Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
2014-10-08 / 235. szám
MEGYEI KÖRKÉP FELÜTÉS Alkalmassági próba BBC: Alkalmatlannak találták Navracsics Tibor EU-biztosje- löltet a neki szánt tisztségre. kéne egy bizottság, amely a többi politikusunk alkalmasságát is megvizsgálja. K. G. HÍRSÁV Erősödik Kereki, konditermet avattak INGYENESEN IGÉNYBE vehető konditermet nyitott az önkormányzat Kerekiben. A tavasz- szal átadott Integrált Közösségi Szolgáltató Térbe költöztetett könyvtár egykori épületében közösségi célra felajánlott magántulajdonú sporteszközök állnak az erősödni óhajtók rendelkezésére. ■ F.I. Megújult a patalomi szociális otthon csaknem 180 millió forintos pályázattal megújult a patalomi ParR szociális otthon. Korszerűsítették az épület fűtését, felújították a vizesblokkot, kicserélték a nyílászárókat, s az idős, beteg emberek számára egy 44 személy befogadására alkalmas új részleget is kialakítottak. ■ H. M. Tárlat a Klebersberg Kollégiumban bakos Natália festményeiből nyílik kiállítás a kaposvári Klebersberg Kollégiumban. Ékszerek és női ruhák tervezésével is foglalkozik az alkotó, a tárlat november közepéig tekinthető meg. ■ H. M. Meghökkentő alkotások Vastapsok a templomban vádak a gyűlésen Miért kellett távoznia a balatonboglári lelkésznek? Szavaz a presbitérium. Smidéliusz Zoltán esperes (áll) balján Mátrai Zoltán felügyelő, jobbján Czöndör István lelkész ► Folytatás az 1. oldalról- Baba-mama klubot szerveztek a feleségével, gospel-kórust toborzott, sok fiatalt nyert meg, 2009 óta, amióta itt van, folyamatosan nő a hívek száma - mondta egy hölgy, miközben egyre csak teltek a padok. Egy másik hozzátette: - Úgy látszik, ez mind nem számít, indult a Városvédő Egyesület színeiben képviselő-jelöltnek, ez nem tetszhetett egyeseknek. Nem lehet véletlen az időzítés, meg a gyorsaság, még a választások előtt.- Ennyi embert utoljára a templom szentelőn láttam itt - állapította meg Smidéliusz Zoltán somogy-zalai esperes, de gyorsan hozzátette: az viszont szomorú, hogy nem örömből, nem az igére szomjazva gyűltek össze ennyien. Majd kisvártatva közölte azt is, hogy kénytelen lesz zárt ülést elrendelni, ha a hallgatóság nem tartózkodik az érzelemnyilvánítástól. Á padsorokat megtöltők ugyanis vastapsban törtek ki, amikor az egyik presbiter javasolta Mátrai Zoltán presbitériumi felügyelő felmentését. Később kiderült: Mátrai kezdeményezte a fegyelmi eljárást Czöndör lelkész ellen. Mondta is az egyik presbiter (a környék valamennyi evangélikus gyülekezetének a képviselői ott voltak) az esperesnek: - Láthatja, két ember rossz viszonya áll az egész ügy hátterében. Mi meg vagyunk elégedve a lelkészünkkel, mi járunk a templomba. Vagy ez nem számít? Bízzanak az Úrban mindenkor, biztatta az igét idézve Smidé- Uusz Zoltán a híveket, majd nyomatékosította: a püspök döntése megszületett, sőt, a lelkésszel telefonon meg is egyeztek a folytatásról, Czöndör István elfogadta áthelyezését. Eldöntött kérdés - ismételte el az esperes többször is, majd Czöndör István is szót kért, mondván, „ha már egyszer az ítélet kész, ismerje meg mindenki a vádat is”. A püspök két utat hagyott számára - így a lelkész -, vagy elfogadja a lovász- patonai állást, vagy fegyelmi eljárás vár rá, de ez estben „valószínűleg utcára kerültem volna a családommal”. Az ügy politikai szálával kapcsolatban any- nyit jegyzett meg: - A lelkész az egyházi törvény szerint köztisztséget vállalhat, de pártpolitikai tevékenységet nem végezhet. Én a helyi civilekkel fogtam össze, párttagságot, tisztséget nem vállaltam. Czöndör Istvánt