrészeket. a dél-somogyi cég két telepén, Nagybaráti- és Kisbaráti-pusztán nevelik a megye sertésállományá­nak több mint 50 százalékát - tá­jékoztatták lapunkat a pénteki rendezvény után, melyen részt vett Zsigó Róbert, a szaktárca élelmiszerlánc-felügyeletért fele­lős államtitkára és Szászfalvi László országgyűlési képviselő is. Az 1,7 milliárd forintos beruhá­zás két éve kezdődött és a sertés­istállók férőhelyét 2000-ről 5000- re növelték, s ezzel a cég két tele­pén lévő kocaállomány eléri a 6000 darabot.- A VÁLLALATNÁL ü SeftésállO­mány bővítése nem vásárlással, hanem saját előállítással törté­nik, melyhez a tavaly átadott kan­telep által biztosított világszínvo­nalú genetikát is felhasználják - tudtuk meg. - A telepeken évente nagyjából 180 ezer malacot ne­velnek, ezek 70 százalékát ma­gyargazdáknak adják el tovább hizlalásra, tíz százalékát külföld­re értékesítik. A fennmaradó 20 százalékot tenyészkocaként neve­lik tovább vagy hízóként dél-du­nántúli vágóhidak vásárolják meg. Claessens Péter ügyvezető igazgató elmondta: a kivitelezés a legmodernebb környezetkímélő technológiák alkalmazásával történt, az istállókban a nyári és a téli optimális hőmérséklet eléré­séhez a talajvíz hőjéből szárma­zó energiát használják fel. Balesetveszély az új kerékpárúton deseda Az autósok is használják, s találkozásnál a bringás húzza a rövidebbet gépjárműforgalom Horgá­szok hívták fel a figyelmün­ket arra, hogy a kaposvári De­seda tavon autósok rendszere­sen és illegálisan használják a nemrég átadott kerékpárutat. Gyakran maguk a horgászok a ludasok, akik néha furgonok­kal igyekeznek egy távolabbi pecázó hely felé, s emiatt hajta­nak rá az útra. Ez a gyakorlat azonban nem tetszik mindenkinek. - A gát közeléből indul a forgalom, itt ugyan cövekkel le van zárva az út vége, hogy egy nagyobb jár­mű ne mehessen fel, de a sofő­rök megoldották: a füves terüle­ten áthaladva, mintegy tíz mé­terrel arrébb hajtanak fel a ko­csik a bicikliútra - mondta Ko­vács lózsef, akit felháborított ez a közlekedési mód. - Ez az út szerintem nem olyan vastag alappal készült, hogy nagyobb súlyú autókat elbírjon, így fé­lő, hogy előbb-utóbb, feltehető­en még idő előtt tönkremegy emiatt. A másik a balesetveszély: na­gyon sokan járnak erre kerék­párral, köztük gyerekek és idő­sek is. A személyautók éppen csak elférnek a bicikliúton, tel­jesen elfoglalják, ezért tartunk attól, hogy végül elkerülhetet­len lesz egy súlyos karambol, ahol valószínűleg a bringás húzná a rövidebbet. A horgászok a balesetveszély megszüntetése miatt hívnák fel a hatóságok figyelmét mind­erre, és hatékonyabb fellépést sürgetnek. ■ Kovács G. Visszajáró pénz: akár egymillióra is számíthatnak az autóhitelesek ► Folytatás az 1. oldalról- Rengeteg a probléma a devi­zaalapú autóhiteleknél - nyilat­kozta többször is lapunknak Lé- nárd Mariann, a Banki Hitel Ká­rosultjainak Egyesülete (BHKE) vezetője -, gyakori, hogy a be­dőlt járműhitel magával rántja az amúgy jól fizetett ingatlanhi­telt. S erre a felvetésre nem vá­lasz, hogy autó nélkül is lehet él­ni, ugyanis a járművek gyorsan amortizálódnak, azaz hiába adja vissza az adós a banknak a ko­csiját, a tartozása alig csökken. Ráadásul az autóhitelek ese­tében jóval nagyobb volt az egy­oldalú kamatemelés mértéke, mint a lakáshiteleknél. Ezért for­dulhat elő, hogy bár a felvett ösz- szeg jóval alacsonyabb, mint egy ingatlanhitel esetében, mégis több pénz jár vissza az autóhite­lesnek. A visszajáró pénz alap­vetően öt tényezőtől függ: a fel­vett összeg nagyságától, a fu­tamidőtől, a hitelfelvétel időpont­jától, az árfolyamrés nagyságá­tól - vagyis, hogy mekkora volt az eltérés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos középár- folyamától -, illetve a kamateme­lés mértékétől is idejétől. A gaz­dasági lap egy hét esztendeje, öt éves futamidőre felvett - vagy­is már lejárt, visszafizetett - két­milliós hitel alapján arra jutott, hogy akár 1,17 millió forintra is számíthat a szerződő. Az összeg nagyjából tizede az árfolyamrés, a nagyobb hányad pedig az egy­oldalú kamatemelés. Hogy jól számoltak-e, hamar kiderül, ugyanis miután a par­lament a múlt héten elfogadta az árfolyamrés és az egyoldalú ka­matemelések visszatérítését sza­bályozó törvényt, a bankoknak