Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

2014-10-08 / 235. szám

8 2014. OKTÓBER 8., SZERDA PANORÁMA - TV-MŰSOR HÍRSÁV Spanyolországban is fertőzött az ebola egy spanyol ápolónő egy madridi kórházban ebolaví- russal fertőződött meg, ő az első, aki Afrikán kívül kapta meg a járványos betegséget. | A nővér tagja volt annak | a kórházi csoportnak, amely egy Sierra Leonéból ebola- fertőzéssel hazatért 69 éves spanyol papot kezelt, aki a belehalt a betegségbe. Az Európai Bizottság levelet ír­ta a spanyol egészségügyi miniszternek, amelyben j magyarázatot vár arra, hogy j az óvintézkedések dacára J hogyan fertőződhetett meg az ápolónő az Ebola-vírussal. Brüsszel továbbra is fölöt­tébb valószínűtlennek tartja, hogy a vírus Európában ter­jedni kezdjen. ■ Nőtt a hepatitiszes betegek száma az utóbb! időben jelentősen megnőtt a fertőző májgyulla­dás miatt megbetegedettek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az Észak-Magyar- ország szerint az év első felében, a tavalyi hasonló időszakhoz képest csaknem megháromszorozódott a he- patitis-A vírussal fertőződtek száma. A hepatiüs-A vírus az alapvető higiénés rendszabá­lyok betartásával megelőz­hető. A delmagyar.hu szerint az intravénás droghasználók egyharmada pedig Hepatitis C-fertőzött Szegeden. ■ Újra jön a kultikus Twin Peaks! sorozat Kilenc új epizódot mutatnak be 2016-ban Dávid Lynch rendezésében Folytatódik a misztikus filmsorozat! A törpét alakító Michael J. Anderson és Cooper ügynökként Kyle MacLachlan Visszatér a Kyle MacLachlan által megformált, a Laura Pál mer gyilkosát kereső Cooper ügynök diktafonjával a képernyőkre, miután folyta­tódik 25 év szünet után a legendás televíziós sorozat, a Twin Peaks. Éber Sándor „A Twin Peaks titokzatos és különleges világa visszacsábít bennünket. Nagyon izgatottak vagyunk. Az erdő legyen ve­letek” - hangoztatta közlemé­nyében a világsikerű filmsoro­zat rendezője, Dávid Lynch és a forgatókönyvíró, Mark Frost. 2 A Twin Peaks rajongókon az £ utóbbi napokban nagy izgalom lett úrrá, miután Frost és Lynch is tett utalásokat, hogy 25 év után folytatódik a sorozat. A rendező és a forgatókönyv­író a Twitteren azt írták, hogy „Visszajön a divatba a rágó, amit szerettetek.” Lynch, aki a közelmúltban főleg digitális technológiával forgatott, nem­rég a luccai filmfesztiválon azt mondta, hogy újra dolgozott a Twin Peaks-ből kivágott jelen­tekkel és ismét beleszeretett a hagyományos celluloidra készí­tett filmbe. Luccában már azt közölte, mindig is szerette vol­na folytatni a történetet, hogy egyre mélyebbre és mélyebb­re áshasson annak világában. „Minden lehetséges, legyenek türelemmel és meglátják” - su­gallta akkor a rendező. A televíziós sorozatokat for­radalmasító misztikus krimi- sorozat, a kultikus Twin Peaks, amely némileg görbe tükröt is tartott az akkor futó amerikai szappanoperák elé, 1990. április 8. és 1991. június 10. között két évadot futott az ABC csatornán. Lynch 1992-ben Twin Peaks - Tűz, jöjj velem! címmel mozi­filmet is készített a tévésorozat nyomán, amely szerepelt a can- nes-i filmfesztivál versenyprog­ramjában. A kilenc új epzódból álló sorozat, a harmadik évad 2016-ban várható a Showtime kábelcsatornán; előtte levetítik a korábbi két évad 30 részét is (ezt egyébként a közelmúltban A TWIN PEAKS-SOROZAT Óriási siker volt, három Golden Glo- be-díjat is kapott 1991-ben, 14 Emmy-jelölése volt (2 győzelem­mel) az első évad után, 4 pedig a második évad után. Egy-egy epizódot átlagban 10 millióan néztek meg Amerikában, de a sorozat végére már csillapodott a lekesedés. Hatalmas sikere volt megtette a magyar közteleví­zió is). lövőre kezdődnek meg a produkciós munkálatok, a You- tube-on már meg is jelent egy azAngelo Badalamenti által komponált filmzenének is, Gram- my-díjat is kapott érte. A mozifim- változat kevésbé volt sikeres, be­vételed,! millió dollár volt az Egyesült Államokban. Ezen nyá­ron kijött egy hosszabb változatú bluray-kiadvány, amelyben több kivágott rész is szerepelt egy mint­egy másfél órás pluszanyagban. előzetes videó a bejelentésekről. Mind a kilenc epizódot Lynch rendezi, és közösen írja a forga­tókönyvet Frosttal, akivel egy­úttal a produceri feladatokon is megosztoznak. A CBS Corp. tu­lajdonában lévő Showtime azt is közölte, hogy az új széria napja­inkban játszódik és „régóta várt válaszokkal” is szolgál majd. Sokak szerint ugyanis nem volt megfelelő a sorozat befejezése. Frost azt is közölte, hogy nem múltba révedő részek lesznek, hanem a második évadban el­varratlan szálakhoz térnek majd vissza. Az eredeti történetben a Kyle MacLachlan által megformált Dalé Cooper FBI ügynök a brutá­lisan meggyilkolt középiskolás Laura Palmer (Sheryl Lee) ügyé­ben nyomoz a Washinton állam­beli, képzeletbeli Twin Peaks városában. Sok rajongó azért is várta a folytatást, mivel az utolsó részben Laura Palmer szelleme Cooper ügynöknek azt mondja, hogy találkozunk 25 év múlva. Azt még nem lehet tudni, hogy mennyire tér vissza a korábbi szereposztás, Frost azt közölte, hogy a régi és új arcokra vágyók sem fognak csalódni az új széri­ában. MacLachlan visszatérését biztosra veszik, ő maga is tett az utóbbi napokban erre utaló nyilatkozatokat. A Twitteren pél­dául ezt írta október 6-án: Jobb lesz beizzítani a kávéfőzőt és megtalálni a fekete öltönyömet!" Hatalmas sikere volt a film zenéjének is 4.00 Reflektor© 4.00 A Macska© 5.50 Ma Reggel , 15.10 Geronimo Stilton © 6.25 TVShop 7.00 Unser Bildschirm 6.00 Vezesd!© 5.08 Műsorszünet 4.10 Barátok közt© 4.25 Családi Titkok © 9.00 Capri - Az álmok szí- 15.35 Szandra, a mesenyo- 7.00 Gyilkos sorok © 7.30 Híradó 6.30 New York City Food 6.00 Televíziós vásárlás 4.40 Segítség, bajban va- 5.15 M, mint muskétás © gete© i mozó® 7.55 Gyilkos számok© 7.40 Közbeszéd i -Régi ízek az Újvilágban Reklámfilm gyök!® 6.00 Csapdába csalva © 9.55 Sophie szerint a vi- 15.50 Ormányos család 8.50 Született detektívek 8.05 Virágzó Magyaron © 9.15 Az 51-es bolygó © 5.30 TopShop 6.25 Tények Reggel lág© ' 16.05 Peppa malac © I szág | 7.00 Privát rocktörténet © spanyol-angol animációs 6.00 Jó reggelt, skacok! © 6.55 Mokka© ! 10.25 Család-barát | 16.10 Egér-úti kalandok 9.40 Szívek szállodája© I 8.30 Híradó I 8.05 Gyűjtögetek III. © film 2009 7.35 RTL Klub Híradó 9.30 Stahl konyhája ® 12.00 Déli harangszó 16.35 A varázsceruza 10.35 A nagy házalakítás© 8.35 Térkép 9.00 Szuperapák© 11.00 Rommel© 8.08 8:08 - Minden reggel 9.35 Babapercek© 12.01 Híradó délben 16.45 Marcelino 11.30 Kettős ügynök © 9.05 Könyvajánló 9.25 Beépített főnök- német-osztrák-francia hábo­© 9.40 TeleShop ' 12.25 Hrvatska krónika j 17.15 Maja, a méhecske 12.25 Esküdt ellenségek: 9.15 Magyar elsők Ausztrália© rús filmdráma 2012 9.10 ízes élet - Mautner 10.45 Astro-Világ 12.55 Ecranul nostru 17.25 Kemy Bűnös szándék © 9.35Emily®« 10.20 Jegesmedve lesen® 13.30 Én, a kém © Zsófival 12.00 Tények Délután 13.25 Útravaló 17.40 Süni és barátai 13.25 Gyilkos számok © 10.25 Szelek szárnyán © 11.20 Helló, Málta! © amerikai akció-vígjáték 9.40 Reflektor© 12.25 Aktív© I 13.45 Cédrusliget© | 17.55 Ozie Boo! - Mentsük 14.25 CSI: A helyszínelők© | 11.10 Rózsákharca© ' 11.30 Ötlettől a milliókig © 2002 pCj 10.05 TopShop 13.00 Walker, a Texas-i ko- 14.35 Zorro® meg a Földet! 