Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
2014-10-23 / 248. szám
2014. OKTÓBER 22., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP A cikizés, a kiközösítés is zaklatás iskolai erőszak-körforgás A pszichológus szerint gyakoribb, mint gondolnánk ► Folytatás az 1. oldalról Benczéné Csorba Margit, a kaposvári Bérezi Gusztáv módszertani központ főigazgatója szerint ugyanakkor míg a normál közösségekben egy-egy gyerek önmagában is képes erőszakos cselekményekre, addig náluk, illetve a speciális intézményekben inkább csoportokba állnak össze a gyerekek, s kialakul egy vezér a csoportban, ő irányít, a befo- lyásolhatóbbak pedig teszik, amit mond. - A fájdalomküszöbük is más a mi gyerekeinknek, kevéssé tudják tehát felmérni, ha egy embernek, vagy állatnak valahogyan fájdalmat okoznak - mondta. - Aki nem antiszociális, az persze tudja, hogy rosszat csinált, akik viszont gátlástalanok, azok sokszor fel sem fogják, mit csináltak.- Az iskolai erőszak nagyon fontos téma, foglalkozni kell vele, hiszen ilyen közegben tölti a legtöbb időt a gyermek, napokat, heteket, sőt éveket is- mondta Tapolyai Emőke az Állítsuk meg az iskolai erőszak körforgását! című works- hopon, melyet az Élet Katedrá- lis karöltve szervezett a Felelős Szülők Iskolájával. - A zaklatás egyfajta nem kívánt viselkedésforma a gyerekek között, amelynek három jellemzője van: a hatalmi egyensúly- hiány, a tudatos bántó szavak- ezejc nélkül ,pgyanis nincs bántalmazás, mindig kíséri a cselekedetet -, illetve ha az áldozat ellen irányuló cselekmények hosszabb ideig ismétlődően zajlanak. Ha a gyerek már harmadik hete folyamatosan panaszkodik a pedagógusnak, szülőknek, akkor zaklatásról beszélünk. Ilyenkor lépni kell! Ugyanakkor a zaklatásnak több fajtája van, a leggyakoribb a verbális zaklatás, amely cikizésben, gúnynevek használatában, fenyegetésben, szexuális megjegyzésekben nyilvánul meg.- A szociális zaklatás pedig olyan esetben valósul meg, ha a gyermeket tudatosan kizárják a közösségből, nem választják be a csapatba, amikor játszanak, s nincsenek barátai - tette hozzá Tapolyai Emőke. - A gyerek így előbb-utóbb megtanulja, hogy selejt, és ez az érzés felnőttként is megmarad. A harmadik fajtája a fizikai zaklatás: ütés, rúgás, köpés, gáncsolás, amit gyakran a pedagógus sem vesz észre. S előfordul, hogy egy-egy öngyilkosság döbbent csak rá minket arra, hogy újabb gyereknek kellett meghalnia, mert a társai tudatosan, szándékosan zaklatták, és az érte felelő szülők pedig elmulasztottak kellő mértékben jelen lenni, közbelépni - figyelmeztetett a pszichológus. ■ Márkus Kata X GYORSSZAVAZAS A zaklatások áldozatai általában nyújtják segítségért a kezüket, kérdés, hogy a felnőttek időben észreveszik-e? Hogyan segítsünk az áldozatoknak? meg kell tanítani az áldozatnak, hogy nincs egyedül - ezt azonban nem szavakkal, hanem valós jelenléttel kell és lehet megtenni. ki kell alakítani benne egy egészséges értékrendet, erősíteni kell az egészséges identitást. erősíteni kell az önbizalmát, amelyet úgy lehet megtenni, ha jelen vagyunk, ha támogatjuk őj például ötletei megvalósításában, hiszen fontos, hogy legyen mire büszkének lennie. a félelem tárgyát megoldandó problémaként kell bemutatni, az energiát pedig célok