Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

2014-10-08 / 235. szám

SOMOGYI GAZDASÁG 2014. OKTÓBER 8., SZERDA Szélerőművek: portugál piacon építenek kapcsolatot Gesztenyekrém Amerikába kadarkút Ezer tonna alapanyagot dolgoznak fel a somogyi üzemben Felszámolják az SCD-t, most kellene átadni a fejlesztéseket export Portugáliában szélerő- műpark-bemutatón is részt vett Szalai Gyula, a Kaposvári Vil­lamossági Gyár (KVGY) igaz­gatója: a Somogyi Kereskedel­mi és Iparkamara szervezte az utat, a legújabb üzleti lehetősé­gekről kaptak tájékoztatást. A KVGY. forgalmának kö­zel felét a nyugat-európai ex­port adja. Stratégiai partnereik között német-, francia-, illetve skandináv cégek találhatók. Szalai Gyula közölte: egy portugál megrendelőjük van, évente alig tíz millió forint a forgalmuk. Ezt növelnék, első­sorban elosztó szekrények ér­tékesítése jöhet szóba. ■ H.M. Kerékpárút épült Kéthely és Marcali között biciklisek Ezentúl biztonság­ban közlekedhetnek a kerék­párosok Marcali és Kéthely kö­zött. A Közlekedés Operatív Programonban csaknem 235 millió forint uniós támogatással Bize-Marcali-Kéthely-Balatonúj- lak leágazó közötti külterületen megépült a kétrányú forgalmat nyújtó bkerékpárút: mintegy hat kilométernyi szakaszon, 2,25 méter széles útburkolat­tal. Az utat Móring József Atti­la országgyűlési képviselő, Sütő László marcali, és Sipos Balázs kéthelyi polgármester adta át. A projekt konzorciumi formában valósult meg, vezetője a marcali önkormányzat, tagja a kéthelyi önkormányzat, a Marcali Kis­térségi Többcélú társulás, a bi- zei és gombai részönkormány­zat, valamint a marcali cigány kisebbségi önkormányzat. A ge­nerálkivitelező marcali Noa-Ép Kft. ■ Vigmond E. Ügyességi versenyt szerveztek Somogybán elkezdődött a gesztenyefeldolgozás: a nagyjából 1000 tonna alap­anyag zömét Olaszországból szállítják a Sarkpont Zrt. kadarkúti üzemében. A vál­lalkozás tízmilliókat költ innovációra, s újabb haté­konyságnövelő, élelmiszer- ipari pályázatokon kívánnak indulni. Harsányi Miklós A Nápoly környéki Avelino kö­zeléből napokban megérkezett már az első gesztenye-szállító kamion, a héten újabb 20 ton­nás rakomány gördül be a Sark­pont Zrt. kadarkúti feldolgozójá­ba. Egyed Károlytól, a cég elnö­kétől tudjuk: Magyarországon jobbára szórvány területen ta­lálhatóak gesztenyefák, koráb­ban ugyanis komoly kárt oko­zott a kéregrák nevű betegség. Emiatt az évente feldolgozott kö­zel 800-1200 tonna gesztenye döntő hányadát olasz termelők­től vásárolják fel.- A szokásosnál hamarabb, már szeptember végén elkezd­tük az idényt - közölte. - Remél­jük, hogy egyenletes minőség­ben és mennyiségben kapjuk az alapanyagot, melynek csaknem 90 százalékából gesztenyepürét gyártunk. Számos hazai és multi áru­házláncon, cukrászaton kívül régóta szállítanak készterméket a szerb, osztrák és román piac­ra, a közelmúltban szlovák va­lamint cseh vállalatokkal kö­töttek megállapodást. Az Egye­sült Államokba pedig palacsin­tára, gofrira és süteményre is kenhető hőkezelt gesztenyekré­met szállítanak. A 28 dolgozót alkalmazó, 1996-ban alapított vállalkozás több nehéz korsza­kot élt túl: a 2008-as válság utá­ni néhány év visszaesést oko­zott a forgalomban, a cégveze­tő szerint a krízis egyik követ­kezménye, hogy a bankok jóval óvatosabban adnak hitelt a vál­lalkozóknak. Két éve a túlzottan gyors beruházási tempó okozott átmeneti zavart a cég gazdálko­dásban, ám a problémákat azóta orvosolták.