Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
2014-10-01 / 229. szám
3 2014. OKTÓBER 1., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP M9: „nem 2020-ig, hanem előtte” kaposvári közgyűlés Kérdések és válaszok a településfejlesztési stratégia kapcsán Mi lesz a Somogy Áruház sorsa, mikorra épülhet meg az M67-es és az M9-es gyorsforgalmi út, s miként állítható meg a Donner szlö- mösödése? Számos, a városlakókat is érdeklő kérdést vetettek föl a városatyák Kaposvár közgyűlésének rendkívüli ülésén hétfőn késő este. Márkus Kata Ugyan a tervek szerint még többször tárgyalják, mégis a Kaposvár településfejlesztési koncepciójáról, illetve integrált településfejlesztési stratégiájáról szóló előterjesztéseket kísérte a legélénkebb figyelem. Pintér Attila (MSZP) érdeklődött arról, a Somogy Áruház sorsát illetően miben gondolkodik az előterjesztő? - A Somogy Áruház méltatlan a belvárosi miliőhöz - reagált Szita Károly polgármester -, ám magántulajdonban van. A tulajdonossal szemben legalább két éve fel- számolási eljárás van folyamatban. Amikor az eljárásnak vége lesz, meg kell ismerni az új tulajdonos szándékát, majd segíteni kell uniós források megnyerésével, hogy azon a környéken, ahol már mindent rendbe hoztunk, egy normális épületet alakítson ki normális funkcióval. Hogy ez mi legyen, azt természetesen nem mondhatjuk meg az új tulajdonosnak, de korlátokat szabhatunk. EgyelőA Somogy Áruház méltatlan a belvárosi miliőhöz. A tulajdonossal szemben felszámolási eljárás van folyamatban re annyit tudni, hogy a közeljövőben várható a felszámolási eljárás lezárása. Szép Tamás (Fidesz) elismerve a lakótelepeken és a belvárosban végzett felújítási munkákat arra hívta föl a figyelmet, hogy jó lenne, ha a don- neri városrésszel is foglalkoznának városrehabilitáció keretében, mert a városrész elszlö- mösödik.- Az a határozott elképzelésem - mondta Szita Károly -, hogy a cseri, donneri területeken vagyongazdálkodási eszközöket is be kell vetni annak érdekében, hogy ezt a folyamatot megállítsuk. Minden városrész akkor tud elindulni egy magasabb ütemű fejlődésen, ha funkciót kap. Példaként az egykori Bartók iskolát említette Szita, amely ha üresen marad, az is elősegíti a szlömösödést a Donnerben. Kaposvár településfejlesztési stratégiája kapcsán Pintér Attila pontosan szerette volna megtudni azt is, mikorra készülhet el végre az M9-es út Kaposvárt az M7-essel összekötő szakasza. - Az M67, M9 utak tekintetében a stratégiai cél változatlan - válaszolt Szita Károly. - Ez a két közúti kapcsolat feltétlenül kell a városnak, végig kell, hegy kísérjen bennünket nem 2030-ig, hanem már 2020- ig, az M67-es tekintetében pedig korábban. A kormány szándéka az, hogy az M9-es esetében az M7-est Kaposvárral ösz- szekötő szakaszt építenék meg ebben az uniós ciklusban. Ezt követően Szita Károly arra kérte L. Balogh Krisztina városi főépítészt, hogy pótolják azt a hiányosságot, amire szintén Pintér Attila hívta föl a figyelmet: legyen benne a tárgyalt anyagban rövid távú célként az M67-es településeket elkerülő szakaszának a megépítése, s 2020-ig pedig stratégiai célként az M9-es Kaposvár M7-es közötti szakasza. Ez utóbbi megépítésére pontosabb dátumot Pintér Attila kérésre sem mondott Szita Károly, csupán annyit: „nem 2020-ig, hanem előtte megépül az említett útszakasz.” Mesés nap a könyvtárban betűvető apróságokkal pályázat Meseíró pályázatot hirdetett gyerekeknek a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár a Népmesék Napjára. Harminckét pályamű érkezett Kaposvárról és környékéről. Háromtagú zsűri bírálta el a munkákat, főként a mesei elemek meglétét, a történet kerekségét és eredetiségét díjazták. A 8-10 évesek kategóriájában Nagy Babett, a kaposvári II. Rákóczi Ferenc Tagiskola tanulója a Kukoricáspróba című írásával nyerte el az első helyezést. A 11-14 évesek kategóriájában a szintén rákóczis Bego- vácz Ivett lett az első, az ő meséjének címe: A százszorszép királykisasszony és a kukoricaszemű Jankó. A könyvtár az eredményhirdetésre meghívta a székelyföldi Illyés Szabó Anna mesemondót, aki egy szép mesével szórakoztatta a gyerekeket. ■ Kovács Gábor A székelyföldi Illyés Szabó Anna mesemondó egy szép mesével szórakoztatta a kaposvári gyerekeket JEGYZET SZŰCS TIBOR Eljövetel egy siló, egy műhely, meg a kötcsei kirándulások néhány siófoki találkozóval együtt. Nem mondhatjuk, hogy keveset járt volna miniszterelnökünk Somogybán, néhányszor benézett hozzánk az elmúlt négy esztendőben, ha csak a hivatalos látogatásokat vesszük. Orbán Viktor somogyi tartózkodására sajnos legjellemzőbb a rövid maradás, a hirtelen érkezés, és az gyors távozás. A jó állampolgár persze ezzel is elégedett, hiszen legalább érzi, rajta van a térképen, nem felejtették el, s megérti, hogy egy miniszter- elnök nem