Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
2014-10-26 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 41. szám
EGY PERCBEN flz ötös lottó nyerőszámai: J|)kerszám; 27 49 72 79 81 040299 Szigorúan ellenőrzött cellák a magyar börtönvilágban Mindent megtesznek a büntetés-végrehajtásban azért, hogy az elítélt ne tehessen kárt magában vagy másban, de így is előfordulnak a börtönökben rejtélyes halálesetek. Feltérképeztük, hogy milyenek a hazai zárkakörülmények az előzetestől az életfogytiglanra ítéltek magánzárkájáig. ► 5. oldal Ügyeljen rá, hogy mindig ugyanakkor kerüljön ágyba! Az őszi óraátállításnak ma reggel még örültünk, hiszen egy órával tovább alhattunk, vagy tovább tarthatott a buli. Este azonban sokan nehezen alszanak el, vagy ha időben elalszanak, hát hajnalban felébrednek, és már nem tudnak visszaaludni - így aztán garantált a kialvatlanság. ► 6. oldal Különös múmiavilág költözött a természettudományi múzeumba Megnyitotta kapuit a Múmiavilág című nagyszabású vándorkiállítás, amely öt kontinens múmiáit mutatja be a Magyar Természettudományi Múzeumban. A testemlékeket eddig mintegy 1,7 millió ember látta Európában és Amerikában. A múmiák így többé nem lesznek láthatóak. ► 13. oldal Keresztes Ildikó nyugodtan vetkőzhet, csúcsformában van Keresztes Ildikó 2000 nyarán vetkőzött le egy férfimagazinnak, hogy megmutassa, milyen eszméletlenül dögös. Azóta eltelt majd másfél évtized, de most is ugyanúgy néz ki. Elképesztően jó géneket örökölhetett az énekesnő, hiszen a bőre, az izmai ugyanolyan feszesek, mint annak idején. Elárulta: már a szakmájából kifolyólag sem lehet szégyenlős. ► 16. oldal Keresztes Ildikó alakját sokan irigylik Gyúrta Dániel újra meghatotta egész Norvégiát gyúrta Dánielt a norvégok már eddig is nagyra tartották, de most egy újabb szép gesztust tett. A 2012-ben meghalt barátjáról és ellenfeléről, Alexander Dalé Oenről elnevezett uszoda avatójára egy videoüzenetet küldött, amelyben norvégul beszélt. A két éven át épülő bergeni AdO arénát pénteken Erna Solberg miniszterelnök adta át, Gyúrta is meghívást kapott, de mivel Pekingben a rövidpályás úszóvilágkupán versenyez, nem lehetett ott, ezért videón üzent. ■ A tragikusan fiatalon meghalt vetélytárs és barát Dalé Oen emlékét azóta is ápolja Gyúrta. „A pénteki ünnepségen a miniszterelnöknek és a város polgármesterének beszéde után óriás kivetítőn vetítették le Dániel videoüzenetét. A bergeni úszóklub elnöke, lan Allers tájékoztatása szerint az üzenet nagyon pozitív visszhangot keltett, szívhez szóló és megható volt”- mondta az úszó édesapja, Gyúrta Tamás az MTI-nek. Dalé Oen a londoni olimpia előtt egy edzőtáborban esett össze, szívproblémáiba belehalt. Gyúrta barátja előtt tisztelegve a 200 méteres mellúszásban szerzett olimpiai aranyérmének másolatát vitte el Dalé Oen családjának. A magyar úszó már akkor is norvégul mondott beszédet, és hatotta meg az eseményen jelenlevő négyezer embert. Tettéért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság fair play díját is megkapta. ■ Ebolajárvány: eddig ötezren haltak bele A who jelentése szerint átlépte a tízezres határt az ebo- lafertőzöttek száma, a világ- szervezet szerint 4992 ember halt meg a fertőzésben. A 10 ezerből mindössze 27 esetet regisztráltak a három leginkább érintett országon, Sierra Leonén, Libérián és Guineán kívül. Legutóbb Maliban halt meg egy 2 éves kislány ebolafer- tőzés miatt. A hatóságok szerint legalább 40-en kerültek vele kapcsolatban, mielőtt karanténba zárták volna. A WEIO felgyorsítja a kísérleti ebolagyógyszerek fejlesztését és a fertőzés által sújtott területeken való bevetésüket. lőttek Több lövést adtak le Budapesten, az V. kerületben, a Belgrád rakpart egyik szórakozóhelyén szombat hajnalban. Az ORFK közlése szerint 2-3 ismeretlen férfi szóváltásba keveredett, majd - feltehetően - egy gumilövedékes fegyverrel több lövést adtak le. Személysérülés nem történt, az elkövetők elmenekültek. LÖVÖLDÖZTEK A BELGRAD RAKPARTON Illegális gyógyszergyárat lepleztek le 170 ezer házi készítésű gyógyszert és előállításukhoz szükséges eszközöket foglaltak le a rendőrök egy 22. kerületi rejtekhelyen. Először helyszínelést tartottak egy óbudai telephelyen, ott igazoltatták L. Lajost. A 45 éves férfi autójában több száz Rivotril feliratú gyógyszeres üveget találtak. A gyanúsítottnál egy Nagytétényi úti telephelyhez is volt kulcs, így ott is házkutatást tartottak. Az épület pincéjében ipari mennyiségű Rivotril 2 mg feliratú matricát, üvegeket, a tabletták készítésére, szárítására és portalanítására alkalmas eszközöket foglaltak le. ■ i unni iiiii ; 9 771 4 1 9 01 1 703 1 4 0 4 1