Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
2014-10-21 / 246. szám
14 SPORT 2014. OKTÓBER 20., HÉTFŐ m mm mmmmmmmmmmmsmmm Több fronton küzdött az utánpótlás kosárlabda Fölényes győzelmeket is arattak a fiatalokból álló kaposvári csapatok Filipovity Péter (balra) mindkét meccsen a legeredményesebb volt Kevés gól esett a harmadik körben az öregfiúk összecsapásain KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS A szokásosnál kevesebb találat esett az öregfiúk 7. fordulójában, ösz- szesen 32-szer zördült a háló. Ez alulmúlja az eddigi játéknapok góltermését. A listavezető is csak két gólt ért el az Izomláz ellenében, de így is begyűjtötték a három pontot, mivel gólt nem kaptak a találkozón. Két találattal bizonyult jobbnak az ellenfelénél a Justina alakulata, a Bombardier volt a szenvedő fél. Nyert a CD-Box is, ők a Logisztika csapatát verték három góllal. Ugyanennyivel múlta felül a Makár és Társa a Postás gárdáját, ezen a meccsen esett a legtöbb találat, szám szerint tizenegy. Ismét nyert a Kacsó- gép, ezúttal a Kapós Atlast verték 2-0-ra. Egy döntetlen is született a fordulóban, a Joker és a Prémium csapatai nem tudtak egymás fölé kerekedni. A bajnokságban most egy hét szünet következik az ünnepek miatt. ■ A listavezető csak két gólt ért el az Izomláz ellenében, de így is begyűjtötték a három pontot, mivel gólt nem kaptak a találkozón. AZ ÖREGFIÚK BAJNOKSÁG 07. FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI: Logisztikai Ezred-CD-Box 3-6; POMEG ABC-Izomláz 2-0; Justina Cukrászda-Bombardi- er Pub 3-1; Joker Sport Pub- Prémium-Szuromi Ablakok 2-2; Postás SE-Kramár és társa 4-7; Kapós Atlas-Kacsó- gép 0-2. A KAPOSVÁRI öregfiúk kispályás LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. POMEG ABC (21 pont), 2. Justina Cukrászda (18), 3. Joker Sport Pub (16), 4. Prémium-Szuromi Ablakok (12), 5. Bombardier Pub (10), 6. Kramár és Társa (10), 7. Izomláz (9), 8. Kacsógép (9), 9. CD-Box (9), 10. Logisztikai Ezred (6), 11. Kapós Atlas (3), 12. Postás SE (0) A KÖVETKEZŐ FORDULÓ (OKTÓBER 30-31.) PÁROSÍTÁSA csütörtök 17 óra: CD-Box-Kapos Atlas, 17.45 óra: Bombardier Pub-Pomeg ABC, 18 óra: Városliget Prémium-Szuromi Ab- lakok-Justina Cukrászda, 21 óra: Joker Sport Pub-Postás SE. Péntek 18.30 óra: Izomláz- Logisztikai Ezred, 19.15 óra: Kacsógép-Kramár és Társa. ■ Több fronton és korosztályban is elkezdődtek a kosárlabda utánpótlás számára a különböző pontvadászatok. A kaposvári együttesek változó sikerrel vették az első akadályokat. Kun Zoltán A fiú Serdülő Országos Bajnokság alapszakaszában az első forduló csatározásainak a kaposvári Klebelsberg Kollégium tornacsarnoka adott otthont.- Az alapszakasz első fordulójában mutatott játék és hozzáállás miatt minden kosárlabdázómat dicséret illeti. Nagyon örültem, hogy láthatóan törekedett valamennyi játékosom az edzésen gyakorolt feladatok, technikai elemek mérkőzésen való végrehajtására, a nagyarányú pontkülönbség ellenére is. Nem esünk hasra az eredményektől. Tudjuk, hogy ellenfeleink nem képviseltek jelentős játékerőt. Dolgozunk tovább és megpróbáljuk ezeket a mérkőzéseket felkészítő jelleggel kihasználni a felsőházi rájátszáshoz - nyilatkozta Puska Zoltán edző a klub honlapján. EREDMÉNYEK: KAPOSVÁRI KK „A”- PVSK PANTHERS 83-29 (22-6, 20-6,16-9, 25-8) LEGJOBB DOBÓK: Filipovity P. (31), Horváth H. (12), Puska (12). KAPOSVÁRI KK „A”- SIÓFOKI KOSÁRSULI 142-33 (36-4, 33-12, 38-13, 35-4) LEGJOBB DOBÓK: Filipovity P. (43), Horváth H. (22), Büttl (15). Kaposváron rendezték az Országos Gyermek Bajnokság A siófokiak nagyot küzdve, parázs hangulatú, négy játékossal befejezett találkozón búcsúztak a kupasorozattól magasabb osztályú ellenfelükkel szemben. Huszonhét perc után csak egyetlen