- Az idén - nyereség mellett - nagyjából 600 millió forint be­vétellel kalkulálunk - folytatta adásvétel Százmilliárdos fej­lesztést ígértek a Balaton-par- ton, 2014-es határidővel, az­az most kellene elkészül­ni a tervrajzon szépen muta­tó beruházásoknak. E helyett most éppen felszámolják az SCD Balaton Holding Zrt. név­re hallgató, nagyszabású fej­lesztést ígérő társaságot, az ál­taluk e célból megszerzett tó­parti kempingek közül pedig a felszámoló most éppen hatot hirdet eladásra, köztük két dé­li partit. Az SCD három éve eladta portfolióját a Turisztika Hun­gária Kft.-nek, ez működtette tovább a kempingeket üzemel­tető Balatontouristot, az utóbbi­ból kivált kempingek azonban felszámolás alá kerültek. A fel­számoló Vectigalis Zrt. most éppen egy 4,7 milliárd forin­tos csomagot hirdet eladásra. Az adatok szerint egyébként az SCD Balaton Holding Zrt. ta­valy már csak 15 millió forint árbevételt ért el. ■ Fónai I. Alsóörs___________________________l,9MndFt Pattnak L9MfdFt Zaiakaros 1,4 Mró Ft fawéd .. 830MR Vonyarcvashegy____________________337 M Ft Balatonberény __ 147MFt Ge sztenyekörkép. Édes és sós finomságok sokaságából adnak kínálatot a kaposvári mintaboltban Egyed Károly: szigorúan ellenőrzik a terméket felhasználás előtt- kilónként 350-600forint a gesztenye: a felvásárlási ár stag­nál - mondta Egyed Károly. - Az apróbb szemű olcsóbb, a nagyob­bakért általában többet fizetnek. Jó lenne, ha minél többen fo­gyasztanák a gesztenyét, mely C-vitaminban gazdag, s rendkí­vül egészséges. Az egyik legna­gyobb nemzetközi bébiétel-gyártó konszernnel is kapcsolatban ál­lunk, s évente több tonna, minő­Egyed Károly: .jó pályára álltunk” ségileg szigorúan ellenőrzött gesztenyét használnak fel. idén jók az értékesítési kilátá­sok. Egyed Károly közölte: saját minta boltjukban is újabb termé­ket kívánnak piacra dobni.- nem csupán a hagyományos édességek a népszerűek, különö­sen kedvelt a gesztenyés pogácsa -jegyezte meg. - Szerintem rend­kívül ízletes és sok mindenre használható a gesztenye. Egyed Károly. - Több elgondo­lást akarunk megvalósítani, az innovációt, a technológiai-mű­szaki fejlesztést kiváló befekte­tésnek tartjuk. Sokba kerül, de a fejlődésünket biztosíthatja. Közelmúltban poharas ter- mékcsalád-gyártására alkal­mas gépet helyeztek üzembe. A közel 120 millió forintos beru­házás négy új dolgozónak bizto­sít munkahelyet, s így tejszínha­bos gesztenyepürét és somlói ga­luskát is nagy tételben gyárthat­nak. Hetven millió forintért ön- töző-tápoldatozó berendezést ál­lítottak munkába Kadarkút tér­ségében, ahol a 40 hektárnyi ül­tetvényen kívül 3,5 hektáros fa­iskolát is fenntartanak.- Nagyüzemi technológia al­kalmazásával szeretnénk gesz­tenyét termeszteni - hangsú­lyozta a cégvezető. - A pro­jekt már hosszú évek óta tart, s vannak eredmények, abban bí­zunk, hogy sikeresen a kísérlet. Cél, hogy a megfelelő üzemmé­ret mellett gazdaságosan, profi­tot termelő új gazdaság egység jöjjön létre. Ha minden a tervek szerint alakul, évente akár 2-4 ezer tonna gesztenye teremhet a térségben, melynek értéke meg­haladja 1,5 milliárd forintot. Egyed Károly úgy fogalma­zott: a teljességre törekednek minden téren. Ha például egy hí­don hiányzik egy méternyi sza­kasz - folytatta -, akkor az az út nem járható. így van ez a gazda­Millió forint 2012 2013 AittevÉel ___________; 348,38 491,78 Lz er eredmény . '38,29 1,83 Adózóit eredmény -47,59 11,42 Mérleg szer, ered. 47,59 11,42 Saütffie____________ 248,43 26g4 Ho sszú lej, kőt 41,77 30,00 Mérlegfőösszeg______________791,24 686,88 FO RRÁS: 1M sági életben is: nem elég egy-egy részterületet támogatni, mivel az erre fordított keret könnyen kidobott pénzzé válhat. Teljes körűen érdemes egy-egy ága­zatra összpontosítani.