elérésbe, hobbikba, szenvedélybe kell fektetni. Hogyan segítsünk a zaklatóknak, szemlélőknek? az erőszak körforgását csak akkor állíthatjuk meg, ha nem tűrjük el annak eszközeit és magunk sem élünk vele. Arisztotelész szavait idézve: „Az erény a szokások talaján fejlődik ki.” Magunktól kell megkérdeznünk, hogy nálunk mi a szokás, egyáltalán: az erény szokás-e? a szemlélőknek meg kell tanulniuk, hogy vállalják a felelősséget tetteikért. fontos, hogy meggyőződésünket tettekkel is bizonyítsuk, ne csak szavakkal. a szemlélőnek nemcsak a közösséget, hanem magát, és nemcsak magát, hanem a közösséget is meg kell tanulnia megvédeni. A PSZICHOLÓGUS TIPPJEI Különcök, gyengék azok az áldozatok, akik különböznek a többségtől, gyengének tűnnek, nem tudják megvédeni magukat. Depressziósak, szorongósak, alacsony az önértékelésük, népszerűtlenek, nincsenek barátaik. Tapolyai Emőke pszichológus szerint, ha az otthonokban nincs helyes önértékelés, akkor áldozatokat nevelünk. S az áldozatok nem szólnak, mert szégyellik, hogy áldozatokká váltak, és félnek a megtorlástól. Nem beszélnek, mert úgy érzik, a felnőttek is tehetetlenek, nincs eszköztáruk, és érdektelenek. Az áldozatok nem panaszkodnak, mert elhiszik, hogy a bántalmazás, a cikizés a gyerekkor szerves része, és úgy vélik, a felnőttek sem jobbak. Értékrend nélküliek a zaklatókra jellemző az empátia hiánya Tapolyai Emőke szerint, nem éreznek együtt, ők jól érzik magukat a bőrükben. Nincs belső erkölcsi értékrendjük, ezért aztán legtöbbször bűntudatuk sincs. Hiszen csak az az érték, amit ők látnak jónak. Emellett jellemző rájuk, hogy felsőbbrendűnek tartják magukat, s mindenkit lenéznek, aki más, aki különbözik a többségtől. Nincs ártatlan szemlélő a bántalmazási esetekben a pszichológus szerint a többség szemlélő, sajnos sokszor a felnőttek is. Miközben a szemlélők is önbizalomhiányban szenvednek, sohasem ártatlanok, mert a belső erkölcsi értékrend hiánya rájuk is jellemző, s nincs felelősségtudatuk. Ha e két utóbbit helyre tudnánk állítani, akkor csökkenne a passzív szemlélők aránya - jegyezte meg Tapolyai Emőke. - A felnőttek viszont sokszor rossz tanácsot adnak, azt mondják a gyereknek, keressen más barátokat, változzon meg ő. Megoldásnak látják, ha kiveszik a gyereket az osztályból és átteszik egy másikba, ettől azonban a probléma még nem szűnik meg. JEGYZET FÓNAI IMRE Ünnep arra számítok, hogy szinte észrevétlenül múlik el az idei október huszonharma- dikai ünnep. Nem várhatók „pesti srácok” jelmezébe öltözött futballhuligánok, kampányoktól távol minden bizonnyal nem kívánja ezúttal kisajátítani magának 1956. október 23-át a kormány, de az ellenzéknek sem kell idén önmagát megszégyenítenie, hiteltelenné tennie. az 1956-0S forradalom résztvevőinek utolsó nemzedéke nevében írt nyílt levelet három író, Pomogáts Béla, Márton László és Várallyai Gyula, azt javasolva: gondoljuk újra október 23-át! Úgy látják, hogy idén június 16-án tovább rosszabbodott a helyzet, mert „Nagy Imre és mártírtársainak alakja elhomályosult, helyükbe mást állítottak. A történelem átírásának szándéka elképesztő ízlésficammal párosult”. A levélírók mondandójának az a lényege, hogy „a politikai pártok ne tekintsék többé prédának a forradalmat és a szabadságharcot, nincs