Somogyi Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-04 / 206. szám
Emlékezetes évjárat lesz ökölvívás Az ősszel Tóth Richárd és Mislai Kristóf is Eb-re utazhat A keszthelyi iskolás Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett Petrovics Mátyás is fellép a Munkácsyban A nagy mecénásra, idősebb Süllős Gyulára emlékezünk Kaposváron Szoros meccsekkel indult a kispályások első osztályú bajnoksága kispályás labdarúgás Megkezdődött a kaposvári kispályás labdarúgó bajnokságok küzdelemsorozata. A csapatok létszáma ösz- szességében nőtt, hiszen a 37 együttest felvonultató nyílt bajnokságok mellett tizenkét gárdával rajtol az öregfiúk pontvadászata. Az első és másodosztály mezőnye a korábbi évekhez képest zsugorodott, ezúttal 11-11 gárda adta le nevezését ezekre a sorozatokra. A harmadosztályban viszont tizenöt csapat rajtolt. (A mérkőzéseket szerdai lapzártánkkal egy időben rendezták.) A Kaposgép kupa I. osztály 2014/2015-ös idényében a nyitó fordulójának első mérkőzésén a SÍM Team küzdelmes meccsen verte a frissen felkerült Partner Kisáruház gárdáját. A folytatásban az elmúlt kiírás győztese, a MILF FC nem bírt a Kapós Horgászcentrum csapatával. A Kaposstil-FIFA ha nehezen is, de legyűrte a Fagyszauna Kaposvárt, míg a Két Testvér Pizzéria könnyebben gyűjtötte be a pontokat a PIPELIFE FC ellen. ■ Az elmúlt kiírás győztese, a MILF FC együttese nem bírt a Kapós Horgászcentrum csapatával A KAPOSGÉP KUPA 1. FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI: SÍM Team- Partner Kisáruház 4-1; MILF FC-Kapos Horgászcentrum 2-2; Kaposstil FIFA-Fagyszau- na Kaposvár 4-3; Két Testvér Pizzéria-PIPELIFE FC 4-1. A Bombardier Pub-M-Car Autókereskedés mérkőzést elhalasztották. A KÖVETKEZŐ FORDULÓ (SZEPTEMBER 8., HÉTFŐ) PÁROSÍTÁSA, 17.45 óra: M-Car Autókereskedés-Joker Söröző, 18.30 óra: PIPELIFE FC-Bombardier Pub, 19.15 óra: Partner Kisáruház- Két Testvér Pizzéria, 20 óra: Fagyszauna Kaposvár-SÍM Team, 20.45 óra: Kapós Horgász- centrum-Kaposstil-FIFA. ■ Minden bizonnyal emlékezetes marad a 2014-es évjárat a Vajmi Csaba és Farkas József vezette Ring SC Kaposvár- Siófok bunyósai számára. Világversenyeken állhatták a dobogón, s az ősszel is lesz kikért szorítani a korosztályos Európa-bajnokságokon. Fenyő Gábor A sort még májusban Tóth Richárd nyitotta, aki a bolgár fővárosban, Szófiában az ifjúsági világbajnokságon négy győzelemmel és egy vereséggel az ötödik helyet szerezte meg, s ezzel egyben kvalifikálta magát a kínai II. ifjúsági ohmpiára. Júliusban Keszthelyen az iskolás Eb-n Petrovics Mátyásnak, Itáliában, Assisiben pedig a junior és ifjúsági Európa-bajnokságon Szokol Fanninak jutott bronzérem. Augusztusban ismét Tóth Richár- dért szoríthattunk, aki két vereséggel zárta Nankingben a második alkalommal rendezett ifjúsági nyári ötkarikás játékokat.- Nem fizikailag, hanem fejben voltak gondjai. Szerintem egyszerűen agyon izgulta magát, túlságosan is ideges volt, s ez visszaütött - mondta tömören a mestere, Vajmi Csaba. Ősszel is lesz kikért szurkolni. Októberben ezúttal az ifi Eb-n lép újra a szorítóba Tóth Richárd, míg novemberben Oroszországban a junior kontinens-viadalon Mislai Kristófot szólítják majd. 1. MCM SE KAPOSVÁR- SOPRONITURRIS 7:1 (2593:2038) eredmények: Szommer 458, Gábor L. 441, Vörös G. 432, Nagy R. 428, Miklós Gy. 419, Kis R. 415. Az első két pár után 4:0 volt az állás, s mivel a befejező embereknél a soproni Varga György már az elején megsérült - csupán 38 fáig jutott -, így a vége 545 fa (!) különbségű győzelem lett. IMMÁR NEGYEDIK ALKALOMMAL rendezik mega