- Fontosnak ítélem, hogy a következő években kiemelt tá­mogatásban részesül az állatte­nyésztés, a kertészet és az élel­miszer-feldolgozás - mondta. - Szerintem a gazdaságot olyan programok lendíthetik előre, amelyek megalapozottak, s fi­gyelembe veszi a helyi adottsá­gokat, sajátosságokat. Jó példa van a közelben is, ilyen példá­ul a lengyeltóti diótermesztés. A 2014.-2020. közötti megjelenő egyes uniós pályázatokon társa­ságunk is indulni szeretne, úgy érzem, jó úton haladunk, fejlődé­si pályára álltunk. Célunk, hogy nemzetközileg is közismertté váljon a kadarkúti gesztenye. , Jó bevétel az angolnacsapda a társaságnak halászat Nyitva a Sió-zsi­lip, így angolnázhat a Balato­ni Halgazdálkodási Nonpro- fit Zrt. (ha sokáig van nyitva a zsilip, akár komoly bevéte­le is származhat a társaság­nak az angolnaeladásból), az angolnacsapdában azonban néha más halak is felbukkan­nak. Legutóbb meglepetésre egy márna landolt az angol­nák között, nemrég pedig egy horgász jelentette: Keszthely partjainál jászkeszeget fogott balinozás közben. Ezek folyó­vízi halak, a Balaton vízgyűj­tőjén több vízfolyásban is elő­fordulnak, és minden bizony­nyal az erős áradások nyomán kerültek a Balatonba. ■ F. I. Ezúttal az „őszi szezonért” fogtak össze a régió vállalkozásai ismét kinyit a balaton A tavaszi kampány sikeres volt, májusban Siófokon 29 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Ahogyan tavasszal, ismét ki­nyit a Balaton, ezúttal is tíz na­pig, október 22-től, mert vállal­kozások százai fogtak össze is­mét, hogy megmutassák a Ba­laton őszi arcát is. Kétszázöt­ven vendégváró hely jelentke­zett eddig az akcióra körben a tópartról és a háttértelepülé­sekről. Jól sikerült a tavaszi Nyitott Balaton kampány; közel négy­száz szolgáltató csatlakozott a projekthez a Balaton Régió­ban (215 együttműködő szál­láshely, 105 nyitva tartó ven­déglátóhely, hetven kedvez­ményt adó szolgáltató). A szak­emberek szerint először sike­rült egységes régiós turiszti­kai termékké formálni a bala­toni kínálatot. Siófokon példá­ul ebben a projektben harminc szálláshely, harminc vendég­látóegység és tíz szolgáltató vett részt és 29,9 százalékos vendégéjszaka-emelkedést re­gisztráltak májusban az elő­ző évi májusi adatokhoz ké­pest. Mindezek azt igazolják: az őszi szezon megteremtésé­nek törekvései is megalapozot­tak lehetnek. Közel 160 szálláshely, több mint kilencven pincészet és ét­terem - összegzett a napokban Fekete Tamás, az ötletadó bala­toni regionális TDM-szövetség alelnöke, de persze még újabb egységek is csatlakozhatnak Kiváló borok, vidámság. Lovas kocsival lehet megközelíteni a régió pincéit az új jelszó jegyében: Ősszel is Balaton. Többek között lovas­kocsival, kisbusszal, vagy ha­jóval szállítják azokat, akik let­eszik autójukat és gyalogosan indulnak felfedezni egy-egy régió pincéit. A borturisták mellett a családi programok­ra vágyóknak is számos ese­ményt szerveznek október 22- e és november 2-a között. Szig- ligeten tartják például a Sül­lőfesztivált, Balatonszárszón a Csokoládéfesztivált, Siófokon pedig Kálmán Imre emlékna­pokat szerveznek. A Siófokon született komponista legis­mertebb dallamai mellett a he­lyi vendéglők a kedvenc étke­it és süteményeit is elkészítik. A turisztikai szakemberek egyébként újabban azt hangoz­tatják: a szezonhosszabbítás kifejezés lecserélendő, új célo­kat, távlatokat tűztek maguk elé, ennek a része az is, hogy most éppen „őszi szezont” te­remtenek a Balaton mentén. Fe­kete Tamás szerint akik össze­fogtak, azok biztosak benne: meg tudják mutatni a tavaszi és a nyári után a magyar ten­ger harmadik arcát is. ■ Fónai Imre Tavasz _______215 _ 105 tez_________________160___________90 FO RRÁS: BALATONI TDM 4

Next

/
Thumbnails
Contents