Somogyi Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-05 / 207. szám

4 2014. SZEPTEMBER 5., PÉNTEK ÖTPERCES INTERJÚ Sikerkovács mentősök dobogós helyen végzett a kaposvári mentőcsoport: az Országos Mentőszolgálat szakmai vetélkedőjén - eset rohamkocsi kategóriában - harmadik lett a Kovács Ist­ván, Páhoki József és Buni Roland alkotta trió.- Milyen feladatokat kaptak a csopaki versenyen?- Nyolc csapat és egy meg­hívott csoport indult a rendez­vényen, mely nyolc helyszínen zajlott - felelte Buni Roland, az OMSZ kaposvári mentő­tiszt, csapatvezető. - A forga­tókönyv szerint családi vesze­kedéshez riasztottak, hirte­len "lövöldözés tört ki", s nem mindennapos körülmények között kellett helytállnunk. Rendőrök és túsztárgyalók is bekapcsolódtak a programba, a zsűri eközben folyamatosan figyelte a munkánkat, s a be­teggel, a hozzátartozókkal, il­letve az egymás közötti kom­munikációt is értékelték. S pe- sze nagyon kíváncsiak voltak, hogy egy ilyen szituációban miként látjuk el a "felkaron lőtt" sérültet.- Újabb próbatétel következett a másik állomáson?- így van, a következő ál­lomáson egy Balatonból ki­mentett férfinak kellett segí­tenünk. A helyszíni vizsgá­latok során derült ki, hogy szívizom infarktust szenve­dett, s szakszerű kezelésben kellett részesítenünk.- Harmadik helyen végeztek. Mi a kaposvári trió titka?- Úgy érzem, hogy iga­zi csapatmunka jellemezte a tevékenységünket, a beteg­centrikus szemlélet jegyé­ben dolgozunk. ■ H. M. Buni Roland: csapatmun­ka hozta meg a sikert MEGYEI KORKÉP Elnökök szerződésmódosítás előtt bíróság Kolláth György alkotmányjogász szerint sérülhet a bírói függetlenség Kampányra készülnek a középiskolások vizsga Huszonheten pótvizs- gáztak, s nyolcán buktak meg a toponári mezőgazdasági szak- középiskolában, ahol az új tan­évben 410 diák kezdi el tanul­mányait. Az elméleti felkészíté­sen túl nagy hangsúlyt helyez­nek a gyakorlati képzésre:: a fé- ■ szerlaki tangazdaságban rö­videsen felgyorsulnak az őszi szántóföldi munkálatok. - A hu­szonöt hektárnyi cukorrépán kí­vül több mint 60 hektáron ter­mesztünk kukoricát - mondta Torma Sándor igazgató. - ígére­tes a termés, remélhetően ked­vező lesz a hozam. Hamarosan a talajelőkészítés, az őszi vetés­hez kapcsolódó feladatok is bő­ven adnak munkát. ■ H. M. A jelenlegi határozatlan ide­jű kinevezésről határozott, hatéves megbízatásra vál­toztatná egy törvényjavaslat a tanácsvezető bírák man­dátumát. A változás nagy­jából hatszáz, Somogybán hét bírót - a Kaposvári Törvényszéken két büntető, egy katonai és három polgári tanácsvezetőt - érintene. Vas András Szakemberek szerint a jogsza­bályi változás munkaügyi és etikai szempontokból is véle- ményes, többen úgy véleked­nek, ezzel sérülne a bírói füg­getlenség is. A törvényszékek másodfokú eljárásaiban, valamint az ítélő­táblákon, illetve a Kúrián dol­gozó tanácselnökök az ítélkezé­si tevékenységért, annak törvé­nyességéért, megalapozottsá­gáért és pártatlanságáért felel­nek, s jelenleg - ellentétben az igazgatási vezetőkkel, mint pél­dául a bírósági elnökök, elnök- helyettesek vagy kollégiumve­zetők, akiket az Országos Bíró­sági Hivatal (OBH) vezetője ne­vez ki - a törvényszék-ítélőtáb- la-Kúria elnöke által kiírt pá­lyázat útján juthatnak mandá­tumukhoz. Kinevezésük hatá­rozatlan időre szól, mely többek között biztosítja, hogy munká­juk során csak szakmai meg­fontolások alapján hozzanak Az Igazságszolgáltatás külön hatalmi ág, melybe nem nyúlhat bele a végrehajtó hatalom döntéseket, más szempontokat ne kelljen érvényesíteniük.