szükség ezen a napon pártgyűlésekre se bal-, se jobboldalon.” Szerintük a pártok akkor tehetik a legnagyobb szolgálatot, ha otthon maradnak. Tagjaik - javasolják az írók - ha ezt kívánják, egyszerű magyarokként fejezzék ki tiszteletüket és hűségüket 56 öröksége iránt. Szükségesnek tartják az állami protokoll egyszerűsítését is, azt szeretnék, ha a nemzet legalább ezen a napon egységes maradna, mint 1956. október 23-án. MÉLYEN EGYET lehet érteni az írókkal: a harcra, a harcostársakra, az 56-os egyetemistákra, a munkásfiatalokra emlékezni a civil társadalom mégis csak alkalmasabb, mint a politikacsinálók. Osztjuk a reményüket: ha az állam és a politika hagyja a fiatalokat szóhoz jutni, még az is lehet, hogy sokféleségüket megtartva szót értenek egymással. Ez volna október 23-a méltó megünneplése. Hiába az árcsökkenés, még mindig drága az üzemanyag szállítmányozás A somogyi fuvarozók szerint a literenként háromszáz forint lenne az elfogadható számukra ► Folytatás az 1. oldalról- Örülök, hogy olcsóbban tankolhatok, de a lakosság nagy része nem rohamozza meg a benzinkutakat - mondta egy kaposvári taxis. - Lassan hónap vége, sokan kifogytak a tartalékból, akkor veszik elő az autót, ha feltétlenül muszáj. A benzin literenkénti átlagára több éve nem volt három- százkilencven forint alatt, legutóbb 2011 szeptemberében fizettünk 385-389 forintot az üzemanyagért. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt MEGKÉRDEZTÜK: HOGYAN TAKARÉKOSKODIK A BENZINNEL? nagy Sándor kaposvári vendéglátós: - Az üzemanyag adótartamát csökkenthetnék és a forintot erősebb tartományba vihetnék a döntéshozók. Munkám miatt nehezen tudnék megválni az autótól, ám előre pontosan megtervezem az utat, ésszerűen használom a kocsit. nagy László kaposvári vállalkozó: - Jól karbantartott jármű, gondos vezetés: ezzel lehet spórolni. A családban egy személyautót és kisteherautót használunk, elég sokat közlekedünk, így a legkisebb árcsökkenésnek is örülünk, ám szerintem ez még mindig nem elég. maráz Ferenc kaposvári cégvezető: - Cégünket is érinti az ármozgás, hét kisteherautóval rendelkezik. Nehéz a takarékoskodás: arra ügyelünk, hogy a járműveket lehetőleg igyekszünk teljesen megtölteni, s nagy hangsúlyt helyezünk az optimális útvonaltervezésre. a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok tizenöt-huszonöt forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál. A literenként háromszáz forint körüli gázolaj árat tartanák ideálisnak a somogyi fuvarosok. Mészáros Ákos, a Közúti-szolgáltató Ipartestület megyei elnöke kifejtette: kedvező a változás, hiszen az elmúlt hetekben ez lesz a harmadik üzemanyag-árcsökkenés, de a vállalkozók gondjait alapvetően nem enyhíti.- A fuvardíjak negyven-hatvan százalékát az üzemanyag költsége teszi ki, tehát a vállalkozók alapvető érdeke, hogy tartósan elfogadható árak legyenek a benzinkutaknál- mondta az elnök. - A hazai fizetésekhez képest a benzin- és a gázolaj ára igen magas, alapvetően ezen kellene változtatni. Ha a mostani, kedvező irányba halad a folyamat, akkor minden bizonynyal javulhatna az ágazat helyzete. ■ Harsányi Miklós ■ Legutóbb az elmúlt hét péntekén csökkentette az üzemanyagok árát a MÓL, pontosan a szerdai árváltozáshoz hasonló mértékben