15.20 CSI: A helyszínelők© 12.00 Déli harangszó 12.00 Jimmyvel az erdőben 15.20 Cápatámadás O 11.45 Asztro Show pó® ' 15.25 Charly, majom a csa- 18.05 Mesebolt 16.20 Castle© 12.02 Híradó j © Malibuban® CO 12.50 Fókusz © 14.00 Walker, a Texas-i ko- Iádban © 18.15 Mazsola és Tádé 17.20 Castle © i 12.25 Kívánságkosár 13.00 A káprázatos karib vi- ' ausztrál akcióthrilier 2009 O 13.25 Éjjel-nappal Budapest pó© 16.10 Jövő-időben 18.25 A nagy ho-ho-horgász 18.20 Jóbarátok© 14.30 Vers 1 lág© 17.10 Másodpercekre a g © 15.00 A gonosz álarca© 16.20 Híradót 18.35 Nyuszi Péter 18.50 Jóbarátok© 1 14.35 Utánam, srácok! 14.00 Őshüllők arénája© haláltól© R 14.40 Celeb vagyok, ments 16.00 Családi Titkok© 16.35 Rex Rómában © 18.50 És te mit gondolsz? 19.20 Jim szerint a világ© 15.10 Táncvarázs 14.55 A világegyetem IV.® amerikai akciófilm 2001 ki innen!© 17.00 Maricruz© 17.20 Híradó ' 19.00 LótiésFuti 19.50 Jim szerint a világ © ' 16.00 Kevés pénzzel Euró- , 15.50 A tudatalatti varázsla- 19.00 Öcsikém 2.: A londo­16.10 Segítség, bajban va- 17.25 A Macska© j 17.35 Ridikül® 19.05 Mélytengeri mentő- 20.25 Két pasi-meg egy ki- | pában© tos világa© ni küldetés© gyök!© 18.00 Tények ( 18.30 Maradj talpon! © J csapat esi© 16.30 Térkép 16.55 A tudatalatti varázsla- amerikai családi kaland­17.25 Fókusz® 19.30 Jóban Rosszban © 19.30 Híradó este i 19.15 Raju, a riksa 20.50 Két pasi-meg egy ki- 17.05 Emily© tos világa© film 2004 18.00 RTL Klub Híradó 20.15 Bumm! © 20.05 Sporthírek 19.25 Noddy kalandjai Já- esi© 18.00 Híradó 18.00 A káprázatos karib vi- 21.00 A sárkány csókja © 19.05 Éjjel-nappal Budapest 20.50 Édes élet© 20.15 Időjárás-jelentés ' tékvárosban II. 21.15 CSI: Miami helyszíne- 18.25 Dunasport 1 lág© francia-amerikai akció­© 22.15 Frizbi Hajdú Péterrel 20.20 A muskétások© 19.40 Nils Holgersson cső- lök© 18.30 Időjárás-jelentés 19.00 Szerelem a vadonban film 2001 20.30 Barátok közt© © 21.20 Szabadság tér‘89 I dálatos utazása a vadlu- 22.15 CSI: Miami helyszíne- 18.40 Közbeszéd | © 22.55 Született pusztító © 21.05 Celeb vagyok, ments 23.15 Hawaii Five-0 © 22.05 Az Este dakkal lök© ' 19.00 Férfi kézilabda-mér- 20.00 Őshüllők arénája® amerikai akciófilm 2010 kiinnen!© 0.15 TényekEste 22.35 CAFe Budapest Kor- 20.10 Híradóeste 23.10 CSI: New York-i hely- kőzés 21.00 A világegyetem VI.® 0.50 Harcosok klubja © 22.40 RTL Klub Híradó 1.00 Aktív© társ Művészeti Fesztivál 20.45 Sporthírek színetek© 21.05 Hírek 22.00 Korszakalkotó felfe- amerikai filmdráma 1999 23.15 Házon kívül© 1.25 Sportos © 20.50 Időjárás-jelentés 0.10 Zsákutca© '21.10 Dunasport dezések© 3.30 Rommel® 23.50 Reflektor© 1.35 Behálózva© 22.45 Híradó { 20.55 Boston Legal-Jogi 2.20 Esküdt ellenségek: 21.20 Zsákutcában © j 23.00 CIA: Titkosítás felold- német-osztrák-francia hábo­0.05 Hazudj, ha tudsz! © 3.15 Maricruz© 22.55 Sporthírek játszmák© Bűnös szándék © 23.10 Kultikon © va© rús filmdráma 2012 11^5 Aí^Ő^Show 2315 Hawaii Five 0 ^ L 20 Muskétások 17.15 Maja a méhecske 19.