ponttal mentek a fiatal akadémistákból álló vendégek a hazaiak ellen, akikhez két új igazolás érkezett a sze(U12) első regionális fordulóját. A B csoportban a Kasi Delfinek A csapata két leány együttessel került össze. Az utánpótlás-nevelésben női vonalon kiemelkedő pécsi és szekszárdi csapatot zonra a székesfehérvári Czucz András és Baranya Zsolt személyében, akik közül utóbbi korábban már szerepelt a siófokiaknál. SIÓFOKI KOSÁRSULI-MKB EURO- LEASING-VASAS 86-91 (23-18, 15-27,23-23, 25-23) Siófok, Krúdy középiskola, 50 néző. Vezette: Bálind, Kollár. egyaránt magabiztosan győzte le a lendületesen és ötletesen játszó - Csapó Gábor edző által felkészített - sportiskolás csapat. EREDMÉNYEK: KASI DELFINEK A-PÉCSI VSK SKS: Polgár (19/3), Csala (7/3), Czucz (14), Szabó B. (9/3), Magyar Z. (23/3). Csere: Baranya (6/3), Visnyei (2), Pákozdi (4), Kertész (2). Edző: Kertész Tamás. KIPONTOZÓDTAK: Baranya, Pákozdi, Csala, Szabó B., Visnyei, illetve Krivacsevics, Bamos. ■ Keszthelyi Z. VADMACSKÁK I. 62-41 LEGJOBB DOBÓK: Ruppert Á. (10), Polotár (10). KASI DELFINEK A-SZEKSZÁRDI FÜRGE RÓKÁK 76-45 LEGJOBB DOBÓK: FÜlÖp B. (12), Ruppert (11). A két győzelemmel a kaposvári fiúk a második forduló A csoportjába kerültek. Kaposváron, a Toldi iskola tornatermében rendezték az Ull-es korosztály Dél-Dunántúli régiójának első fordulóját a B csoportban. PVSK PANTHERS A- KASI DELFINEK A 81-33 (27-4,4-4,3-7,21-1, 26-17) LEGJOBB DOBÓ: Kistankó (14). KASI DELFINEK A- SZEKSZÁRDIGYKSE52-48 (4-8,21-4, 7-8, 8-16,12-12) LEGJOBB DOBÓK: Kistankó (21), Haris (12).- A pécsi csapat kiemelkedő volt a mezőnyben - nyilatkozta Csapó Gábor. - Látszott, hogy több év munka van a játékosok mögött. Agyors, ügyes játékosok, nem sok esélyt adtak ellenfeleiknek. A Pécs-Szekszárd meccs, hasonlóan egyoldalú volt, ezért remélhettük, hogy egy jó mérkőzést fogunk játszani. Ez valóban így is lett. A második negyedben állva hagytuk ellenfelünket, ekkor Kistankó Dominik és Haris Bence volt elemében. A záró negyedben hullámzó volt a játék, de Kistankó Dominik mindig tudott válaszolni a szekszárdi kosarakra és 4 pontos győzelemnek örülhettünk. Hasznos fordulón vagyunk túl. Leckét kaptunk a kenguru kosárlabdázásból egy képzett csapattól, majd győzelemnek örülhettünk egy izgalmas találkozón. Sok feladat KARATE Szombathelyen hét nemzet százharminc karaté- kája küzdött a dobogós helyezésekért a Goju Kupán. A Balaton Budo színeit heten képviselték; Somogyi Péter valamennyi tanítványa éremmel térhetett haza, négyen elsőséget ünnepelhettek. Eredmények: 8 évesek, kata: 1. Döáll előttünk, az alapok biztos lerakása ezek közül az elsődleges. Meglepő volt, hogy az edzésen magabiztos és eredményes gyerekek mérkőzésen mennyire elbizonytalanodtak. Fontosnak tartom, hogy megszeressék a sportágat és örömmel sajátítsák el az alapokat. A következő fordulóban, november végén újra a B csoportban játszunk majd. A Kasi Delfinek B csapata a G csoportban szerepelt. - Az együttes kétharmada a korosztályban fiatalabb játékosokból áll, akik első tétmeccseiket játszották. Győzelmeinket elsősorban hatékony védekezésünknek köszönhetjük. Ezzel a két győzelemmel a csapat feljutott az F csoportba, ahol pécsi és tamási ellenféllel találkozik majd - nyilatkozta Sziget and- rás edző. A csapat összeállítása: Csuto- rás Zsombor,Balogh Bence, Katus Bence, Bátorfi Roland, Csizmadia Dorián, Yake Matthew, Hegedűs András, Cséplő Dominik, Hartmann Bende, Antalics Dániel, Molnár Dániel, Heffer Barnabás, Marics Csongor, Ma- rics Hunor, Széki Mór, Karam- bulut Haluk Tunahan. EREDMÉNYEK: KASI DELFINEK B- MARCALI SZÜRKEFARKASOK 65-25 (16-10,13-6,16-5,20-4) LEGJOBB DOBÓK: Karambu- lut (21), Yake (11), Marics Cs. (6), Katus (4), Bátorfi (4), Csuto- rás (4). KASI DELFINEK B- DOMBÓVÁRI KOSÁRSULI B 71-21 (21-0,15-2,18-10,17-9) LEGJOBB DOBÓK: Marics Cs. (14), Hegedűs (9), Bátorfi (6), Antalics (6), Marics H. (4). mötör Marcell (B.fenyves), 14 évesek, kata: 1. Kauer András (B.boglár),... 