okirathamisítással is vádolták, amit el is ismert, mondván, „az elődöm szerint 2008 óta volt gyakorlat, hogy a felügyelő távollétében a számítógépbe szkennelt aláírását használták, én is így tettem néhányszor, nyilván nem kellett volna ezt a gyakorlatot elfogadnom”. Mátrai Zoltán egy kérdésre azt állította: nem tudott erről, senkinek sem adott beszkennelt aláírást. A lelkész végül azt kérte a hívektől, hogy ha már egyszer eldöntetett, használják fel ezt az ügyet arra, hogy megújítják a gyülekezetét - Zárjátok le a múltat, köszönjetek el ehhez egyesektől, válasz- szatok lelkészt, ne hagyjátok, hogy valaki idetegyen valakit - így Czöndör. - Én elmegyek, de ti ne álljatok fel, mert a Sátán pont ezt akarja elérni veletek. És bízzatok az Úrban! Vastaps újfent. Kifelé menet egy fiatalembertől hallottuk: - Az igazság győz. Hol az igazság? Pilátus is ezt kérdezte. Aztán Krisztus föltámadt. Nem lehet legyőzni. ■ Fónai Imre Új kamerák őrködnek a biztonságért fejlesztés A kaposvári beruházás 150 millió forintba kerül, a városnak megéri ► Folytatás az 1. oldalról Szita Károly elmondta azt is: amikor működik a teljes hálózat, azt várják, hogy két hónapon belül megfeleződjön a közterületen a rendbontások száma, s újabb két hónap múlva meg is szűnjenek. A város beruházásában, saját erőből készült el a fejlesztés, a kaposvári Opti-Coast Kft. építette ki a rendszert, amely elér a Körtönyebükkbe is. Piros Attila, dandártábornok, megyei rendőr-főkapitány kifejtette: a közbiztonság mindennapi érték, az életminőség része. - Végesek a lehetőségeink, de nem vagyunk egyedül - emelte ki. - Az önkormányzat, a polgárőrség, s minden szervezettel, amely ezt szolgálja, együttműködünk. Minden kamera hat rendőrnek a szeme. Ezek a készülékek az év 365 napján - rossz látási viszonyok között is - őrködnek a biztonságra. Az újságírók betekintést kaptak a rendőrségen a kamerák működéséről: olyan éles képet is mutattak, amelyen akár a gépkocsi rendszáma is beazonosítható. ■ Harsányi Miklós VOKS 2014 Fiktív nevek az ajánlógyűjtő íven - Oda-visszalépés Szegerdőn Ahhoz képest, hogy a települési önkormányzati és a nemzetiségi választást most először rendezik egy napon, ami által akár hétféle szavazólapot is kaphat egy választópolgár, rendkívülinek nevezhető események nemigen zavarják a kampányt Somogybán. Két kamionban, nyolcszáz dobozban megérkeztek a szavazólapok is, ezeket a választási irodák őrzik. Országosan mintegy tizenegy-ezer féle szavazólapot nyomtattak ki. Somogybán egy büntetőeljárás indult el az egyik helyi választási bizottság feljelentése nyomán ismeretlen tettes ellen. Egy jelölőszervezet fiktív személyekkel dúsította föl egy ajánlóíven a támogatók körét, de így sem lett elegendő számú ajánlása. A hamisítás gyanúját külföldi nevek tették még valószínűbbé: ennek humorfaktorát az ügyészség értékeli majd. Vörös Tamás megyei főjegyző, a Területi Választási Iroda (TVI) vezetője hétfőn elmondta: a helyi választási bizottságok döntései közül egy került a Területi Választási Bizottság elé. Szegerdőn a nemzetiségi választás egyik roma jelöltje lépett vissza, majd meggondolta magát, viszont a törvény ezt nem teszi lehetővé. A döntés ellen fellebbezett, de a jogszabály egyértelmű: nem járhatott sikerrel. Ezzel a viszszalépéssel meghiúsult a roma nemzetiségi választás lehetősége a településen, mert a jelöltek száma a testület megalakításához szükséges létszám minimuma alá került. ■ A polgármesteri székért 573-an küzdenek a választók szavazataiért Somogybán százkét településen tartanak nemzetiségi választást vasárnap, van ahol többet