Somogyi Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-29 / 227. szám

2014. SZEPTEMBER 29., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP 5 ságvár Vállalkozásokat és turistákat is csábítanának. Visszahoznák a római kori leleteket, visszakérik a Tömlöc-hegyi területet az államtól, egy év múlva elkészül a kerékpárút Siófoktól PIACTÉR: AZ ÚJ FALUKÖZPONT Mindkét templom meg­újult, a kettő között új tér jött létre termelői piaccal, igazán takarossá vált an­nak a Ságvárnak a köz­pontja, mely már a római korban is jelentős telepü­lésnek számított. Fónai Imre A történelemre a piactér pén­teki avatásán is hallhattunk utalásokat, a faluvezetés ugyanis eltökélte: visszahoz­zák Ságvárra azokat a római leleteket, melyek ma Kapos­váron, Pécsett és másutt talál­hatók. Kiállítás a leendő kul- túrházban, a Tömlöc-hegyen (ott találhatók a római kori sí­rok) ifjúsági tábor és szabad­időpark, a tizenkettes szobá­nak nevezett betyártanya és a „Bujóluk” feltárása - készek a tervek a megnövekvő turis­taforgalom fogadására, amit a Siófok-Ságvár kerékpárúitól is várnak. A város és a község együttműködése révén több éve tervezett bringaút előké­szítése az utolsó fázisához ért: zajlik a közbeszerzési eljárás a kivitelező kiválasztására, az építése pedig jövő májusban kezdődhet és októberre ké­szülhet el. Közel huszonkét-millió fo­rintból készült el az új piactér, de valójában a harmincmilliót is meghaladta az összköltség.- A 21,7 milliós piac­tér-beruházáshoz tizenhét és fél-millió forint támoga­tást kaptunk az uniós vidék- fejlesztési alapból - mondta a pénteki avatón Kecskés Gá­bor ságvári polgármester. - Három éve nyitottunk kira­kodóvásárt a falu nyugati szé­lén és azóta sikeresen műkö­dik, vagyis jó döntésnek bi­zonyult. Úgy véltük, a piac­ra is van igény: számos helyi termelő viszi más településre a portékáját, mostantól hely­ben is értékesíteni tudja. Úgy tervezzük, hogy minden hé­ten csütörtök és péntek lesz a piaci nap. A képviselő-testü­let úgy döntött: a helyi őster­melőktől nem kér bérleti dí­jat az asztalok használatáért, negyven kilométeres körzet­ből jöhetnek piacozók, akik­nek jelképes, kétszáz forintos bérleti díjat kell fizetni aszta­lonként. S bár a pályázatnak nem volt része, de az önkor­mányzat építőbrigádja révén út- járda- és parkolóépítés is történt, amivel már átléptük a harmincmilliós bekerülési költséget. A piactér kivitele­zője egyébként a siófoki Kővá- gó-Ép Kft. volt. Rendezvénytér is lehet ez a település központjában, s aho­gyan Kecskés Gábor hangsú­lyozta, reményeik szerint mel­lette a kultúrházat nemsoká­ra lebonthatják és új, 21. szá­zadit húzhatnak föl a helyé­re klubhelyiségekkel a civi­leknek és az ifjúságnak, kul­turális térrel, üzlettel, könyv­tárral, valamint a római lele­tek bemutatását is szolgáló ki­állítással. A katolikus és a református templom a Leader-program ré­Az új piactér egyben faluközpont, rendezvényhelyszín is, az önkormányzati brigád munkájával együtt több mint harmincmillió forintba került a megvalósítása Már az avató napján kipakoltak az árusok Az új diszkút is a tér egyik ékessége Mészáros Ferenc Séta az avató után. Kecskés Gábor (jobbról) és Witzmann Mihály a forgatagban vén, önkormányzati segítség­gel újult meg kívülről: tizen­öt, illetve huszonhatmillió fo­rintot nyert el pályázaton a két egyházközség. Az építőbrigád a református templomnál pél­dául a vizesedés megszünteté­sében nyújtott segítséget. Az új tér pedig órával, díszkúttal teljes, mindkettőt, valamint piaci asztalokat Mészáros Fe­renc ságvári lakos és család­ja ajánlotta fel, őt is köszöntöt­ték a pénteki piactér-átadón (egy másik helyi lakos, Bor­sos László pedig építési dará- lékot adott a szőlőhegyi utak megerősítéséhez), ahol Witz­mann Mihály országgyűlési képviselő arról beszélt: nem­csak a termelőket hozza hely­zetbe a piactér, hanem általa Ságvár központja is megújult. Tőle hallhattuk azt is: ezer­négyszázötven négyzetméter térburkolat, tíz pavilon, aszta­lok, diszkút, közművek, köz- világítás, ezek a beruházás egyes elemei. Ha már egyébként ott volt a parlamenti képviselő, Kecs­kés Gábor kihasználta ezt az alkalmat, amikor arra kérte: nyújtson segítséget a község­nek annak érdekében, hogy térítésmentesen megkaphas­sa az államtól a Tömlöc-hegyi, jelenlegi honvédségi területet, mely valaha a ságváriaké volt.- Több száz millió forintból újult meg a község az elmúlt években - összegezte a pol­gármester, a legújabb az a tá­rolócsarnok, amit a biokazán­ba szánt aprítéknak építettek húszmillió forintból. Bioka­zán van a községházán, és az óvoda-bölcsődében. A telepü­lésen képződő fa nyesedéket nem égetik el, hanem össze­gyűjtik, ledarálják, tárolják és a biokazánban égetik el. Az óvodait amúgy máris bővítik, kiváltva ezzel a konyha víz- és gázbojlerét. A ságvári fa­luvezető szerint ez évi két és fél-millió forint energiaspóro­lást jelent az önkormányzat­nak. Kecskés Gábor az új tá­rolócsarnok esetében is meg­jegyezte: sokat tudtak spórol­ni azon, hogy az önkormány­zati brigád amit csak lehetett, elvégezte; így került például oda a szennyvíz-vezeték, a vil­lany, s a víz.- Ahogyan mondani szok­tam, először gépkocsivezető, majd anyagbeszerző és mun­kairányító vagyok és csak ezek után polgármester; egy Ságvárhoz hasonló kis tele­pülésen csak így lehet egy­ről a kettőre jutni - tette hoz­zá Kecskés. Aki különösen so­kat vár a kétszáz-millió forint­ba kerülő Siófok-Ságvár ke­rékpárúitól. - Úgy érzem, for­dulóponthoz értünk, az infra­struktúránk most már min­denben alkalmas lesz nem­csak a turistacsábításra, ha­nem az ipari parkunk bővíté­sére is. A bringaút-támogatás maximálisan adható kerete kétszáz-millió forint volt, ezen felül a két településnek kellett vállalni a földterületek meg­vásárlásának és a művelésből való kivonásának a költsége­it, a mi esetünkben ez tizen- öt-tizenhét-millió forint. Egy ellenszavazattal voksolt er­re a képviselő-testület, tehát ez nem lehet akadálya annak, hogy sok év után végre meg­épülhessen, hisz nagy szük­ség van rá. Összeállításunk Ságvár Község Ö n ko rmá nyzatá n a k támogatásával készült.

Next

/
Thumbnails
Contents