hétvégén, szombaton Kaposváron a Munkácsy Mihály Gimnázium aulájában az idősebb Süllős Gyula ökötvívórem- léktomát A somogyi csapat tagjai - az együttes a Ring SCKapos- vár-Siófok bunyósaira épül, kiegészülve a serdülő Bogdán Krisztiánnal (Kaposvári Nehézatlétikai SE) és az ifi korú SchneiderSebastián- nal (Juta Ring SC) - neves fővárosi klubok, ígyazMTK, a Vasas-Süllős Box Team, a Kőbánya, a Csepel, a Muhammad Ali Box Club, további eredmények: Arborétum Herény SE-Zalakomár Egyetértés SE 7:1 (2711:2584); TK Resznek-Lovászi Bányász SK 5:3 (2644:2601); Za- laszentgróti TK-Bázakerety- tye SE 5:3 (2639:2621); Sárvári Kinizsi Kékgolyó-NK Teke SE 4:4 (2589:2504); Topido Nagy- mizdó SE-Zalakaros SE 3:5 (2494:2545). ■ Fenyő G. továbbá a Paks és a Pécsi VSK sportolóival csapnak majd össze. A SOMOGYI CSAPAT. SERDÜLŐK (13-14 ÉVESEK). 43 kg: Ónody Márton. 44,5 kg: Drobilich Dusán. 46 kg: Kertész Dávid. 52 kg: Bogdán Krisztián. 54 kg: Petrovics Mátyás. JUNIOROK (15-16 ÉVESEK). 60 kg: Dévényi Dominik. 63 kg: Kovács Márton. IFJÚSÁGIAK (17-18 ÉVESEK). 69 kg: Nagy Patrik és Hardi Barnabás. 81 kg: Rafael István és Schneider Sebastian. ranglistapontok A Kaposvári AC két reménysége is érdekelt volt a fővárosban a Statisztika PSC évadnyitó újonc, serdülő és ifjúsági ranglistaversenyén. Magyarcsik Laura a serdülőknél egyéniben mindkét csoportmeccsét megnyerve került a főtáblára (48 pont), párosban két találkozót nyert (48 pont), míg az ifjúságiaknál egyéniben a főtábA HAGYOMÁNYOS EMLÉKTORNA 14.45 órakor kezdődik majd a közös megemlékezéssel, az első párt pedig 15 órakor szólítják a szorítóba. A publikum- a belépés ezúttal is ingyenes- a tervek szerint 14-16 mérkőzést láthat a Munkácsyban. A KAPOSVÁRI ÖKÖLVÍVÓGÁLA csúcspontját a Bp. Vasas-Süllős Box Team kiválóságának, az Európa-bajnoki aranyérmes és ötszörös országos bajnok Bácskái Balázsnak a fellépése jelenti. Ián kezdett (24 pont), párosban pedig egyszer győzött (24 pont). Tollas Vivien mind az újoncoknál, mind pedig a serdülőknél egyéniben mindhárom csoportmeccsét hozva lett főtáblás (48-48 pont), párosban egy találkozót nyert (24 pont), az ifjúságiaknál pedig egyéniben egy meccset tudott nyerni a csoportjában (12 pont). ■ Fenyő G. TEKE NB II. fFÉRFIAK ASZTALITENISZ Nyolcvannégy magyar utazik Antwerpenbe Győztes rangjadóval nyitott a Kacsógép kispályás labdarúgás Az öregfiúk is elkezdik a pontvadászatot a megyeszékhelyen SPECIÁLIS EURÓPA JÁTÉKOK Nyolcvannégy sportolóból álló magyar küldöttség vesz részt Antwerpenben a szeptember 13-tól 20-ig sorra kerülő Speciális Európa Játékokon. A rendezvényen 58 országból 2000 értelmi fogyatékossággal élő versenyző, közel 1000 edző és felkészítő, 4000 önkéntes, 300 hivatalos személyiség és 300 fős egészségügyi személyzet részvétele várható. A nyitóünnepséget szeptember 13-án Brüsszelben rendezik.'Úszásban, labdarúgásban, kosárlabdában, kerékpárban, atlétikában, tollaslabdában, cselgáncsban, asztaliteniszben, bócsában és tornában vetélkednek. ■ Az első fordulót rendezték a Me- iszterics Autósiskola II. osztályú kaposvári kispályás labdarúgó bajnokságban. A játéknap első mérkőzésén két újonc gárda csapott össze egymással, melyen az Investment csapata fölényesen győzött a becsületesen küzdő és helytálló Megmentők ellen. A folytatásban a WIN Team az első félidőben nehezen talált fogást a Pofára SE ellen, majd a fordulás után már könnyebben ment a gólszerzés. A következő két mérkőzés már a tavalyi bajnokságot idézte, hiszen kemény férfias küzdelemben dőltek el a bajnoki pontok. A RULEZ sokáig vezetett a