pihengethet csak úgy hetekre a Balaton-part- ján, vagy nem áshatja be magát a Zselicben egy tágasabb vadászlesre. Hiszen mi lenne akkor a győri agglomeráció felavatandó újabb gyáregységeivel, vagy éppen Miskolc lakótelepeinek magányosságával? ezek alapján Somogybán Kötcse lehetett a legbüszkébb vendéglátó, mert nem volt év, hogy legalább egyszer ne látogatott volna a bájos faluba, aminek mi mindannyiszor örvendtünk, még akkor is, ha az eljövetelek nem párosultak nagy nyilvánossággal, sokkal inkább szóltak a rendszer szakrális méltatásáról, sem- ,mint a somogyiak sorsfordító kérdéseiről. <break/>Kedden Nagyatádon tanműhely-avatásnak örültünk együtt személyesen Orbán Viktorral, hiszen a teremtő munka fejlesztést ösztönzött mégyénk egyik kiemelt jelentőségű városában, s ez valóban ünnepelni való. Azt egy kicsit fájlalhatjuk ugyan, hogy élvonalbeli futballmeccsre hiába érkezett volna már hozzánk, s hogy az elmúlt ciklus ígéreteit átfésülve nem próbálhatta ki a kétszer kétsávos 67-es utunkat, nem nyűgözhette le a taszári reptér újra virágzó forgalma, s este nem maradt egy remek előadásra a felújított Csiky Gergely Színház falai között családjával együtt. sebaj, talán majd legközelebb... Somogyi termelők is demonstrálták Budapesten mezőgazdaság A földből élők szerint vállalkozások sokaságának jövője kerülhet veszélybe Tűzoltóverseny: belehúztak a böhönyeiek FECSKENDŐ AIV. Országos Kis- motorfecskendő-szerelési Bajnokság retro kategóriájának bajnoki címére az egyik esélyes a böhönyei önkormányzati tűzoltóság csapata volt. A nyolcadik, egyben záró fordulón, Zalaszen- tivánon küzdöttek a csapatok. A retro kategóriában 22, a modemben 16, míg a retro női kategóriában kilenc csapat képviseltette magát. Végül a retro férfi kategória első helyezettje Be- csehely lett, a második helyen a Györöki Hamutiprók végeztek, míg a dobogó legalsó fokára a sá- rosdi önkéntesek állhatták fel - megelőzve a böhönyei együttest. A vései önkéntesek a 9. helyen zárták a megmérettetést. ■ H. M. ► Folytatás az 1. oldalról- A mezőgazdaság, tágabb értelemben a vidék a kormány agrárpolitikájának áldozatává válik - áll a mezőgazdasági szövetkezők és termelők országos szövetsége (MOSZ) kiáltványában. - Az új földforgalmi törvénnyel drasztikusan és diszkriminatív módon korlátozzák a földtulajdonosok és földhasználók jogait, amivel leértékeü kétmillió ember vagyonát és munkahelyek tízezreinek megszűnésével fenyeget. Müller János, az érdekvédelmi szövetség somogyi titkára a Somogyi Hírlapnak elmondta: megyénk több részéből érkeztek a figyelemfelkeltő akcióra. Melynek kiemelt célja az volt, hogy a döntéshozókat figyelmeztesse az ag- ráriumot sújtó határozatokra, illetve azok következményeire.- Leépítés, elbocsájtás is bekövetkezhet - utalt a lehetséges léa társas vállalkozások 2,1 millió hektár földterületen 1628 milliárd forintot bruttó termelési értéket, az egyéni gazdaságok 2,5 millió hektáron 1112 milliárd forint értéket állítanak elő - derült ki a MOSZ tájékoztatójából. Azt is közölték: az egyéni gazdaságok száma folyamatosan csökken. Az adó- és közterpésekre, ha a mostaninál nehezebb anyagi helyzetbe jutnak a társas vállalkozások. A somogyi szakembertől tudjuk: a szervezetükhöz tartozó 30 taggazdasághek 80 százalékát a társas vállalkozások fizetik. A kérdésre, miszerint mit kockáztatunk a támogatáselvonással, az érdekvédelmi szervezet közölte: a mezőgazdasági kibocsátás 24 százalékát, 549 milliárd forintot. A sertések 41 százalékát, a tejtermelés 60 százalékát, s 33 ezer alkalmazottat. ból 18-at érinthet az 1200 hektár feletti támogatás-elvonás. Területalapú támogatás részleges megvonása, a tejkvóta közelgő megszűnése, s a fóldfor- galmi törvény okozta hátrányok- sorolta a problémákat Pásztohy András, a szentgáloskéri Agrária Zrt. elnöke, aki ugyancsak részt vett a budapesti rendezvényen.- Szerintem a társas vállalkozások helyzetét eleve megnehezíti a nemrég elfogadott jogszabály, s ennek következtében számos cég piaci pozíciója romolhat. A szakember szerint újabb és újabb csapások érik a mezőgazdaságot. Seregnyi - főként az állattartó gazdaságok - jövője kerülhet veszélybe, kétséges, hogy mit tehetnek a nehezedő körülmények közepette.- Olyan cégek is súlyos problémákkal küzdenek, ahol az elmúlt időszakban jelentős értékű fejlesztéseket hajtottak végre - fejtette ki az 1550 hekár- nyi bérelt területen gazdálkodó, 50 dolgozót foglalkoztató szentgáloskéri zrt. elnöke. - Gazdaságunkban közel 700 szarvas- marhát tartunk, melyből 360 darab a fejős tehén. Mi is rengeteget fejlesztettünk. Úgy érzem: lényeges lenne, ha a hozzáadott értéket növelő gazdaságok később is megtalálhatnák számításukat, s kiegyensúlyozott keretek között folytathatnák tevékenységüket. ■ Harsányi Miklós A támogatás elvonása gazdasági kockázat