^*im szerint a 11.10 Rózsák harca 2C(«i2100 Tanadása Frtw Házién-—rmmmm supebsport1 oiscovERY © 10.00 Segítség, bajban vagyok! 7.50 Szívdobbanás © 8.15 Csoda 10.00 Híradó 10.30 Kommentár nék 7.50 Privát rocktörténet plusz © 4.45 Labdarúgás 6.45 12.30 ATVSTART 12.50Televíziósvá- 10.30 Raktárvadászok 11.00 Ereklyék 15.00 Justine hétköznapi finomságai © 11.00 A gyanú árnyékában © Manhattanben © 9.15 Csapdába kül 11.05 Hírvilág 11.30 GyógyHír © 9.00 Privát rocktörténet © 10.00 SportVerda 8.00 Labdarúgás ' sáriási müsorablak 13.50 Álomsztori a hátsó kertből 11.30 Konténervadá- ® 15U50 Luanda Scala Quinn - BeF P5 12.00 Dallas © 12.50 Bűnös sze- csalva © 10.20 Veled is megtör- 12.00 Déli híradó 12.45 Televíziós vá- Privát rocktörténet ® 11.00 Privát- 9.00 Harmadik félidő 10.45 Te- I 14.10 Start+14.25 Televíziós vásárlási szok12.00AranylázaBeringtengeren ni bolondulásig © 16.00 Édes nagyik O relem © 13.45 Szerelem zálogba ténhet! © 11.25 Családi Titkok ® sáriás 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta filmek újratöltve © 11.20 Acapulco levíziós vásárlás 11.45 13. me- müsorablak 15.45 ATV Híradó 15.50 13.00 Ausztrálkamionosok 14.00 Bet- © 1630 Nigellakonyhája® 17.00Jó m © 14.40 Karibi szerelem © 15.35 12.30 Rabok és szeretők © 13.25 ' 14.05 Vetítő © 14,06 Határdöntés j akciócsoport® 12.15 Acapulco ak- net 13.15 NFL 15.45 Fieszta+ I 700-as klub ©16.30 Szókincs 16.55 halál döntések 1430 Élet-halál dönté- szakács, rossz szakács© 17.30 Jamie Barátok közt © 16.05 Celeb va- Jóban Rosszban © 14.05 Tűz és , 15.00 Híradó 15.30 Ázsia 16.05 BBC ciócsoport © 13.10 Acapulco akció- 16.00 Arany pillanatok 16.15 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV sek 15.00 Amcsi benzinfalók 16.00 15 perces kajái ©18.00 Receptdaráló C gyök, beszéljük meg! ©17.05 Tóm víz © 15.05 Édes élet ® 16.20 Ak- Reporters 16.30 Paletta 17.00 Hír- csoport © 14.05 Acapulco akció- SportVerda 17.30 Mai hely- Híradó 18.15 Hírvita 18.45 ATV Híradó Autókereskedők 17.00Állítólag... 18.00 Extra@1830Fitt-téritők©19.00Vara­25 ésJerry 18.05 Agymenök© 18.30 tív © 16.50 Tények 17.15 Hal a tor-1 adó 17.30 Panaszkönyv 18.00 Híradó csoport © 15.00 Robin Hood © zet 17.45 Labdarúgás 20.00 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes Csupasz túlélők 19.00 Licitvadászok zsolj Mexikót! © 19^0 Füszertúra a vi­Agymenők © 19.00 Átkozott bo- tán ©18.15 Édes élet ©19.30 Csa- 19.00 Híradó 19.30 Magyarország 15.55 Eltávozáson © 17.50 Nyo- Kosárlabda 23.00 Labdarú- beszéd 20.45 Retró Parlament 21.15 19.30 Kanada raktárárverések 20.00 lág körül ©2030 Bő a fűszerekkel© szorkák © 21.00 RTL II Híradó ládi Titkok ©20.35 Hal a tortán © | élőben 21.00 Híradó 21 21.30 Pa- mozaprofesszor. A bezárt szobaiéi- gás 0.00 Kosárlabda 2.00 Rali ATV Híradó 21.30 Friderikusz 22.25 Raktárvadászok 20.30 Csomagcsaták 21.00 Jamie takarékos kaja © 22.00 21.30 Dallas © 22.30 Celeb va- 21.35 Menekülés Los Angelesből naszkönyv 22.00 Híradó 22.30 Páholy télye® 19.25 McBride: Rekviem© 3.00 Labdarúgás Világhíradó 22.40 Hírvita 23.10 Haza- 21.00 Csomagcsaták 21.30 Csomag- Ausztrália négykeréken ©2230Street gyök, beszéljük meg! © ©23.35 Jóban Rosszban® 23.05 Magyarország élőben 21.00 Sárkányok háborúja© húzó 0.00 ATV Híradó csaták 22.00 Konténervadászok Food-Egyla&avéosban© megváltoztatásának tévéadó

Next

/
Thumbnails
Contents