is. Roma választást kilencvennégy, németet tizenöt, horvátot tizenhárom, románt kettő, örmény és lengyelt egy-egy településen rendeznek. Ennél több településnek volt lehetősége a nemzetiségi voksolásra, ehhez a 2011-es népszámlás szerinti legalább huszonöt lakos kellett, aki úgy nyilatkozott, egy adott nemzetiséghez tartozónak tartja magát. Itt mindenütt kitűzték a választást. A jelöltállítás azonban mérsékelte a települési kört, a roma választások lehetősége harminceggyel, a német tizenhárommal csökkent. Időközben lezárult a helyi választási bizottságokba a delegálás lehetősége. A jelölőszervezetek és jelöltek összesen száznégy delegáltat neveztek meg, nyolcszázöten a szavazatszámláló bizottságokba kerültek: ahol egy szavazókor van, ott a két testület megegyezik. Vasárnap nyolc jelölőszervezet összesen 3461 jelöltje méretteti meg magát a somogyi helyhatósági voksoláson. Ebből 573-an polgármesteri tisztségre kérnek felhatalmazást, de csak 246 jelölt fog révbe érni, ennyi a településszám. Az egyéni listás jelöltek száma 2531, míg 188 egyéni választókerületi jelölt van, ők az öt tízezernél népesebb településen szálltak versenybe. A többiek kompenzációs listán szerepelnek. Mindany- nyian 266 ezer 583 ezer somogyi választópolgárt próbálnak meggyőzni egészen vasárnapig a szavazás fontosságáról, és a persze az ikszek megfelelő helyéről az adott szavazólapon. ■ B. T. Húsz év fegyházat kapott a nagybajomi lány gyilkosa ► Folytatás az 1. oldalról Senkit nem lepett meg, hogy bár a legutóbbi tárgyaláson a 24'éves nő kijelentette, nem bízik meg védőjében - és az ügyészben... mégis ugyanaz az ügyvéd jelent meg a keddi tárgyaláson. Melyen aztán a vádlott elnézést kért a kirendelt jogásztól, s mint kiderült, ezt megtette korábban levélben is, s azt állította, kifejezetten kedveli védőjét. Aki azonban így sem tudott sokat tenni védencéért, hiszen a gyilkos beismerő vallomást tett már a nyomozati szakban, azaz csak néminemű magyarázkodásra futotta a védelem részéről. A nő sem tudott sokat hozzátenni a tárgyalás menetéhez az utolsó szó jogán, méltányos ítéletet kért a bíróságtól, s arra hivatkozott, nagyon rossz passzban volt tavaly ősszel, ezért vetemedett a gyilkosságra, noha kifejezetten kedvelte az áldozatot és annak családját. Utóbbiak viszont továbbra sem kértek a bocsánatkéré- séből. A vádhatóság képviselője, aki előre kitervelt, nyereség- vágyból, védekezésre képtelen személy elleni emberölés miatt állította bíróság elé a nagybajomi nőt beszédének végén határozott idejű szabadságvesztésre tett indítványt, noha hozzátette, a gyilkos esélyt sem adott áldozatának. A meggyilkolt lány rokonainak már ez a szakasza sem tetszett a tárgyalásnak, az indulatok azonban igazán az ítélethirdetés után szabadultak elé. Azt még morgolódva vették tudomásul, hogy a bíró a határozott idejű büntetés maximumát, azaz húsz évet szabott ki a korábban külföldön prostituáltként dolgozó nőre, ám amikor utóbbi és védője jelezte, enyhítésért fellebbeznek, hangosan szidni kezdték a gyilkost. Akit sokáig ki sem lehetett engedni a tárgyalóból, a sértetti rokonság ugyanis kiabálva-fenye- getőzve várta a folyosón - végül a rendészeknek kellett közbeavatkozniuk, s kiterelték az épületből a - valahol érthető okokból - felbőszült társaságot. Az ügyész ugyan tudomásul vette az ítéletet, ám a fellebbezések miatt a per a Pécsi ítélőtáblán folytatódik. ■ A. V. 2014. OKTÓBER 8., SZERDA 2 _____ Té lre készülnek a túrázók, situ tó felszereléssel gyakoroltak az őszi erdőben a MA-VIK Triatlon Club tagjai. Húsz kilométert tettek meg Kaposvár környékén