Kapós Atlas ellen, majd az egyenlítés után hatalmas küzdelem alakult ki, mindkét csapat megszerezhette volna a győzelmet, de a döntetlen végeredmény igazságosnak mondható. A nap utolsó meccsén viszonylag hamar kialakult a végeredmény és a Kacsógép minimális arányban megnyerte a rangadót a Jusztina Cukrászda ellen. A MEISZTERICS AUTÓSISKOLA KUPA II. OSZTÁLYÚ KAPOSVÁRI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG 1. FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI: Investment-Megmentők 11-0; WIN Team-Pofára SE 5-1; Ru- lez-Kapos Atlas 1-1; Kacsógép- Justina Cukrászda 2-1. A Zöld Hetes-KMOK mérkőzést később játsszák. A következő' forduló (szeptember 9., kedd) párosítása, 17.45 óra: Kapós Atlas-Ka- csógép, 18.30 óra: Jusztina Cuk- rászda-Investment, 19.15 óra: Zöld Hetes Presszó-Rulez, 20 óra: Kaposgép-Win Team, 20.45 óra: Pofára SE-KMOK. A KAPOSVÁRI ÖREGFIÚK KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG ELSŐ FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSA, SZEPTEMBER 4, CSÜTÖRTÖK, 17 ÓRA: Joker Sport Pub-Kapos Atlas, 17.45 óra: Pomeg ABC-Pos- tás SE, 18 óra: Bombardier Pub- Kacsógép (Városliget), 21 óra: Justina Cukrászda-Logisztikai Ezred. Szeptember 5., péntek 18.30 óra: Prémium Szuromi Abla- kok-Kramár és Társa. 19.15 óra: Izomláz-CD-Box. ■ HÍRSÁV Bemutató meccset vív a Diamant a Táncsicsban röplabda Szeptember 8-án, hétfőn 13.30 órától bemutató mérkőzést játszik egymással az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapata és a Táncsics Mihály Gimnázium középiskolás együttese. Már hagyomány, hogy a kaposvári röp- labdás lányok a szezon elején ellátogatnak egy helyi iskolába, hogy népszerűsítsék sportágukat. Idén a Táncsics szíves meghívásának tesz eleget a klub. Annál is inkább, mert felnőtt keretben egy korábbi és két jelenlegi táncsi- csos diák is helyet kapott. ■ Bondár győzött, Bíró búcsúzott tenisz Bondár Anna továbbjutott, Bíró André viszont kiesett kedden a juniorok versenyében a New Yorkban zajló amerikai nyílt tenisz- bajnokságon. A nankingi ifjúsági olimpiáról érkezett játékosok közül Bondár a 32 között 6:3, 3:6,7:5-re legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Michaela Gordont. Bíró számára viszont a második forduló jelentette a végállomást a US Openen, mivel 4:6,6:4, 6:2-re kikapott a kilencedik helyen kiemelt brazil Marcelo Zormanntól. ■ Neves ellenfelet vert Fucsovics Márton tenisz Fucsovics Márton legyőzte a világranglistán négy éve még 22. helyezett spanyol Albert Montanest szerdán a genovai 85 ezer euró összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán. Az ATP-rangsorban 152. magyar játékos a nyitókörben 6:2,6:4-re verte salakspecialistának számító, 33 éves ellenfelét, aki jelenleg a 114. helyen áll. A 22 éves Fucsovics a nyolcaddöntőben az argentin Guido Andreozzival (173.) találkozik. ■ Emléktáblát kap Fűzy Ákos Pécsen kosárlabda Halálának első évfordulóján a család, a barátok, sporttársak és a város képviselői jelenlétében emléktáblát avatnak Fűzy Ákos kosárlabdaedző emlékére a pécsi Lauber Dezső Sport- csarnokban. A nyilvános emlékezés vasárnap 13.45-kor kezdődik a sportcsarnok délnyugati előterében, a táblát a tavalyi baleset időpontjában, 14.02 órakor leplezik le. ■ HIRDETÉS Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGram. r* . m nemzetközi pénztranszfer I U U . I l. , Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 312,00 317.49 USD 238,00 243,49 CHF 259,00 264.99 ÉRVÉNYBEN: szeptember 3. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig befektetésiarany-értékesítes