- Ez az elképzelés szembe­megy a bírói függetlenség al­kotmányos elvével - mond­ta megkeresésünkre Kolláth György alkotmányjogász -, ami nemcsak azt jelenti, egy bí­rót nem lehet felelősségre von­ni az ítélete miatt, hanem azt is, elmozdíthatatlan a posztjár­ól. Emellett az uniós gyakorlat­tal is ellentétes, hogy határozat­lan idejű munkavégzést határo­zott idejűvé tegyenek. Kolláth György szerint a jog­szabály-tervezetben foglaltakat az üres státuszok betöltésénél lehetne alkalmazni először, ám ez is kétséges kimenetelű.- Az igazságszolgáltatás egy külön hatalmi ág, melybe nem nyúlhat bele a végrehajtó ha­talom - jegyezte meg az alkot­mányjogász. - Az országgyűlés­nek meg kellene tanulnia vég­re, hogy a törvényhozás hatal­ma sem korlátlan. A parlament az elmúlt években többször is megváltoztatta a bírákra, bíró­ságokra vonatkozó jogszabá­lyokat, rendszereket. Átalakí­tották az igazgatási szerveze­tet, az Országos Igazságszolgál­tatási Tanács helyett létrejött az OBH, melynek vezetőjének ele­inte rendkívül széles hatáskört biztosítottak, s csak nemzetkö­zi jelzésekre korlátozták vala­mennyire ezeket. Megváltoz­tatták a bírák nyugdíjba vonu­lásának szabályait is, eredendő­en minden 62. életévét betöltött szakembert nyugdíjba kénysze­rítettek, ám az EU bíróságának döntése miatt a kényszemyug- díjazottak visszakapták állá­sukat - beosztásukat viszont a tanácselnökök kivételével már nem.- Ennek ellenére a bírósá­gokat eddig nem sikerült ma­ga alá gyűrnie a hatalomnak - mondta Kolláth György -, nem úgy, mint az Alkotmánybírósá­got. A tervezet ráadásul nem­csak szakmailag, de etikailag is kifogásolható: egyfelől mél­tóságában sérti a tanácselnökö­ket, hiszen hatévente bizonyí­taniuk kellene, alkalmasak a feladatuk ellátására, másrészt anyagilag is érzékenyen érint­heti őket, ugyanis posztjuk el­vesztésével elveszítik a vezetői pótlékot. Ha mégis hatályba lép a törvény, ismét perek sokasága indulhat a Magyar Állam ellen Strasbourgban, illetve a luxem­bourgi bíróságon. ■ A. V. Kanizsai utcai gyilkosság: a szakértők nem változtattak véleményükön- egy laikus is tudja, a szívre kell szúrni, ha ölni akar -je­lentette ki a védő kérdésére az egyik orvosszakértő csütörtö­kön reggel a Kaposvári Tör­vényszéken, miután az ügyvéd azt próbálta bizonyítani, hogy a kaposvári Kanizsai utcában lakó idős asszony tavalyelőtt májusi gyilkosa ismerte az ana­tómiát, ugyanis késszúrásai egyenként is halált okoztak vol­na. az orvosszakértők egyebek­ben sem módosították korábbi véleményüket, vagyis fenntar­tották a korábbi eljárás során tett megállapításaikat. Ezek szerint a hetvenkét esztendős áldozat halálát elvérzés okoz­ta, miután kétszer mellbe, egy­szer pedig hasba szúrta gyilko­sa, aki ráadásul többször ar­con is ütötte, a fojtogatás köz­ben pedig eltörte a nyelvcsont­jait is. a bíróság előtt álló negyven- nyolc éves kaposvári férfit, a Kaposvári Rákóczi egykori futballistáját tavaly október­ben bizonyítottság hiányában felmentette ugyan a törvény­szék a nyereségvágyból elkö­vetett emberölés vádja alól, noha korábban bizonyosnak tűnt, az utcai kamera