Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

2014-10-15 / 241. szám

2014. OKTÓBER 15., SZERDA GAZDASÁG * 0 i Ni xv MNWm NM —HipUHlBMNNNNNMNNi 15 hogy csöngött a telefonjuk. Gross már ekkor azt kérdez­te, hogy milyen befektetési ötletük van. A Pimcónál mun­ka közben nem lehetett meg­szólalni, mert a zseni jobban szereti, ha a kollégák az in­terneten keresztül kommuni­kálnak. Ugyanakkor ritmusra ütik a dobokat, miközben a kereskedők dolgoznak. Furcsa szokásai miatt sokan őrült­nek tartották, de igazán csak azok érezték a nyomást, akik vele együtt dolgoztak: ha vala­ki csak rosszul nézett rá, szó nélkül kirúgta. Nem túlzás azt mondani, hogy ő a Wall Street farkasa. Sokan arról beszél­nek, hogy Gross azért váltott, mert az igazgatósággal is meg­romlott a kapcsolata. Bili Gross hihetetlen mun­kabírását az jelzi a legjobban, hogy a világgazdasági válság idején minden idejét a mun­kával töltötte. Az amerikai pénzügyminisztérium és a jegybank, a Federal Reserve is tanácsot kért tőle, hogy mit kezdhetnének a válsággal. Gross egy interjúban azt mondta - miután munkahelyet váltott -, hogy szeret minden reggel fél hatkor kelni, növelni az ügyfelek vagyonát és verse­nyezni más vagyonkezelőkkel. „A pénzcsinálás a véremben van” - mondta Gross. Egyben ki is zárta, hogy nyugdíjba vo­nuljon. A legendás befektető, Bili Gross hetven évesen sem szeretne nyugdíjba vonulni. Új életet kezd, egy másik vállalatnál őrjíti majd meg az embereket. Hornyák József Bili Gross, a Wall Street legendás és egyben rettegett figurája, valamikor 200 dollárral kezdte Hetven évesen váltott munka­helyet Bili Gross, aki eddig a világ leghatalmasabb kötvény­alapját kezelte. Azon nem is gondolkozik a Wall Street le­gendás alakja, hogy nyugdíjba vonuljon, még mindig pénzt akar csinálni a befektetőknek, és le akarja hagyni a verseny­társakat. Nem hiába hívják kötvényki­rálynak, aki 1971-ben alapítot­ta meg a Pimcót. A főnökként elviselhetetlen Gross azonban mindig bebizonyította, hogy zseniális döntéseket hoz, hi­szen nagy hozamot ért el, a vál­lalat folyamatosan növekedett, t és egyre többen vitték hozzá a J pénzüket. Az utóbbi időben né- £ hányszor melléfogott, de még így is a legjobb portfoliókeze­lőnek tartják, akinek a szavai megmozgatják a világ tőzsdéit. Éppen ezért okozott nagy riadalmat, amikor szeptember végén kiderült, hogy Gross el­hagyja a Pimcót. A vagyonke­zelő az Allianz tulajdonában van, a hír után a cég árfolyama esni kezdett a német tőzsdén. Nem csak a biztosító, hanem a német tőzsdeindex teljesít­ményt is lehúzta Gross távozá­sa. Új cége, a kis Janus Capital árfolyama viszont hihetetlenül nagyot emelkedett, miután ar­ra számítottak sokan, hogy a befektetők követik a kötvény­királyt. Grosst közgazdasági ismere­tei mellett az is segítette a pia­cok működésének megértésé­ben, hogy először pszichológiát tanult. Szerinte az is hasznos tudást adott neki, hogy fiatalon egy nyarat Las Vegasban kár­tyázott végig. A legendák sze­rint Gross 200 dollár tőkéből négy hónap alatt 10 ezer dollárt csinált, amihez napi 16 órát black jackezett. Bármi is jut­tatta a csúcsra, kollégái ugyan nagyon tisztelték a Pimcónál az elért eredményei miatt, de a leg­többen gyűlöltek vele dolgozni. A munkatársai hajnalban sokszor ébredhettek arra, HÍRSÁV Szomália rácsodálkozott az első bankautomatára BECSLÉSEK SZERINT a világon ma már legalább 2,5 millió bankautomata működik, amelyekből naponta több mil­lióan vesznek fel készpénzt. Alig maradt olyan ország, ahol még nem lehet igénybe venni ezt a szolgáltatást, a múlt héten például Szomália is csatlakozott az automa­tások banki családjához. A fővárosban, Mogadishuban a Salaam Somali Bank az egyik belvárosi szállodában állítot­ta fel az automatát. A helyiek közül sokan csak kíváncsis­kodtak az újdonság láttán. A BBC tudósítása szerint a gép­ből kizárólag amerikai dollárt lehet felvenni, a helyi pénz szóba sem jöhet, olyan gyors az infláció. Az első automata 1939-ben állt szolgálatba a világon, hol máshol, mint az Egyesült Államokban. ■ Kevesebbb fegyvert adott el tavaly Izrael MINTHA HULLÁMVASÚTON Ülné­nek az izraeli fegyver- és hadi technikai exportőrök. Három éve 5,8 milliárdos volt a for­galom, 2012-ben ez felkúszott 7,47 milliárd dohára, innen esett vissza tavaly 6,54 mil- liárdra. Védelmi szakértők a helyzetet azzal magyarázzák, hogy a jelentős felvevő piaco­kon, az Egyesült Államokban és több európai országban visszavettek a védelmi kiadá­sokra fordítható büdzséből. ■ Nem megy nyugdíjba a legenda befektetés Bili Gross már új vállalatnál kergetheti őrületbe a munkatársakat

Next

/
Thumbnails
Contents