3. Susóczki Richárd. 11 évesek, kata:... 3. Kálosi Roland, 15 évesek, kata:...2. Szekér Bálint, ló évesek, kata: 1. Varga Barna. 35 év felettiek, kata: 1., kumite:...3. Simon Zoltán (valamennyien B.szárszó). ■ Gamos A. Búcsúztak a kupasorozattól kosárlabda Nagyot küzdött, de kiesett a Siófoki Kosársuli Az érmek fele arany volt a szombathelyi viadalon Rangadót nyert a Tigris KK Egerszegen kikapott az Álba kosárlabda nb iL, nyugat, férfiak Sikerrel rajtoltak Dombóváron kosárlabda nb i./a, férfiak Meglepetések a második fordulóban Rangadóval indult a kaposvári Tigris KK második szezonja az NB IL-es férfikosárlabda-baj- nokság Nyugati csoportjában. A jelentősen megerősödött dombóváriakhoz látogatott a tavalyi bronzérmes somogyi alakulat.- Dombóvári pontokkal indult a mérkőzés, majd Dross három pontosaival gyorson fordított a vendég Tigris KK - számolt be' a történtekről Palócz Tamás a kaposvári klub elnöke. - Az első negyedben a kaposvári csapat egyik legjobb játékosa Mester Milán - egy szabálytalanságot követően - súlyos térdsérülést szenvedett. Az előzetes orvosi vizsgálatok alapján műtét és hosszú kihagyás vár a ponterős játékosra. A második negyedben 5 percen keresztül nem szerezett pontot a Tigris, így a hazai csapat a félidőre 5 pontra megközelítette a ellenfelét. A 3. negyedben felváltva estek a pontok mind a két oldalon. A Tigris KK Déri és Babócsai pontjaival folyamatosan válaszolni tudott a Panta, Szilágyi kettős által vezetett hazaiak támadásaira. Az utolsó játékrészben Fehér Iván által irányított vendég csapat 15 pontos előnyre tett szert, melyet taktikus, érett játékkal a mérkőzés végig meg is tartott. A Tigris KK jó játékkal, megérdemelt győzelmet aratott a csapatott elkísérő szurkolók legnagyobb örömére. DOMBÓVÁRI KOSÁRLABDASULI KE-TIGRISKK 68-77 (12-19, 22-20,19-18,15-20) DOMBÓVÁRI KOSÁRSULI KE: Szilágyi T. (24/6), Panta 1. (21/6), Tamás P. (12), Farkas P. (2), Banai A. (-). CSERE: Balogh L. (7/3), Pölöske K. (2), Váraly- lyay G. (-). TIGRIS KK: Déri B. (18), Miha- lics Z. (11), Dross B. (9/9), Kun K. (8), Mester M. (-). CSERE: Babócsai P. (19/9), Tóth M. (7/3), Csabai M. (5), Győr M. (-), Vá- rallyay A. (-), Szabó D. (-). JÓK: Babócsai, Déri, Miha- lics. Október 22-én újabb rangadó vár a Tigris KK-ra, hazai pályán a Marcali csapatát fogadják Mihalicsék. ■ Kun Z. A második forduló mérkőzése- : it rendezték az NB I./A csoportos férfikosárlabda-bajnokság 2014/2015-ös szezonjában. Óriási meglepetésre az első fordulóban Nyíregyházán 40 ponttal vesztő Zalakerámia ZTE KK hazai pályán remek hajrával 74- 71-re verte az előzetesen sokkal esélyesebbnek tartott Álba Fehérvár együttesét. A volt kaposvári játékos Tenter Marcell székesfehérvári vezetőedzőként már el is könyvelhette első vereségét. A Kecskeméti TE csapata a papírformának megfelelően 80-65-re legyőzte a Pécsi VSK-PANNONPOWER alakulatát, amely továbbra is nyeretThomas és a soproniak örülhettek len a pontvadászatban. A Jászberényi KSE otthonában kapott leckét a nyárom komolyan megerősített Falco KC Szombathelytől, amely 107-87-re győzött idegenben. Folytatta jó szereplését a Nyíregyháza, amely ezúttal az Egis-Körmendet verte 73-72-re. Ugyancsak meglepetés volt az Atomerőmű SE hazai kudarca, a Soproni Sördögöt tetemes hátrányt ledolgozva - a hosszabbítás után - nyert 91- 89-re az Atomvárosban. A Naturtex-SZTE Szedeák- Kaposvári KK összecsapást vasárnap esti lapzártánkkal egy időben rendezték. A találkozóról szóló tudósítást keddi lapunkban közöljük. ■ Kun Z.