felvéte­lén felismerhető a férfi, aki­nek nemcsak a ruháján és a cipőjén mutatták ki a meggyil­kolt asszony vérét, azonban a genetikai vizsgálatok is bűnös­ségét erősítették, a bíró sza­bálytalanságokra hivatkozva ezeket kizárta a bizonyítékok közül, ahogyan a szakértők jelentését is. A pécsi ítélőtábla ugyanak­kor megalapozatlanság miatt új eljárást rendelt el, így jú­niusban előröl kezdődött a per. MELY CSÜTÖRTÖKÖN tehát ű szakértők újbóli meghallgatá­sával folytatódott, sahogyan az orvosok, úgy a számítás- technikai és a DNS-szakértő sem változtatta meg korábbi szakvéleményét. Vagyis egye­lőre a tényállás érdemben nem módosult. A. V. Pszichológus is vizsgálja a sétálóutcái rablót ismét elnapolta az ítélethoza­talt a Kaposvári Járásbíróság an­nak a negyven esztendős asz- szonynak a perében, aki az idén január 25-én támadt rá egy 76 éves idősnőre a megyeszékhely sétálóutcáján. Az ügyészség bűn­cselekmény elhárítására korláto­zottan képes személy ellen elkö­vetett rablás kísérlete miatt emelt vádat az asszony ellen. A vádlott pénzt követelve lépett oda az idős nőhöz - állítólag be­teg kisfiának kérte -, akit, miu­tán elutasította, többször is meg­ütött. Ezerötszáz forintot akart elvenni tőle, s a rablást csak egy középkorú férfi fellépése akadá­lyozta meg. Az asszonnyal szem­ben a bíróság pszichiáter szakér­tői véleményt kért, ugyanis meg­lehetősen zavartan viselkedett az eddigi tárgyalásokon. Előbb elismerte bűnösségét, majd kije­lentette, nem ütötte mega 76 éves asszonyt, aztán ismét csak rábólintott a rablási kísérlet vád­jára, végül bocsánatot kért áldo­zatától. Ellentmondásait gyógy­szerek szedésével magyarázta, s állította, az antidepresszánsok miatt nem emlékszik egyetlen momentumra sem az ominózus délelőttről. a bíróság úgy találta, az ítélet meghozatalához nem elégséges az elmeorvosi szakvélemény, s pszichológusi vizsgálatot is el­rendelt a nővel szemben, így a per folytatódik. A. V. Gyerekről felnőttnek, felnőttről gyereknek janikovszky éva Harminchárom varázslatos kötet harmincöt nyelven Janikovszky Éva munkásságáról nyüt emlékkiállítás csütörtökön a Takáts Gyula megyei könyvtár­ban. Majd Komáromi Gabriel­la irodalomtörténész, gyermek­irodalom-kutató, a Kaposvári Egyetem magántanárának Ja­nikovszky Éva - Pályakép moza­ikokban című könyvét mutatták be Gombos Péter, a Magyar Ol­vasástársaság elnökének közre­működésével. Janikovszky Éva első kötetét 1957-ben adták ki; ezt Kispál Évaként jegyezte. A könyvet 32 további követte, ame­lyek összesen 35 nyelven jelen­tek meg. Témájuk a felnőtt-gyer­mek kapcsolat, sajátosan min­dennapi élményeivel és konflik­tusaival. ■ Márkus K. Honát diákokkal tanulnak együtt a barcsi tanulók partner Testvériskolai kapcso­lat bővítésre, illetve a kapcso­lat szorosabbra fűzésére készül az Arany János Általános Isko­la. A barcsi oktatási intézmény, a horvátországi Gornje Baz- je általános iskolájával ismer­kedik a következő években. - A pályázatos támogatással indu­ló kapcsolat sok-sok programot tartogat - mondta Kertainé Horváth Edit igazgatónő. - Fő­szerepet kap majd az egészség- nevelés, lesznek párhuzamo­san érzékenyítő tréningek, tá­borozás és közös kirándulások. A cél a gyermekek és a pedagó­gusok egymással való megis­mertetése, valamint Magyaror­szág bemutatása. ■ J. G.

Next

/
Thumbnails
Contents