Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
2014-10-17 / 243. szám
Buliturizmus: irány Zamárdi siófok Kólaeffektus; nemkívánatos a Beach Club a fehér homokon TISZK: egyedül csak a név változhat SZAKKÉPZÉS Vége a TISZK-ek- nek, de csak az elnevezés változhat, a forma, a tartalom marad - értesült lapunk. Úgy tudjuk, több megyében, így Somogybán sem csak egy, hanem több integrált szakképző intézmény maradhat a jövőben is; e szerint egyben maradna tehát a jelenlegi siófoki központú Somogyi TISZK. ^2. OLDAL Agócs Attila lett a pedagóguskar megyei elnöke oktatás Az országban elsőként Somogy megyében tartotta meg területi küldöttgyűlését a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK). A Klebels- berg Intézményfenntartó Központ kaposvári tankerületének épületében Zalay Szabolcs, a kar országos elnökségének tagja adta át a somogyiak megbízóleveleit. ► 2. OLDAL Jó hír az utazóközönség számára: korszerű buszok érkeznek Somogyba. Rá is fér a frissítés a járműparkra Hamarosan 20 autóbusz áll forgalomba a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. leánytársaságainál. Ezzel a régió közösségi közlekedésének színvonalát kívánja javítani a társaság, a beruházás értéke eléri a 810 millió forintot. Horváth Károly, a zrt. titkárságvezetője elmondta: a regionális közlekedést szolgáló magasabb komfortfokozatú, Irisbus Crossway típusú járművek beszerzését a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. leánytársaságai nyílt közbeszerzési eljárás keretében bonyolították le. Az autóbuszok közül 5-5 a Kapós Volán Zrt., lletve a Gemenc Volán Zrt. járműflottáját erősítik, tíz darab pedig a Pannon Volánt. - Az öt évnél nem idősebb buszok eddig Németországban közlekedtek, s nagyon jó állapotban vannak - mondta a szakember. A klimatizált, oldalablakoknál színezett, dupla üvegezésű, fehér színű autóbuszokat soros hathengeres, 243 kW-os Iveco motor hajtja. ► 2. OLDAL egyetem Megvannak a nevek az egyetemek kancellári posztjaira - hozta nyilvánosságra csütörtökön a Napi Gazdaság felsőoktatási forrásokra hivatkozva. Úgy tudni, Balog Zoltán tárcavezető rábólintott a kiválasztottakra, az iratokat továbbították a Miniszterelnökségre, ahol Orbán Viktor ellenjegyzésére vár a paksa- méta. A Napi Gazdaság információját megerősítette Palko- vics László, az Emberi Erőforrások MinisztériumánakfEM- MI) államtitkára is. Előreláthatólag a jövő hét végére válik véglegessé az állami felső-, oktatási intézmények kancellári névsora. ► 5. oldal Siofokon felbontották a Beach Club szerződését, de egyik nyárról a másikra aligha szabadul meg a város a bulituristáitól A buliturizmus, annak fesztiváljai egyre inkább Zamárdi- ba, meg Balatonvilágosra tolódnak, de Siófok ebből is profitálhat, hiszen sokan csak itt tudnak megszállni - hallottuk a siófoki választási kampány hevében. Túl a kampányidőszakon, leszögezhető: egyik nyárról a másikra aligha szabadul meg Siófok a bulituristáitól, a első lépést mindenesetre még az előző képviselő-testület megtette, kevéssel a vasárnapi választások előtt; felbontotta a város a Beach Club Kft.-vel kötött megállapodást, többek között a túl hangos rendezvények miatt. A Siófoki Nagystrand fehérhomokos strandklubját 2012-től, a Coca Cola távozását követően bérelte a Beach Club Kft., amely az elmúlt három nyáron különböző programokkal, koncertekkel, partik szervezésével próbált közönséget vonzani. A bérlővel szerződést kötő Balaton-parti Kft. vezetőjének, Baráth Istvánnak az előterjesztésében egyebek között az állt: az éjszakai rendezvények zajosabbak voltak a megengedettnél és a programkínálat minősége is hagyott kívánnivalót maga után.A programszervezésben tapasztalt együttműködési készség hiánya miatt a város marketingérdekei is sérültek. ► 3. OLDAL VEGYE ÉSZRE! Vegye észre, hogy a sutty óság fokozható! A parkolóínséges időkben egyesek tökélyre fejlesztik a megállóhelykeresési fortélyokat, s rögtön lecsapnak az első üres helyre. Azzal persze nem törődnek, hogy ezzel másoknak mekkora bosszúságot okozhatnak. Van, aki úgy parkol le, hogy ezzel a mötötte állótól elzárja az utat. Az ügyeskedő sofőr nagy „kegyesen” ugyan a szélvédő mögé biggyesztette a mobilszámát, jelezve, ha a szabályosan parkoló autós esetleg indulna, nyugodtan hívhatja a megadott telefonszámon. Kíváncsi lennék, hogy a vétkes sofőr milyen szitokáradatban törne ki, ha hasonló trükkel őt is valaki megviccelné... H. M. Hllllll Ilii 9 770865 912053 14243 Megvannak a kancellárok, a nevek titkosak FORRÁS: SONLINE.HU EGY PERCBEN Navracsicsnak várnia kell A jövő héten derül csak ki, hogy Navra- csics Tibor milyen biztosi pozíciót kap majd az Európai Bizottságban. A szlovén-szlovák jelöltek cseréje után lehet, hogy oktatási területet kap. ► 8. oldal IDŐJÁRÁS Borult lesz az ég, és többfelé számíthatunk esőre. Délutánig élénk lesz a szél. 15 és 20 fok közötti értékeket mérhetünk délután. ►12. OLDAL Elszámolási képlet Újabb dátum a devizahitelesek számára: november elején érkezik a rendelet az elszámolási képletről. ► 6. OLDAL Afganisztánba indul száz katona Az Afganisztánban jövő januárban kezdődő új NATO-misszióhoz Magyarország több mint száz katonával járul hozzá, s évi 500 ezer dollárral segít. Nem szeretik a szurkolók Több mint kétmilliárdba került a Stadionbiztonsági Projekt. Október végére lehet egységes a rendszer. ► 7. OLDAL ÜGYELETÉI OLVASÓSZOLGÁLAT 8 80/9689-444 TERJESZTÉS _______8 40/510-510 HI RDETÉS ______8 82/528-113 EMAIL: 8onllneg8onUpe.hu Húsz használt busz a régióba | Somogyi Hírlap volán Német járművek javítják a somogyi tömegközlekedést ma is SPOROL ÖNNEK : Ön szerint élhető megye Somogy? : Élhető, de lehetne jobb Is. : Igen, jók a lehetőségek, Nem: sem munka, sem lehetőség. ^ ’ FORRÁS: SONLINE.HU