a jövő év elejétől kell értesíteni­ük devizahiteles ügyfeleiket a nekik visszajáró összegről, illet­ve új törlesztőrészletük mérté­kéről. Hogy ki mennyit kap visz- sza, illetve mennyivel csökken­het a még fennálló tartozása az igen sok mindentől függ: példá­ul, hogy mikor, mennyit, milyen konstrukcióban és melyik pénz­intézettől vett fel. A jelzálogköl­csönösök egymillió, míg az autó­hitelesek félmillió forint körüli összeggel számolhatnak - hogy mikor, nagyrészt azon múlik, az érintett pénzintézet perben áll-e az állammal a devizahite- les-mentőcsomag miatt. ■ A. V. OLVASÓI ÜZENETEK lakhatás. Rétvári Bence állam­titkár: „A növekvő születésszám igazolja a kormány családpoliti­káját.” Aha! A fiatal házaspár csak ránéz a kormánypárti poli­tikusok meghitt családi hajléka* ira, s azonnal a nemzetgyarapí­táshoz kapnak kedvet! * Nem ér­tem, miért bántják Szijjártó mi­nisztert, volt szógyártót a 167 milliós szerény otthonáért: már a szociális népsavazaskor meg­mondta, minden magyar ember méltó körülmények között élhes- senlCsoknyai rezsi. Mióta a Fidesz kormány regnál, azóta a banki tranzakci­ós költségek jól felmentek az égig. Az alapvető élelmiszerek is nőttek, nem beszélve a benzin áráról, és a forint is a béka fene­ke alatt van. Nesze neked rezsi­csökkentés! * Hozzászólás a zsarnokságról és a kiskirályok­ról írt olvasói levélhez: Vélhetően a józan választópolgár igenis meggondolja és megfontolja, hogy x-el jutalmazzü-e azokat a pártalakulatokat, melyek mind a mai napig egy nagy hazugság­nak nevezik a rezsicsökkentést. Sasvári lelkipásztorok. Szívesen ol­vasnék a legnehezebb időben szolgált lelkipásztorokról cikket, netán könyvet is! Hívő közlekedés. Kaposváron pén­tek délután miért nem tájékoz­tatják az utasokat, hogy a 18 já­rat a 8 járat vonalán közlekedik félpályás útfelújítás miatt. Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobilt! PROGRAMAJÁNLÓ OKTÓBER 4„ SZOMBAT KAPOSVÁRON a VII. Nemzetközi Ba­bahordozó Hét keretében V. Kapos­vári Babahordozó Nap - Babahordozó Klub. Szombaton 10 órától 12 óráig az Agóra - Együd Árpád Kulturális Központban. Kaposvár, Csokonai tér 1. 10.00 órától Tudj meg mindent a babahordozásról. A szülő kérdez, Kis Zsófia, babahor- dozási tanácsadó válaszol: Elkényez­tetem, ha hordozom? Hogy fog így megtanulni járni? Kap levegőt? Nem rossz ez a gerincének? Minden baba szereti? Hogyan öltözzek, hogyan öl­töztessem? Annyiféle hordozó van, melyiket válasszam? Hogy lehet ezt bírni? KAPOSVÁRON Deseda körtúra reg­gel nyolc órától. Indulási hely: Toponár, Deseda strand. Nevezés: A Kaposvári TTE tagjainak 08.00-08.30 között a túravezetőnél való jelentkezéssel in­gyenes. Útvonal: a Deseda-tó körül: Deseda Strand - kerékpárút - Toponá- ri szőlőhegy - Nagyhíd - félszigeten a piros sáv jelzésű turistaút - Kishíd - a tó nyugati oldalán a piros + jelzésű tu­ristaút - Gát - Deseda Strand. Túratáv: 13,5 km SZŐLŐSKISLAKON Töklámpás fesz­tivál és szüreti mulatság. Október 4-én 12 órától szüreti forgatag, 14 órától fel­vonulás. 18 órától töklámpás verseny, este szüreti bál. SZENNÁBAN Múzeumok Őszi Fesz­tiválja - Aki dudás akar lenni 15 órá­tól. Az idei ősz a pásztorok élete körül forog a Szennai Skanzenben. Ezen a délutánon a pásztoremberek életéhez oly szorosan hozzátartozó zenei vilá­got tárjuk az érdeklődők elé. Czigány Tamás népzenész kalauzolja a hallga­tóságot a pásztorok zenei világának érdekes és izgalmas területein. Ter­mészetesen a hangszerek is hallatják hangjukat ezen a délutánon OKTÓBER 5.. VASÁRNAP SZŐLŐSKISLAKON Töklámpás feszti­vál és szüreti mulatság. 9 órától Tökös ételek főzőversenye, népdalcsokor, Ká­véházi mesék, Déryné Vándorszíntár­sulat. Somogy Táncegyüttes fellépése. Petrás Mária és a Boglár Senior és a Szárszó Néptáncegyüttes műsora.. mernyén Hosszú Kanyargós Út. Beatles történeti magán gyűjtemény kiállítás. Mernye Petőfi utca 49. Lá­togatható előzetes bejelentkezés és időpont egyeztetés után, az év bár­mely napján. Egész nap. A kiállításra bejelentkezni és időpontot egyeztetni a 06/20/2189-114 mobiltelefonszá­mon lehet. BUZSÁKON a népművészeti tájház hétfő kivételével 9-17 óráig látogatha­tó. XIX. századi parasztporta, berende­zett tisztaszobával, buzsáki hímzéssel.

Next

/
Thumbnails
Contents